Baráth Viktória: Egymás szemében

"Fáradtan estem be az ajtón. Alig vártam, hogy meló után hazaérjek, ledobjam magam a kanapéra, és kinyújtóztassam a végtagjaimat."

*

Jo mindig arról álmodozott, hogy egyszer írónő lesz. Tudta, meg kell küzdenie azért, amire vágyik, hisz a Kaliforniai Egyetem nem a legolcsóbb iskola az Államokban. 

Már csak egy év választja el a diplomájától, de hogy továbbra is finanszírozni tudja a tanulmányait, mindenféle munkát kénytelen elvállalni. 

Egy nap a kezébe kerül egy újsághirdetés, amelyben bejárónőt keresnek. Ez az állás tökéletes lenne Jo számára, csupán egy a bökkenő: leendő munkaadója, James, a magának való vak férfi már az első találkozásnál elutasítja a lányt. Ő azonban addig jár James nyakára, amíg az be nem adja a derekát. 

A férfi nem kedveli Jót, és ez az érzés kölcsönös, ám egy idő után rádöbbennek, talán mégsem különböznek annyira, mint hitték. Mennyire számítanak a belső értékeink egy olyan világban, ahol mindenki a külsőségek rabja? 

Átláthatunk-e a rózsaszín ködön, ami folyamatosan körülvesz minket? Szabad-e még hinnünk a szemünknek? Baráth Viktória ezúttal is mély, lélektani témákat boncolgat. 

Megindító története megmutatja, mindenkinek szüksége van arra, hogy a mai rohanó világban meglássuk az igaz és tiszta érzelmeket egymás szemében.

Baráth Viki új regényével komolyabb vizekre evez. Megmutatja, hogy nem minden a külsőség, és pellengérre állítja a mai világ szemléletét. Megmutatja, hogy sokkal fontosabb dolgok is léteznek annál, minthogy ki hogy néz ki, milyen hiányosságai vannak, és rávilágít az érzelmek igazi mivoltára és fontosságára. Nemcsak értéket közvetít, hanem azt is sulykolja, hogy hagyjuk a külsőségeket, és nézzük meg, mi is lapul a mélyben, hiszen ezek azok az értékek, amik különlegessé és egyedivé teszik az embereket.

Mint minden Baráth Viki regényt, ezt is félve kezdtem el, hiszen rutinos olvasóként tisztában vagyok azzal, hogy az írónő nem fél minket a földbe tiporni, és nem fél attól sem, hogy jól megdolgoztasson a finálé előtt. De már amikor belekezdtem az Egymás szemében olvasásának, éreztem, hogy ez más lesz, mint az eddigiek, és igazam is lett. Egy komolyabb hangvételű, de annál inkább olvasmányosabb regénnyel van dolgunk, ami egyszerre hatol mélyre, szorítja össze a szívünket, és facsar egyet rajta. A kötet eleje még nem sejteti azt, amit végül kapunk tőle, mégis úgy érzem, hogy tökéletes kezdés lett, hiszen megismerhetjük Jo-t, a kötet főszereplőjét, aki egyetemre jár, író akar lenni és kicsit naiv. Az első jó néhány fejezet róla és a naivitásáról szól, nem egyszer akartam észhez téríteni, de ezzel az írónő karakterfejlődést is bemutat, hiszen az eleinte szerény, mindenki áttapos karakterből lett egy erős nő, aki kiáll magáért és a szeretteiért. Büszke vagyok rá, hogy végig kísérhettem az útját, és örülök, hogy a kezdeti bizonytalanságok is szépen lassan, ahogy haladunk előre egyre kevésbé ütköztek ki rajta. Jo karakterén keresztül mutatja meg az írónő, hogy igenis sokat számít a belső, és ha nincs önbizalom, akkor sokkal könnyebb is kihasználni az adott illetőt. Megmutatja, hogy néha igenis bíznunk kell önmagunkban, és nem hagyni, hogy a környezetünk elnyomjon, és olyanok legyünk, amilyennek mások látnak bennünket. 

Ezzel együtt tükröt is tart a nők elé, megmutatva azt, hogy mindenki úgy jó, ahogy van. Mindenki szép a maga módján, és nem az a lényeg, hogy mindenki tökéletes legyen, hanem az, hogy megtaláljuk azt az embert, akinek mi vagyunk az elsők. Az Egymás szemében egy szívszorító szerelem történetét meséli el fájdalmakkal és az újrakezdés lehetőségével. Nemcsak a szívünkig hatol, hanem a lelkünket is simogatja, és kiutat mutat a legsötétebb időszakból is. 

