Ali Hazelwood: Bride - A menyasszony

"Ez a házasság nem jelent majd gondot.

A lány jelent majd gondot."

*

Misery ​Lark, a Délnyugat legbefolyásosabb vámpírtanácsosának egyetlen lánya kívülálló…ismét. Az emberek között névtelenségben töltött napjainak vége. Hívatták, hogy támogasson egy történelmi, békét megőrző szövetséget a vámpírok és halálos ellenségeik, a vérfarkasok között, és nem lát más lehetőséget, mint hogy feláldozza magát ezért… már megint. 

A vérfarkasok könyörtelenek és kiszámíthatatlanok, ez alól az alfájuk, Lowe Moreland sem kivétel. Megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel, de igazságosan irányítja a falkáját. És a Vámpírtanáccsal ellentétben nem érzelmek nélkül. Abból, ahogy szemmel tartja Misery minden mozdulatát, egyértelmű, hogy nem bízik benne. Ha tudná, mennyire igaza van… 

Mert Miserynek megvannak a saját indokai, amiért beleegyezett ebbe a kényszerházasságba, olyan okai, melyeknek semmi köze cselszövésekhez vagy szövetségekhez, csakis az egyetlen dologhoz, ami valaha fontos volt számára. És kész bármit megtenni azért, hogy visszaszerezze, ami az övé, még ha ehhez együtt is kell élnie… magával a farkassal. 

Misery és Lowe kapcsolata érdekből indul, de a kettejük között fellángoló perzselő szenvedély hamarosan mindent megváltoztat – és veszélybe sodor. Vajon sikerül megőrizniük a népeik közötti békét, vagy forró románcuk mindenki vesztét okozza?

" - Én vagyok a délnyugati falka alfája - emlékeztet kissé pajkosan. - Némi hatalmam csak van."

Ali Hazelwood STEM regényei nagyon közel állnak a szívemhez, így egy percig sem gondolkodtam, amikor megtudtam, hogy paranormális vámpíros-vérfarkasos történeten dolgozik. Imádok mindent, ami természetfeletti, így nálam ez a regény igazi telitalálat. Kellett a lelkemnek a sok tudományosabb, romantikusabb írása mellett egy ilyen fantasy is, ami az eddigi legnagyobb kedvencemmé nőtte ki magát. Remélem még olvashatunk Alitől hasonlóakat a közeljövőben.

Ki mondana nemet egy olyan könyvre, amiben két ellenséges faj léte a tét, amiben elrendezett házasság van, grumpy x sunshine, és a férfi karakter esik először szerelembe? Határozottan hozza a megszokott Ali Hazelwood könyvek stílusát és hangulatát, ugyanakkor a tudományos közeget lecserélte egy paranormálisra, ahol az emberek, a vámpírok és a vérfarkasok konfliktusa, illetve a vérontás megelőzése az elsődleges cél. Az elejétől szépen lassan építgeti a világot, a karaktereket és a slow burn típusú szerelmet. Hol egy elejtett megjegyzés, hol egy ellenséges pillanat, hol pedig valami egészen perzselő, amihez foghatót még nem éreztél. A lelkemnek nagyon jól esett ez a regény, és nemcsak azért, mert imádtam a karaktereket, hanem azért is, mert a vámpír vs. vérfarkas ellentétre építve mutatta meg, hogy semmi sem az, mint aminek látszik. A történet főszereplője Misery Lark, aki nem is lehetne ennél különcebb a vámpírok között. Nem az a tipikus vámpírfeleség, mint akire számítana az ember, vagy jelen esetben vérfarkas, ugyanakkor azt sem mondanám, hogy nem tudtam együttérezni vele. Kegyetlenül bánt vele a sors, hiszen gyermekkora óta csak egy eszköz az apja kezében, hol vámpírzálog, hol pedig feleség az ellenség területén. Ugyanakkor fergeteges egy karakter, és szerintem még ennyit könyvön nem mosolyogtam, mint A menyasszonyon. Persze még az elején nekem is voltak aggályaim, hiszen nem indult fényesen a történet, viszont időközben nagyon megszerettette magát velem, és nem tudtam nem befalni. Minden egyes oldalt töretlen lendülettel kezdtem, és mire felocsúdtam már be is faltam a kötet jó háromnegyedét. Nagyon addiktív, nagyon kedvelhető és felettébb szerethető történet, ami hozza az AH könyvek megszokott varázsát.

Mistery mellett Lowe Moreland a másik főszereplőnk, aki a vérfarkas vonalat erősíti a történetben, és kegyetlen alfa hírében áll, aki nem ismer könyörületet, s talán még az elején el is hisszük, hogy ilyen. Aztán szépen megismerjük és már nem a nagy és csúnya farkast látjuk benne, hanem azt, aki feláldozta az életét a falka többi tagja miatt, aki sutába dobva az álmait sietett a segítségükre, és aki nem egyszer megmosolyogtatott olvasás közben.

Habár a spicy részek nem annyira hangsúlyosak és a hagyományos értelemben véve nem szokványosak, mégsem éreztem azt, hogy az írónő kirabolt volna. Szexik, perzselőek, vágyakozással teliek és 🌶️🌶️🌶️ ezek a fejezetek, és nem titok, hogy imádtam azt a feszültséget és elfojtott vágyakat, amik alig várták, hogy kitörhessenek és tarolhassanak. Két faj tiltott együttléte mindig édesebb, nem igaz?

Vannak azok a könyvek, amik függőséget okoznak, na A menyasszony is pont ilyen. Annyira szerettem ezt a könyvet, nem tudom, hogy milyen varázslatot hajtott végbe írás közben az írónő, de engem sikerült teljesen megbabonáznia. A viccelődéstől kezdve a feszültségen át egyszerűen minden tökéletes volt. A karakterek a szívem csücskei lettek, Ana a szívem egyik sarkának az őrzője, míg Lowe a legnagyobb kísértés, akivel eddig könyvben találkoztam.

Minden könyvét szeretem az írónőnek, az Eszméletlen szerelem és A szerelem elmélete volt eddig számomra a best, de ez most változott, mert A menyasszony kitúrta őket a dobogó legfelső fokáról. Nem olvastam még vámpír x vérfarkas románcot viszont A menyasszony meggyőzött, hogy nagy szükségem volt rá. A két karakter között a hangulat, a feszültség és a vonzalom egyszerűen túl jó ahhoz, hogy ne legyél kíváncsi, és ne akard tudni, hogy a nagy hype mögött vajon tényleg van e valami, vagy csak az Ali Hazelwood húzónév miatt szeretik ennyien. Spoiler: nemcsak Ali miatt, hanem valóban jó.

Maga a cselekmény aprólékos, hol bohókás, hol veszélyes, hol pedig olyan hirtelenséggel szembesít minket a világ felépítésével, hogy pislogni sincs nagyon időnk. A szórakoztató részek szépen egyensúlyban vannak a hol komolyabb, hol pedig politikaibb jellegű részekkel. Nem véresen komoly, ugyanakkor pont annyit ad a két faj közötti konfliktusból, mint amire szükség van. Nem veti el a sulykot, és nem akar több lenni, mint ami: egy könnyed, paranormális románc.

Nem egy tipikus fantasy kötet és nem is egy újabb STEM regény. Ali megmutatta, hogy hiába nem a megszokott közegben írt, mégis tudott valamilyen szinten egyedi lenni, de azért a tudományos világ egy darabja csak beszivárgott a sorok közé. Mistery egy olyan női karakter, akivel könnyen együtt lehet érezni. Egy olyan jellem, aki habár be lett dobva a farkasok közé, mégsem futamodott meg, és ahol tudott ott a többiek segítségére sietett. Nemcsak a farkasokat győzte meg a nem mindennapi személyiségével, hanem engem is. Lowe pedig maga a négy lábon járó kísértés. Tök jól elvoltam addig, amíg mogorva volt, amíg úgy viselkedett, mint egy alfa, aki nem tűri el a visszautasítást és nem ismeri a nemet, aztán ezt a kemény külsőt felváltotta az igazi Lowe, aki tud gyengéd is lenni, na meg akkora kísértés, hogy ember legyen a talpán, aki ellen tud állni neki. Hát ez mi volt, kérem szépen?! A 🌶️🌶️🌶️ jelenetek egyszerre voltak perzselőek, szexik és tűzforróak. Egyáltalán nem tűnt cringe-nek, viszont az biztos, hogy sokak számára meglepő lesz. Számomra is az volt, mégis imádtam ennek ellenére. Lehet, hogy el is pirultam olvasás közben, meg aztán ha Lowe akar valamit, akkor azt meg is szerzi. Imádtam, hogy már azelőtt beleszeretett Misterybe, hogy egyáltalán megismerte volna a lány valódi énjét. Nem lehetne, hogy Ali Hazelwood nemcsak megírja a férfi karaktereket, hanem életre is kelti őket?? Ha te is szereted a természetfeletti lényeket, érdekel egy vámpír x vérfarkas típusú szerelem, akkor ne hagyd ki a STEM romantika királynőjének a fantasyjét, ami garantáltan tartogat meglepetéseket!!

