Serena Valentino: Ki a legszebb? (Gonosztevők)

 

"A kastély kertjében virágba borultak az almafák; szirmaik egész halvány rózsaszínben pompáztak, a fákra aggatott ezüstös díszek csillogva tükrözték vissza a nap sugarait."

*

A ​fiatal királylány Hófehérke, és gonosz mostohája, a Királynő történetét mindenki ismeri. A mesélésről mesélésre változó apró különbségeket leszámítva a történet mindig ugyanaz: a Királynő féltékeny lesz a lányka szépségére, és ez odáig vezet, hogy megpróbálja eltenni láb alól az édes, naiv kislányt. Arról már sokkal ritkábban szól a történet, hogy a Királynő mitől is lett ilyen gonosz. Sokan próbálták már találgatni az okokat. Talán már a természeténél fogva is egy gonosz boszorka volt, szépsége pedig mindössze a Király elcsábításának eszközeként szolgált. Mások szerint a Királynő azért gyűlölte a lánykát, mert a Király első feleségére emlékeztette. 

Ám a leggyakrabban egy romlott lelkű nőszemélynek festik le, aki egész nyomorult életében nem szeretett egyetlen teremtett lelket sem. Valójában oly sokféle magyarázat létezik, amely a Királynő végtelen hiúságát és féltékeny dühét találgatja, hogy bajos is lenne számba venni őket. A sorozat első könyve egy olyan változatát meséli el a történetnek, amellyel az olvasóközönség eddig nem találkozott. Egy történetet, mely szerelemről, veszteségről, és egy csipetnyi mágiáról szól. Ez a Gonosz Mostoha könyve.

Nagyon szeretem a retelling történeteket, a gonosz karakterek mindig is közel álltak a szívemhez, emiatt is voltam annyira kíváncsi a Gonosz Mostoha történetére, ahol az írónő azt meséli el, hogy is lett a Királynő az, akit mindenki ismer, az aki szörnyű tettekre képes és az, akinek köszönhetjük a Hófehérke és a hét törpe meséjét.

Mindig is érdekelt a Gonosz Mostoha története, s amióta láttam a Once Upon A Time sorozatot azóta különösen érdekel, mi is változtatta azzá a Királynőt, ami lett belőle. Serena Valentino erre világít rá a kötetében, ami nem egy habos-babos történet, sokkal inkább szívszorongató és nem egy helyen világít rá az emberi kegyetlenkedésre és annak hatásaira. Mint minden főgonosz, úgy a Királynő sem gonosznak született, igaz már nagyon korán szembesülni kellett az élet csúf oldalával, de a lelke még a kezdetek-kezdetén tiszta, nincs benne semmiféle rosszakarat, se negatív jellem, viszont, ahogy haladunk a történetben az írónő úgy mutatja meg azokat a sorsdöntő fordulatokat és veszteségeket, amik a kötet végére a már jól ismert gonosz banyává teszik az eleinte jóságos és szerethető Királynőt. Nagyon tetszett a történetben, hogy nem akarta túlszárnyalni magát, hogy nem hazudtolta meg a már ismert karaktert, és az elejétől kezdve a végéig szépen építette a cselekményt, a mondanivalóját és a történet szálát. Eleinte nagyon furcsa volt olvasni, hiszen egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam, hanem annál sokkal többet. Kaptam egy lányt, aki már korán megismeri mi az a veszteség, milyen az, ha túl kell élni a mindennapokat, s milyen az, ha valakit verbálisan bántalmaznak. Minden egyes kimondott szó ugyanolyan értékkel bír, mint a tettlegesség, sőt talán még mélyebb sebet is tud hagyni, s az írónő is erre hívja fel a figyelmet. 

Adott nekünk egy virágot, amit szépen lassan megfosztott a szirmaitól és hagyta had legyen az enyészeté és had érezze azt, hogy már nem olyan amilyen volt. Tetszett, ahogy a gyökerekig leásott és egy teljes, hihető hátteret biztosított a Királynőnek, hogy rámutatott a hiúságra, arra hogy mennyire is formálható és irányítható az ember, s hogy mennyire fontos az, hogy higgyünk magunkban, s még ha fáj is és nehéz is, de higgyük el, hogy igenis számítunk, még ha mi ezt nem is így látjuk. 