Elkápráztat és addig nem nyugszik, amíg el nem mondja a mondanivalóját. Emellett végig érezhető az az egyedi stílus, ami az írónő köteteit jellemzi, és egy percre sem enged el minket, végig fogja a kezünket és ha kell reménnyel tölt el. Megmutatja, hogy semmi sem lehetetlen, és igenis megéri kimászni a legmélyebb gödörből is, és a kezünkbe venni a sorsunkat, hiszen csak egy életünk van, és mi magunk vagyunk azért felelősek, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle. 

Az írónő stílusa és légies, könnyed írásmódja miatt pillanatok alatt elveszünk a sorok között, és csak nagy nehézségek árán csinálunk mást az olvasáson kívül. A letisztultsága és a szókimondósága a kötet legnagyobb erénye. Igazi iránymutatás, de közben annál jóval több is. Kaptam egy regényt, ami teljesen új megközelítésben tárja elénk a szerelmet, ami megmutatta, hogy semmi sem lehetetlen, és ami az utolsó sorokig megdolgoztatja a szívünk és lelkünk világát. 

Maga a cselekmény hol felemelő, a hol baljós, egyenesen depresszív jellegű, de pont emiatt a kettősség miatt olyan nehéz letenni, s épp emiatt láncol minket a lapokhoz. Ha egy igazán komoly témával foglalkozó, de annál inkább befogadható regényt olvasnál, ne keress tovább, mert az Egymás szemében pont ilyen. Eleinte nem értettem a borítót, de néhány fejezet után minden világossá válik, és rádöbbenünk, hogy tökéletes választás volt. Anélkül mondja el a történetet, hogy bármit is elárulna. Kifejező, ugyanakkor sötétben is tapogatózunk. 

A lélektani része megterhelő, sokszor úgy érzi miatta magát az ember, hogy ez már sok, kell valami kis vidámság is, de mindezek mellett eltörpül a kötet lezárása, ami úgy nyújt fényt az alagút végén, hogy közben meg is melengeti a szívünket és rájövünk arra, hogy bizony nem számít a külsőség, csak az ami belül van. Az, ami azzá tett minket, akik ma vagyunk. Az, ami már az első perctől kezdve képes elvarázsolni a másikat, s nem hiába mondják azt, hogy hiába a külső, ha a belső nem fog meg, és nem találod meg azt az értéket, amit keresel. 

A kötet nagy erőssége a cselekmény mellett a karakterek. Nemcsak Jo, hanem James és valamilyen szinten Julie is. James-en keresztül láthatjuk azt, milyen amikor minden romba dől, és már nem hiszünk abban, hogy bármi jó is történhet velünk. Aztán ott van Julie, aki látszólag tökéletes, de mint mindenkinek neki is vannak problémái, és hiába a kinézet, ha nem találja meg az ember azt, aki mellett úgy igazán önmaga lehet. Míg James lélekben erősödik meg, addig Jo végre képes a múlt traumáit háttérbe szorítani, és elfogadni önmagát. Az Egymás szemében szembemegy a megfelelési kényszernek, és addig-addig tolja előre a karaktereit, amíg ők is meg nem látják az igazi és valódi értékeket. Ha egy szóval jellemezném azt mondanám, hogy fájdalmas, ugyanakkor gyönyörű. Fájdalmas gyönyörű, ami egy teljesen új dimenziót nyit meg előtted, és ami megmutatja Baráth Viki eddigi legkomolyabb és legerősebb regényét. Az írónő rajongóinak kötelező, és azoknak is, akik még keresik önmagukat, akiknek szüksége van a fényre ahhoz, hogy kilépjenek a sötétségből és tudatosuljon bennük, hogy a belső értékek sokkal fontosabbak, mint a külső, ami mulandó és évről évre változik. Ez a regény nektek szól, élvezzétek, és fogadjátok be a mondanivalóját!

" - Na látod! Az igazán nagy változások mindig akkor kezdődnek, amikor kilépünk a saját komfortzónánkból. Amikor megtesszük azt, amit elképzelni se tudtunk előtte. Csak arra kérlek, hogy próbáld ki!"

" - Ha egy férfi akar téged, akkor küzdeni fog. Így vagy úgy, de keresi a társaságodat, még akkor is, ha épp csak öt perce van rád."

" - Azt akarom, hogy szeressenek - mondom ki egyenesen. - Hogy valaki úgy érezze, nélkülem nem teljes az élete. Hogy valaki számára én jelentsem a boldogságot. De tudom, hogy ennek kicsi az esélye."

" - A szépség nem csupán annyit jelent, hogy milyen a bőröd, a hajad vagy az alakod. Én nem azért akarlak látni, hogy biztos legyek abban, hogy valóban szép vagy. Hanem azért, mert a szemedbe akarok nézni, amikor hozzád beszélek. Kíváncsi vagyok, hogyan nevetsz, és azt is rögtön tudni szeretném, ha sírsz. Számomra gyönyörű vagy, bárki bármit mond."

"Egy szó. Kilenc betű. Apróságnak tűnik, az én világomat mégis megrengeti."

  🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)