Lewis Carroll: Aliz Csodaországban és a Tükör másik oldalán (Alice 1-2.)

"Aliz kezdett nagyon unatkozni, ahogy a nővére mellett ült a folyóparton, és nem volt semmi dolga: néha belelesett a könyvbe, amit a nővére olvasott, de nem voltak benne se képek, se párbeszédek."

*

A ​kötet Lewis Carroll töretlen népszerűségnek örvendő, időtlen klasszikusnak számító két Aliz-regényét tartalmazza Varró Zsuzsa és Varró Dániel modern fordításában. 

Aliz egy nyúlüregen át különös világba zuhan. Itt minden szokatlan, váratlan, kiszámíthatatlan. Az eleven eszű, bájos kislány hol apróra zsugorodik, hol óriásira nő, és miközben a kiutat keresi ebből a képtelen világból, különféle hóbortos állatokkal és alakokkal találkozik, akikkel abszurd beszélgetéseket folytat, eszement játékokat játszik. 

Itt az idő is másképp múlik, itt nem működik a valódi világ megszokott logikája, az itteni teremtmények máshogy használják a nyelvet, más szabályok szerint játsszák a társasjátékokat, és könnyen lehet, hogy a királyné, akivel Aliz többször összetalálkozik, és aki mindenkit le akar fejeztetni, csak egy kártyapakli egyik lapja. Ahogy kiderülhet az is, amikor Aliz a kandalló feletti tükrön át másodszor is ebbe a meghökkentő világba jut, hogy az útjába akadó alakok eleven bábuk egy óriási sakktáblán, amelynek mezői között vonat közlekedik… 

Aliz bizarr, humoros kalandok egész sorát éli át, míg lassan rájön, milyen képtelen logika szerint működik ez a másik világ – ami talán nem más, mint az álmok világa.

Ki ne ismerné Alizt és az ő Csodaországbeli kalandját? Megannyi feldolgozás, film és sorozat kapott ihletet belőle, én mégsem olvastam a kötetet, egészen idáig. Egyik nagy vágyam volt, hogy ne csak a filmek rabja legyek, hanem elmerülhessek Lewis Carroll bámulatos világában olvasás szempontjából is. A Móra kiadó Móra Klassz sorozatában jelent meg a kötet, amely nemcsak Csodaországot, hanem Tükörországot is tartalmazza. Már most tudom, hogy mi nagyon jóba leszünk ezzel a sorozattal, mert jobbnál jobb kötetek jelentek meg eddig, és már kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő.

Az Aliz Csodaországban és a Tükör másik oldalán egy igazán meghökkentő történet, ahol csak a képzelet szab határt. Bármi megtörténhet, nincsenek lehetetlenek, és a maga furcsaságával varázsol el milliókat. Nem véletlenül maradt fenn Lewis Carroll műve, hiszen a gyerekek mellett a felnőtteknek is szól, őket is meg tudja érinteni, és bevezetni Csodaország, illetve Tükörország világába. Mint az a címből is kivehető a két részt egy kötetben jelentette meg a kiadó, ami azért is szerencsés, mert az első után egyből akarja a másodikat is az ember, és így megspóroltak nekünk egy utat, mivel egyből belevethetjük magunkat a kalandba. S habár az Alice könyvek két részből állnak, sokan csak az elsőt ismerik, az a mozgatórúgója a történetnek, és ott kezdődik el minden. Számomra mindkét rész ugyanannyira fontos, hiszen más és mást tár elénk. Érdekesek, a maguk nemében különcök, de nagyon is élvezetesek és felettébb varázslatosak. Nemcsak tele vannak hajmeresztő ötletekkel, de olvasás közben úgy érzi magát az ember, mintha a fellegekben járna, és annyira színes, annyira kedvelhető, mégis baromi furcsa és mindemellett zseniális is. Ha középiskolai pályafutásom alatt olvasom is biztos vagyok benne, hogy hatást gyakorolt volna rám, de így évekkel később is meglepett, és új kedvenc klasszikust avattam általa.

Az Aliz Csodaországban nemcsak Aliz esett bele a nyúl üregbe, hanem én is, tárt karokkal vártam Kacort, a Szívkirálynőt és a Bolond Kalapost is. Együtt fedeztük fel a világot, és együtt vesztünk el a kuszaságába. Ha valaki megkérdezné, hogy mi is a kötet lényege, nem tudnám megmondani, mert nyilván szól valamiről, viszont semminek sincs értelme. Kicsit kaotikus, de nagyon is élvezhető olvasmány.

Alapja egy erdő, melyben nemcsak az állatok beszélnek, hanem a kártyalapok is életre kelnek, és igazi kalandra invitálnak. A világban emellett helyett kap egy kicsavart Viktória korabeli világ is, ami hűen e korszakhoz hol meghökkentő, hol pedig egészen bámulatos. Humorban gazdag, szabályokkal teli álomvilág ez, ahol Aliz mellett mi magunk is ámulva nézelődünk, és isszuk a mese minden egyes szavát, hiszen mese ez, mely a legmerészebb képzeletet is túlszárnyalja.

Aliz egy kislány, mégis értelmesebb, mint a vele egykorúak, néhol talán túlságosan is, hiszen tudálékos, és imádja hallatni a hangját. Tetszett, ahogy mesélt, viszont a verseknél néha elvesztem, ugyanakkor tökéletesen rásegítenek a furcsa faktorra, mert akárhogy nézzük az a világ, amit Carroll lefest furcsa, bizarr és valahol hihetetlen is. Hihetetlen, mert végig az volt az érzésem, hogy ezt józan ember nem írhatta meg, kellett hogy tudatmódosító szer alatt álljon, mert ha nem, akkor én nem tudom, hogy mi volt ez az egész.

Félreértés ne essék, imádtam. Imádtam minden egyes furcsaságával, és minden egyes kalandjával együtt. Különösen tetszett, ahogy ugráltunk a helyszínek között, és ahogy behozta az új karaktereket. Ha kellett elmesélte a történetüket, vagy épp szavalásra fogta őket, de az biztos, hogy mindent beleadott ahhoz, hogy ne legyen még egy olyan történet a világon, mint az Aliz Csodaországban. Varázsgombák, délutáni tea, királyi szórakoztatás és furcsábbnál furcsább jelenségek. Ezek alkotják a kötet magját.

