Charlotte Brontë: Jane Eyre

"Aznap a séta meghiúsult."

*

A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek…A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.

Ó, drága Jane Eyre nem is tudom hol kezdjem. Charlotte Brontë neve senki előtt sem ismeretlen, többek között a nevéhez köthető a Jane Eyre, ami az egyik legkiemelkedőbb írása. 1847 óta olvasók millióit varázsolt el, vagy éppen siratott meg a lowoodi árva történetével. Bevallom ezelőtt nem olvastam Brontë-tól, s a Jane Eyre-hez sem volt szerencsém, viszont a Manó Könyvek Örök klasszikusok sorozatának köszönhetően engem is megtalált ez a szívbemarkoló, nem éppen vidám olvasmány, de egy percig sem bánom, hogy elkezdtem, hiszen a kötet által sokkal több lettem, olyan értékeket közvetít, melyeket a mai világ is megirigyelhet, nem véletlen maradt fenn ennyi ideig ez a mű. Igazi klasszikus a szó legnemesebb értelmében. Én, aki csak elvétve olvasok klasszikusokat (terveim szerint ez változni fog a közeljövőben) is azt tudom mondani, hogy Jane Eyre története igazi klasszikus, nem lehet elégszer olvasni, és jó, ha ismeri az ember. Nemcsak Jane hányavetett sorsát mutatja be nekünk Brontë, hanem az életet is árvaként, s azt is miként lesz egy harcias lányból megszelídült nő. 

Ahogy elkezdtem olvasni, nem voltam benne teljesen biztos, hogy mi nagy barátságban leszünk, hiszen eléggé melankólikus, szomorú a kötet eleje, s ez a hangulat nagyon sokáig uralkodik a történeten, ha nem végig, s nem egyszer kergetett engem is borús hangulatba, nem egyszer kerített a szomorúság a markába, és legszívesebben belecsöppentem volna én is a cselekmény sűrűjébe, hogy Jane barátja és támasza legyek. Brontë egy olyan lányt állít a figyelem középpontjába, aki a mai szavakkal élve visszahúzódó, nem keresi mások társaságát, ugyanakkor van benne egy kettősség is, ami arra sarkallja, hogy kiálljon magáért, és mindig igazat beszéljen. Lehet, hogy ez a történet nem 10 éves, s nem is 100, de az biztos, hogy olyan életbölcsességeket tartalmaz, ami kortól független, s amik a mi életünkre is hatással lehetnek. Olyan értékekkel ruházza fel, ami több évtized után is ugyanolyan érték, s ami a mai világot is meghatározza. Igazi szerelem lett a végére, és nagyon bánkódnék, ha ez kimaradt volna az életemből. Kétség kívül, ahogy haladunk előre úgy tűnnek el szépen a sötét fellegek, de ez nem az a regény, amit száraz szemmel végig lehet olvasni. Érzelmek kavalkádját váltja ki az emberből. Nem egy helyen tanít, terel a helyes irányba, s ha nem is mondja ki, akkor is elveti a gondolatokat, s hagyja, hogy rágódjunk rajtuk. Jane Eyre sorsa nem egy leányálom, mégis a nemes lelkével a legnagyobb viharokban is kitart az eszméi mellett, hű marad önmagához, s nem adja fel egykönnyen. 

Maga a történet a maga medrében halad, hol lassabban, s hol pedig gyorsabban, de nem érezzük azt, hogy kimaradtunk volna valamiből. Jane Eyre-rel együtt tapasztalhatjuk meg a gonosz mostohával az életet, azt a szeretet okozta űrt, amit Jane pártfogoltja, s annak családja hagynak benne, s azokat az eseményeket, amik később nagy jelentőséggel fognak bírni a számára. Nemcsak egy árva életútja ez, hanem a társadalmi osztályok közötti különbségek szövevényes hálózata is. Már az elején rávilágít arra, hogy milyen egy nemes, s milyen egy elárvult élete, legyen csak 10 éves, már ekkor hatalmas szakadék tátong az eszmék, az elvárások és a kötelességek között.

Nagyon nagyon mélyen érintett a kötet eleje, s nemcsak azért, ahogy bántak szegény lánnyal, hanem azért is, amilyen sorsot szánt neki Brontë. Nagyjából a kötet negyedéig mérges is voltam rá, és nem egyszer szorult össze a szívem miatta, de kitartottam, s ha meg is dolgoztatott e kötet alatt, nem lehetek más, csak hálás neki, hiszen miatta tudhatom ki az a Jane Eyre, s mi is az ő élettörténete, mert ne legyenek illúzióitok kedves olvasók, Brontë Jane egész életét elmeséli röpke 600 oldalon keresztül. Igazi élettörténet ez, mindenféle finomság nélkül tálalva, csak a színtiszta igazságra hagyatkozva.

Jane mellett Thornfiel Hall és Mr. Rochester kap nagyobb hangsúlyt. Előbbi kiutat mutat az árvaházból, míg az utóbbi előhozza a társadalom különböző rétegei közötti hézagokat, azt a szakadékot, ami elválasztja Jane-t Edwardtól, majd további problémákat vet fel. Mindezek mellett is függtem minden szaván, s habár nem egy Értelem és érzelem, ettől függetlenül nagyon szerettem. Tipikusan egy olyan történet, ami addig nem hagy lélegezni, amíg a kötet végére nem érsz, s el nem olvasod az utolsó sorokat is. Befészkeli magát a bőrödbe, nem hagy aludni, és az érzelmi világodat is megtépázza. 

Nem egy helyen törte darabokra a szívem, s a romantika is oly mesterkélt, nehezen kitapintható benne, hogy semmiképp sem mondanám egy könnyed olvasmánynak. Sokkal inkább drámaibb, áthatja a magány és a lélek gyötrődése. De a maga nemében van benne valami szép is, ami miatt igazi klasszikussá vált az évek során, s ami miatt olvasók ezreinek töri darabokra a szívét időről időre. S habár még csak ez volt az első olvasásom, az biztos, hogy a közeljövőben újra át fogom élni a Jane Eyre hatást, mert szerettem, s végtelenül különleges volt. Nem nevettünk együtt, ugyanakkor segített jobban megérteni a szív játékát, a magány és a kirekesztettség érzésének bensőséges mivoltát.

Ha a regény idejét nézzük, akkor a viktoriánus kori Angliában játszódik, s mint azt már tudjuk ez a kor a női lélek "elnyomásának" a korszaka, nem látják sok hasznát úgymond a szebbik nemnek, mint anya és feleség vesznek részt a társadalom életében. A férfiak a ház urai, ők keresik a napi betevőt, s rajtuk áll vagy bukik, milyen életet élhetnek a ház lakói, s ők azok, akiknek a szava szent és sérthetetlen. És itt érkezik egy vallomás: nem élnék ebben a korszakban, s elég sokáig Mr. Rochester sem volt valami szimpatikus. Nem éreztem azt, hogy az írónő azt akarná, hogy annyira megkedveljem. Titokzatos, rejtélyekkel teli ember, akihez nehéz közel kerülni, akinek meg kell érteni a szíve húrjainak a játékát ahhoz, hogy tudjuk kiféle, miféle is ő.

A társadalmi osztályok közötti különbségek mellett olyan tabukat is dönget Brontë, mint a szerelmesek közötti nagy korkülönbség, ami még a mai világban sem mindig elfogadott, az 1800-as évekről nem is beszélve. Mindenféle köntörfalazás nélkül tárja elénk a számokat, a két félt elválasztó éveket, s ha ez sem lenne elég, Edward egy nemes ember, míg Jane csak egy alkalmazott. Mégis, van bennük valami báj, ami megelégedettséggel töltött el, majd ahogy rohamosan haladunk a kötet vége felé úgy jönnek elő az újabb és újabb akadályok, amik már nem biztos, hogy mellőzhetőek és elfogadhatóak.

Szókimondó olvasmány ez, ami nem rejti véka alá a véleményét, nem akar másnak tetszelegni, mint ami, s a végsőkig kitart az elképzelése mellett. Jane Eyre a mesélőnk, rajta keresztül élhetjük át azokat az eseményeket, és azokat az elfojtott érzelmeket, a magány óráit és a titkokat, amiket maga Jane is. Ő vezet keresztül minket a cselekményen, ő szabályozza a hangulatot, s ő zárja be magát a szívünkbe a kötet végére. Sírtam mire a végére értem? Nem, de azon sem lepődnék meg, ha sokan zsebkendő után nyúlnának az utolsó sorokat olvasva. Megindító, s egyben fájdalmas regény is. Tele élettel, viszontagságokkal, akadályokkal és borús gondolatokkal, önmagunk megkérdőjelezésével.

Ami a kötet befejezését illeti, millió darabokra törtem össze én drága Jane Eyre-m, úgy megszorongatnálak, megölelgetnélek most! Miért tetted ezt velem? Nagyon nem voltam felkészülve lelkileg, de köszönöm, hogy a barátságodba fogadtál, hogy a legsötétebb időkben is megláttad a fényt, és végig erős, igazi példakép maradtál, akiről majd szívesen mesélek a kandalló előtt ülve, s akivel még biztos fogok találkozni, hiszen már most tudom, hogy újra fogom olvasni. Összességében úgy érzem, hogy azokat az érzéseket, amiket Brontë át akart adni sikerült, és egy olyan történetnek lehettem a szemtanúja, ami nem véletlenül maradt fenn ennyi ideig. Letargikus, megtépázza a lelket, de maradandó élménnyé is válik, s Brontë látás- és írásmódja is teljesen lenyűgözött. Nem az a szokványos világkép tárul elénk, mint amit egy ilyen kötettől elvárna az ember, de a Jane Eyre-ben pont ez a szép, hogy minden várakozást felülmúl. Emellett nagyon is megérdemli a klasszikus jelzőt, és tényleg csak ajánlani tudom. Ha ti is odáig vagytok az igényes kiadásokért, akkor az Örök kedvencek sorozatnak a polcotokon a helye, Jane Eyre meg aztán főleg megérdemli, hogy előkelő helye legyen, hiszen annyit szenvedni, mint ő, kevés regény hősnője mondhatja el magáról. Köszönöm az élményt és az érzelmeket Jane!

" - Ejha! Szavamra, van magában valami egészen különös - mondta. - Külsőre egy kis apácanövendék, ódivatú, csöndes, komoly, puritán, ül a kezét összekulcsolva, általában a szőnyegre süti a szemét, ha éppenséggel nem az én ábrázatomra szegezi, mint most, aztán kérdez valamit az ember, álaszt kívánó észrevételt tesz, amire maga úgy odamond, hogy csak úgy pattan, éles, de legalábbis nyers. Mire véljem ezt?"

"Nem akartam belészeretni: az olvasó a megmondhatója, tövestül téptem ki a lelkemből a szerelem minden óvatlan csíráját; de amint újra megláttam őt, mind feléledt, izmosan kizöldült! Meghódított úgy, hogy egy pillantást sem vesztegetett rám."

" - Máris: rövid leszek. Fázik, mert magányos; van magában tűz, csak nincs, aki előcsiholja. Beteg, mert az érzések csúcsa a legmagasztosabb, a legédesebb, amit ember megélhet, oly távoli magának. Balga, mert bármennyire szenved, elzárkózik tőle, egyetlen lépéssel sem közelít hozzá, nem is keresi."

" - De Jane, én feleségül kérem, én csakis magát akarom elvenni."

" - (...) Maga vonzalmam, jobbik énem, jó angyalom, mély elkötelezettség fűz magához. Nekem maga jóságos, tehetséges, elbűvölő: a szívemben buzgó, magasztos szenvedélyt kelt, mely magát keresi, magát vonja leglényegemhez, életem forrásához, létezésem gyújtópontjába, és tiszta, heves lángja eggyé olvaszt kettőnket."

" - Hát nem jön hozzám? Nem lesz a vigasztalóm, a megmentőm? Mély szerelmem, vad fájdalmam, eszeveszett könyörgésem semmi magának?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)