A Gonosz Mostoha története hol szívbemarkolóan fájdalmas, s hol pedig sötét, már-már baljóslatú. A sötétség és a nyomasztó hangulat végig uralkodik a köteten, s alig várja, hogy a kellő helyeken lecsaphasson és melankólikus hangulatával is erre erősít rá. Ezenfelül megmutatja a kötet milyen nagy szerepe is van a családnak, a támogató háttérnek és az erős alapoknak. Eleinte a Királynő sem gyenge, de ahogy múlik az idő, ahogy egyre több és több fájdalom éri, úgy a lelke is egyre jobban befeketedik és már csak idő kérdése mikor robban ki és mikor válik azzá a banyává, akit mindenki ismer már a Hófehérkéből. 

Addig viszont rögös út vezet, döntésekkel és lemondásokkal. Megannyi sorsdöntő fordulattal, s a sötétség minden egyes fejezetben ott lapul az árnyak között, várja a megfelelő pillanatot. Míg a kötet első fele inkább a Királynő igazi énjét mutatja meg, a gondoskodó szerethető nőt, a mostohát és uralkodót, addig a másik fele már a romlás és gonoszság irányába halad. Ez a kettősség adja meg a kötet igazi hangulatát, ez a kettősség mutatja meg, hogy alapjaiban semmi sem rossz és senki sem született annak. 

Ami magukat a karaktereket illeti, örültem hogy nemcsak Hófehérke és a Királynő kapott hangsúlyt, hanem a mellékkarakterek is, gondolok itt a Királyra, Veronára vagy épp a különös nővérekre, akik már az első találkozás után sem sejtetnek semmi jót. Nagyon nem sikerült megkedvelnem őket és bizonyos szempontból fájt is, hogy bekerültek a történetbe. Onnantól kezdve még több sötétség és rontás kerül a sorok közé. Előtte sem volt vidám a történet, de utána kezd el csak igazán baljóslatú és komor lenni. Nemcsak a kötet hangulata esik fejezetről fejezetre, de az olvasóé is. 

Minden remény szertefoszlik, s nem marad más, mint az elkerülhetetlen vég. Tetszett, ugyanakkor fájt is olvasni. Fájt, mert szörnyű ami a Királynővel történt, szörnyű mi lett belőle és szörnyű, hogy mindez kellő odafigyeléssel és szeretettel elkerülhető lett volna. A kötet legnagyobb tanulsága is az, hogy a tettek és az élet eseményei formálják az embert, legyen akármilyen lágyszívű és jóságos teremtés, ha olyan emberekkel kerül össze, akik elviszik a bűn oldalára és olyan események történnek vele, akkor nincs visszaút, megromlik a lelke és másképp fogja látni a világot, mint ahogy a Királynő is tette. A szépség nem minden, egy ideál üldözése is csak megkeseríti a mindennapokat. Mindenki úgy szép, ahogy van. Nem kell a legszebbnek lenni, elég ha valaki számára a legszebbek vagyunk. Összességében nagyon örülök, hogy olvashattam a regényt, hogy közelebbről is megismerhettem a Királynőt és remélem a többi gonoszról szóló kötet is meg fog jelenni, hiszen már maga a kötet is baromi egyedi a fekete élfestésével és azzal a gondolattal, hogy adjuk meg a negatív karaktereknek is a kellő hátteret. Maga a regény nagyon rövid, olvasmányos és hamar beszippantja az olvasóját. Igazi csemege a "villain lovers" kedvelői körében.

" - Az a kötelességem, hogy elmondjam neked a híreket a királyságból; mindent, amit csak tudni szeretnél. Messzire ellátok, bármit megmutatok, amit csak kívánsz."

" - Mielőtt találkoztunk volna, jó uram, mindig rettegve léptem be az apám műhelyébe. A rengeteg tükörképem újra csak arra emlékeztetett, hogy milyen visszatetsző vagyok - erre sosem kellett emlékeztetni. Gyerekkorom egy napja sem telhetett el anélkül, hogy apám el ne mondta volna, mennyire csúnya, ronda vagyok, és én is így láttam magam."

"Miért is kell mindennek megváltoznia? - gondolta. Miért is nem állíthatta meg az időt az esküvőjük napján, hogy aztán boldogan éljenek, míg meg nem halnak Hófehérkével és a Királlyal? Miért nem tudta megteremteni a békét itt a földön, hogy a férjének soha többé ne kelljen őt elhagynia?"

"Varázstükör Szolgalelke

  Túlvilágról megigézve

  Széllel szállj át sötét űrön

  Szólj hát! Arcod mutasd végre!"

" - Varázstükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken?"

" - Már azt sem tudom, kicsoda Felséged - mondta keserűen a Királynőnek. - Jégszívű, gonosz nőszeméllyé vált, és senki nem maradt abból a jóságos hölgyből, akit egykor barátomként szerettem."

 🛒 Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!