Míg az első rész inkább volt elvarázsolt és bódulattal teli, addig a második, a Tükör másik oldalán új köntösben mutatja meg, hogy amit Csodaországban láttunk azt még lehet fokozni. Itt már a cselekmény sem annyira összefüggő, mint az első résznél, nehezebb is tartani a lépést, és nem egy-két helyen vesztem el, mégis vitt előre a történet, mert az első oldalaktól tudni akartam mi lesz, milyen elmebaj kerül előtérbe, és hova lehet még fokozni az élményt.

Mindez a rövidségének és az olvasmányosságának köszönhető, hiszen nehéz leállni vele, és minden egyes fejezet után többet akarunk tudni. Már nem elég, hogy ismerjük a világot, meg kell tudnunk, hogy a kuszaság hova is vezet. Gondolkodni egyenesen veszélyes, mivel ahelyett, hogy megértenénk mi történik, csak még jobban összezavarodunk. Ürítsétek ki az elméteket, és készüljetek fel a zavarra, amely nemsokára megszáll titeket és kéz a kézben végig vezet ezen a kiismerhetetlen történeten, ahol minden más, és semmi sem a dolgok rendje szerint működik.

Olyan olvasni a kötetet, mintha jómagam is tudatmódosítószer hatása alatt állnék, mert amíg az első részből úgy, ahogy megértettem a lényeget, a másodiknál teljesen elvesztem, és kész káosz uralkodik a fejemben. Nem hittem volna, hogy az elsőnél is lehet kuszábbat és cifrábbat írni, de Carroll megmutatta, hogy igen. Ha ilyen egy matematikus képzeletvilága, én is az akarok lenni. Hihetetlenül szórakoztató, néhol vicces, ugyanakkor társadalomkritikával is átitatott történetekről van szó. Tükörországban minden a dolgok ellentettje, még szövevényesebb, mint Csodaország. Nagyon azt éreztem az olvasása közben, hogy ha akarnám sem tudnám pár mondatban összefoglalni, miről is szólt. Furcsább és nyakatekertebb, mint Csodaország, viszont annyi bizonyos, hogy a sakknak és a játékszabályoknak döntő szerepük van ennél a résznél. Az alapja ez a játék, de aki eleve nem tud játszani az ne is várja, hogy majd megérti Carroll gondolkodását, és rájön a kötet értelmére és miértjére. Ugyanakkor ez a rész is szórakoztató volt, és hiába nehéz felfogni, a maga nemében szerethető is. Ha szürreális élményre vágytok, és el akarjátok veszíteni a fejeteket (szó szerint), akkor ajánlom Aliz Csodaországban és a Tükör másik oldalán regényeket. 

" - Ó, ez ellen nem tehetsz semmit - mondta a Macska -, mi itt mind bolondok vagyunk. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy."

" - Hol vannak a tüskéi? - kérdezte Aliz némi kíváncsisággal.

 - Hát a feje körül, természetesen - felelte a Rózsa. - Nem is értem, neked miért nincsenek. Azt hittem, ez általános szabály."

" - Tudom, hogy a barátom vagy - folytatta a hangocska -, kedves barátom, régi barátom. És nem fogsz bántani engem, noha csak egy rovar vagyok."

" - Ez az ifjú hölgy szeret téged T-vel - mutatta be a Király Alizt abban a reményben, hogy eltereli magáról a Futár figyelmét, de hiába: az csak vadul forgatta nagy szemét, miközben az ősi kelta viselkedés egyre zabolátlanabbá vált."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Georgette Heyer: A híres Sophy

"A főkomornyik első pillantásra megismerte méltóságos asszonya egyetlen élő fivérét, mint arról később kevésbé jó megfigyelő hírében álló beosztottjait tájékoztatta."

*

A ​BRIDGERTON CSALÁD RAJONGÓI NE HAGYJÁK KI! 

Amikor a rettenthetetlen Sir Horace Stanton-Lacyt üzleti ügyei Dél-Amerikába szólítják, leányát, Sophiát testvérére, a Berkeley Square-en élő Elizabeth Rivenhallra bízza. Sophy a kontinensen tett körutazás után mindjárt meginvitáltatja magát rokonai körébe. Lady Ombersley beleegyezik, hogy befogadja Sophyt, de senki sem számít arra, hogy a leány viharként csap le a városra és foglalja el azt. 

A gyönyörű, vidám, impulzív, megdöbbentően szókimondó Sophy berobban az elegáns londoni társaságba, szétzilálja a konvenciókat és a hagyományokat, akár a szélvész egy marék szalmát. Talpraesett, kalandvágyó és teljességgel fáradhatatlan – aligha az a szelíd leány, akire Rivenhallék számítottak. A jószívű Lizzy néni megbotránkozik, Sophy arrogáns és zord unokabátyja, Charles Rivenhall, az Ombersley-vagyon örököse pedig megfogadja, hogy megszabadítja a családját a minden lében kanál rokontól: kiházasítja. 

Azonban az élettel teli és el nem nyomható Sophy máskor is került már kényes helyzetbe. Végtére is évek óta távol tartja az opportunista nőszemélyeket özvegy édesapjától. Ennek ellenére a rokonainál töltött idő akár élete legnagyobb kihívása is lehet. A leányban utánozhatatlan módon elegyedik a bőbeszédűség és a kecsesség. Eltökéli, hogy rá jellemző, szabados módszereivel mindnyájuk problémáit megoldja. 

Georgette Heyer, az egyik legismertebb és legkedveltebb történelmiregény-szerző több mint ötven könyvet írt, 1974-ben, hetvenegy évesen hunyt el.

Amióta megnéztem a Bridgerton sorozat második évadát újra történelmi romantikus lázban égek. Emiatt természetes volt, hogy el fogom olvasni azt a könyvet, aminek már a fülszövegében is benne van, hogy a sorozat rajongói ne hagyják ki, és tényleg ne, mert Sophy személye felbolygatja a világot és romokat hagy maga után. Eloise biztosan rajongana és felnézne rá, s már emiatt is különleges A híres Sophy, hiszen Eloise Beidgerton csak kevés nőre néz fel igazán. Úgy éreztem olvasás közben, hogy belecsöppentem egy olyan történetbe, ahol a káosz és a szeleburdiság kéz a kézben együtt jár, de minden egyes sorát imádtam. Sophy hihetetlen egy karakter, és alapjaiban határozza meg a kötet cselekményét a jelenléte. Nem az a szokványos történelmi romantikus, amihez szokva vagyunk, de minden egyes sorával szerethető.

A híres Sophy egy felettébb szórakoztató, romantikus, vicces jelenetekben gazdag karakter vezette történet. Ez az első Heyer regényem, de már itt átjött az a stílus és könnyedség, amivel a szerző megörvendeztetett minket. Tökéletes kikapcsolódást nyújtó, bekuckózós olvasmány, aminél megszűnik körülöttünk a külvilág zaja, és mi is visszacsöppenünk 1950-be, amikor is a történet íródott. Heyer a maga komikus, briliáns stílusával igazi régimódi történetet tár elénk, ahol a nőies vonalak, a habos-babos máz, és a világ eszméi csapnak össze. Már az első fejezet után tudtam, hogy szeretni fogom, s habár nem olyan légies a stílusa, mint egy Julia Quinn regénynek, a történelmi romantikusok kedvelői nagyon fogják szeretni. Sophy egy igazi üde színfoltja a műfajnak a maga könnyed, és drámai személyiségével. Nemcsak kedvelhető, vagy éppen bosszantóbbnál bosszantóbb karakterek tűnnek fel, hanem a szerző azt is megmutatja, hogy milyen az, ha valami nem a forgatókönyv, az elvárások. és az akkori normák szerint történik. Sophy minden szabályt felrúg, nem az az engedékeny hölgy, akit irányítani lehet, hanem egy igazi úttörő, akinek megvan mindenről és mindenkiről a véleménye, és nem fél bepiszkítani a kezét sem. Erős, ugyanakkor cserfes és cselszövésekkel teli élete az utolsó sorokig szórakoztat és elragad.

Ha azt mondom, hogy imádtam olvasni, akkor az nem fejezi ki eléggé, hogy mekkora kedvenc is lett. Bevallom az első fejezet annyira nem ragadott meg, de miután Sophy feltűnt a színen nem tudtam ellenállni, és eltűntem a történelmi romantikus aknamező végtelenjében. Már maga a fülszöveg is sejteti, hogy bizony egy nem mindennapi történettel van dolgunk, és ennél nem is lehetne jobban jellemezni, minthogy A híres Sophy nemcsak a társadalmi normákat vágja sutba, hanem a kor ideáljait is megtagadja. Nemcsak szórakoztat, de nevetésre is késztet. Nem győztem mosolyogni, és alig vártam, hogy egyre többet és többet tudjak meg a történetből.

A karakterek sokszínűsége mellett, a gondolkodásmód, a cselszövések és a pártalálás, mások életébe való beavatkozás kerül előtérbe, s éppen emiatt lesz oly komikus, s oly szerethető ez a regény. Lehetne polgár pukkasztónak is tituálni a regényt, és a maga korában az is lenne, de nem a mai világban. Előre haladást, szellemességet és fejlődőképességet mutat. Megmutatja, hogy nem minden a báj, s sokszor elég a megfelelő szavakat elérni, hogy célba érjünk. Nem titok, hogy Sophy nem a szépségéről híres, ugyanakkor a szellemessége és az a természetesség, ami körüllengi palástolja a gyengeségeit.

Heyer egy olyan történetet tár elénk, ahol a hősnő erős, szembe megy a normákkal, és nem fél férfiak által elvárt feladatokkal kikapcsolni magát. Ha őszinte akarok lenni, sokkal közelebb tudtam érezni magamhoz, mint pl. Miss Wraxtont, aki hiába követi az elvárt viselkedést, mégis szörnyen unalmas karakternek találtam. Valahol családregény is, hiszen Sophy mellett Rivenhallék is hatalmas szerepet kapnak, és az ő életükbe is betekintést nyerhetünk.

Maga a cselekmény hamisíthatatlanul élénk és szórakoztató, ugyanakkor néhol melankólikus is, és nagyon angol. Lefesti mindazt, amitől egy történelmi romantikus azzá válik, ami, miközben sorra hozza a szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb jeleneteket. Örültem, hogy nem egy újabb regency romance került a kezeim közé, amiben nincs egyediség, mert elég sok minden elmondható A híres Sophy-ról, de az nem, hogy követné a szabályokat, és kiszámítható lenne. Sophy egy igazán intelligens, kicsit őrült nőszemély, akinek mindig van valami a tarsolyában.

Mindemellett úszik a problémákban, a megoldandó helyzeteben, s nem egy helyen szövevényes, mégis kalandos, és felettébb gáláns regény. Egy percre sem unalmas, de igaz, hogy helyenként lassú, így ha még nem olvastál az írótól és érdekel, hogy egyáltalán neked való e a stílusa, akkor mindenképp ezzel kezd, mert ad egy átfogóbb képet arról, hogy mit is várj el Heyertől, és a munkásságától. Örülök, hogy ez lett az első regényem tőle, hiszen Sophy különleges, ami kiemeli a kor hölgyei közül. Úgy gondolom, hogy veszíteni semmiképp sem veszíthet az ember, ha megismeri A híres Sophy történetét, hiszen épít, gondolkodóba ejt, és nem utolsó sorban minden elvárásodat ledönti.

Ha érdekel titeket, hogyan is veszi Sophy kezébe a sorsát, fittyet hányva a szabályokra, akkor ne hagyjátok ki ezt a kötetet. Nemcsak okos, pillanatok alatt átlátja más emberek helyzetét és érzelmeit, hanem figyelmes is, és mindent elkövet annak érdekében, hogy boldogság és szeretet vegye körül. A regény ennek ellenére a saját boldogságára épül, arra hogy férjet találjon magának, de vajon mások segítése mellett önmagára is lesz ideje? Teljesen másra számítottam, mégsem tudom azt mondani, hogy nem vagyok elégedett, mert sokkal viccesebb, sokkal szerethetőbb ez a kötet, mint azt gondolná az ember. Egy sablon sztorira számítunk, de amit kapunk az minden csak nem sablonos. Felüdülő változatosság egy cseppnyi szarkazmussal, és egy jó nagy adag talpraesettséggel. Viszont van egy szál a kötetben, ami annyira érzékeny témát boncolgat, hogy én ezt átírtam volna, és lehetőség szerint körültekintőbb lettem volna, főleg 1950-ben, amikor minden más volt, és az életben is teljesen más számított normálisnak, mások voltak az értékrendek, és a sztereotípiák nagyobb mértékben romboltak. Ajánlom azoknak, akiknek már elege van az engedelmes, báli ruháktól hemzsegő, estélyekre járó kisasszonyokból, és kíváncsiak milyen is az, ha a báli ruhát lovaglóruhára és lovaskocsira cseréli a szóban forgó hősnő. Ha a Bridgertonban Eloise a kedvenc karaktered, akkor imádni fogod Sophy Stanton-Lacyt!!

" - (...) Kérem szépen, keressen számomra megfelelő férjet! Egyáltalán nincsenek nagy elvárásaim, és megelégszem, ha a partnerem akár a legcsekélyebb mértékben is erényes."

" - Ez érdekes kijelentés, hölgyem. Ismerős a mondás: Embert barátjáról. Lehetséges, hogy az ember arról is megismerhető, milyen táncokban hajlandó részt venni?"

"Sophy szokásához híven nyílt tekintettel mérte végig a beszélőt. Tetszett neki, amit látott. A férfi a harmincas évei elején járt, nem lehetett éppenséggel jóképűnek mondani, ám kellemes arcát nevető, szürke szeme az átlag fölé emelte. Elég magas volt, széles vállú, és kitűnően lovaglócsizmába illő lába volt."

" - Így talán jobb is, hogy Eugenia nem merte szóba hozni ön előtt a dolgot, ugyanis egészen megbotránkozott volna, ha ön a pokolba küldi. Mindig úgy beszél, mint az apja, ha kijön a sodrából, Sophy?"

" - Sophy - szólt Mr. Rivenhall, aki az autokratikus hang után fenyegetőt ütött meg -, ha fel meri nyergelni az én Mennydörgőmet, megfojtom, a testét pedig a Serpentine vizébe hajítom!"

Köszönöm szépen a Gabo Kiadónak a recenziós példányt!

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Neal Schusterman: Kaszás (Kaszások kora 1.)

"A kaszás későn érkezett - hideg, novemberi délután volt."

*

Egy ​tökéletes világban nincs mitől félni. Vagy mégis? Sodró és gondolatébresztő regény Neal Shustermantól, a New York Times bestsellerszerzőjétől. 

A nem túl távoli jövőben megszűnt az éhezés, a betegség, a háború és a szenvedés. Az emberiség mindezt maga mögött hagyta, sőt a halál felett is győzelmet aratott, és az emberek újra meg újra megválaszthatják saját életkorukat. 

De a népesség száma mégsem növekedhet a végtelenségig, ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket. Nagytiszteletű Faraday kaszás egy tizenhat éves lányt és fiút választ maga mellé inasnak, habár sem Citra, sem Rowan nem vágyik erre a szerepre. 

A két fiatalnak nemcsak a mesterség fortélyait és a legkülönfélébb harcművészeteket kell elsajátítania, hanem legalább ennyire fontos, hogy megértsék ennek a különleges hivatásnak a fontosságát és a vele járó erkölcsi dilemmákat. Kaszás azonban csak az egyikükből lehet, és a kiválasztott első feladata épp a vesztes begyűjtése lesz. A Kaszások kora-trilógia első része. Már több mint húsz országban megjelent!

Mindig örömmel tölt el, ha egy régóta kívánságlistás kötet jelenik meg magyarul. Amióta csatlakoztam a bookstagram közösségéhez, azóta el szerettem volna olvasni Neal Schusterman Kaszások kora c. sorozatát. Már első olvasásra nagyon felkeltette az érdeklődésemet a fülszöveg, és nem győztem kivárni a megjelenést. Sokszor megérzem előre, hogy fogok e szeretni egy történetet (ez az én szuperképességem) és azt kell, hogy mondjam most sem csalódtam, mert IMÁDTAM!! Annyira friss, annyira egyedi, és káprázatos a világ felépítése, hogy az első kötetnek hála új kedvencet is avattam. Úgy látszik idén nagyon sok új kedvencem lesz, de a Kaszás megérdemli, hogy felkerüljön erre a listára, mivel ZSENIÁLIS. Első Neal Schusterman kötetem, de az biztos, hogy nem az utolsó.

Ahogy elkezdtem be is szippantott, s habár lassan indul be a cselekmény egy percig sem unalmas. Leginkább azt éreztem olvasás közben, hogy felőlem lehet 1000 oldalas is, csak ne érjen véget, mert mindent tudnom kell. A kötet minden várakozásomat felülmúlta. Lesodort a lábamról, és elvette az eszemet. Kell a folytatás!! Teljesen a rabjává tett. Elég volt neki néhány fejezet, és miután beindul a cselekmény odaszegezett a lapokhoz, és arra sarkalt, hogy még többet és többet olvassak belőle. Teljesen elvesztem, a szó legnemesebb értelmében. Neal Schusterman stílusa egyszerre megkapó és zseniális. Az a világ, amit felépített több, mint érdekes. Több, mint mestermű. Nincsenek rá szavak mennyire különleges is. Nemcsak a karakterei kerültek közel hozzám, hanem a társadalom, a kaszások, és bizony minden egyes apró részlet is. Ha még nem olvastátok, vagy új szerzőt kerestek, akkor ne habozzatok esélyt adni Neal bácsinak, mert az biztos, hogy tud újat mutatni a disztópia világában. Ha egy mélyebb, de annál inkább tartalmas olvasmányra vágytok, a Kaszás a ti "emberetek". Az elején nem gondoltam volna, hogy ekkora kedvenc lesz, de az lett.

Maga a cselekmény lassú lefolyású, ugyanakkor kitér a részletekre, és nem hagy a sötétben bolyongani. Először még a félhomályban tart minket, aztán ahogy haladunk előre úgy nyílik meg előttünk, és mutatja be a szerző által megálmodott világot. Nemcsak elmeséli a történetet, hanem kérdéseket is felvet bennünk. Vajon milyen lenne egy olyan világban élni, ahol nem létezik a halál, ugyanakkor bármikor begyűjthet egy kaszás, és akkor vége mindennek? Vajon milyen lehet abban a tudatban élni, hogy habár minden korláttól mentes vagy, már-már szabad, de elég a rossz helyen lenned a rossz időben és mindennek vége?

Ugyanakkor milyen lehet a kaszások és a kaszásinasok élete? Neal Schusterman erre keresi a választ, és mind a két oldalt be is mutatja. Nemcsak annak lehetünk szemtanúi, ahogy a kaszások társadalma felépül, hanem annak is, hogy hogyan is végzik a munkájukat, és annak, hogy bizony ők sem egyformák. Ők is lehetnek jólelkűek vagy éppen romlottak. Vallhatnak teljesen más nézetet, mint társaik, lehetnek radikálisak, igazi úttörők vagy járhatnak rossz úton is. Tévedhetnek és lehetnek kegyetlenek, emberségesek vagy épp megértőek. Választhatják a nehezebb vagy a keményebb utat.

A kötet két szemszögön keresztül vezet minket, nemcsak Citra, hanem Rowan is hatalmas szerepet kap benne. Néhol azt éreztem, hogy nem lesz jó vége, ugyanakkor nagyon drukkoltam nekik. Mindenképp érdekesek, s Citra talán egy kicsivel közelebb került hozzám, mivel emberséges, nem fél kérdezni és a maga módján merész.  Nagy hatással volt rám, és alig várom, hogy többet tudjak meg róla a sorozat további részeiben.

Aztán ott van Rowan, aki elsőre jelentéktelennek tűnt, aztán a kötet végére bebizonyította, hogy minden csak átlagos és felejthető nem. Két erős karakter, akik alapjaiban rengetik meg a kaszások társadalmát. Kétség kívül erős kötet még erősebb karakterekkel, és hiába próbálod lassan olvasni pillanatok alatt kipörög a kezeid közül, és nem elég az, amit az első rész ad, sem Citrából, sem Rowanból, sem pedig a történetből.

A Kaszás műfaját tekintve YA disztópia, de vannak benne sci-fi és fantasy elemek is. Tökéletes kötet e három műfaj rajongóinak, viszont nem való mindenkinek. Hasonlóan a Ninth House-hoz, rá kell érezni, rá kell hangolódni a kötet hangulatára, és engedni kell, hogy a cselekmény magával repítsen. Ami a tartalmát illeti nem az a sebesen folyó patak, hanem inkább a szépen csordogáló csermely, amely a kellő helyeken kiszélesedik, és információval lát el. Nem mondom, hogy minden világos előttem, de nagyon jó úton haladok, hogy az legyen. 

A cselekményt, a karaktereket, a megálmodott világot és ennek a felépítését nagyon szerettem. Minden egyes új fejezettel, vagy éppen naplóbejegyzéssel egyre izgatottabb és izgatottabb lettem, viszont a történet érzelmi részével nem vagyok megelégedve. Elsiettetnek érzem, nincs meg a kellő talpazat hozzá, kicsit sokkolt is a vége, mert nem éreztem azt, hogy ebbe a történetbe annyira erős lenne a szerelem. Vannak jelek, de nem ezen van a hangsúly, és emiatt kicsit hiányérzetem van, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem kaptam eleget ahhoz, hogy megalapozott legyen, és emiatt ezt a szálat kicsit kibontakozatlannak ítélem meg.

Az viszont kétség kívül igaz, hogy Neal Schusterman ezzel a kötettel valami olyat alkotott meg, ami hiányzott a könyves piacról. Az egyedi stílusával, és gondolataival olyan szintekre emelte ezt a kötetet, hogy majd nehéz lesz megugrani a folytatásokban. Izgalmas, újszerű és baromira érdekes. Szerethetőek a karakterei, izgalmas a világfelépítése, és minden egyes oldallal egyre inkább a kötethez láncol a történet és a kialakult helyzet.

A kötet és a fejezetei is egyediek, és emellett meglepő, fordulatos, lehengerlő. Erősen függőséget okoz. Bevezet egy olyan világba, ami az újdonság varázsával levesz a lábadról, és addig nem ereszt, amíg meg nem tudod, hogyan is folytatódik Cintra, Rowan és a kaszások társadalmának története. Hangulatkeltésből csillagos ötös. Végig fenntartja az érdeklődést, és a lassabb kibontakozás ellenére sem unalmas. Csak ajánlani tudom.

Ha azt kérdezitek, hogy megéri e elolvasni ezt a kötetet, akkor a válasz: mi az hogy. Nagyon megszerettem azt, amit Neal bácsi felépített, és lehet, hogy már egy párszor kihangsúlyoztam, de a Kaszás egy olyan történet, ami egyszerre cselekményben gazdag és karakterekben erős. Megvan az egyensúly, és mind a képzelt jó és rossz oldalát megmutatja. Továbbá nemcsak két karakterre teszi a hangsúlyt, hanem általuk fenekestül fel is forgatja a történet egészét. A Kaszás tipikusan az a kötet, amíg hajnalig olvasol, aztán egész nap fáradt vagy, de nem bánod és alig várod, hogy aztán miután hazaértél újra belevesd magad a világba, és megtudd, hogyan is folytatódik Citra és Rowan megpróbáltatása, illetve próbái. Összességében azt érzem, hogy ha nem olvastam volna el, akkor egy hatalmas kalandból maradtam volna ki. Páratlan precizitással, mindennemű cicoma nélkül tárja elénk a szerző a világot, a kaszások feladatát, nézeteit és mindennapját. Érdekes, hogy a fő hangsúly azon van, hogy egy olyan világban élnek az emberek, ahol a természetes halál nem opció, hiszen ezt a feladatot a kaszások látják el, ugyanakkor végig körüllengi a gyilkolás, a különféle harcnemek, gyilkolási módszerek és a romlottság, a mészárlásban való élvezet, és egy elborult elme ámokfutása, de addig nem ereszt, amíg az utolsó sorokat el nem olvastad, és nem merül fel benned kapásból 10 kérdés. Ennyire jó ez a kötet, hiszen olvasás után sem hagy magadra, végig ott motoszkál egy hang a fejedben, hogy ezek után miket találhat még ki Schusterman, és merre vezetheti a főhőseit. Nagyon várom a folytatást, remélem hamar olvashatjuk!

"A félelem árnyékában a remény a világ legerősebb mozgatórugója."

"És rájött, kaszásnak lenni pont olyan, mint élőhalottnak lenni. A világban fog élni, de mégis azon kívül. Pusztán a szemtanúja lesz mások jövés-menésének."

" - Hallod, te már nem is vagy saláta! Halálos nadragulya lettél. A mérgező zöldségek közé tartozol!"

" - Sok írás fennmaradt a halandóság kori gyilkosokról. Az olyan szörnyetegekről, mint Hasfelmetsző Jack, Charles Manson, Cyber Sally... Az egyetlen különbség köztük és Goddard között, hogy Goddardot az emberek futni hagyják. A halandók tudták, hogy a gyilkosokat el kell zárni, mi viszont valamiért elfelejtettük."

" - Nem, egyáltalán nem kell ilyennek lennünk. Goddard nem kaszás. Megvan a gyűrűje, meg engedélye a begyűjtéshez, de akkor sem kaszás. Ő egy gyilkos, és meg kell állítani. Majd mi ketten kitaláljuk, hogyan."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Bridget Collins: A könyvkötő

"Odakint voltam a földeken a levél érkeztekor, éppen az utolsó kéve búzát kötöztem, igencsak remegő kezemmel alig találva fogást a csomón."

*

Képzeld ​el, hogy ki tudod törölni minden bánatodat. 

Képzeld el, hogy el tudod felejteni a szenvedéseidet. 

