Naomi Novik: Arany enklávék (Solomancia 3.)

 "Ezt mondta utoljára az a nyomorult Orion: - El, nagyon szeretlek!"

*

A Solomancia harmadik leckéje: A világ megmentésére semmiféle varázslóiskola nem tud felkészíteni. 

El barátainak egyre növekvő csapatával mindörökre megváltoztatta a Solomanciát. Most a valódi világba visszatérve meg kell birkóznia mindazzal, amit az iskolában megtudott. Dédanyja sötét próféciája Damoklész kardjaként függ a feje fölött. 

Valóban El lesz az, aki a világ összes enklávéjára a pusztulást hozza? Miközben El megpróbálja megmenteni igaz szerelmét, fontos leckét tanul meg: a hátborzongató titkot, amelyre az enklávék és a mágikus világ is épülnek. 

De nem is ő lenne, ha ezt annyiban hagyná…

"Nem csillapításra vagy vigaszra volt szükségem. Nem búslakodtam, hanem eltévedtem a hegyekben, és nem volt nálam iránytű."

Az utolsó tanítvány óta vártam ennek a kötetnek a megjelenését. Még mindig nem akarom elhinni, hogy véget ért az egyik kedvenc trilógiám. Az Arany enklávék az idei év egyik legjobban várt befejezése számomra, és ezzel együtt keserédes is, hiszen lezárult egy igazán izgalmas, kevesek által ismert dark academia sorozat. Az írónő a maga sajátos hangulatával és eszköztárával újra elvarázsolt, s habár még most sem lennék diák a Solomancián, nagyon szerettem ezeket a könyveket. Kiemelkednek a fantasyk közül, és kétség kívül El & Orion párosa tehet ezért.

Míg az első két rész inkább az iskolára, és El tanulmányaira helyezte a hangsúlyt, addig a Solomancia harmadik leckéje az iskolán túli életet, az enklávék működését, az alapokat, na meg a mágikus részeket tárja elénk. A kötet eleje lerombolja Az utolsó tanítvány után fennmaradó kételyeket, reményeket és ledönt a lábadról. Nagyon nagyon drukkoltam, hogy találjon valamilyen megoldást az írónő Orion számára, s habár az elején nincs jelen, nem szabad lemondani róla, ahogy El sem teszi. Úgy az első 200 oldal El fejében telik. Az ő gondolatai, kételyei, és érzései azok, amik irányítják a cselekmény magját. Igazi érzelmi hullámvasút, ami néhol kicsit lassabban folyik, de az biztos, hogy megéri ezeket a lassabb részeket is átevickélni, mert utána, ahogy El is "felébred" úgy lesz egyre pörgősebb, és átgondoltabb a történet. Majdnem 500 oldalas a kötet, s amíg az eleje egy lassan folydogáló csermely, addig a többi része sebesen folyó patak, ami bármikor képes az áramlataival a mélybe rántani. Bevallom nem pont ilyen harmadik leckére számítottam, viszont így is nagyon kedveltem az Arany enklávékat.

Úgy érzem, hogy így a harmadik kötet végére kevesebb cselekményt kaptam, ugyanakkor sokkal jobban leülepszik a világról alkotott kép, és sokkal többet mutat meg magából, mint eddig. Amíg az első két részben az iskola állt minden középpontjában, addig az Arany enklávék alatt megmutatja azt a világot, amiből kiragadta az iskolát, a szörnyeket és minden alapját. Kap egy baljósabb, dark hangulatot, amit az első részben, A Végzet iskolájában is érezhettünk.

Leginkább úgy tudnám szétválasztani a kötetet, hogy van az eleje, ami El érzéseié, és van a többi, ahol a világ fennmaradása a tét. Kevesebb szörnyet kapunk, ugyanakkor árnyaltan megmutatja a kötet, hogy a szörnyek lehetnek emberek is, olyan varázslók, akik eltévelyedtek, és nem találják a helyes utat. Ezzel együtt az Arany enklávék útmutatás is, egy boldogabb és szebb jövő felé.

A közepe táján indul úgy igazán be az események láncolata. Innentől kezdve lesz olvasmányosabb és valamilyen szinten sorsdöntő is a kötet. Már nemcsak El és Orion van a középpontban, hanem az ő szerepük a világban, és az, hogy mit is tesznek azért, hogy ez a világ fennmaradjon, és ne dőljenek romba a világon szerteágazóan elterülő enklávék.