" - Istenem, mennyire bolyhos vagy! És… bocs, de valahogy cuki vagy. Tudom, hogy hamarabb meg tudnál ölni, minthogy egy szívószálat bedugunk a vérzacskóba. De puha vagy. És a bundád nem is csillogó rózsaszín. Nem tudom, mitől voltál annyira zavarban, te fenséges szőrlabda."

"A lány jelenléte jobban megnyugtatja, mint a futás teliholdkor."

" - Az átváltozás nem partitrükk, Misery."

"És mégis, minél jobban ismerem őt, annál vonzóbbnak találom. Egyedinek. Őszintén tisztességesnek egy olyan világban, ahol úgy tűnik, senki sem az."

" - Semmit sem tudsz arról, milyen megtalálni a másik feledet - folytatja halk, éles hangon. - Elfogadnék bármit, amiről ő úgy dönt, hogy nekem adja, a világa legapróbb darabkáját is. Elfogadnám őt egyetlen éjszakára abban a tudatban, hogy reggelre elveszítem, belekapaszkodnék, és soha nem engedném el. Elfogadnám őt egészségben, betegségben, fáradtan, dühösen, vagy erősen, és kiváltság lenne számomra. Elfogadnám a problémáit, az ajándékait, a hangulatait, a szenvedélyeit, a vicceit, a testét… az ég világon mindent elfogadnék, ha ő úgy dönt, hogy nekem adja."

" - Semmit sem tudsz arról, milyen megtalálni a másik feledet."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Jeneva Rose: Hiba volt idejönnöd

 "Nem szándékoztam megállni, de amikor a műszerfalon kigyulladó lámpa jelezte, hogy fogytán a benzin, nem maradt más választásom."

*

Grace ​Evans kibérel egy farmházat Wyoming közepén, hogy kiszakadjon túlhajszolt New York-i életéből. A kiruccanása ráadásul nem is kezdődhetne jobban, mivel az idilli ház tulajdonosa egy rendkívül jóképű férfi Calvin Wells személyében. Eleinte ugyan nehezen találják meg a közös hangot, mert két nagyban eltérő világból származnak, de a vidéki lét mindennapjai és szállásadója kedvessége elbűvöli Grace-t. Ám idővel észrevesz pár baljós jelet. Például, hogy nincs kiépítve a mobilhálózat. Nemrég eltűnt egy nő a környéken. És mintha a farm körül is lennének furcsaságok. 

A nyugtalanító körülményeket eleinte áthidalja a kettejük közötti vonzalom és egymáshoz való lassú, de biztos közeledésük, ám ahogy érkezik a nő távozásának ideje, a dolgok súlyosan elromlanak. A könnyed flörtölésekből hamarosan hazugságok sűrű hálója szövődik: Calvin rajongása aggasztó megszállottságba csap át, ugyanakkor gyanítani kezdi, hogy Grace nem őszinte vele, kezdve azzal, hogy miért bérelte ki a házát. Eddig is tudtuk, hogy a futó kalandokban könnyen sérülhet valamelyik fél, de Grace-re és Calvinre valami sokkal szörnyűbb vár ebben a nyugtalanító, feszültséggel teli thrillerben.

"Érzékeltem, hogy valamiféle sötétséget hordoz odabenn. De azt hiszem, ezzel mindannyian így vagyunk."

A könyv, ami akár small town romance is lehetett volna, ha már az elején nem botlunk bele temérdek red flagbe, és nem kapcsol be az a bizonyos belső iránytű, ami végig azt sulykolta belém, hogy itt valami nagyon nincs rendben, és nem árt ha minden egyes részletre odafigyelek. Jeneva Rose már az előző regényével, az Egyikünk meg fog halnival meggyőzött, a Hiba volt idejönnöd pedig csak megerősített benne, hogy mennyire is zseniális az írónő.

A Hiba volt idejönnöd egy agyeldobós, fantasztikus kötet. Olyan végkifejlettel, amire nem számítasz, és ami miatt azt érzed, hogy végig az orrodnál fogva vezetett. Ahogy elkezdtem olvasni, egyből azt éreztem, hogy bizony résen kell legyek, mert valami nem stimmel. Kellett egy kis idő, amíg belerázódtam a cselekménybe, ugyanakkor szerintem ez amiatt volt, mert az Egyikünk meg fog halnihoz képest teljesen más. Más, mégis zseniális!! Jeneva Rose ezennel az új kedvenc thriller írómmá nőtte ki magát, és alig várom, hogy olvashassak még tőle. Míg a kötet eleje bemutatja a helyszínt, a karaktereket, és ad egy kisvárosi hangulatot, addig a többi része feszültséggel teli várakozás. Várakozás, hogy mi lesz ha letelik Grace vakációja, és készül elhagyni Calvint. Végig ott villog a piros lámpa, és végig arra az irányba terel, hogy itt bizony nem lesz happy ending, nem lesz könnyed elszakadás, és nem lesz könnyes búcsú sem. Míg a történet elejét áthatja a kíváncsiság és az ismeretlennel való találkozás, addig a kötet közepe már megmutatja, hogy igaza volt a belső hangnak, és Calvin nem olyan ártatlan, mint amilyennek láttatni szeretné magát. A vége egyenesen ledöbbentett, és hozta a wtf pillanatot, amikor nem tudod, hogy hova is kapd a fejed úgy meglep a lezárás, és őszintén majdnem sikerült beletaszítania egy olvasói válságba, annyira eszméletlen volt a Hiba volt idejönnöd!!

Alaposan felforgatta a megszokott csavarokat és olyan lezárást adott, ami hatalmasat ütött. Egyszerűen maga volt a megtestesült meglepetés és egyben elképedés Jeneva Rose zsenialitása iránt. Nem győzöm még most is felszedni az államat a földről annyira sokkolt. Számítottam rá, hogy nem lesz jó vége, de amit adott az minden várakozásomat teljes mértékben felülmúlta.

A cselekmény szerint adott egy nagyvárosi nő, Grace, aki a Wyomingi Dubois városába érkezik vakációra, de már amikor bejelentkezik az airbnb-jébe lehet érezni, hogy nagyon nem stimmel a dolog. Se térerő, se internet. A város is kisebb autóútra van, és nincs senki rajta és Calvinen kívül a közelben, csak az állatok, a természet, a hegyek és a folyó, ami Calvin birtokán fut keresztül. Mindennek ellenére Grace marad, és eltölt 10 hol önfeledt, hol furcsa, s hol pedig hátborzongató éjszakát.

A történet különlegessége, hogy nemcsak Grace szemszögéből olvashatjuk a kötetet, hanem Calvinéból is. Így már elég hamar szembesülünk azzal, hogy Calvin bizony pszichopata jegyeket hordoz magában, és volt egy-két olyan megszólalása, ami miatt én Grace helyében mindent hátrahagyva menekültem volna. Eleinte idilli, aztán egyre baljósabb és feszültséggel telibb a helyzet.

Maga a kisvárosi tematika szöges ellentétben áll az általam oly szeretett kisvárosi romantikus regényekkel, és hiába tudtam, hogy thriller valahol reménykedtem benne, hogy legalább egy jófiú lesz a történetben. De nem volt, mert a város lakói is furcsák, mintha mindenkinek lenne valami titka, amit nem akar, hogy napvilágra kerüljön, és a légkör is azt érezteti, hogy Grace hiába csak vakáción van, mégsem szívesen látott vendég, és nem tartozik oda.

Az írónő az elejétől kezdve csepegteti el a furcsaságokat, és azokat a jelentéktelennek tűnő információkat, amik a későbbiekben fontos szerepet kapnak, és amik alapjaiban változtatják meg a cselekmény alakulását. Az első oldalaktól újabb és újabb red flagek jönnek szembe velünk, aztán amikor kicsit mintha már lenyugodna a helyzet, és elhisszük, hogy nem lesz rossz vége, akkor vetnek váratlan fordulatot az események.

Grace eleinte egyáltalán nem volt szimpatikus számomra. Van benne valami, ami miatt nem tudtam teljes mértékben megkedvelni, tartottam tőle az egy lépés távolságot, és milyen jól is tettem. A végére nagyon meglepett, és egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen fordulatot vesznek az események. Grace, akárcsak a város többi lakója, Calvinnel egyetemben titkokat rejteget, és amikor fény derül a legnagyobbra hatalmasat koppan az állunk.

