"A tél végi félhomályban két férfi vágott át a tűz pusztította palota udvarán."
*
Az Északi erdő legendája-trilógia lélegzetelállító végső felvonásában Vászja és Morozko halálos ellenségekkel küzd a látható és a láthatatlan Oroszország megmentéséért.
A katasztrófa sújtotta Moszkva lakói válaszokat és felelőst keresnek. Vászja magára marad, minden oldalról ellenségek veszik körül. A tomboló nagyherceg szövetségesei háborúba és pusztulásba vezetik az országot, miközben egy gonosz démon káoszt és halált hint szerteszét. Vászja az események sűrűjében találja magát, és rá kell döbbennie, hogy mindkét világ sorsa az ő kezében van.
A fiatal boszorkány kétségbeesetten próbálja megmenteni Oroszországot, Morozkót és a mágikus világot, de könnyen lehet, hogy választania kell.
Két éve, amikor elkezdtem a trilógiát egy varázslatos mese kapuin léptem be, ami hol zordabb, s hol derűsebb volt, de a végletekig egyedi, és azzal a különleges hangulattal, ami végig uralkodik a köteten egy olyan kalandra hívott, amit nem lehet elfelejteni, s ami egy életre veled marad. A kötetnek van egy igazán különleges hangja, ami miatt te is úgy érzed, mintha a történet részese lennél, és csak nagy nehézségek árán tudsz mást csinálni mellette. Két éve nem gondoltam volna, hogy ennyire imádni fogom ezt a trilógiát, két éve nem gondoltam volna, hogy lesz még egy olyan kötet, ami ennyire meg fogja dobogtatni a szívemet, de így történet. Az északi erdő legendája igazi must have, ha egy igazán varázslatos trilógiát szeretnél megismerni. Fantáziában és izgalmakban gazdag olvasmány, ami tökéletes kelléke lehet a hideg téli éjszakáknak.
A boszorkány éjszakája minden csillagot megérdemel, s még annál is többet. Azt hittem, hogy a második kötet után már nem érhet meglepetés, de nagyon tévedtem. A lány a toronyban pont úgy ért véget, hogy szomjazza az olvasó a következő, s egyben befejező részt is, hiszen az a bizonyos hűha-hatás megvolt, s még annál is több. Emlékszem szó szerint leesett az állam, és nagyon nem akartam várni. Mindenre szomjaztam utána, de szerencsére A boszorkány éjszakája nem hagyott cserben, és minden kérdésemre megadta a választ, mindezt úgy, hogy közben többször elvarázsolt, és fejezetről-fejezetre csüngtem a szavain. Katherine Arden nagyon tud valamit, hiszen Az északi erdő legendáját nem lehet csak úgy beskatulyázni, nem lehet klisékkel bombázni, hiszen mindezektől mentes. Egy rettenetesen egyedi mese, ami az olvasók bőre alá fészkeli magát, s ami nem hagy aludni éjszaka. Maga a történet már az elején felveszi az előző kötetnél abbamaradt eseményeket, s nem is áll meg egy pillanatra sem. Már nemcsak Vászja és Morozko hangsúlyosak, hanem Oroszország, s ezzel együtt Moszkva is. Fordul a kocka, s a tét a fennmaradás, az ellenséggel való megküzdés, és Oroszország megmentése. Morozko a maga morally grey létével még mindig nagyon érdekes karakter, az egész lénye, az ahogy megalkotta az írónő, még mindig elképesztő és hihetetlen. Emelem a kalapom előtte. Zseniális, amit művelt vele, és igazán különleges is lett.
Vászja ez alatt a kötet alatt sem pihenhetett, hiszen minden egyes sarkon új ellenséggel állt szemben, s egy percre sem lankadhatott a figyelme, ugyanakkor úgy érzem, hogy a kötet eleje kegyesen bánt vele a többihez képest, s emiatt az egyik szemem sír, a másik nevet. Rettenetesen imádom Vászját, s ha az előző kötet értékeléseinél nem lenne egyértelmű, ő Az északi erdő legendájának királynője, uralkodója, hiszen erős, nem fél harcolni, mindig van egy kész terve, és nagyon is helyén van az esze.
Igaz, hogy néha forrófejű és makacs, de legalább ha hibázik, belátja és mindent megtesz azért, hogy helyreállítsa a világot, s ezért kész áldozatokat is hozni. Tökéletes hősnő alap a maga tökéletlen valójával, amit az írónő szépen ki is aknázott, és egy percig nem tétlenkedett vele. Maga a történet ötvözi az előző két rész izgalmát, plusz még rá is tesz egy lapáttal. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire erős lábakon is áll, hogy mennyire szerethető, de egyben veszélyes is ez a sorozat.
Veszélyes, mert ha egyszer belecsöppensz a világába, rabul ejt, és nem ereszt. A harmadik rész is csak az súlykolja beléd, hogy bármi megtörténhet, a szenvedés velejárója A boszorkány éjszakájának, s nemcsak Vászját, hanem az olvasót is megsanyargatja egy kicsit Katherine Arden. Ahogy elkezdtem olvasni ezt a részt, egyből szembeötlött, hogy hiába ez az utolsó rész, itt sem lesz minden gyalogmenet, és igenis meg kell küzdeni a lezárásért.
