Tracy Wolff: Sóvárgás (Sóvárgás 1.)

"A szélső terminál ajtajánál állok, a repülőgépet nézem, amire hamarosan fel fogok szállni, és közben mindent elkövetek, hogy ne boruljak ki teljesen."

*

A világtól elzárt Katmere Akadémia nem mondható átlagos középiskolának. Az exkluzív bentlakásos iskola folyosóit alakváltók, boszorkányok és vámpírok járják, a szülei tragikus halála után idekerülő Grace pedig egyetlen dolgot tud biztosan: egyedüli halandóként egyáltalán nem tartozik ide. Az iskola színfalai mögött kíméletlen küzdelem dúl, és Grace egyenesen a viszályok közepébe keveredik, amikor találkozik a Katmere egyik legveszélyesebb lakójával, Jaxon Vegával. 

A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő vonzza őt és a lányt egymáshoz – valami, ami mindkettőjük végzetét jelentheti. Jaxon magánya mögött ugyanis életveszélyes titkok rejlenek, Grace pedig egyre inkább biztos abban, hogy nem véletlenül került a Katmere Akadémiára… hanem csalinak egy halálos játszmában. 

A Sóvárgás és folytatásai az elmúlt évek legzajosabb könyvsikereinek bizonyultak; a letehetetlen vámpírtörténetből a Universal készít filmadaptációt.

Tavaly találkoztam először a kötettel, és azóta el szerettem volna olvasni, aztán, ahogy megláttam, hogy jön magyarul számoltam vissza a napokat a megjelenésig. Nagyon régen olvastam igazán jó bentlakásos iskolában játszódó, vámpíros, természetfeletti lényes kötetet, és habár kicsit nosztalgikus élmény volt belevetnem magam, egy cseppet sem bántam meg, hiszen nemcsak új kedvenc könyvet avattam, hanem új kedvenc sorozatot is. Ha szereted a vámpírokat, mindenképp olvasd el a Sóvárgást. 2021 egyik legjobb regénye lett a számomra. Nemcsak izgalmas, hanem szórakoztató is.

Amikor megláttam milyen monstrum is ez a kötet, bevallom kicsit kétségbe estem, de aztán ahogy elkezdtem, minden fenntartásom elszállt, hiszen magába szippantott a történet, és nem akartam se letenni, sem pedig abbahagyni. Grace-szel együtt én is beléptem a havas Alaszkába, a Katmere Akadémiára, és nem eresztett. Imádtam! Teljesen a függője lettem és igazi fangirl módba kapcsoltam olvasás közben. Kedves olvasó, ne ijedj meg, itt nem csillognak a vámpírok, nem nyálasak, hanem igazi megközelíthetetlen fenevadak, akiket jobb elkerülni. Az eleje kicsit olyan, mint a Legacies sorozat, tisztára elkapott a deja vu, az utalások miatt is borítékolható volt, hogy én bizony nagyon fogom szeretni ezt a sorozatot. S habár még csak az első részt olvastam, már most úgy érzem, hogy ez még csak a töredéke a történetnek, és nagyon sok felderítésre váró terület vár rám a folytatásokban. Kicsit veszélyes, de annál inkább több fantázia van benne, és érződik rajta a dark acamedia jegyei is. Kicsit borús, néhol veszélyes, de az biztos, hogy rabul ejt, és az utolsó sorokig élvezettel fogod olvasni, és merülsz el Grace nagy kalandjába. Bevallom az eleje elég lassú, ugyanakkor ez kell ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön. Kellenek az apró utalások, a fura események, hogy ne csak te tudd, hanem végre Grace is, hogy mi is folyik a háttérben, és ki is mondja azt. Miután ez megtörténik még sötétebb, ádázabb és adrenalinban gazdagabb részek következnek, s nemcsak Jaxon, hanem Flint is teljesen új oldalát mutatja meg. 

Maga az alapsztori nekem tetszett. Adott egy lány, akinek meghalnak a szülei, és a nagybácsijához kerül, aki történetesen egy bentlakásos iskola igazgatója. Igen ám, de ez az iskola nem olyan, mint a többi. Itt természetfeletti lények járnak be az órákra, a különböző fajok nincsenek nagy barátságban egymással, s sosem lehet tudni mikor tör ki egy újabb harc. Izgalom izgalom hátán! 

Rettenetesen ráfüggtem erre a történetre, s még ha nem is a legeredetibb ötlet, - helló Legacies -, attól függetlenül még nagyon szerethető, képes órákra kikapcsolni az ember agyát, és elmerülni ebben az izgalmas vámpíros, szörnyes, boszis történetben, ahol jóval több minden történik, mint amit elsőre megmutat az írónő. Azt hittem, hogy majd kapok egy cuki történetet, de ehelyett kaptam egy vérben és titkokban gazdag, eseménydús első részt egy olyan lánnyal, aki habár látszólag elvesztett mindent, nem adja fel, és ha kell addig küzd és harcol, amíg azt nem tudja mondani, hogy bizony ő mindent megtett.