Azon ritka esetek egyike a Hiba volt idejönnöd, amiben a férfi főszereplő sem lopta be magát a szívembe. Calvin a rossz értelembe véve van tele red flagekkel, nem úgy, mint a dark romance pasik, hanem olyan szinten, ami arra késztet, hogy menj el minél hamarabb a közeléből. Aztán, ahogy viselkedik, és ahogy beszél az csak még inkább megerősített abban, hogy nem szabad bíznom benne. A kötet hangulata maga eléggé vészjósló, van benne valami, ami zorddá tette és veszélyessé. Végig azt érezteti, hogy veszélyben az életed, és egy percre sem nyugodhatsz meg. Imádtam, hogy rettegésben tartott, és nem hagyta, hogy olyan könnyen megszabaduljak tőle. S habár számottevően sok furcsaság van benne, mégsem történik megbotránkoztató dolog. Van egy-két veszélyesebb, vagy éppen gyomorforgató rész, de inkább a pszichológiai vonalat erősíti, és a thriller szál is remekül illeszkedett a kisvárosi, elszigetelt hangulathoz. Összességében nekem nagyon tetszett, új kedvenc lett a műfajon belül, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy Jeneva Rose még nagyon sokáig az egyik kedvencem lesz. Ha te is szereted a thrillereket és a meglepő, sokkoló befejezéseket, akkor ne hagyd ki a Hiba volt idejönnöd c. zseniális kötetet, ami garantáltan fenn fog tartani hajnalig, és még utána sem fog elengedni!!

"Grace is zsákmányolt valamit, és én is. Csak Grace még nem tudott róla."

"Továbbhaladtunk a tavacska felé, amely körül a kacsák és tyúkok lényegében szabadon barangolhatnak. Mindig nagy híve voltam a szabad térnek, és próbáltam is e szerint alakítani itt az életet. De persze nem lehet minden szabadon. Van, amit ketrecbe kell zárni."

"A sérült emberek a hozzájuk hasonlókhoz vonzódnak."

" - Nekem kéne ajándékot vennem magának. Magának van születésnapja. 

- Maga az ajándékom, Grace. - Calvin szélesen mosolygott."

"Igaza volt. Mindannyiunknak vannak rossz álmai, de én ezeket mindig figyelmeztetésként fogtam fel, a tudatalatti próbálkozásaként, hogy rádöbbentsen minket: valami nincs rendben."

"Az otthonomban szállt meg, és az elmémben lakott. Teljesen belebolondultam."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

L. J. Shen - Parker S. Huntington: Éjsötét Romeo (Éjsötét 1.)

"Mindig is úgy gondoltam, az életem egy romantikus regény."

*

Az életem: egyik pillanatban még tündérmese, a következőben rémálom. 

Egy fényűző bálon elcsattant ártatlan csókkal kezdődött a végzetem. Egy titkos pillanat egy jóképű idegennel. De az én Romeóm nem olyan romantikus, mint névrokona. Nem a szerelem hajtja, hanem a bosszúvágy. 

Számára csak egy sakkfigura vagyok. Egy eszköz. A riválisa jegyese. 

Gyűlölöm ezt a sötét herceget. Nem köthetem össze vele az életem. Halált érdemel. 

Azt hiszi, elfogadom a sorsom. Nos, nagyobbat nem is tévedhetne. Nem adom olyan könnyen magam. A jövőmet én alakítom. 

Ebben a történetben Júlia nem hal meg. Na de Romeo? Rá pusztulás vár. 

A Wall Street Journal bestsellerszerzői, L. J. Shen és Parker S. Huntington egy elrendezett házasság történetét mesélik el, amely egy jégszívű férfi és egy harcias örökösnő között köttetik. Vajon vár rájuk a szerelem, vagy a sötétség mindent felemészt?

" - A családod mennyire szörnyű? - Homlokráncolva megállt, miután elindult a konyha felé. 

- Tudnom kell, hogy hozzak-e a nasim mellé valami erőset."

L. J. Shen munkásságát nagyon szeretem, szerintem még nem is olvastam tőle rosszat, viszont Parker S. Huntington könyvei eddig kimaradtak nekem, viszont az Éjsötét Romeo meggyőzött, hogy olvassak még az írónőtől, mert nagyon jó volt. Kicsit beteg, nagyon sötét, mégis az egyik legjobb dark romance, amit csak kívánhatnak a műfaj rajongói.

Bíztam benne, hogy jó lesz, mert Shen számomra a dark romance-ok királynője. Ő volt az, aki elindított ezen az úton, és az Éjsötét sorozat már most ezzel az első kötettel teljesen megnyert magának. Az első oldaltól kezdve az utolsó oldalakig csüngtem minden egyes szaván és baromi jól éreztem magam olvasás közben. A dinamika a két karakter között valami isteni, az egymás szívatása, és a másiknak keresztbe tevés nagyon jól kiegészítette az elrendezett házasság trope-t, amiért alapjáraton nem rajongok, viszont az Éjsötét Romeónak nagyon is jól állt. Adott egy kemény, érzelemmentes pasi, aki mindig megkapja, amit akar. Mindig elveszi azt, ami neki tetszik, és nem ismeri azt a szót, hogy nem. Mellette Dallas egy igazi tornádó, hiszen ahol jár ott semmi sem marad ugyanolyan és fenekestül felforgatja az emberek életét, és a hétköznapok nyugalmát is. Eleinte gyerekesnek tűnhet a karaktere, vagy éppen idegesítőnek, de ahogy egyre jobban megismered rájössz, hogy ez csak egy álca, egy álarc, amit nap mint nap hord, akárcsak Romeo, és az ő sötét lelke és kőkemény szíve, amit nem lehet megtörni, és ami már akkor darabokban hever, amikor Dallas még be sem lépett a képbe. Az Éjsötét Romeo egy vágyakkal teli, gonoszsággal átitatott, erősen 18+-os regény tele izgalmakkal, sötét humorral és szarkazmussal. Nekem nagyon tetszett, és nem tudom, hogy ebből mennyi volt Shen érdeme és mennyi Huntingtoné, de az biztos, hogy ez a kötet nem hagy maga után kérdéseket, és a legvégsőkig elmegy azért, hogy ne csak Dallas törjön meg, hanem te is!

Igazi csemege a dark romance rajongóinak. Romeo az a tipikus férfi hős, aki megközelíthetetlennek tűnik, és az is, viszont van egy gyengédebb oldala is, ami a jégszívűsége alatt rejlik, és kell hozzá a sütiszörny, jelen esetben Dallas, hogy előcsalogassa ennek a kőszikla férfinak a gyengédebb oldalát is, és ne csak a félelmet nem ismerő Mr. Costát ismerjük meg, hanem azt is, akibe Süti a végére beleszeret.

Mivel Shen regényről van szó és rutinos olvasóként tudjuk, hogy bizony tele vannak traumákkal a kötete, így nem lepődünk meg azon, hogy bizony az Éjsötét Romeo is bővelkedik bennük. Fájdalmas olvasni, ahogy a szörnyű emlékeket és traumákat vegyíti a jelen eseményeivel, emiatt én csak szenvedős, szívbemarkolós dark romance-oknak hívom a regényeit, amik garantáltan tönkretesznek és a földbe döngölnek.

Érzelmileg megterhelő olvasni egyes részeket, szívbemarkol és nem véletlenül olyan letehetetlen, mert tudnod kell, hogy mi lesz a vége, hogy vajon Dallas sikerrel jár e, és beteljesül az álma, vagy minden fondorlata hiábavaló, és azt az egy dolgot nem kapja meg, amit a legjobban szeretne az élettől? Eleinte macska-egér harcot vívnak, tele van utálattal és megvetéssel a másik felé, daccal és tagadással. Majd szépen jön a beletörődés fázisa, és úgy igazán ezután lesz komoly és fájdalmas a kötet olvasása.

Az elrendezett házasság kifejezetten jól áll a kötetnek. Leginkább azért, mert Romeo és Dallas valóban ellenségként kezeli a másikat, ezáltal csak úgy izzanak az indulatok, kettőt pislogsz és szó szerinti egymás torkának esnek. Perzselő, szexi, és valahol veszélyes is az a játék, amit ők ketten játszanak. Veszélyes, mert bármikor fordulhat a kocka, és az érzelmek alig várják, hogy végre kitörhessenek a börtönükből, és elkezdhessék a pusztítást, ami képes mindkettőjüket térdre kényszeríteni.

Romeo és Dallas mellett, amik számomra színesítették a cselekményt azok az üzenetváltások Romeo, Zach és Ollie között, illetve lezajló beszélgetések. Ezek miatt várom talán a leginkább a többiek könyvét, de leginkább Ollie-ét, mert biztos vagyok benne, hogy fergeteges lesz az övé is, akárcsak Romeo-é. Maga az Éjsötét Romeo cselekménye végig pörög, nincs benne egy üres menet sem, és a humoros és könnyed írásmódnak köszönhetően csak úgy pörögnek az oldalak a kezeid között.

