J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter 5.)

"Végéhez közeledett a nyár addigi legforróbb napja, s a Privet Drive kövér kockaházai álmos csendbe burkolóztak."

*

Harry Potter nem hitte volna, hogy egyszer ő fogja megvédeni basáskodó unokatestvérét, Dudley-t. Ám amikor fényes nappal dementorok támadnak kettőjükre, ez történik. De számos más vészjósló esemény is mutatja, hogy a varázsvilág békéjét sötét erők fenyegetik.

Harry nincs egyedül az ellenük vívott küzdelemben: a Főnix Rendje egy titkos főhadiszálláson szervezi a Sötét Nagyúr elleni harcot, ami minden fronton zajlik. Harry például kénytelen különórákat venni Piton professzortól, hogy ki tudja védeni Voldemort erőszakos behatolásait a tudatába.

Az ötödik rész több szempontból is megterhelő volt számomra. Először is egy majd 750 oldalas féltéglával volt dolgom, folyton pergő cselekménnyel és tragikus véggel. Maga a cselekmény nem volt titok előttem, s ahogy olvastam úgy törtek elő bennem az emlékek és nem akartam, hogy hamar véget érjen a kötet, hiszen akkor leírva is látom azt, amitől már az elején is rettegtem.

A Főnix Rendje egyszerre varázsolt el újból és váltott ki undort és megvetést belőlem. Ezt leginkább az új karakterünk egyikére értem. Nem titok, hogy borzalmasan utálom Dolores Umbridge személyét. Már a filmben sem szerettem, de amit leművelt az ötödik részben az valami borzalmas. Elérte azt az írónő, hogy utáljam, mégis rávett arra, hogy többet és többet olvassak belőle. Ad egy olyan karaktert, aki minden gonoszságot megtestesít. Minek nekünk Voldemort, ha ott van Umbridge? Ennyire unszimpatikus, gyötrelmes és förtelmes karakter nem létezik még egy olyan, mint ő. Gyűlöltem és alig vártam, hogy kilépjen a képből. Aztán megkaptuk Luna Lovegood-ot, akit lehet szeretni és nem szeretni, de az biztos, hogy több ikonikus mondat is társul hozzá, ami mára teljes mértékben összeforrt a Harry Potter élménnyel, hiszen már nemcsak egy név, hanem egy egész franchise épült rá, milliók rajonganak érte és még többen akarnak hasonlítani valamelyik karakterre. A Főnix Rendje már közel hozza a felnőtté válás pillanatát, sanyargatja a főszereplőt és igazi akadályok elé állítja, amit csak ésszel és tiszta szívvel lehet megugrani és megoldani. Nemcsak a regény, de maga a cselekmény is felnőttesebb, komolyabb és érződik a vég szele, ami fenekestül felforgat majd mindent. 

Az írónő újabb órákba ad betekintést, egy új szemszögből mutatja meg a varázsvilágot és már nem vezet kézen fogva, hanem hagyja, hogy egyedül fedezd fel a cselekményt és annak minden egyes mozzanatát, hagyja hogy barangolj, hagyja hogy hibát hibára halmozz és hagyja, hogy ezeket egyedül oldd meg és a hiányzó puzzle darabokat is egyedül kell a helyére illesztened. Szó mi szó, 750 oldal az 750 oldal. Nagyon sok minden történik, mégis a végére úgy érzed, hogy a lényeg az utolsó néhány fejezet és addig csak lógattad a lábad és sodródtál az elkerülhetetlen vég felé. 

Még messze nincs vége a történetnek, s úgy igazán csak most kezdődik el minden. Érdemes több napot áldozni rá, hogy tényleg minden egyes részlet a helyére pattanjon és kiadja a teljes képet. Az elkerülhetetlen vég mellett olyan fontos történésekre hívja fel a figyelmet az írónő, mint az első szerelem, az első csók, s ennek minden szépségével és hibájával együtt. 

