K. M. Holmes: Enyém a végszó (Tiéd a főszerep 3.)

 "Kivettem két üveg hideg sört a hűtőből, és kiléptem vele a jacht fedélzetére."

*

Talán az a legnehezebb, hogy ne titkoljuk az érzéseinket. Azt mondják, egy filmben bármi megtörténhet. Ashley álmában sem gondolta volna, hogy ez igaz lesz az életére is. Mert a legfontosabb filmszerepét Hollywood legdögösebb pasijával kellett eljátszania. Damian Reshore jelenléte viszont csak nehezítette a helyzetét. Hiába ismerték egymást régóta, Ashley ez idáig tökéletesen leplezte az érzéseit Damian iránt. 

A közös munka azonban felszínre hozta azokat, és rájött, hogy a valóság számára az igazi színjáték, mert nem engedhet a vágyainak. Inkább hazudott magának, hazudott a szívének, de hiába próbált a közöny mögé rejtőzni, Damian túlságosan vonzónak bizonyult az ő gyenge elhatározásával szemben. 

A kamerák kereszttüzében, rendezői utasítására egymáséi lettek, és különböző forgatási helyszíneken át szenvedélytől fűtve haladtak a végszó felé. Egészen addig, amíg a legboldogabb percben szertefoszlott minden remény… De milyen befejezése lesz az ő történetüknek? És miért olyan nehéz Damiant szeretni? Kiderül a trilógia befejező részéből. 

K. M. Holmes új regényében ismét elhozza az olvasóknak a Tiéd a főszerepben megismert szépfiút. A szerzőre jellemző humorral megírt, szexi és sziporkázó történetben végre Damian is kiteríti a lapjait.

Amikor tavaly elolvastam a Tiéd a főszerepet egyből megfogott Damian Reshore karaktere, és nagyon szerettem volna, ha az írónő neki is megírja a történetét. Damian No. 1 rajongójaként hatalmas megtiszteltetés előolvasni az Enyém a végszót, és nem lehetek elég hálás K. M. Holmes-nak azért, hogy papírra vetette Damian történetét, és megmutatta, hogy neki is van szíve, és sokkal több minden lapul benne, mint azt elsőre gondolnánk róla. Nagyon is megérte várni rá, és ha kicsit össze is tört a regény, akkor sem bánom, és hivatalosan is ez lett a kedvenc kötetem az írónő tollából. 

A történet hozza az első kötet alatt megszokott hangulatot, a filmes világot, és azt az életérzést, amit ont magából. Egyből belevágunk a cselekmény sűrűjébe, nemcsak egy forgatás kellős közepébe csöppenünk, hanem Damian és Ashley életébe is. A kezdet tökéletesen illik Damianhez, igazából nem is számítottam másra, hiszen mégis csak egy szexi, tehetős, csajmágnes filmsztárról van szó, aki nem mellesleg pimasz is, és van mit a tejbe aprítania, de ahogy haladunk előre úgy mutat rá arra az írónő, hogy ő bizony nemcsak ennyi, hanem jóval több. Gondoskodó, ha kell spontán, s helyén van a szíve, még akkor is, ha nem mindig mutatja ki, vagy éppen nem a megfelelő döntéseket hozza. Ami vele kapcsolatban a legjobban megfogott az a kétely, a bezárkózása mögötti igazság, és az, hogy nem emelte őt piedesztálra K. M. Holmes, hanem megmutatta a hibáit, azt hogy ő sem tökéletes, neki is lehetnek problémái, és félelmei. Teljesen tönkretett, de minden egyes elhullajtott könnycseppet megért. Szerettem, és kicsit szerelmes is lettem Damian Reshore-ba. Levett a lábamról, megnevettetett, ha kellett összetörte és kihajította az ablakon a szívemet, de közben el is hitette velem, hogy ő nem az, akire érdemes lenne várni, és aki érdemes a boldogságra. 

Komoly témákat boncolgat, egy súlyos, hosszadalmas betegségre hívja fel a figyelmet, s onnantól, hogy elültette a magot, a kétely is gyökeret ver, s emiatt lehetetlenség letenni a kötetet, hiszen tudnunk kell, mi lesz a vége, milyen sorsot szán a szerelmeseknek az írónő. Ezzel szemben Ashley karaktere egy igen életvidám, kedves és szerethető lány, aki még nem nagy sztár, mégis példát mutat azzal, hogy keményen dolgozik, és rámutat arra, hogy bármi lehetséges, csak akarnunk kell, és megdolgozni a sikerért. Csak az elérhetetlen, amibe nem fektetünk elég energiát és időt. 

Az elejétől kezdve nagyon szimpatikus volt, és örültem, hogy egy ennyire hétköznapi lányt helyez az írónő főszereplői státuszba, kedveltem benne, hogy nem volt elszállva magától, és nem éreztette azt velünk, hogy ő bizony már valaki. Ugyanolyan halandó, mint te vagy én. Neki is ugyanúgy összetörhetik a szívét, és ő is lehet lent a mélyben, s csak rajta múlik mikor mászik ki a gödörből. Emiatt nagyon szimpatikussá vált, és sokkal mélyebben is érintett a kötet. 

Vannak azok a könyvek, amik neked íródtak, amiknek az olvasása után úgy érzed, hogy megszólított, vagy éppen megmozgatott benned valamit, és az Enyém a végszó pont ilyen. Sosem késő lépni, sosem késő elkezdeni élni, és sosem késő azt tenni, amit a szív diktál, és ami helyes. Ami a kötet felépítését illeti, váltott szemszögből nézve tárul elénk Ashley és Damian története. Nemcsak egy filmforgatás részleteibe kapunk betekintést, hanem Berlin és Amszterdam utcáit is közelebbről szemlélhetjük meg, ezeket a részeket már csak azért is ki szerettem volna emelni, mert fontos alapkövei a kötetnek, és alapjaiban határozza meg a kialakuló érzelmeket és döntéseket. 

Persze, nem lenne igazi filmsztáros a regény, ha nem kapna Los Angeles, illetve Hollywood is szerepet, de amíg az európai országok inkább valami kezdetét jelzik, addig Amerika mint bonyodalomként, választási lehetőségként kerül előtérbe. Ha két részre osztanám az Enyém a végszót, azt mondanám, hogy a kötet első fele a boldogság, a munka, az önfeledt öröm és kacagás metaforáit testesítik meg, valami kezdetét, addig a második rész a választás és komoly döntések fellegvára. 

Semmiképp sem egy könnyed olvasmány, hiába indul annak, hiszen ahogy egyre többet és többet olvas belőle az ember, úgy lesz a cselekmény is egyre komolyabb, és úgy ad át egyre több érzelmet is. Maga a cselekmény emellett kikapcsol, elgondolkodtat, de pikáns, szexi és ahol kell ott bohókás is. Forró jelenetekben és az érzelmekben sincs hiány, s minden egyes elolvasott fejezettel egyre kézzelfoghatóbbá és valóságosabbá válik a történet. 

Szerettem benne, hogy igazi érzelmi hullámvasút, azt hogy látszólag elengedte a kezem, közben mégis fogta, és terelgetett az úton, és a legkeményebb pillanatokban sem engedett el. Igen, összetörte a szívem, ugyanakkor melegséggel is töltötte el, hiszen jóval többet adott, annál mint amire számítottam. Azt hittem majd kapok egy szerelmes, romantikus, 'damianes' történetet, de ennél jóval többet kaptam. Valódi érzéseket, valódi problémákat, önmarcangolást, vágyakat és a hamisítatlan 'kmholmes' varázst, ami újból ledöntött a lábamról, és újra bebizonyította miért is szavaztam anno bizalmat nemcsak az írónőnek, hanem Damian Reshore-nak is. Ó, Damian... Összetörtél, de éreztem, hogy érdemes várni rád. Megvan benne minden, ami egy jó regényhez elengedhetetlen. Szexi és pikáns. Őszinte, szókimondó és a végsőkig hadakozik az érzelmekkel. Viharos, ugyanakkor ott a fény az alagút végén. Ami a lezárást illeti, úgy érzem, hogy tökéletesen megoldotta az írónő, s megmutatta, hogy néha akkor ér a legnagyobb boldogság, és akkor történik valami jó, ha nem hadakozunk, és hagyjuk, hogy beteljesüljön a sorsunk. Az utolsó fejezetért pedig hálás köszönet, kellett a lelkemnek. Ha szerettétek a sorozat előző két kötetét, ezt se hagyjátok ki. Damian Reshore készen áll megdobogtatni az olvasók szívét, s higgyétek el, nem akartok lemaradni róla.

"Sok időmbe telt, mire rájöttem, hogy feleslegesen gyötrődöm, feleslegesen ábrándozok róla, amikor a szemében én nem vagyok más, csak egy barát. Vagy a haverja húga. Semmi több."

" - A legrosszabb pedig, hogy lenézek magamra, látom a karjaimat lógni, a lábamat lépkedni, de fogalmam sincs, kit rejt a testem. Értesz?"

" - Legyen kitartásod, mert tudom, hogy fel fogsz érni a csúcsra. Bártan légy bizonytalan! Kockáztass! Vágyakozz! Mert ezek nélkül szó sem lehet a sikerről."

"Eddig jól működött a szereplés, mert ennyit adtam csak bele magamból, amennyi ahhoz kellett, hogy hiteles legyek. Az nem esett nehezemre, hiszen csak utat engedtem a legális érzelmeimnek. De ez a testi vágy... ez túlságosan valódi ahhoz, hogy elengedjem magam."

"Pedig én nem a sikerébe szerettem bele, hanem a számos, felsorolhatatlan értékébe. A mosolyába. A tekintetébe. A humorába. Az intelligenciájába. A lehengerlő stílusába. A kedvességébe. A figyelmességébe... és most a szenvedélyességébe. Ez az új tapasztalás pedig, ez az érzelemgazdag kifejezésmód, teljesen ismeretlen volt számomra."

" - Ha értéktelen lenne a számomra, simán belevágnék, de így... - Elmerengtem egy pillanatra.- Biztosan tudom, hogy bántani fogom. Nekünk nincs közös jövőnk, és azt sem értem, hogyan lett a barátságból több közöttünk."

" - A fájdalmon keresztül ismerjük meg azt, akit eddig nem ismertünk igazán, és így fogjuk meglátni azt, amit sosem akartunk."

"Elfelejtette? Jézusom! Damian elfelejtette a szövegét? Szerintem még soha nem fordult elő vele, mert híres volt az elképesztő memóriájáról, amit több rendező is kiemelt már korábban, amikor nyilatkoztak róla."

"Azt érzem, hogy kell nekem. Nemcsak azért, hogy a vágyaimat kielégítsem, hanem másért is. Szeretek vele beszélgetni, nevetni, sétálni, táncolni, enni és csak úgy lenni. A lényeg Ő."

"Nem hittem, hogy létezik szebb dolog, mintha azt mondják, szeretlek, amikor a másik tudtára akarjuk hozni az érzéseinket, de Damian ezzel a mondatával bebizonyította, hogy igenis létezik. És az a helyzet, hogy én sem tudtam elszakadni tőle. Soha. Egyszer sem, dacára annak, hogy többször bántott a kelleténél. Ő későn ismerte fel bennem a szerelmet, én viszont azonnal megéreztem, ahogy találkoztunk. Az én érzéseim stabilabbak voltak, mégis én szenvedtem többet. Azt hittem, engem kell megmenteni tőle, arra álmomban sem gondoltam, hogy én fogom megmenteni őt. De megérte. Nekem csak az a lényeg, hogy Damian az életem része legyen. Hogy jelen legyen, és kapjak belőle."

Köszönöm szépen az írónőnek és a kiadónak az előolvasási lehetőséget!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva előrendelhető! :)