Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

 "A láp nem mocsár. A láp a fény hona, ahol fű nő a vízben, és a víz egybeolvad az éggel."

*

Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és 60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel. 

Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt… Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi Lányra” terelődik. 

Az Ahol a folyami rákok énekelnek egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza.

Az utóbbi időben egyre többször jött velem szembe a kötetből készülő film előzetese, emiatt nagyon kíváncsi is lettem, és még a június 24-ei premier előtt sort szerettem volna keríteni rá. Eleinte nem tudtam, hogy mire is számítsak, de egy nagyon érzelmes és fájdalmas történetet kaptam egy kislányról, akit mindenki magára hagyott, és aki szó szerint a túlélésért harcolt. Nagyon mélyen érintett, és nem egy helyen szorult össze a torkom a sorokat olvasva. Nem csodálom, hogy ekkora sikere lett a regénynek, hiszen amilyen nehéz és szomorú a történet, annál inkább gyönyörűbb és olyan, ami elgondolkodtat. Nemcsak a külcsín, de a belbecs is káprázatos.

A történet két idősíkon keresztül meséli el nekünk Kya történetét. A kezdetektől vele lehetünk, és kislány kora óta kísérhetjük figyelemmel az életét, azt hogy hogyan maradt egyedül a lápon, és miket kellett tennie ahhoz, hogy túléljen. Emellett a kötet jelene is halad, és egy gyilkosságot hoz napvilágra. Sokáig nem futnak össze a szálak, sokáig azt érezhetjük, hogy látszólag nem sok köze van a kettőnek egymáshoz, de ahogy haladunk előre az időben, ahogy nő fel Kya, úgy kap egyre több értelmet a jelen eseményei is. Arra nincs szó, hogy mennyire sajnáltam a kislányt, akit először az anyja, majd a testvérei, végül pedig az apja is magára hagyott az Észak-Karolinai lápon, de az minden kétséget kizáróan igaz, hogy ez idő alatt Kya egyre jobban erősödik, fejlődik, tanul, művelődik, és minden egyes nappal egyre ügyesebb, talpraesettebb és okosabb lesz. Az Ahol a folyami rákok élnek egy szívbemarkolóan gyönyörű történet, ami szemet nem hagy szárazon. Nem az a műfaj, amit gyakran olvasok, viszont igazi élmény volt, nem több, mint 2 nap alatt sikerült is befejeznem. Delia Owens kötete nemcsak ad, de valamennyit el is vesz belőlünk. Nyitott szívvel, és mindenféle előítélet nélkül kell ezt a történetet olvasni, mert akkor lesz igazán felejthetetlen és mélyreható, ha képesek vagyunk kizárni a külső zajokat és csak arra fókuszálni, ami az Ahol a folyami rákok énekelnek akar mutatni nekünk.

Kya, azaz Catherine Danielle Clark már élete kezdetén megismeri milyen is a kegyetlen valóság, amikor nem várják ölelő karok, és nincs senki, aki mögé bújva kizárhatja a külvilágot, és a nehézségeket. Nem könnyű sors jutott neki, mégis már az elején bebizonyítja az írónő, hogy mennyire talpraesett és józan ésszel megáldott, hiszen nem adja fel, és bármire képes, hogy fennmaradjon a kegyetlen világban, ami kitaszította őt magából. Kegyetlen, de annál inkább tanulságosabb történet egy tehetséges írónő tollából.

A nehézségek, a kudarcok és a szívfájdalmak is egyre jobban megmutatkoznak, megsebzik a már így is sebesült lányt, és ahogy haladunk a történetben azt éreztem, hogy milyen brutális vele az írónő. Amikor végre megállapodna, kicsit boldog lenne jön az arcul csapás, és újra megmutatja, hogy senkiben sem bízhat, csak önmagában. Minden emberben ott van az árulás és az elfelejtés képessége, és Owens végig azt sulykolta,  milyen gyarló is az emberi faj. Mindenféle köntörfalazás nélkül vezetett végig minket a cselekményen. 

A szerelmi szál fájó, már-már bántó, és ha őszinte akarok lenni, akkor a Tate-tel kapcsolatos részek sokkal jobban a szívemhez nőttek, mint Chase-é. Már az elején éreztem, hogy ő lesz az, aki segít Kyán, aki képes lesz megmutatni neki, hogy az élet nemcsak a lápra korlátozódik, hanem azon túlra is, hogy ott egy egész világ, ami csak azt várja, hogy valaki felfedezze. Részben sikerült is, mert hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül Kya, ugyanakkor nem hazudtolja meg önmagát, és végig az a lápi kislány marad, akit kitaszítottak a városiak, és akit nem voltak képesek elfogadni annak, ami.