Mégis szerettem ezeket a részeket, mert bohókás volt és megmosolyogtatott, bár az néha kicsit idegesítő volt, hogy akkora balfácán Harry és mindent a fülébe kell rágni, de ezzel együtt is úgy érzem, hogy kellett ez az ötödik részbe. Hermione már kevésbé idegesített, a Weasley ikrek hatalmas kedvenceimmé avanzsáltak, s igaz, hogy eddig is szerettem őket, de most tették fel arra a bizonyos i-re a pontot. Zseniálisak és minden egyes fejezet velük igazi felüdülés és humorbomba. 

Néha Ron viselkedése kiakasztotta nálam a mérőt, de aztán szépen a helyére pakolta az érzéseit és minden folytatódhatott a rendes kerékvágásban. Draco akkora arc, annyira imádom. Nemcsak megnevetettet, de teljes mértékben a befolyása alá kerültem, nem véletlen hogy ő a kedvenc karakterem, viszont nem győzöm ismételni magam, hogy még több kell belőle és frusztráló, hogy az írónő nem fektet kellő hangsúlyt a karakterére. 

Ami viszont a cselekményt illeti nagyon is a helyén van. Cseppet sem unalmas, mindig történik valami, néha fontosabb, néha kevésbé, de egy percre nem áll meg a cselekmény, csak pörög és pörög. Néhol gonosz, néhol fukar, de amikor kell összeszedi magát és robbant. Harryék már az ötödik évben járnak, s ezzel párhuzamosan a cselekmény is következetesebb, szókimondóbb és furfangosabb. Már majdnem felnőtt, de mégsem. Már majdnem ért mindent, de még vannak vak foltok.

Voldemort újból a legrosszabbkor bukkan elő. A csata elő szele már érezhető, de még annyira nem, hogy aggódnunk kellene. Sirius, Lupin és Dumbledore mind hozzátesznek a cselekményhez, de ha kell elvesznek belőle és romokat hagynak maguk után. Szerintem mindenki nevében beszélhetek, ha azt mondom, hogy a legmegterhelőbb és egyben legszomorúbb fejezet a Túl a függönyön. Összetört, darabokra hullottam és kifacsart. A földbe dögölt és kést szúrt a szívembe. Fájt és most is fáj, örökké fájni fog. Bevallom megszenvedtem, de fájdalmas seb marad utána. A Harry Potter és a Főnix Rendje már messze nem Harry beilleszkedéséről és a Roxforti életéről szól, hanem a túlélésről és arról, hogy a titkok elkezdjenek a felszínre kerülni. Nem véletlen, hogy az ötödik kötet igazi vízválasztó. Itt dől el, hogy akarjuk e folytatni vagy sem. Itt dől el, hogy akarjuk e a további 2 kötetet és itt döntünk arról is, hogy engedjük e a kötetnek, hogy beszippantson és aztán megcsócsálva kiköpjön vagy külső szemlélőkké válunk és nem engedjük közel magunkhoz. A döntés a miénk, de az biztos, hogy így is úgyis fájni fog.

" - Udvariasabban, Potter, különben büntetőfeladat lesz a vége - felelte Malfoy, akinek ugyanolyan egyenes szálú, szőke haja és hegyes álla volt, mint az apjának. - Amint látod, én ellentétben veled, prefektus lettem, és ez azt jelenti, hogy én, ellentétben veled, büntetést szabhatok ki."

" - Persze - bólintott Luna. -Elsős korom óta évről évre láttam őket. Mindig is ezek húzták a kocsikat. Ne félj, épp olyan normális vagy, mint én."

" - Biztos, hogy szelídek? - kérdezte az előbbinél is riadtabban Malfoy. - Volt már olyan, hogy vérszomjas állatokkal kellett dolgoznunk az órán..."

" - Ha az ember Fred és George mellett nő fel - csóválta a fejét Ginny -, megtanulja, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Persze egy kis bátorság sem árt."

Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 20%-os kedvezménnyel!