Élek-halok az enemies to lovers típusú szerelmekért, és talán a legsötétebb az Romeo és Dallas szerelme. Kegyetlenek egymással, Dallas viselkedése is csak azt erősíti, hogy mennyire is megveti Romeo-t, de ahogy haladunk előre,  jóval el kell hagyni a kötet felét, lesz még érdekesebb és még lehengerlőbb a történet. Míg az elején már-már vérre megy a másik levegőnek nézése, és az elkerülése, addig a kötet második felében az elnyomott érzelmeké és a közelségé a főszerep. Nincs menekvés, csak problémák problémák hátán. Bosszú, árulás, barátságok, eltemetett érzések és vágyak kerülnek elő, amik alapjaiban rengetik meg a történet egészét. Az elrendezett házasság és az enemies to lovers mellett grumpy x sunshine is, hiszen Romeo maga az éjsötét éjszaka, míg Dallas a napsugár, ami alig várja, hogy kisüthessen és bekebelezhesse a sötétséget. Összességében nagyon élveztem olvasni, és ha az elején voltak is fenntartásaim a társszerzőség miatt, ezek elég hamar el is tűntek, mivel az Éjsötét Romeo egy olyan dark romance történet, ami tele van fájdalmakkal, az elit idejétmúlt szokásaival és hagyományaival, gazdagsággal, versengéssel, bosszúval és egy szerelemmel, amire senki sem számít. Ha szereted L. J. Shen munkásságát, illetve találkoznál az eddigi legarrogánsabb karakterével ne hagyd ki az Éjsötét Romeo-t, amit Parker S. Huntingtonnal tökéletesített, és egy igazán zseniális kötet lett belőle. Alig várom, hogy még többet olvashassak ebből a világból, és tűkön ülve várom, hogy mivel rukkol elő legközelebb a két írónő.

" - Válassz egy klasszikust - feleltem. - A fejed már így is tele van ostobaságokkal."

" - Süti - ráncolta a homlokát Romeo. - Nem hiszem, hogy az a veszély fenyeget, hogy te leszel a következő feltörekvő tech-zseni. Igazából, amikor a telefonod lefagy, ahelyett, hogy újraindítanád, inkább egy kemény felülethez csapod. Láttam, ahogy csinálod, többször is."

"Az én gyönyörű, őrjítő, fondorlatos, dühítő, átkozott feleségemben akartam élni, lélegezni és létezni."

" - Hát hivatalos. - Dallas visszahanyatlott a párnákra, arcán féloldalas vigyorral. Lehúzott magához, és nedves, nyálas csókokkal borította az arcom, emlékeztetve, hogy valóban nem sok különbség volt közte és egy kiskutya között. 

- A szex az új kedvenc sportom. 

- A szex nem sport. 

- Pedig annak kellene lennie. Egész nap csinálnám, ha lenne ilyen. 

- Van is. Prostitúciónak hívják."

"Amikor már nem tudtam tovább halogatni az elkerülhetetlent, elhagytam a szállodát, hogy vegyek egy gyűrűt életem átkának."

"Mindig is ő lesz az én tökéletes, éjsötét Romeóm."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai (Füst és csont leánya 2.)

"Egyszer volt, hol nem volt, hogy egy angyal és egy ördög törőcsontot tartott a kezében."

*

A kék hajú Karou végre megkapta a választ kérdéseire. Már tudja, ki is ő, mi is ő valójában. Ezzel a tudással együtt azonban fény derül egy másik titokra is. Egy titokra, amelyet szeretne meg nem történtté tenni: az ellenséget szerette, aki elárulta – és a világ szenvedett miatta. 

A világsikerű Füst és csont leánya folytatásában Karounak döntenie kell, milyen áldozatot képes hozni népe megmentéséért. Karou és Akiva a háborúban ismét ellenséges oldalon áll. Szépséggel, szomorúsággal és titkokkal teli történetük újra az emberi világban ér össze. 

A lány mint új feltámasztó szörnyű hadsereget teremt, Akiva közben az angyalok gonoszsága ellen harcol. 

Születhet vajon új remény az elveszett álmokból?

"Torz elképzelés, hogy a gyilkosság, a csonkítás és a terror valaha is olyan világot teremt, amiben érdemes élni."

A Füst és csont leánya után nagyon vártam, hogy folytathassam a kalandot. Legszívesebben már rögtön az utolsó oldalak után egyből elkezdtem volna a Vér és csillagfény napjait. Nagyon régóta kedvencem ez a trilógia, és ennyi év után sem kopott meg a varázsa számomra. Talán még az első résznél is jobb volt, ami azért érdekes, mert tudjuk, hogy milyen nehéz is egy ütős kezdet után folytatást írni, de Laini Taylor megmutatta, hogy mi minden lapul még Karou és Akiva történetében.

Már a Füst és csont leánya is hatalmas kedvencem lett, viszont a Vér és csillagfény napjai sokkal több izgalmat tartogat magában, a meglepő fordulatoknak és szerencsés egybeeséseknek hála pedig képtelen vagy egy pillanatra is megválni a kötettől. Nemcsak, hogy jobb lett az első résznél, de még azt is megmutatja, hogy mindenféle sallang nélkül is lehet érdekes folytatást írni. Nem emlékszem olyan oldalra, amire azt tudnám mondani, hogy unalmas lett volna vagy vontatott volt, mivel újabb és újabb fontos események és információk kerülnek előtérbe, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy minden még érthetőbb és még izgalmasabb legyen. Több mint 500 oldal tömény izgalom. Szerintem egy olyan fejezet nincs ebben a kötetben, amiben ne történt volna valami fontos, vagy amit nem felpörögve olvastam volna. Olyan nekem a Füst és csont leánya sorozat, mint másnak a kávé. Felpörget és végig azon jár az eszem, hogy mikor kaphatok még többet belőle, és mikor jön el a pillanat, amikor azt érzem, hogy elég volt az a mennyiség, amit Akivából és Karouból kaptam. Nem titok, hogy az írónő az egyik legkülönlegesebben író fantasy szerző, akivel valaha dolgom volt. Nem a mainstream vonalon mozog, mégis élnek a könyvei, és ez a Vér és csillagfény napjai alatt sincs másképp. Együtt lélegzünk a kötettel, és együtt tapasztaljuk meg az események forgatagát. Végig ott van velünk, fogja a kezünket és navigál minket. Laini Taylor egy igazi istennő, akiért ennél nem is lehetnék hálásabb.

A Vér és csillagfény napjai tele van fantáziával, meglepő fordulatokkal, egy mindent elsöprő utolsó fejezettel, és olyan események sorozatával, amik alapjaiban rengetik meg a történetet. Ez az egész 'veled akarok lenni, de nem lehet' teljesen kicsinált, és annyi bonyodalmat és fájdalmas pillanatot okozott eddig, hogy rendesen sajog a szerelmesekért a szívem.

Valahol meseszerű is a történet, lehet, hogy a szerelmesek miatt, de lehet, hogy azért mert olyan képet fest az írónő, viszont az biztos, hogy ezzel a hangulattal más kötetben nem találkozol. Árad az egyéniség és egyediség a történetből, az írónő stílusa már az első mondat első szavával levesz a lábadról, és megmutatja, hogy milyen remek fantasyk is vannak a hype-olt köteteken túl. A Vér és csillagfény napjai egy igazi szerelemgyerek, ami tele van érzelmekkel, akadályokkal és pörgős jelenetekkel.

Míg a szerelmi szál az első résznél nagyon szépen és tudatosan volt felépítve, addig ennél a második résznél kicsit hiányoltam azt, hogy kevés teret kapott, és sokkal több figyelmet érdemelt volna ez a szál. Gondolom a nagy fináléra tartogatja az írónő a csemegét, de én azért örültem volna, ha látok valamiféle előrelépést ez ügyben. Végig úgy éreztem, mintha egy olyan Rómeóval és Júliával lenne dolgom, akik nem képesek és nem is akarják követni a szívüket, s inkább a saját fejük után mennek hanyagolva a boldogságot és az igaz szerelem kibontakozásának lehetőségét.

Ugyanakkor a cselekmény eszméletlenül addiktív. Mindig történik valami, ami arra ösztönöz, hogy ne álljak meg, és csak olvassak és olvassak addig, amíg el nem fogynak a lapok, és amíg arra nem eszmélek, hogy micsoda fergeteges és különleges kalandban lehetett részem. Emellett legnagyobb örömömre a részletekre és a karakterekre is nagyobb hangsúly került.

Olyan dolgok kerülnek a felszínre, amik eddig rejtve voltak, vagy fel sem tűntek addig, amíg a megfelelő helyeken elő nem jöttek. Akiva és Karou mellett a barátaikat és a bajtársaikat is megismerhetjük, de ez nem minden esetben volt örömteli találkozás, hiszen az elmúlás nemcsak a szereplőkön ejthet sebet, hanem rajtunk, olvasókon is, ha túlságosan megkedveljük őket.

