Penelope Douglas: Punk 57

 "Kedves Misha!"

*

Tökéletesen ​illettünk egymáshoz. Amíg nem találkoztunk. 

MISHA • Ötödikben a tanárunk levelezőtársakat keresett nekünk egy másik suliból. A nevem miatt lánynak hittek ott, és egy Ryen nevű diákkal párosítottak össze. Az én tanárom azt hitte, Ryen fiú, ezért beleegyezett. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjünk a hibára. Aztán egyszer csak már mindenen vitatkoztunk Ryennel. Melyik a legjobb pizza? Android vagy iPhone? Eminem a világ legjobb rappere, vagy sem? 

És ez csak a kezdet volt. A következő hét évben ezek voltunk mi. A levelei mindig fekete papíron, ezüst tintával írva érkeznek. Néha hetente egy, néha egy nap alatt három, de szükségem van rájuk. Ő az egyetlen, aki motivál, megnyugtat, aki elfogad úgy, ahogy vagyok. 

Csak három szabályunk van. Semmi közösségi média, nincs telefonálás, nincsenek képek. Jó ez így, ahogy van. Minek rontsuk el? Egészen addig, amíg szembe nem jön velem egy kép online. Egy lányról. A neve Ryen. A Gallo’s a kedvenc pizzériája, és imádja az iPhone-ját. Véletlen? 

Basszus! Találkoznom kell vele! De arra nem számítottam, hogy utálni fogom, amit találok. 

RYEN • Már három hónapja nem ír. Valami baj van. Talán meghalt? Vagy lecsukták? Mishát ismerve egyik sem kizárt. Nélküle megőrülök. Kell, hogy valaki meghallgasson. Az én hibám. El kellett volna kérnem a számát, vagy legalább egy képet róla. Lehet, hogy örökre eltűnt. De lehet, hogy itt van az orrom előtt, és nem is tudok róla.

"Övé az eszem és a testem. Vajon ha rájön, ki vagyok, emlékezni fog rá, mennyire tökéletesek vagyunk együtt?"

A Punk 57 előtt nem olvastam az írónőtől, viszont nagyon érdekelt, hogy vajon nekem tetszene e az, amiben tevékenykedik, és határozottan igen, mert ez a standalone romantikus történet egy igencsak problémákkal teli gimis kötet két szerethető, de álca mögé bújó karakter szemszögéből, ami nem mellesleg egy kicsit darkabb romantikus, mint a többi középsulis történet, ami eddig olvastam, és ezért éreztem azt, hogy nekem való. Oké, elismerem, hogy habár Misha nem a legtökéletesebb könyves pasi, azért őt is lehet szeretni, és együtt lehet érezni vele, meg lehet érteni a fájdalmát és azt, hogy mit miért tett.

Egy időben szinte mindenhonnan is a Punk 57 folyt, így nem is csoda, ha rendesen felkeltette a figyelmemet. Nem feltétlenül azért, mert hype könyv, hanem azért, mert fülszöveg alapján nagyon megfogott, és érdekelt, hogy egy gimis sztori még nekem való e, vagy pedig már kinőttem belőle, de még mindig nagyon fekszenek nekem ezek a komolyabb témákat boncolgató, mégis kézzelfogható közegben játszódó történetek. A kötet két karakter szemszögéből mutatja meg a Punk 57 cselekményét, majd egy ponton azt is elárulja, hogy miért pont az lett a címe, mint ami. Adott Ryen és Misha, akik habár levelezőtársak, mégsem találkoztak soha, így nem is tudják, hogy néz ki a másik. Mindketten álarc mögé bújnak, ami mögé nehéz bepillantást nyerni, és meglátni, hogy kicsoda is Ryen a tökéletes és népszerű, illetve Misha a Masen maszk mögött. Mind a ketten valamilyen szinten belebújnak egy stigmába, egy kialakított személyiségbe, akik nem ők. Ryennel együtt lehet érezni, mert habár titkolja a valódi énjét, sokan megértik, hogy miért is teszi azt, amit. Egy nagyon erős, kemény és szeretetre méltó női karakter, aki a népszerűség és kamubarátok mögé bújva rejti el önmagát, és azt, aki ő valójában. Nemcsak egy szerepet játszik, hanem azt is akarja, hogy ez a szerep igaz legyen. Hogy szeressék, irigyeljék és akarják. De mindez egy hamis kép, egy illúzió, ami addig hatásos, amíg az igazság ki nem derül, és fel nem robbantja körülötte a világot.

Misha tettei mögött lehet találni valamilyen szinten értelmet, ugyanakkor nem feltétlenül értek egyet azzal, amit tett. Sokáig ez a Masen-Misha kettős sok volt, és vártam, hogy mikor robban a bomba, és mikor tűnik el végleg Masen a képből. Viszont az kétség kívül igaz, hogy egy baromi jól megírt karakter, aki nem véletlen népszerű, és nem véletlenül kedvelhető. Ő is akárcsak Ryen sebzett, és emögé bújva alakítja ki azt a Mishát, akinek lennie kell.

Habár egy NA kötetről van szó, sokszor éreztem azt, hogy kicsit gyerekesek a karakterek, és a bullying, mint vonal akkor került elő, amikor a legkevésbé számítottam rá. Ez sokszor komolyabb vizekre eveztette a cselekményt, ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy bizony a Punk 57-ben csak úgy árad a fülledt és hangos erotikus vonal, hol vágyakkal, hol pedig érzelmekkel tűzdelve.

Tudom, hogy jó pár klisé van a könyvben, mégis szerethető. Megvan benne a népszerű lány, akinek bárki szívesen belebújna a bőrébe, az érinthetetlen menő srác, az új gyerek, de még az emo srác is, akit piszkálnak, és akiért senki sem áll ki. Igen ám, de amikor senki sem figyel megjelenik Punk és a személyes látásmódjával, üzeneteivel felrázza az iskolai életet, és megmutatja a valóságot. Elkezd repedni a maszk, és csak idő kérdése mikor lesz elég, és mikor lesz az elnyomott én a valódi, a megismételhetetlen és az igazi.

Maga a cselekmény elsőnek nem tűnik mélynek, viszont a keményebb témák miatt bizony van benne ebből is bőven. A már említett bullying mellett felhívja a figyelmet arra, hogy semmit se higgyünk el, ami túl szépnek és túl jónak tűnik, mert sokszor a valóság ettől nem is állhatna távolabb. Nem, mert a repedések, a hibák és az elkövetett baklövések azok, amik élővé és emberivé teszik a másikat.

A kötet szerelmi része nem a megszokott. Valamilyen szinten friends to lovers meg enemies to lovers, viszont ezt a két trope-t két síkon is tartja. Megmutatja a kezdeteket, a közjátékot, és azt, hogy mi lehetett volna, ha nincs a Masen-Misha közjáték, ami szerintem sokat lendített a cselekményen, és megmutatta, hogy nem egy újabb gimis love story, hanem annál kicsit sötétebb, viszont határozottan nem dark romance, de azért nagyom vártam a bomba robbanását.

Míg Misha a gimis rosszfiú, addig Ryen a jó kislány, akik ha találkoznak megdől minden, ami eddig fontos volt. Vonzzák egymást, és csak idő kérdése mire a vonzalom kibontakozik, és eljönnek azok a bizonyos spicy részek. Ritkán élvezem olvasni ezeket a részeket amúgy, mert sokszor rosszul vannak megírva, viszont Penelope Douglas megmutatta, hogy smut is lehet jól megírva, és lehet szexi, perzselő, vággyal és érzelmekkel teli robbanás.

A történet maga egy titok köré épül, ami egyre jobban és jobban tör előre, mutatja az utat, azt, hogy ez a titok nemcsak rombolni képes, hanem építeni is. Akadályokat görget, megmutatja, hogy habár minden ellene szól, mégis a végére meg fogja érni az érzelmi vihart. Misha egy olyan férfi karakter, aki a legnagyobb bizalomhiányos személyt is kibillenti az egyensúlyából, és ráveszi a másikat arra, hogy vállalja fel önmagát és legyen az, aki boldoggá teszi, ne bújjon álarcok mögé, és ne adja ki magát másnak, mint ami. Összességében én nagyon megkedveltem a Punk 57-et, és felüdülés volt végre egy standalone történetet olvasni, amiben nem kell függővégektől és rosszkor abbahagyott fejezetekről félni, mert a Punk 57 egy kerek egész regény tele olyan érzésekkel, mint a magány, a kiközösítés, a fájdalom, a hazugságok általi megbecsülés, ugyanakkor a baráti kapcsolatok és a felszínesség is előtérbe kerül. Egy remek ötlet egy nagyon szépen kivitelezett köntösben. Nincs túlírva, nincsenek benne sallangok, és a keményebb érzelmeket is szépen egyensúlyban tartja a forróbb, tüzesebb jeleneteket. Ha szereted a tetovált rosszfiúkat, és a friends to lovers típusú szerelmeket sem veted meg egy kis csavarral, akkor ne hagyd ki Penelope Douglas Punk 57 c. regényét.

"Nem akartam hazudni, de akartam minden csókot."

" - Te voltál az egyetlen dolog az életemben, amit komolyan vettem."

"Ő emlékeztet arra, hogyan akarom érezni magam mindennap, akár vele vagyok, akár egyedül. Megtanított arra, hogy az, aki vele vagyok, túl jó ahhoz, hogy feláldozzam a többieknek való megfelelésért. Ahogy öltözködöm, akikkel beszélgetek, ahogyan játszmázom… ez mind csak műanyag, de ha vele vagyok, arannyá válok."

"Egyszer mindenkinek mérlegelnie kell, mit akar jobban: visszakapni, ami az övé volt, vagy küzdeni azért, ami még az lehetne. Maradni, vagy mindent kockára téve továbbhaladni."

"Szar érzés a magány. Mintha egy emberekkel teli szobában állnál, és úgy éreznéd, senki sem akarja, hogy ott legyél. Mintha ácsorognál egy buliban, ahova nem is hívtak meg. Senki nem tudja a nevedet. Nem is akarják tudni. Mert senkit nem érdekel."

"Te is észrevetted már ezt? Hogy mindenki minél gyorsabban és könnyebben akarja átvészelni az életet?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)