Képzeld el, hogy el tudsz rejteni egy titkot. Örökre. 

Emmett Farmer a földeken dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy Könyvkötőnek fog dolgozni – ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás, amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban se Emmett, se a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot. Meg fogja tanulni, hogyan kell elkészíteni azokat a gyönyörű köteteket, és mindegyikben foglyul fog ejteni valami egyedülállót: egy-egy emléket. Ha valamit feledni akar az ember, a Könyvkötő segíthet. Ha valamit ki akar törölni, abban is segíthet. A múltad biztonságosan megmarad egy könyvben, és neked soha többé nem jut eszedbe a titkod – akármilyen szörnyű volt is. 

A könyvkötőmester műhelye alatti kamrában sorakozik rengeteg könyv – és rengeteg emlék –, amelyek rögzítettek, és amelyeket ott tárolnak. Egy nap Emmett döbbenten fedezi fel, hogy az egyik köteten az ő neve áll. 

A Könyvkötő varázslatos, feledhetetlen regény: egy mindent legyőző szerelem története, amely egyedülálló irodalmi kalandot tartogat.

Egy kötet mely kívül-belül gyönyörű és különleges. Szerintem még ennyire szépen megfogalmazott, lenyűgöző történettel nem találkoztam. Bridget Collins azok közé tartozik, akitől mindenképp szerettem volna olvasni, s nemcsak azért, mert csupa jókat hallottam róla, hanem azért is, mert A könyvkötő már a fülszövegével felkeltette az érdeklődésemet, és már az első néhány mondat után úgy éreztem, hogy árad a művészet a lapokból, és minden egyes cseppje kincs.

A könyvkötő egy különleges szerelem történetét meséli el egy olyan világban, ahol el lehet venni az emberek emlékeit, s ahol az érzelmek, és a múlt jelentős szereppel bír. Nemcsak azért emelkedik ki az eddigi olvasmányaim közül, mert szinte már olyan, mintha ecsettel és festékkel "írta" volna meg az írónő, hanem azért is, mert egy gótikus köntösbe csomagolt LMBTQ kötetről van szó. Az eddigiek közül, amiket olvastam ez a kötet a legkiemelkedőbb, a legszebben megírt, s a legmélyebb is. Nem kapkod, a maga lassabb medrében halad, viszont minden egyes új fejezettel adagolja az információt, viszi előre a cselekményt és építi fel A könyvkötő világát. Eleinte nem tudtam, hogy mire is számítsak, aztán ahogy haladtam, úgy világosodtam meg és tisztult ki a kép előttem. Kell egy kis idő neki, mire kikristályosodik előttünk a cselekmény, és az az út, amerre az írónő halad. Meg kell emészteni, és minden egyes sorát tárt karokkal várni. Ha azt mondom, hogy egyedülálló, akkor nem fejeztem ki elég jól magam, mivel ez a kötet olyan szintre emeli a fogalmat, ami már nem elég ahhoz, hogy ezzel jellemezzük A könyvkötő történetét. Hol szívbe markolóan gyönyörű, hol pedig elborzasztóan fájdalmas. Érzelmekben gazdag, cselekmény vezette, erős kötet ez, ahol egy mindent elsöprő szerelem kerül az előtérbe.

A kötet a 21. század kiadó KULT könyvek sorozatában jelent meg, ami a szívem csücske. Iszonyatosan le vagyok maradva, viszont imádom azt az odaadást és kellő figyelmet, amit a köteteikre szánnak. Nemcsak igényes kiadások kerülnek ki a kezeik közül, hanem igazgyöngyök is, amik megérdemlik a figyelmet. A könyvkötő is ilyen. Egy olyan szépirodalmi mű, ami ma is megállja a helyét, és fontos témákat boncolgat, hiába a 19. században játszódik.

Maga a kötet egy hatalmas csavar köré épül, amit én csak a harmadik részben értettem meg, viszont nagyszerű, ahogy az írónő mindent eköré épített, és amíg nem találtuk ki/ nem jelent meg a csavar, addig hagyta hogy a sötétben tapogatózzunk, és csak pici utalásokat rejtett el közben, amit vagy észrevesz az ember, vagy nem.

Amit nagyon kedveltem a kötetben az a sötét hangulat, ami végig uralkodik a cselekményen, és ami viszi előre a cselekményt. Minden egyes fejezetben egyre többet és többet ad hozzá, és nem tudhatjuk előre, mikor is lesz még fenomenálisabb a regény. Minden egyes leütött sorral egyre inkább kibontakozik, és vészesen haladunk vele a kötet fordulópontja felé, ami gyökeresen megváltoztatja a cselekmény kimenetelét.

Főszereplőnk Emmett Farmer, aki végigkísér minket a történeten, akinek az érzelmei ránk is hatással vannak, s aki miatt intenzíven éljük meg a kötetet. Emmett az, aki elindít minket az úton, de Lucian az, aki a végén vár ránk. Gyönyörű szerelemnek lehetünk a szemtanúi, ami hol fájdalmas, s hol pedig szemet kápráztató. Minden túlzás nélkül olyan természetességgel ír róla az írónő, hogy csordultig telt a szívem. Nemcsak megmelengetett, de a kellő helyeken össze is zúzott.

Látszólag a könyvkötők mesterségéről szól Bridget Collins könyve, ugyanakkor ennél jóval többről is. Bemutatja a mesterséget minden szépségével és minden akadályával. Körül szövi a kötetet, és megadja a kellő hangulatot, ugyanakkor a társadalmi kritika, és a nehéz témák teszik igazán feledhetetlenné. A teljesség igénye nélkül olyan témákat feszeget, mint az erőszak, öngyilkosság, a másság elfogadása, paraszt és előkelő közötti társadalmi különbségek, szolgaság és természetesen a meleg szerelem.

Mindezeket a témákat elvetve, a három részben vegyítve tárja elénk, s amikor már azt gondolnánk, hogy nem érhet meglepetés, akkor megmutatja, hogy de. Míg az első rész Emmett és a könyvkötő mesterség megismerésére fókuszál, addig a másodiké az emlékezés, az elfeledett emlékre nyomja a hangsúlyt, s a harmadik ötvözi a kettőt és megmutatja, hogy érdemes volt elkezdeni és esélyt adni Emmett és Lucian szerelmi történetének.