Számolni nem számoltam, de rengeteg nézőponton keresztül élhetjük át az eseményeket, hogy azok teljesek és izgalmasak legyenek. Akiknek tetszett az első rész, azoknak garantáltan fog ez a második is, mivel betekintést ad mind a szeráfok, s mind a kimérák világába. Emiatt számomra még letehetetlenebb és ellenállhatatlanabb volt ez a második rész. Azt éreztem olvasás közben, képtelenség nem teljesen elveszni a kötet világában, és még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy majd 10 év után megtudhatom, hogy mi is Akiva és Karou szerelmének a vége, hogy mit is tartogat az írónő számukra a fináléban, és mi lesz az a sarkalatos pont, amikor teljesen a rabja leszek a trilógiának (spoiler: ez már az első rész alatt bekövetkezett, de pszt). Ne értsétek félre, most is imádom, hiszen az egyik legjobb, amit valaha olvastam, mégis más lesz azzal a tudattal szeretni, hogy a végére is érhetek. Összességében nagyon szerettem ezt a részt is, hiszen izgalmas és egyedi volt. Nagyon várom már a Istenek és szörnyek álmait. Ha szereted az urban fantasyket, egyedi világképpel, izgalommal, egy be nem teljesülhető szerelemmel, akkor ne habozz elmerülni Laini Taylor Füst és csont leánya világában!

"Réges-régen, azon az éjszakán egy másik életben, másik testben tudnia kellett volna, hogy követik, de a boldogság elhomályosította az éberségét."

"Eljött a vég, és mint egy álom, úgy érkezett meg hozzájuk a remény - suttogva jutott el sötét szállásaikra, a romok közé, a menekültek táboraiban."

"Ők ketten ismét ott találták magukat a nyomorúság kellős közepén. Egész világuk ez a nyomorúság volt, ebben rekedtek. A csalóka nyugalom egyszer régen megtévesztette már őket, és annak következménye ez a mostani kibírhatatlan valóság."

"Ha lett volna benne tisztesség, boldogságot kívánt volna Karounak a saját fajtájához tartozóval, mert ezekben a rettenetes időkben egyvalami látszott biztosnak: reménytelen, hogy a lány újra megszeresse."

"Imádkozni próbát, de úgy vélte, a holdak gyenge oltalmat nyújtanak, amikor az angyalok nappal vadásznak."

"Innen visszatekintve Karou alig akarta elhinni, milyen naiv volt, amiért elhitte, hogy a világ más is lehet, és hogy majd ő lesz az, aki képes megváltoztatni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

C. N. Crawford: Tövisek városa (A démonkirálynő próbái 1.)

" Nagyon igyekeztem nem feltűnően bámulni azt a tenyérbemászó kollégista srácot, akit előző este megütöttem, de ezt három dolog is megnehezítette."

*

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kazamatában fogom énekelni magamnak, hogy „Boldog szülinapot!”. De ez történik akkor, ha egy bűnösen szexi démon jelenik meg egy koktélbárban, akit ráadásul a Káosz Urának hívnak, és összetéveszt engem egy szukkubusszal. 

Szóval, boldog szülinapot nekem! 

Persze belátta, hogy halandó vagyok, amikor megkóstolta a vérem. Én pedig rájöttem, hogy van bennünk valami közös: mindketten bosszúra szomjazunk. Úgyhogy egyezséget kötöttünk: én a tiltott városban maradhatok, hogy megkeressem anyám gyilkosát, cserébe őt hozzásegítem a bosszújához. Ehhez nem kell mást tennem, mint eljátszani a szexi szukkubuszt. Egy probléma van csak: ő a legfőbb gyanúsítottam anyám ügyében. 

Amiről sajnos rendkívül könnyű megfeledkezni, amikor a szerepemre tanít, vagyis a csábításra. Minden egyes forró érintésétől közelebb sodródom a kárhozathoz. De ha megadom magam mágikus vonzerejének, akkor a biztos halál vár rám.

"Lucifer urbem spinarum libarab"

Érdekel egy dark fantasy, amiben démonok, szukkubusz, illetve inkubusz van? Ami egyben paranormális romantika is? Ami urban fantasy is? Na és mi a helyzet a titkokkal, a szexualitással és a próbatételekkel? Ha ezekre a válasz igen, akkor ne hagyd ki C. N. Crawford Tövisek városa c. regényét, ami egy gyorsan olvasható, rövid NA történet.

Az utóbbi időben nagyon szeretem azokat a fantasyket, amik indie kötetekként kezdték, de olyan nagy lett a sikerük, hogy a hagyományos megjelenést is megérték. Már több gyöngyszemet találtam hála annak, hogy felkapottak lettek ezek a kötetek, és az egyik ilyen a Tövisek városa. S habár nem egy véresen komoly történetről van szó, mégis jó volt, hogy pontosan annyit akart adni, mint amire szükségünk volt, és a Tövisek városa megmutatta, hogy lehet kevesebb, mint 300 oldalban is felvezetni a világot, a karaktereket és az alapkonfliktust, ami végigkíséri a történet egészét. A kötet főszereplője, Rowan, aki látszólag egy hétköznapi, egyetemista lány, akinek legfőbb álma bejutni a Tövisek városába, és kideríteni, hogy ki is ölte meg oly sok évvel ezelőtt az édesanyját. A történet eleinte erre a helyszínre fókuszál, Rowan nehézségeire, arra, hogy mennyire is egyedül van a világban, majd egy szerencsés véletlennek köszönhetően minden megváltozik, és egyre közelebb kerül a céljához. De mi van akkor, ha útközben olyan dolgokra derül fény, ami mindent más megvilágításban mutat be, és már semmi sem tűnik olyan egyszerűnek, mint az elején? Mi van akkor, ha Rowan szépen lassan ráébred az őt övező titkokra, és Orion sem olyan megrendíthetetlen, mint amilyennek látszik? Rowan személyében kapunk egy látszólag kedves és szende lányt, míg arra nem kényszerül, hogy igazi nősténydémonná, szukkubusszá váljon, aki csábító és bárkit az ujja köré tudna csavarni. 

Mellett ott van Orion, aki kegyetlennek tűnhet, de az ő szíve sincs jégből, és jóval több, mint egy démon. Neki is, akárcsak Rowannek titkai vannak, amik a kellő helyeken kerülnek elő, és pezsdítik fel a cselekményt. Mindig is vonzottak a fehér hajú férfi karakterek, és ez alól Orion sem kivétel. Ebből a szempontból nagyon könnyű levenni a lábamról, és Orionnak nyert ügye volt nálam, amihez aztán jött a személyisége, és az az igazság, hogy nagyon jól szórakoztam a Tövisek városán egészen addig, amíg nem kezdett komollyá válni a helyzet, és nem éreztem azt, hogy csak úgy lángol körülöttem minden.

Maga a történet nagyon kedvelhető, jó az írói stílus, könnyen lehet haladni a kötettel, nem egy hosszú olvasmány, mégis teljes mértékben ki tud kapcsolni arra a pár órára, míg a végére nem érsz. Vannak benne humorosabb, szexibb vagy éppen veszélyesebb részek is, amiket én személy szerint nagyon bírtam, már csak azért is, mert kreatív megoldásokkal tálalja az írónő a bonyodalmakat. Nem egy helyen szexi és igazán perzselő a kötet, tele célozgatásokkal, manipulációval és titkokkal, amik alig várják, hogy a felszínre kerülhessenek.

A helyszín egyszerre ismerős, hiszen egy része Massachusettsben játszódik, míg a másik ismeretlen része a Tövisek városában, ahol a démonok uralkodnak, halandók pedig csak külön engedéllyel vagy, mint szolgáló léphetnek be. A Tövisek városa egy igencsak veszélyes hely, tele ármánnyal, meglepő felfedezésekkel, és egy világképpel, ami kellően ki van dolgozva. Halkan megjegyzem, hogy simán elfért volna egy térkép, főleg a Tövisek városa miatt.

Rowan és Orion igazi enemies to lovers páros, akik nem tudják levenni a szemüket és a kezüket a másikról, mégis gyűlölik egymást, és cseppnyi kétséged se legyen afelől, hogy ha oda kerül a sor tűzbe mennének e a másikért vagy sem. Orion emellett morally grey karakter is, nem elég a fehér haj, ahh nem, muszáj morally greynek is lennie, hogy a gyanútlan olvasók a bűvkörébe kerüljenek. *guilty*

A történet úgy igazán a vége felé indul be, addig csak tapogatózik, építi a bonyodalmakat, és megalapozza a továbbiakra nézve a cselekmény egészét. Bemutatja a fontosabb karaktereket, az alapot, Rowan kettősségét, és Orion démoni oldalát. Hol a szexualitáson van a hangsúly, hol pedig azon, hogy minél több információ kerüljön a birtokunkba, és próbáljuk meg mi magunk összerakni a képet.