Ugyanakkor magyarázatot is ad, hiszen már az elejétől kezdve azt sulykolna belénk a trilógia, hogy mind El, s mind Orion különleges. Most ezt bővebben is kifejti az írónő, ad nekik egy teljesebb, összetettebb képet, ami miatt nemcsak azt látjuk már, hogy más vonalon mozognak, mint a többi karakter, hanem azt is tudjuk, hogy miért, és ez nagyon jót tesz a kötetnek. Már nemcsak a sötétben tapogatózunk, hanem szépen kijövünk a fényre, és kezd minden összeállni egy egész képpé.

A romantika kevesebb, vagyis inkább azt mondanám, hogy egy-két jelenetet leszámítva nem igazán van jelen. Bevallom ezen a fronton egy kicsit többre számítottam, és azt érzem, hogy kirabolt az írónő. Sokkal több romantika, szerelem és érzelem kellett volna ebbe a részbe, mert őszintén az az idegörlő lassúság, ahogy haladnak az érzelmek, néha nagyon kicsináltak. El és Orion még mindig Hermione és Draco számomra, és ezen a ponton nem tudok, és nem is akarok továbblendülni.

Ami a hangulatot illeti, eddig sem volt olyan hű de napsugaras, viszont az Arany enklávék alatt lehet igazán azt mondani, hogy sötét és komor. Baljós, ami alig várja, hogy lecsapjon, és megmutassa az igazi erejét. Kevesebb a humor, az adok-kapok jelenetek, az évődések, és a barátság is, mint fogalom  egy teljesen új szinten van jelen. Naomi Novik összegyúrta A Végzet iskolája és Az utolsó tanítvány hangulatát, hogy megkapja a tökéletes Arany enklávék vibe-ot.

Összességében egy nagyon komplex, már-már túlvilági regényt kaptam, ami hozza a trilógia előző részeinek a hangulatát, komorságát, ugyanakkor valamivel komolyabb is a már említett két regenynél. A leírások ezúttal is dominálnak, a mondatok szerkezete nagyon összetett, emiatt többször vissza kell olvasni, hogy mindent érts, de én pont azt szeretem a Solomancia sorozatban, hogy figyelni kell, mert ha egy pillanatra is elkalandozik a figyelmed, akkor el vagy veszve. Maga a kötet egy közepes terjedelmű mű, ami egyszerre rengeti meg az elképzelt világot, és a leírásoknak köszönhetően több részlettel szolgál, mint valaha. Egyes részeknél emiatt hol szárazabb, magyarázósabb a cselekmény, de még így is bőven élvezhető. Nehéz szívvel kezdtem bele az olvasásba, hiszen tudtam, hogy ez lesz az utolsó rész, és nem igazán akartam, most sem akarom, elengedni a trilógiát, de örökre a szívemben marad, és bármikor leemelhetem a polcról, ha újra szörnyekről, varázslatról egy egy sötét Roxfortról akarok olvasni. Ha szereted a dark academia könyveket, és mindig is érdekelt milyen egy sötétebb varázsvilág, akkor szerintem szeretni fogod A Solomancia első, második és harmadik leckéjét is.

" - Enklávékat fogok építeni -, mintha már meghoztan volna a hivatásosommal kapcsolatos döntést. - Aranykő-enklávékar. Semmi csilivili tündérkastély és felhőkarcoló, csak néhány masszív, többágyas szoba, ahol a gyerekek aludhatnak, meg egy-két műhely. Ezeknek a felállításához nem kell majd malia, sem többgenerációnyi intrika."

"A Solomancia haldoklott."

" A New Yorkba való megérkezés volt az egyetlen gyógyír, amely nagyjából stabilizálhatta az állapotomat, és gyanítottam, hogy ezt az utat sehogy sem fogom tudni lerövidíteni."

" - Igen - szűrtem ki a fogam között. - Ez a bejárat, amit már vagy fél órája keresünk. Lake, túl nagy kérés lenne, hogy minimálisan idefigyelj a kínlódásunkra? Éppen egy erősen védett enklávéba próbálunk behatolni!"

"A megölhetetlen szörnyeteg, akitől az összes többi szörny fél. A rémség, aki az utolsó csepp erőt is kiszívja áldozataiból. Ophelia ezt a szörnyű elemésztő erőt egyetlen személybe sűrítette... akit aztán megtanított arra, hogy az összegyűjtött maliát pumpálja vissza az enklávéjába."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)