A kötet különlegessége, a történeten kívül, hogy az első két részben Emmett a narratívánk, míg a harmadikban Lucian. Éles váltásként éltem meg, viszont visszagondolva így volt ez rendben. Kell a történetnek az, hogy ne csak Emmett, hanem Lucian is megkapja a szereplési lehetőséget, és azt, hogy megmutassa ki ő, hogy meglássuk azt az énjét, aki nem Emmett emlékezetében él, hanem azt, aki a fájdalom helyett a felejtést választotta társául.

Maga a nyelvezet az egyik legnagyobb kuriózuma, hiszen gyönyörűen vannak megfogalmazva a mondatok, és ez által igazi élvezet olvasni. Teljességgel levesz a lábadról, és a maga különleges hangulatával varázsol el. Elvarázsol, mert valami újat mutat, és nem fél erősebb témákhoz sem nyúlni. A szavak, a mondatok és az ezek közötti kapcsolat koronázza csak igazán meg A könyvkötő olvasásának élményét. Varázslatos és a végletekig mámorító.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon megkedveltem a történetet és új kedvenc könyvet is avattam általa. Bridget Collins bizonyított, ezért már alig várom, hogy olvashassak még tőle. A könyvkötőnek sikerült olyannyira beszippantania, hogy az utolsó oldalakon sem akartam elengedni. Maradni akartam ebben a különleges világban, fogni akartam továbbra is Lucian és Emmett kezét, és részese akartam maradni mindannak, amit az írónő e kötet alatt megalkotott. Kétség kívül az egyik legaddiktív regény, amit mostanában olvastam, s habár nem az a szokványos kötet, amihez hozzá vagyok szokva, hanem annál jóval varázslatosabb. Ha szeretitek az egyedi, de annál inkább szerethető történeteket, és lelkesek vagytok, nem riadtok meg a kicsit lassabb kezdéstől és az elgondolkodtató sorokon sem, akkor nagyon ajánlom nektek A könyvkötőt, ami egy igazán igényes, nyelvezetét tekintve szépséges, lassú mederben folyó kötet, tele meglepetésekkel, egy szerelemmel és érdekfeszítő karakterekkel. Ami a kötet lezárását illeti, nem éppen úgy ért véget, mint amire én számítottam, viszont ez egyáltalán nem von le az értékéből, sőt... Tetszett, hogy ennyire kiszámíthatatlan, s lehet, hogy éppen emiatt érzem azt így olvasás után, hogy sokkal kevesebb lennék, ha nem vettem volna kézbe az írónő regényét. 

" - Az imént azt mondta, ezt jelenti a könyv. Vagyis minden könyv, az összes kötet, amelyet valaha bekötöttek, valakinek az emlékeiből áll. Abból, amire saját döntése szerint nem kíván emlékezni."

" - A szíve mélyén nem akarja, hogy itt legyek, nem igaz? - Ferde mosolyra húzta a száját, mintha egy rossz viccet sütöttem volna el."

" - Legyen néked békés a sötétség idején, és jöjjön el hozzád mihamarabb a fény - mondta, a bevett fordulónapi köszöntéssel élve. Azzal felpattant a nyeregbe, és otthagyott engem a hóban dideregve."

"Azt hiszem, ezután csakugyan barátok lettünk. Végig ott hömpölygött a mélyben egy áramlat, álnok, akár a duzzasztóvíz, amely bármikor magával ránthatott; de valahányszor megéreztem a húzóerőt, ellenálltam, és egy idő után könnyedén elhitettem magammal, hogy nem is létezik."

" - Tudom ám, miért gyűlöltél - mondta. - Vágytál rám, és ez megrémített téged."

" - A könyvek égni akarnak - mondja Farmer. - Azért lángolnak így, mert ingatagok, az emlékek nem akarnak itt maradni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Serena Valentino: Minden gonoszok úrnője (Gonosztevők 4.)

"A zöldesen derengő, felfelé örvénylő köd baljóslatúan vetítette a viharos égre a Sötét Tündér kastélyának körvonalait."

*

A jól ismert mesében mintha csak egy álom elevenedne meg: a kedves leány az erdőben összetalálkozik a jóképű herceggel. Ezt a történetet is sokan és sokféleképpen mesélték már. 

A leányról azonban mindig kiderül, hogy voltaképpen egy hercegnő, akit egy Sötét Tündér megátkozott, hogy egy rokkával megszúrja az ujját, s ettől örök álomra szenderüljön. S bár a három jó tündér igyekszik ezt megakadályozni, a hercegnőn beteljesedik az átok. Ám a jó végül diadalmaskodik: a leány szerelmese az igaz szerelem csókjával felébreszti a hercegnőt, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. 

Csakhogy ez mindössze a történet egyik fele. Mi a helyzet a Sötét Tündérrel, Demónával? Miért átkozza meg az ártatlan hercegnőt? Sokan próbálták már megfejteni az okát. Ez a történet is egy az idők során újra és újra elmeséltek közül. Egy mese szerelemről és árulásról, mágiáról és reményről. 

Ez Minden gonoszok úrnőjének története.

Demóna az egyik legösszetettebb, legérdekesebb Disney gonosztevő, akit ismerek. Emiatt kétségem sem volt afelől, hogy olvasnom kell a történetét. Mint minden gonosz karakter, úgy Demóna sem rossznak született, és ez a kötet azt az utat mutatja be, hogy hogyan is lett az árva különcből minden gonoszok úrnője. Igazi utazás a javából ez a történet, mely alatt darabokra törik a szíved, és minden egyes oldallal egyre kíváncsibb és kíváncsibb leszel. Tudtam, hogy szeretni fogom, de azt nem, hogy ennyire. Nemcsak összetett, hanem izgalmas olvasmány is. Egy igazi borongós, erős érzelmekkel átitatott, sötét hangulatot árasztó, csavarokkal teli izgalmas kötet a Minden gonoszok úrnője.

Demóna sokak emlékezetében csak úgy él, mint a Tündér, aki megátkozta Csipkerózsikát, de Serena Valentino megmutatja, hogy ő ennél jóval több és összetettebb karakter. Maga a kötet nem úgy kezdődik, mint a sorozat első két kötete, kicsivel többet kell várni arra, hogy feltűnjön a már említett főhős, ez azért van, mert itt ennél a résznél rajzolódik ki, mennyire is sok szálon fut a Gonosztevők sorozat kötetei. Amit az előző részekben megkezdett az írónő, azokat ennél a résznél is folytatja, s nem egyszer utalást is tesz arra, hogy eddig mi történt. Viszonylag úgy tűnhet, hogy minden kötetben csak egyvalakire fókuszál, viszont ez nem feltétlenül van így. Viszi tovább az eredeti szálat, s úgy szövi bele a soron következő gonosz történetét, amit én személy szerint zseniálisnak tartok. Demóna esetében is jó néhány fejezetet el kell olvassunk, hogy úgy igazán elkezdődjön a cselekmény, és belevágjunk a címet adó karakter életének boncolgatásába. Amit kicsit sajnálok, hogy még nem olvastam Ursula történetét, és már a kötet elején lespoilerezte a sorsát, ami nemcsak elszomorított, de valamilyen szinten mérges is lettem. Mindenképp megjelenési sorrendben ajánlott olvasni a köteteket, s habár látszólag különálló regényként is megállják a lábukat, a nagyobb kép ismeretéhez szükséges az összes rész ismerete.