Grace karaktere nagyon szimpatikussá vált a végére, már az elején is éreztem, hogy jóba leszünk, de arra nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ha kell badass, de gyengéd és esetlen is tud lenni. Nem hazudtolja meg magát, s igaz, néha lassú, de helyén van a szíve. Macyt szeretném unokatesómmá fogadni. Annyira jó fej, közvetlen és imádnivaló. Nagyon szerettem és nagy reményeket fűzök hozzá a további kötetekre nézve. Remélem nem hagy cserben az írónő, és még több szerepet fog szánni neki. 

Flinttel kapcsolatban is azt éreztem, hogy többet kell tudnom róla, mert érdekes karakter, van benne valami plusz, ami megfog, és nem, nem az, hogy sárkány, habár ez sem elhanyagolandó, de úgy érzem, hogy vele kapcsolatban is több van a felszín alatt, mint amit megmutat. Sokaknak talán kétes a szerepe, viszont nagyon fontos tényezője a kötetnek, és miatta egészen humoros, ugyanakkor összetett is. Az első részt követően hagyott bennem kérdőjeleket, de remélem nem fogok csalódni. 

Jaxon... Igen, elérkeztünk hozzá is. Most mondjam azt, hogy imádtam? Az túl egyszerű lenne. Igen, kedvelhető, nagyon titokzatos, ugyanakkor piszok szexi és végig körüllengi egy megfoghatatlan aura, imádtam amikor megmutatta az erejét, azt hogy ki is ő, és a féltékenységi jelenetei egyszerűen zseniálisak. Nagyon jókat mosolyogtam rajtuk. Nemcsak feldobják a kötetet, hanem le is veszi a szexi mosolyával az olvasókat a lábukról, szó szerint az ujja köré csavart, és a bűvkörébe vont. 

Mindemellett a világ felépítése sem elhanyagolandó, hiszen kidolgozott, roppant érdekes és gördülékeny, s habár nem közöl sok információt, azért elcseppent néhányat, s végig arra ösztönöz, hogy figyelj. Azért remélem a második részben a romantika mellett arra is lehetőségünk lesz, hogy mélyebben belevethessük magunkat a Sóvárgás világába, és elmélyedjünk a vámpírok, farkasok, boszorkányok és sárkányok szövevényes hierarchiájában. Ha szeretted az Alkonyatot, akkor a Sóvárgást imádni fogod! Mint már említettem a romantika kapja a legnagyobb hangsúlyt, s emiatt nekem néhol túl gyors volt a tempó, jobban szeretem a slow burn szerelmeket, de ez természetesen nem von le a kötet értékéből. Grace és Jaxon között izzik a levegő, remeg a föld, és üvegszilánkok repkednek mindenfelé. Összességében úgy érzem, hogy sorozatkezdésnek jó volt, kellőképpen adagolta az információt és csak addig tartott a sötétben, amíg feltétlenül szükséges volt. A kötet tempója gyors, a karakterek zseniálisak, ahol kell szarkasztikusak, és az érzelmes oldalukat sem félnek megmutatni. A Sóvárgás tele van titkokkal, veszélyekkel és egy olyan szállal, ami habár a háttérben fut, a továbbiakban még nagyon nagy szerepe lesz. Az utolsó fejezetről csak annyit, hogy wow, és hűha. Rendesen odavág az írónő, de a Jaxon szemszögéből íródott jelenetek a végén valamennyire oldják a wow hatást, és mérsékli az utolsó sorok döbbenetét, ugyanakkor utána semmi sem lesz már olyan, mint az elején. Gyökeresen változtatja meg a Jaxonról kialakított képet.

"Elhatározom, hogy visszaszerzem az irányítást a helyzet - és saját magam - fölött, ezért hátralépek egy nagyot. Nem foglalkozom a gyomromban repdeső pterodaktiluszokkal, csak azt kérdezem:

 - Neked meg mi bajod van? - De komolyan. Olyan bunkó, mint egy veszett jegesmedve."

" - Na jó, most összezavarodtam. Biztos, hogy ugyanarról a Jaxonról beszélünk? - Behúz a legközelebbi alkóvba, azután megfogja és erősen megszorítja a kezemet. - Nagyon magas, nagyon jóképű, nagyon félelmetes? Fekete haj, fekete szem, fekete ruha és ultradögös test? Ráadásul olyan arrogáns, mint egy rocksztár... vagy mint egy nem túl kis ország önjelölt diktátora?"

" - Ha nem csókolod meg ezt a fiút hamarosan, kitagadlak. Vagy én magam csókolom meg."

" - Akkor tisztázzunk valamit! Amiatt, hogy én a) a világ legdögösebb sráca vagyok - fintorog, amikor ezt mondja - b) mindenki hajlong előttem és c) nem gyakran szoktam fázni, úgy döntöttél, hogy földönkívüli vagyok."

" - Ugye nem gondolod komolyan, hogy a középiskola a Trónok harcának kevésbé véres változata? Úgy értem, hányszor haltál már meg majdnem, amióta itt vagy?"

" - Nem az ijeszt meg, hogy vámpír vagy, Jaxon. Az a gondolat rémít meg, hogy elsétálsz, nekem pedig az egész életemet úgy kell leélnem, hogy nem tudtam meg, milyen érzés veled lenni."

" - Akarsz fogadni? - kérdezi, és felhorkan. - Mert az a Jaxon Vega, akit egész életemben ismertem, nem robbant ki majdnem egy háborút egy olyan lány miatt, akivel csak "együtt akar lógni"."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)