Persze van a kötetben egy-két csavar is, amik pont a kellő helyeken teszik tiszteletüket egy percet sem hagyva arra, hogy túlságosan elkényelmesedjünk, és megadja ezzel azt a lökést, amire a történetnek szüksége van. A kötet vége ha nem is annyira meglepő, attól még úgy érzem, hogy nagyon is kellett bele, és alig várom, hogy még többet tudhassak meg Morganáról, Orionról, a Tövisek városáról és Rowan karakteréről.

Lehet, hogy elfogult vagyok, de eddig még nem olvastam olyan ANASSA kötetet, ami ne tetszett volna. Nagyon jók a választásaik, kiválóak a fordítások, és a Tövisek városa is ilyen. Magamtól biztos nem olvastam volna el, ha szembejön velem, viszont így, hogy ők jelentették meg, amint kiderült, hogy jön magyarul már ugrott is a kívánságlistám élére. A koponyás borítónak meg már az elejétől kezdve nyert ügye volt. Azt érzem, hogy akárcsak a többi fantasy kötetük ez is nekem íródott. Nagyon bejött ez a démonos vonal, örülök, hogy esélyt adtak az írónőnek, annak meg még inkább, hogy nem is kell olyan sokat várni a folytatásra. Visszakanyarodva a történethez azt érzem, hogy megérdemel egy esélyt. Megérdemli, mert ritkán olvasni olyan dark NA fantasyt, ami a démonokra fókuszálna, és emiatt igazi hiánypótló mű A démonkirálynő próbái sorozat első része. A rövidsége is mindenképp az előnyére válik a kötetnek, már csak azért is, mert néha jó olyan könyveket kézbe venni, amik nem 500+ oldalas hosszúságúak, és amikkel ténylegesen lehet haladni. Összességében nekem egy erős 4 csillagos élményt tudott nyújtani a Tövisek városa. Orion levett a lábamról, igazi merénylet, hogy a fehér haja mellett morally grey is, az enemies to lovers szál miatt repes a szívem és örülök, hogy a kezdeti szürke kisegér Rowan helyét szépen fokozatosan átvette a bevállalósabb, keményebb Rowan, aki beveti a démoni csábító énjét, és megmutatja, hogy mi mindenre képes a céljai elérése miatt. Romantasy rajongóknak nagyon ajánlom, na meg azoknak is, akiknek kevés ideje van olvasni, viszont nem szeretnének lemondani a minőségi fantasy élményről sem.

" - Empátia? - Orion szeme jegesnek, kegyetlennek tűnt. - Elég fárasztóan hangzik. Örülök, hogy engem nem sújtott ezzel a sors."

"Még soha életemben nem kívántam ennyire senkit."

"A démon a szemembe nézett, és hullámokban áradt belőle a dominancia. Csábító, égő cédrusra emlékeztető illata körém fonódott. Valami olyat éreztem, ami még erősebbnek bizonyult, mint a bordáim körül kígyózó félelem: ösztönös késztetést arra, hogy megadjam magam neki."

" - Ezért akarsz olyan megszállottan bosszút állni. Nem? Hogy jóvá tedd a dolgod. 

- Vagy talán a dühöm késztette erre, mert nem marad bennem más. Az határoz meg, és az segít elégetni a bűntudatomat. Semmi nem maradt már bennem, csak a harag."

" - Én egyértelműen veszélyes vagyok. Ezt mindenki látja, amikor először találkozik velem. Te viszont rejtegeted a képességeidet. Te egy báránybőrbe bújt oroszlán vagy."

"Évek óta felkészültem a démonapokalipszisre, és most bekövetkezett. Legalábbis számomra."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Rebecca Yarros: Iron Flame - Vasláng (Negyedik szárny 2.)

"A forradalom íze furcsa módon... édes."

*

Mindenki ​arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán már az első tanévben meghal. Violet is ezt hitte. De a Csépelés még csak az első lehetetlen próbatétel volt, amelynek során a gyenge akaratúak, az érdemtelenek és a nem szerencsések kihullanak. Most tehát megkezdődik az igazi kiképzés, és Violet máris azon tépelődik, hogy fogja ezt átvészelni. Nemcsak arról van szó, hogy a kiképzés iszonyatosan nehéz és szándékosan brutális, vagy hogy megpróbálják a lovasok fájdalomtűrését az elviselhetetlenségig és azon túl is fokozni. De ott az új parancsnok-helyettes, aki személyes küldetésének tekinti, hogy megértesse Violettel, mennyire tehetetlen – hacsak el nem árulja azt a férfit, akit szeret. 

Bár Violet teste talán gyöngébb és törékenyebb, mint másoké, de az esze a helyén van, és vasakarata is van. És a vezetés elfeledkezik a legfontosabb tanulságról, amire a Basgiath Violetet megtanította: a sárkánylovasok maguk hozzák a saját szabályaikat. 

De ebben az évben nem elég, hogy mindenáron életben akar maradni. Mert Violet ismeri a Basgiath Katonai Főiskola évszázadokon át őrzött igazi titkát, és semmi, még a sárkánytűz sem elég, hogy a végén megmentse őket.

"Ő a dagály, a vihar, a levegő, az erő, amely túlságosan jelentős ahhoz, hogy csak úgy eltűnjön, hogy eltűnhetne anélkül, hogy az egész világ belerázódna."

Az utóbbi évek leglátványosabb fantasy sorozatának második része sem okozott csalódást, sőt nekem valamivel jobban is tetszett, mint a Negyedik szárny. Kétség kívül egy behemót a maga több, mint 1000 oldalával, de minden egyes oldalt megért, hiszen egy igazán izgalmas, sárkányokkal és veszélyekkel teli folytatást kaptunk, amiben még nagyobb a tét, és már nemcsak Violet épsége forog kockán, hanem maga a világ is, amiben a Vasláng játszódik.

Eleinte megrémített a kötet hosszúsága, mert nagyon hozzá vagyok szokva a 400-500 oldalnál nem hosszabb könyvekhez, viszont a Vasláng bebizonyította, hogy nem kell félni tőle, mert amilyen soknak tűnik olyan gyorsan be is lehet darálni. Nagyon olvastatja magát, és szerintem nem volt olyan fejezet, amiben ne történt volna valami fontos. Pont emiatt kell neki időt hagyni, hogy leülepedjen, mert az az élmény, amit ad az eléggé masszív, és azt érezteti, hogy hiába daráltad le, még a java hátra van. Nagyon nagyon tetszett, igazán csodálatos volt, és fordítás ügyileg is azt érzem, hogy ez most nagyon ott van. Végre megmaradt Violence Violence-nek, és 100%-osan átadta a Vasláng élményt, amiről oly sokan beszélnek. A Vasláng habár terjedelmes, mégis tudja, hogy merre tart, hogy mik azok az alappillérek, amikre építkezik, és mik azok a részek, amiknek később nagy szerep jut. Tele van szépen átgondolt felépítéssel, karakterfejlődéssel és megannyi izgalmas résszel. Ugyanakkor az erőszaktól, a kínzástól és a vértől sem fél, és attól sem, hogy brutális és kemény legyen. Az egyik legerősebb folytatás, amit olvastam és nagyon is megérdemli a sikert, ami a kötet mögött van. Ha azt hinnéd, hogy nem lehet túlszárnyalni a Negyedik szárnyat, akkor vedd kézbe a Vaslángot és nagy eséllyel meg fog változni a véleményed, mert a Vasláng fenomenális, igazi mestermű, amit lehet imádni, és amit nem tudsz oly könnyen elengedni. Úgy érzem, hogy kínkeserves lesz a várakozás a harmadik részig, mert mégis mi volt ez a lezárás kedves Rebecca Yarros? Kérem a folytatást, MOST!! ESZMÉLETLEN ERŐVEL TAROLT LE, és azt hiszem egy darabig még nem is fogok magamhoz térni belőle. Na, gyerekek, pont így kell egy ütős folytatást írni!!

Az egyik kedvenc elemem a kötetben az az összetettsége, és az, hogy a második év talán még durvább, mint az első volt. Nem szépít semmin, és végig azt érezteti, hogy lesz egy pillanat, ami sorsdöntő jelentőséggel fog rendelkezni. Az első jó néhány száz oldal erre készít fel, mellette Violet második évében ad betekintést, a még keményebb tanmenetbe, a Xadennel való találkozásokba és abba, ami a Basgiath falain kívül történik.

Nagyon sok teória volt a fejemben azzal kapcsolatban, hogy mégis hogyan is folytatódhat a Negyedik szárny, viszont az írónő minden vágyamat felülmúlta. Már az első oldalaktól kezdve teljesen beszippantott magának, úgy éreztem, hogy én is Navarra és Violet Sorrengail világának a részese vagyok, és nekem is kell figyelnem arra, hogy senki se próbálja meg elvenni az életemet. A csavarok, illetve új karakterek is csak felpezsdítik a már így is pezsgő cselekményt, és bonyodalmak hadával jutalmazza meg azt.