Amit külön ki szeretnék emelni az a kötet különböző szálainak az elvarrása. Mesterien már az első kötettől szőtte a szálakat az írónő, s itt, a harmadik résznél végre ezek be is értek, nem hagyott nyitott kérdéseket, mindenre próbált a lehető legjobban válaszolni, s még ha néhány megoldás elcsépelt is, a legtöbbel meg lehet békélni, de ami nekem a szívem csücske, az Baba Jaga, és végre őt is pontosabban el tudjuk helyezni ebben a szövevényes, néhol kusza kapcsolati hálóban, de mint mindig most is kaptunk a kötet végén az írónőtől egy kis magyarázatot a különböző kifejezéseket illetően, s ha ez nem lenne elég pluszos, akkor a kötet végén található egy családfa is, ami garantáltan helyreteszi a dolgokat, és egy még világosabb képet ad.
Maga a kötet a 459 oldalával nem egy rövid olvasmány, de ha olvastátok az első két részt, és titeket is úgy elvarázsoltak, mint engem, akkor fel sem fog tűnni, sőt még kevés is lesz, és pillanatok alatt a végére fogtok érni. Ahogy belevetettem magam a cselekménybe, úgy éreztem magam, mintha belecsöppentem volna én is a cselekmény közepébe, és ember legyen a talpán, aki kirángat onnan.
Addiktív, lehengerlő, lebilincselő, nagyon szerethető történet, amit nemcsak a gyönyörű világfelépítés tesz még különlegesebbé, hanem az írónő sajátos írásmódja, és az a szemlélet, amivel látja a világot. Ezekután biztos vagyok benne, hogy még fogok olvasni az írónő tollából, hiszen Az északi erdő legendája hatalmas kedvenc lett.
Egy olyan lezárást kaptam, ami tele van izgalmakkal, s habár nem tökéletes, az túl unalmas is lenne ennél a trilógiánál, de ettől függetlenül baromira szerethető, és sokkal több embernek kéne ismernie. Összességében egy erőben gazdag, szláv és orosz legendákkal tűzdelt kötetet kaptam, ami egyben egy korszak lezárása is, de egy feledhetetlen kaland emléke is. Beértek a szálak, a történetvezetés még mindig elképesztő, az írásmód gyönyörű, és ez is adja a kötet legnagyobb erősségét, hiszen olyan volt olvasni A boszorkány éjszakáját, mintha a nagymamám olvasta volna fel a tűzhely mellől egy havas téli délutánon. Sokféle érzést vált ki az emberből, de közben tanít is. Megmutatja, hogy mindenki hibázhat, senki sem támadhatatlan, s nem baj, ha emberek vagyunk, látnunk kell a hibáinkat, ugyanakkor nagyon fontos, hogy figyeljünk ezekre, és ne feledjünk, hogy minden botlást, rossz lépést ki lehet javítani, csak eléggé akarnunk kell, és képesnek kell lennünk a változásra. Semmi sincs kőbe vésve, s ez Az északi erdő legendájára is nagyon igaz. Folytonosan változik a történet, nem tudhatod mi lesz a vége, merre fog legközelebb elkanyarodni a cselekmény, de abban biztos lehetsz, hogy nem fog cserben hagyni, és elmegy a végsőkig azért, hogy úgy csukd be a kötetet, hogy igen, szerettem, de hiányozni fognak a karakterek, s bárcsak elkezdhetnéd újra úgy, mintha először olvasnád. Csordultig telt a szívem olvasás közben, mert végre megtudhattam mi lesz a világ sorsa, de fáj is, hiszen el kellett engednem Vászját, Morozkot, és azt a lenyűgöző világot, amit Katherine Arden megálmodott.
" - Nos, a te birodalmad a téli erdőben van, az enyém a tó kanyarulatánál. Talán közös birodalmat kovácsolhatnánk belőlük titokban, az árnyak országát, Dmitrij Oroszországa mögött és alatt. Mert mindig kell, hogy legyen hazája a csjetriknek, a boszorkányoknak, a varázslóknak és az erdő követőinek."
"A szél elállt, a korai hó most már folyamatosan esett. Könnyedén, csendesen, vastagon fedte be mind a halott ellenséget, mind a halott barátokat."
"A lány nem tudta, mit akar. De amikor a férfi a kezét nyújtotta neki, megfogta; ujjaik összeértek, összekulcsolódtak, és Vászja a túlvilágon találta magát: az erdőben, ahol ott kanyargott az út, és fölötte itt ragyogott a csillagok hálója."
"A lány egy pillanatra a Morozko vállán lévő gyapjúra és szőrmére hajtotta a fejét, és érezte, amint a férfi karja átöleli a hátát és egy pillanatig ott tarta az éjjel és a nappal, a rend és a káosz között."
🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése