Shea Ernshaw: The Wicked Deep - Gonosz mélység

"Három nővér érkezett az Oregon állambeli Sparrow-ba 1822-ben a Lady Astornek nevezett prémvadászhajón, ami még ugyanabban az évben elsüllyedt a kikötőben, közvetlenül a földfokon túl."

*

Köszöntünk ​az elátkozott városban, Sparrow-ban. 

A Csendes-óceán parti városkában kétszáz évvel ezelőtt három nővért halálra ítéltek boszorkányságért. Köveket kötöttek a bokájukra, és a kikötő mély vízébe lökték őket. Azóta minden nyáron visszatérnek egy rövid időre, és három lány testébe költözve bosszút állnak azzal, hogy fiúkat csalnak a kikötőbe, és vízbe fojtják őket. 

Akárcsak sok helybeli, a tizenhét éves Penny Talbot is beletörődött a várost sújtó átokba. De ebben az évben, a nővérek visszatérésének éjszakáján egy Bo Carter nevű fiú érkezik, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen veszélybe csöppent. 

Bizalmatlanság és hazugságok kezdenek terjedni az eső áztatta utcákon. Penny és Bo is gyanakszik, hogy a másik titkokat rejteget. A halál pedig gyorsan utoléri azokat, akik nem tudnak ellenállni a nővérek csábításának. Penny azonban olyasmit is lát, amit mások nem. És muszáj lesz választania: Bót mentse meg, vagy saját magát. Legyőzheti egy boszorkány az óceán szirénénekét?

Csupa jókat hallottam már erről a kötetről, ezért is tettem fel egyből a kívánságlistámra, ahogy bejelentette a KMK, hogy bizony hozzák ezt a csoda kötetet. Nagyon szeretem a különlegesebb, misztikusabb regényeket, és a Gonosz mélység pont ilyen. Kicsit titokzatos, boszorkányos, de nagyon olvastatja magát és izgalmas is. A kötetet végig körbe lengi az egyedi atmoszférája, és az írónő is teljesen elvarázsolt olvasás közben. Imádtam olvasni, imádtam ahogy szőtte a szálakat és közben végig kielégítette a kíváncsiságomat.

Nagyon szeretem azokat a történeteket, amik valamilyen valós vagy éppen kitalált legendát dolgoznak fel, hiszen minden mendemondának kell, hogy legyen alapja és ha nem is léteztek boszorkányok, az biztos, hogy az írónő bebizonyítja a regényével, hogy talán mégis. Maga a kötet egy kisvárosban játszódik, Sparrow-ban, ahol 200 éve vízbe taszítottak három nővért, s azóta is visszajárnak kísérteni. De ez valójában így van? Vagy csak az emberek szüleménye az, ami elhiteti Sparrow lakosaival? A kötet mindenre választ ad! Merülj el benne kedves olvasó, de vigyázz, mert hátborzongató és nem mindennapi élményben lesz részed. Már, amikor elkezdtem a regényt, akkor éreztem azt az éteri vonzást, ami a kötet felé húzott, s olyan volt végig olvasni a sorokat, mintha én magam is a bűvölet áldozata lettem volna. Aztán ahogy haladtam előre, úgy lett egyre erősebb és erősebb ez a bűvölet, és nem eresztett. Nemcsak a lapok tartanak fogva, hanem a cselekmény és a karakterek is. Általában nem vagyok könnyen átejthető, de a kötetnek sikerült. Végig a sötétben tapogatóztam, és nem voltam biztos benne, kit is szállt meg a harmadik nővér. Szépen, aprólékosan, a maga medrében ad választ a kérdéseinkre, s olyanokat is megválaszol, amire nem is vártunk igazán magyarázatot. 

Maga a cselekmény a kötet elejétől kezdve szépen lépcsőzetesen épül fel, fejezetről fejezetre egyre több információt csepegtet, ahol kell végig homályban tart, de ahol arra van szükség, ott elveti a megoldás magvait. Emellett nagyon olvasmányos, cselekményben gazdag, szerethető kötet tele rejtélyekkel, a múlt darabjaival és egy legendával, ami csak arra vár, hogy megismerd minden egyes részletét. Nagyon szerettem olvasni, és a karakterek is elvarázsoltak. 

Habár a három nővér közül mindegyiket sikerül valamelyest jobban megismerni, mégis Hazel került hozzám a legközelebb, akinek talán a legtragikusabb a története. Adott egy lány, aki szerelembe esett, de a sors közbeszólt és elvette az életet. Minden nyáron áldozatokat csábítva a hálójába, de mi van, ha ez már nem elég? Mi van, akkor ha ennél többre vágyik? Mi van, akkor ha újra élni akar? Mi van, ha beleunt a gyilkolásba? A kötet az ő történetét meséli el. Természetesen a nővérei is fontos szerepet játszanak, de úgy érzem Hazel az, aki jelen esetben igazán számít. 