A tudományos megközelítések, a különböző fajok ismertetése adnak egyfajta különlegességet a kötetnek. A hasonlatok, és az ismeretek tágítása miatt nemcsak az embert látjuk, mint egyént, hanem a körülötte lévő világot, annak a hibáit, és nem szabad elfelejteni, hogy az Ahol a folyami rákok élnek az 1950-es és 60-as években játszódnak, amikor bárki, aki különbözik a társaitól kirekesztetté válik, és a társadalom pereméhez tartozik. Nemcsak a lápi embereket bélyegezték meg, hanem a feketéket is.

Fájt, ugyanakkor a társadalomkritika és a magány mellett az első szerelem, a nővé érés, és az egyedüllét is megmutatja magát. Felettébb különleges történet, ami időtálló, és hiába vagy 20 éves vagy éppen 40, ugyanúgy szól neked is, mint a többi korosztálynak. Nem egy helyen marcangol vagy épp tép darabokra, de ahhoz, hogy leülepedjen a mondanivalója, ez kellett. Kellett, hogy kegyetlen legyen, hogy odavágja az igazságot, és minden erejével azért küzdjön, hogy egy új megvilágításba helyezze a kirekesztettség és a bizalmatlanság érzését.

Ha nem féltek a valóságtól, és valami életszagút akartok olvasni, akkor az Ahol a folyami rákok énekelneknél tökéletesebbet nem is találhatnátok. Keserédes, több évet ölel át, nemcsak a múltat mutatja be, a küzdelmeket, hanem a jelent is, és annak a megpróbáltatásait, illetve buktatóit. Maga a nyomozás, a krimi szál izgalmas volt, ugyanakkor néhol annyira kevés és érdemben nem minősíthető információt ad, hogy kicsit hiányérzetem van miatta. Úgy érzem, hogy a múlt szála nagyon erős, és emellett elenyészik a jelen, nem tud normálisan kibontakozni, és megmutatni, hogy mit is rejt magában.

A történet végig hatást gyakorol, nem egy helyen kést döf belénk, és a legmélyebb érzéseinket hozza elő. Napokkal ezelőtt fejeztem be, de úgy érzem, hogy sokáig velem fog még maradni Kya, a Lápi Lány története. A kötet az elejétől a végéig a markában tart, és az utolsó sorokat olvasva sem enged el. Végig érezteti a jelenlétét, és még az utolsó oldalakon is képes meghökkenteni, vagy éppen igazolni azt, amire sokan nem gondoltak. Döbbenetesen fájdalmas, ugyanakkor tanulságos történet is az elszigeteltség és a magány erődjében, ahol a külvilág csak zaj, és az igazi élet a természetben, és a lány gondolatai között zajlik. A szerelmi szál olykor fájdalmas, benne van a viszontlátás fájdalma, a várakozás vagy éppen a vágyakozás, de úgy érzem, hogy az írónőnek sikerült egy olyan lezárást adnia, ami méltó Kyához, és a történetéhez. Ha egy valóságos, de annál inkább szomorúbb történetre vágytok, akkor az Ahol a folyami rákok énekelnek biztosan el fogja nyerni a tetszéseteket, és képes lesz teljesen levenni a lábatokról. Ugyanakkor vigyázni is kell vele, mert mind a cselekmény, s mind a karakterek megmutatják a lelküket, és te is könnyen részese lehetsz egy elhagyatott, sorsára hagyott lány történetének, aki nem akart mást csak élni a vadonban a madaraival, és tanulmányozni a láp élővilágát. Lenyűgöző kötet a felnőtté válásról, a kirekesztettségről és a különcségről, amiben az előítéletek rombolnak, és akár életeket dönthetnek romba. Nagyon ajánlom!!

"Kya a lélegző, nedves földre tette a kezét, és a láp lett az édesanyja."

" - Akkor készüljünk rá, hogy letámadnak minket. A város valósággal forrong. Chase Andrews meggyilkolásánál nagyobb dolog talán még sose történt errefelé. A pletyka úgy terjed, mint a füst."

" - Hát, akkor jobb lesz, ha elrejtőzöl, valahol jó messze, ott, ahol a folyami rákok énekelnek. Nem irigylem a nevelőszülőket, akik befogadnának - vigyorgott Tate."

" - Kya, nem rohanhatsz el folyton! Néha muszáj megbeszélni a dolgokat. Szembenézni velük."

"Az élet megtanított arra, hogyan kell péppé zúzni és lefagyasztani az érzéseket."

" - Egyedül kell végigcsinálnom az életemet. De ezt eddig is tudtam. Régóta tudom, hogy az emberek elmennek."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)