Függőséget okoz, de azt a jófélét, amitől bizseregsz és alig várod, hogy újabb adaghoz juthass. A Vasláng egy olyan függőség, amit nem akarsz, hogy vége legyen, és amiről nem is akarsz leszokni. Nehéz nem egybe befalni ezt a harci eszköznek is minősülő téglát, hiszen annyi minden történik, hogy szó szerint fáj nem a kötetre szentelni a figyelmed, és fáj, hogy egy nap csak 24 órából áll.

A Negyedik szárnyat azért szerettem, mert tele volt akcióval, sárkányokkal, veszéllyel, titkokkal, egy kibontakozó félben lévő szerelemmel. A Vaslángot pedig azért, mert mindenből 10x annyit adott. 10x annyi akcióban, veszélyben és sárkányokban lehet részünk. Emellett folyamatosan pörög, és szó szerint száguld a cselekmény. Tele van titkokkal, amik magukban hordozzák a veszélyt, és a mindent elsöprő akadályokat. Hol azt érezteti veled, hogy messze a biztonság, hol pedig azt, hogy semmi sem az, mint aminek látszik, főleg nem Basgiath.

A szerelmi szál miatt voltak kételyeim a Negyedik szárny vége miatt, de még ez a szál is csak úgy perzsel. Ha kell felperzseli a világot maga körül, van az elején egy kis adok-kapok, de aztán ahogy haladunk úgy nemcsak a világról alkotott kép változik meg, hanem a Xaden-Violet között húzódó érzelmek is. Xaden egy olyan férfi karakter, akit képtelenség nem szeretni. Van benne egyfajta sötét aura, ami vonz és már magában a tény, miszerint képes kifejezni az érzéseit is előrébb helyezi azon a képzeletbeli ranglistán.

Imádom ezt a könyvet, a sorozatot és a karaktereket is. A szívem még mindig fáj, de úgy érzem, hogy idővel Xaden és Violet képes lesz befoltozni azt. Egy valamit viszont nem értek velük kapcsolatban, mégis hogy a fenébe lehet a Vasláng sokkal slow burnebb, mint a Negyedik szárny? Hát engem teljesen tönkretettek, de tényleg!! Teljesen megsemmisítettek, de nemcsak ők, hanem a kötet maga is. A cselekmény eszméletlen sebességgel pörög, egyszerűen fantasztikus, a fantasyk közül az egyik legérdekesebb, a legjobb, amikben sárkányok vannak és úgy amblokk az egyik legeszméletlenebb kaland, amiben részem lehetett. 

Szavak nincsenek arra, hogy mennyire is függővé tesz a Vasláng. A világfelépítés maga fenomenálisan jó, a karakterek erős badass személyiségek, akik a hátukon viszik a történetet, és megmutatják, hogy mi az az összetartozás, és még arra is fény derül, hogy mi is folyik a Rebecca Yarros által megteremtett világban, nemcsak Basgiath kapuin belül. Nagyon nagyon szeretem ezt a sorozatot, és rendesen tűkön ülve várom a harmadik részt. A Vasláng felülmúlta az elvárásaimat, és még Xaden makacssága ellenére is azt érzem, hogy jó volt úgy, ahogy volt. A slow burn romantika teljesen kikészített, viszont a sárkányok jelenléte megmentett attól, hogy teljesen kiégjek miattuk. Hosszú a Vasláng? Igen! Mégis megéri kézbe venni és elmerülni benne? Mi az hogy! Megéri a hype-ot? Teljes mértékben! Szóval, mire vársz még? Irány a bolt és merülj el te is Violet Sorrengail nem mindennapi életében, ahol a halál és a beszélő sárkányok, na meg a meglepetések, és árulás mindennapos dolgok. Ha azt hinnéd, hogy a Negyedik szárny után a Vasláng már nem tud meglepetést okozni, akkor készülj fel arra, hogy alapjaiban fogja megrengetni a világodat ez a monstrum, ami nem véletlenül oly népszerű!! Afelől pedig egy szemernyi kétséged se legyen, hogy a végére teljesen tönkre fog tenni, és úgy fogod érezni, hogy hiányzik a szívedből egy darab, amit csak az Ónix vihar foltozhat be!!

"Azért futok, mert nem tudtam megmenteni Liamot, nem tudtam megmenteni Soleilt, de a többieket talán meg tudom, és meg tudom menteni Xadent is."

" - A halálnak udvarolsz? - kérdezi Tairn."

" - Szeretlek. Rajtad kívül nincs számomra világ. 

- Én is szeretlek. Tegyél egy szívességet, és próbálj meg nem meghalni. Nem akarok nélküled élni. 

- Nem a mai lesz a halálunk napja. Egyikőnknek sem. 

- Bárcsak mindannyian ilyen biztosak volnánk ebben.

- Csak koncentrálj az ellenségre és az életedre. Még Malek sem tud távol tartani tőled."

"A mágiának egyensúlyra van szüksége. Bármit veszel el a természettől, azt helyettesíteni is kell valamivel, és ennek az árát nem a varázshasználó határozza meg."

"A gondolat, hogy kockára teszem a barátaim életét, hogy elveszíthetem őket, gyomorszorító. Azonkívül Tairnt és Andarnát sem akarom újabb veszélyeknek kitenni. És inkább meghalok, mint hogy Xaden nélkül kelljen élnem."

" - Harcolni akarsz? Egy szavadba kerül, és máris megyek vissza a Gyűléshez. És ha ők nem támogatják a döntésedet, akkor majd azokkal megyünk, akik hajlandóak velünk jönni. Ami engem illet, én veled tartok."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Rebecca Ross: Divine Rivals - Isteni riválisok (Letters of Enchantment 1.)

" A hideg köd úgy telepedett a vasútállomásra, mint egy halotti lepel, és Iris Winnow azt gondolta, az időjárás nem is lehetne találóbb."

*

Két fiatal rivális szerelemre talál egy mágikus kapcsolaton keresztül, és szembe kell nézniük a pokol bugyraival egy istenek közötti háború viharában, ami örökre megpecsételheti a sorsukat. Évszázadokig tartó álmukból felébredve az istenek ismét háborúznak. De a tizennyolc éves Iris Winnow csak a családját próbálja egyben tartani. Az anyja függőségével küzd, míg a bátyja eltűnt a fronton. Iris egyetlen reménye, hogy megszerzi a rovatvezetői előléptetést az Oathi Közlönynél. 

Hogy megbirkózzon aggodalmaival, Iris leveleket ír a testvérének, majd becsúsztatja őket a szekrénye ajtaja alatt, azonban eltűnnek – és egyenesen Roman Kitt, a rideg, de jóképű vetélytársa kezébe kerülnek. Amikor a férfi névtelenül visszaír Irisnek, kettejük között olyan kapcsolat alakul ki, ami elkíséri a lányt egészen a testvéréért, az emberiség jövőjéért és a szerelemért vívott háború csatájának frontvonaláig.

"Képtelen lenne egy olyan világban élni, amiben ő nem létezik."

Nem ez az első találkozásom az Isteni riválisokkal. Már több, mint egy éve olvastam, bőven a hivatalos megjelenés előtt, és már akkor hatalmas kedvencem lett. Vannak azok a történetek, amiket nem lehet elégszer olvasni, és az Isteni riválisok is ilyen. Imádtam angolul, és most imádom magyarul is. Egyszerűen képtelen vagyok megunni Iris és Roman párosát, na meg a lelkemnek is jól esett újra átélni a szerelmüket, és igaz, hogy tudom mi lesz a vége, mégsem éreztem azt, hogy ne tudna lekötni, mert Rebecca Ross írása egy szerelmeslevél a történelmi fantasyt kedvelőinek!!

Aki egyszer elkezdi biztos vagyok benne, hogy nem tudja letenni, és időről időre újra a kezébe kell vennie, hogy átélje az Isteni riválisok élményt. A Letters of Enchantment egy olyan duológia, ami megérdemli a hype-ot, és azt, hogy mindenki könyvespolcán ott legyen legalább egy példány. Én pl. annyira szeretem, hogy ez a magyar kiadás már a negyedik példányom belőle, de egy cseppet sem bánom! Előre szeretném leszögezni, hogy ez egy fangirl értékelés lesz, hiszen az egyik legkedvesebb regény a szívemnek, és a legjobb könyv, amit valaha olvastam. Az Isteni riválisok minden, amire egy történelmi fantasy rajongó vágyhat. A cselekmény egészen elképesztő, nagyon sok minden történik: háború, riválisok kibontakozása, titkos érzések, levelezés, szorongás, egy fiú, aki elsőnek esik szerelembe (megunhatatlan számomra, ahogy Roman fejezetről-fejezetre egyre jobban beleszeret Irisba, és ahogy szépen lassan magára talál), két csodálatos karakter és egy világ, amit ismerned kell. Egy igazán érzelmes kötet egy jó kis riválisokból szerelmesek trope-val megspékelve. Rebecca Ross olyan lírain, olyan szépen ír, hogy már azzal gyönyörűséget okoz, ha csak a kezedbe veszed. Sokkal több, mint egy egyszerű vagy éppen átlagos történet. Van benne erő, elhatározás, és bizony gyengéd érzelmek is, amiket édes pillanatokkal fűszerez meg.