Néhol megszakadt a szívem miatta, ugyanakkor kétes érzéseim is voltak a döntéseit illetően. Nem volt egyszerű számára állást foglalni, de úgy érzem, hogy a kötet végére a lehető legjobb döntést hozta. Különösen tetszett az a regényben, hogy nemcsak a jelenbe, hanem a múltba is betekintést engedett. Ezek a fejezetek igazán nagy kedvenceimmé is váltak, hiszen általuk egy teljesen új megközelítésbe is kerülnek az események. Nemcsak elmondják a teljes történet, de meg is mutatják, hogy a Swan nővérek nem voltak mindig kegyetlenek és azt is, mi is történt velük az ominózus napon, s azután, hogy elragadta őket a víz. 

Nem azt a tipikus boszorkányos történet kaptam, mint mire számítottam, hanem annál jóval eredetibbet, és a történet a végére rendesen belemart a lelkembe. Kicsit keserédes is, de közben szerethető történet is, ami a kellő helyeken borzongtat meg, és rávesz a hajnalig tartó olvasásra. A karakterek világítótoronyként állnak a ködben és a jelenlétükkel mutatják az utat. Penny már az elejétől kezdve szimpatikus és örültem, hogy ő a "narrátor". Imádtam, ahogy alakította az írónő a karakterét, valóságosnak és közelinek tűnt. Akár a szomszéd lány is lehetne, aki kicsit visszahúzódó, de annyira nem, hogy ne vegyük észre. 

Aztán Shea Ernshaw a kötet háromnegyedénél ledobott egy bombát, egy olyan csavart, hogy csak néztem magam elé, és nem akartam hinni a szememnek. Zseniális, és wow! A szavam is elakadt. Ehhez már tehetség kell, és az írónő bebizonyította, hogy ő bizony tehetséges, és érdemes volt bizalmat szavazni neki. Penny mellett Bo és Hazel hangsúlyos még. 

Viszont engem Bo annyira nem vett le a lábamról, kedveltem persze, de nem lett kedvenc, viszont amit csinált vele az írónő, az fáj is, meg rendesen szíven is döfött. Amit még kiemelnék, mint a kötet erőssége az a történet kettőssége. Megmutatta a Swan lányok oldaláról a történetet, hogy ők itt az áldozatok, ugyanakkor a város szemében is rávilágít arra, hogy tulajdonképpen ők a történet gonoszai is. Áldozatok és bűnösök is egyszerre, akiket rossz helyre sodort az élet, s akiknek nem feltétlenül kellett volna meghalniuk. Egyfelől megszakadt a szívem, másfelől kicsit ironikus is, ami a haláluk után történik a város népével, és a további generációval, akik élik mindennapi életüket Sparrow-ban. Összességében úgy gondolom, hogy a Gonosz mélység egy kiemelkedően jó boszorkányos történet, kellő izgalommal és borús hangulattal. Akik szeretik a titkokkal terhes történeteket, és készen állnak mindkét félt meghallgatni, ugyanakkor kíváncsiak is a Swan nővérek bosszújára, és nem riadnak vissza a halálesetektől sem, azoknak tökéletes olvasmány lehet. Lehengerel, a homályban tart, s minden egyes fejezettel még mélyebbre taszít a háborgó mélységben.

"A nővérek úgy hordozták magukban a végzetet, mint amikor valaki mérges szömörcébe botlik a sötétben, és még nem sejti, milyen következményekkel kell szembenéznie reggel."

"A szerelem veszedelmes csábító... vad és ördögi.

Mögéd lopózik, halkan, gyöngéden és szelíden, aztán elmetszi a torkodat."

" - A jelek szerint a szerelem a téboly legártalmasabb formája."

"Én is ilyen vagyok: hazugság tetőtől talpig. A különbség csak annyi közöttünk, hogy miután a cirkusz bezár éjszakára - minden villanyt leoltanak, és kieresztik a vizet a tartályból -, én nem vehetem le a sellőuszonyomat. Nincs saját életem az illúzión kívül. Mindig csak egy másik lény lehetek."

" - Ezt meg honnan veszed? Soha senkit nem szerettél önmagadon kívül! Nem akarok olyan nyomorult lenni, mint te, a világ végezetéig a kikötő vizében rekedni!"

  🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)