Az Isteni riválisok egy olyan regény, amiben nemcsak a két főszereplő kerül előtérbe, hanem a háború, és két isten harca is. Az erő csap össze a valóság egy darabjával. Maga a háború sokkoló, és néha azt kívánod, bárcsak meg sem történt volna. Rengeteg a halál, a vér, a sérült ember, és a világkép szívbemarkolóan fájdalmas. Tele van reménytelenséggel, majd amikor azt hinnéd, hogy vége, újra előtör a remény, és egy új nap kezdete. 

Nem olvastam másik Rebecca Ross könyvet, de az Isteni riválisok után szeretném sorra keríteni az írónő többi regényét is. Rebecca Ross egy olyan írónő, akitől ha egyszer olvastál nem tudsz leállni addig amíg azt nem mondhatod, hogy minden eddigi regényét elolvastad és átélted, mert bizony az ő könyvei élnek, és azután sem engednek el, hogy az utolsó lapokhoz érnél.

Nem egy helyen érintette meg a szívemet az Isteni riválisok, és sokadik olvasásra is teljesen lenyűgözött. Az az igazság, hogy nagyon hiányzott ez a világ, és jó volt újra részese lenni Iris és Roman történetének. Az Isteni riválisok a legjobb történelmi fantasy, amit valaha olvastam, és úgy a valaha volt legjobb könyv is, ami a kezembe került. Függőséget okoz, és olyan szinten a lényed részévé válik, hogy képtelen vagy szabadulni tőle, de őszintén nem is akarsz.

Nemcsak a történetet imádom, vagy éppen az írásmódot, hanem a karaktereket is. Képzeld el Thomas Cresswell és Anthony Lockwood szerelemgyerekét, és megkapod a tökéletes képet Roman Kittről. Kitt mellett pedig ott van Iris, aki egy erős és független, de törékeny lány, aki csak meg akarja találni a testvérét, miután a feje tetejére állt a világa, és emiatt képes elmenni a háború előkertjébe is. Egy igazi példakép, aki megmutatja, hogy sosem szabad feladni, és küzdeni kell a végsőkig.

Iris Winnow az a főszereplő, akire az Isteni riválisoknak égető szüksége van. Nélküle és Roman nélkül nem lenne az Rebecca Ross duológiája, ami: egy csoda, egy igazi mestermű, ami világokat dönt romba, és megmutatja a történelmi fantasyk szépségét. Rebecca Ross az, aki megkedveltette úgy igazán velem a műfajt, és ő az, aki miatt csak jókat tudok mondani az Isteni riválisokról.

Maga a cselekmény hol szívbemarkol, hol pedig adrenalinnal tölt fel. Együtt izgulsz Irisszel, együtt esel szerelembe Carterrel, és együtt rivalizáltok Romannel. Az írónő az elejétől kezdve szépen építette a cselekményt, ahol kellett ott meglepett, vagy ha épp arra volt szükség, akkor meghökkentett. Minden egyes perc, amit az ember az Isteni riválisokkal tölthet ajándék. Ajándék, mert annyi mindent képes adni a kötet, olyan érzéseket és izgalmat, amire nem is számítanál tőle.

Számomra az Isteni riválisok a nagybetűs KÖNYV!! Annyira boldog vagyok, hogy nemcsak Iris, hanem Roman gondolatai, illetve nézőpontja is teret kapott, mert az az igazság, hogy ha ez nem így lett volna, akkor nagyon hiányozna Roman szemszöge. Mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy Roman Kitt emel az Isteni riválisok színvonalán, és nagyon jó irányba halad ahhoz, hogy egy igazi roncs legyen az ember, és beleszakadjon a szíve az utolsó fejezetekbe.

Akárcsak Iris, úgy te is egyre jobban beleszeretsz Roman karakterébe, és a szíveden viseled a sorsát. A cuki jelenetek és a fájdalmas angsty részek teszik igazán teljessé az élményt, és miattuk érzed azt a végére, hogy ha össze is tört, teljesen megérte, mert a második részben azon lesz, hogy még több érzelmet adjon át, és még jobban megnyomorgassa a szíved, de pont ez a duológia szépsége.

Imádtam minden egyes részét, főleg azokat, amikben Iris szépen lassan összerakja a kirakós darabkáit, illetve a levelek a regény fénypontjai. Valaminek a kezdete, ami végigkísér minket a reménytelenség sivár szakaszain, és nem hagyja, hogy kételkedjünk. Imádom, ha a férfi karakter esik először szerelembe, és Roman nem is eshetett volna jobban bele Irisba, mint ahogy tette. Imádtam a fejében lenni, és más szemszögből látni Irist, a háborút, az isteneket és Avalon Bluffot. Roman igaz, hogy eleinte kicsit beképzelt, de minden joga megvan hozzá.

A kezdeti riválisokból szerelmesek trope az egyik legjobb része a kötetnek. Megadja a kellő alapot, és nem hagyja, hogy egy percre is elterelődjenek a gondolataink. Oath, illetve Avalon Bluff is másképp hat erre a szálra, és valahol a kettő között előtörnek az érzelmek, és az elnyomott vágyak. Roman annyira gondoskodó és jószívű férfi karakter, aki bármit feladna a szeretteiért, ami miatt valahol úgy éreztem, hogy ami közte és Iris között van, az csak egy álom. Egy álom, de nem akarok felébredni belőle. 

Maga a kötet témája nehéz és jó pár helyen megterhelő, főleg a halál közelsége miatt és amiatt, hogy a háború egyes színterei szó szerint előttünk zajlanak. Együtt éljük át a félelmet, az utolsó perceket, és egyfajta fulladásos élményt, ami nem hagy lélegzethez jutni.

Az Isteni riválisokban minden részletnek megvan a maga célja, csak ki kell várni, hogy lássuk, ahogy szépen a helyére pattannak a szálak, és kiadja a teljes képet. Általában nem olvasok háborús vagy nehéz témájú könyveket, de az Isteni riválisok az egyik kivétel, ami megmutatja, hogy ebben a témában is lehet olyat írni, ami felkelti a fantasy kedvelők figyelmét is. Az Iris és Roman közötti rivalizálás és az érzelmek minden pillanatot megérnek. Nem szeretnék túlozni, de Roman Irisért tett gesztusai többet jelentenek, mint amit olvasó várhat a férfi karaktertől, és emiatt lesz Roman Kitt más, mint bármelyik fiktív férfi hős. Őszintén nem tudnám, hogy mihez kezdenék magammal, ha nem tudnám, hogyan is folytatódik Iris és Roman története. A vége teljesen tönkretett, úgy is, hogy tudtam mi lesz!! Egyszerűen nem lehet felkészülni rá, és csak a döbbenet marad utána. Az Iris és Roman párosa iránti imádatomat a kötet valamennyire csillapította, de alig várom, hogy a Ruthless Vows is megjelenjen magyarul, és újra belevethessem magam ebbe a fantasztikus történetbe. Ha egy olyan könyvet olvasnál, ami garantáltan függőséget okoz, és ami igazi komfortolvasmánnyá válhat, akkor olvasd el az Isteni riválisokat Rebecca Rosstól!!

"A háború az azon való merengés, mit hozhat a holnap. Mit hozhat a következó óra. A következ perc. Az idő hirtelen élesebbnek tetszik, mint a bőrödön végigsuhanó kés pengéje, képesnek arra, hogy bármelyik pillanatban felhasítson."

"Bátorság kell ahhoz, hogy levedd a páncélodat, hogy megengedd másoknak, hogy olyannak lássanak, amilyen vagy."

"Nem félek attól, hogy egyedül legyek, de belefáradtam, hogy mindig én legyek az, akit hátrahagynak."

"Talán minden egyetlen emberrel kezdődik. Valakivel, akiben megbízol. Az ő kedvéért leveted vérted egy darabját, engeded, hogy rád süssön a fény, akkor is, ha felszisszensz tőle."

" - Eltereled a figyelmemet, Kitt. 

- Ezt örömmel hallom."

" - Meglepőnek találod a válaszaimat, Winnow? 

- Nem igazán, Kitt. Mindig is tudtam, hogy a szöges ellentétem vagy. A nemezisek általában azok. 

- Jobban kedvelem az egykori rivális kifejezést."

"És azt akarom, hogy láss engem. Azt akarom, hogy ismerj. Keresztül a füstön és a tűz fényén és a kilométereken, amik egykoron köztünk húzódtak.

Látsz engem?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)