A Minden gonoszok úrnője egy felettébb összetett, mélyre szántó regény tele lehetőségekkel, döntésekkel, és az élet alakította helyzetekkel. Nemcsak Demóna szemszögéből mutatja meg az eseményeket, hanem a többi karakter nézetéből is szemtanúi lehetünk annak, hogyan is lett Demóna az a Sötét Tündér, akitől mindenki retteg. Mondanom sem kell, hogy már az elején nagyon megsajnáltam, hiszen attól, hogy valaki más, mint a többiek, még nem eredendően rossz, és mindenkiben ott van a lehetőség, hogy jobbá váljon.

Nincs semmi sem kőbe vésve, mindig lehet és kell is, hogy legyen választási lehetőségünk. Azt éreztem Demóna esetében, mint ahogy előtte már Lokinál is éreztem, hogy elkönyvelték valamilyennek a többiek, és esélyt sem kapott arra, hogy más legyen. A környezete és azok, akiknek egyengetnie kellett volna az útját cserben hagyták, és ez merőben hozzájárult a gonosszá válásához.

Nem egyszer tört össze a szívem olvasás közben, és nem egyszer éreztem azt, hogy az írónő túlontúl tudja, hogy mit is csináljon ahhoz, hogy szimpátiát váltson ki Demónával szemben. Nemcsak egy egész, komplex körítést ad neki, hanem le is ás a mélyre, és amikor már azt hinnénk, hogy nem tud több meglepetést okozni, akkor megmutatja, hogy de tud. És ez nem egyszer fordult elő. Szerettem olvasni, mert gyorsan, tempósan lehet haladni vele. Nem tudunk elveszni a részletekben, hiszen igaz, hogy sok szálon fut, viszont a nyelvezete nem kacskaringós, és nem tévedünk el egyes ösvényeknél.

A Minden gonoszok úrnője egy olyan kislány története, aki nem vágyott másra, csak arra, hogy szeressék és elfogadják olyannak, amilyen. Egy olyan kislányé, akinek a szíve hatalmas, aki valamivel felnőttesebb, mint a társai, és akinek a szívében ugyanúgy lakozik jóság, csak ezt elnyomták benne, és arra kényszerítették, hogy mutassa meg azt az oldalát, akinek mindenki látja. Legyen gonosz, és döntse romba a világot.

Számomra érzelmileg megterhelő volt, mert habár mese, és úgy is van megírva, mégis a meg nem értettség, és a gonoszkodás a másikkal, ami szintén előkerül, mint probléma sokat nyom a latba, és úgy éreztem, hogy Demóna az események áldozata, nem az a gonosz, romlott lélek, akinek a többség gondolta. Serena Valentino újra bebizonyította, hogy sokkal mélyebb és összetettebb tud lenni egy-egy gonosznak tituált karakter, mint azt az eredeti mese kapcsán gondolnánk. S már csak emiatt is érdemes esélyt adni a Gonosztevők sorozatnak.

Csipkerózsika története azon kevesek egyike közé tartozik, ami nem fogott meg annyira, sokkal jobban érdekelt Demóna, viszont ennél a kötetnél az írónő azt is megmutatta, hogy Auróra sem csak annyi, mint amennyit engedni láttat magából. Ő is több, mint egy csinos pofika. A Minden gonoszok úrnője nemcsak történetileg erős, hanem érzelmek terén is. Szomorú, ugyanakkor tele van varázslattal, és megmutatja, hogy minden éremnek két oldala van. Egyszerre lehengerlő, és tanulságos is. Egyszerre érezteti azt, hogy Demóna erős, és azt is, hogy még mindig csak az a magára hagyott árva, aki azt várja, hogy végre valaki úgy igazán szeresse, legyen őszinte vele, és ne próbálja csak azért megváltoztatni, mert mások azt várják el tőle. Minden skatulyát eltöröl, amit a negatív karakterek felé sugallnak a mesék világa, és Demónán keresztül ad értelmet a meg nem értett lélek szenvedéseinek. Szerettem, mégis összetört. Összetört, mert ha csak néhány szóval akarnám jellemezni a kötetet, akkor azt mondanám, hogy a Minden gonoszok úrnője Demóna megpróbáltatásainak, szenvedésének a története. Ugyanakkor csodálatos is ez a kötet, mert olyan témákat feszeget, mint a másság, a bullying, mint jelenség és a kegyetlenkedés. Számomra idáig ez a legerősebb Gonosztevők kötet.

"Csak a család tudja igazán összetörni a szívet. Úgy, ahogy senki más nem képes rá. Megtörni a lelket, és ott hagyni az embert egyedül, a legszörnyűbb kínok között. A család teljesen tönkreteheti az embert; jobban, mint a viszonzatlan szerelem, vagy akár a legeslegjobb barát. A család sosem ereszt el, mindig is a hatalmában tart."

" - (...) Demóna olyan, mint egy fekete orchidea egy babarózsákkal teli kertben! Te pedig képtelen vagy rá, hogy hagyd ezt az orchideát kivirágozni! Kigyomlálnád, csak mert nem illik a többi közé!"

" - Ha belegondolunk, egy tündér ugyanolyan könnyen lehet boszorkány, ahogy egy ember, ha képes a megfelelő varázslatokra. De azt hiszem, a te esetedben ennél többről van szó. Arról, amit a szívedben látok. Te nem osztozol a tündérek felfogásán."

" - De már nem számít. Elégedett vagyok az életemmel, a hatalmammal, és mindazzal, amit elértem. Én vagyok minden gonoszok úrnője, pontosan úgy, ahogy a nővéreddel előre láttátok!"

" - Aurórának fogom hívni... mert számomra ő a fény a sötétségben."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl

"Patricia sírt."

*

Wallace ​Price éppen a saját temetésén vesz részt, nagyon furcsán érzi magát, és amikor találkozik a kaszással, gyanítani kezdi, hogy valóban meghalt. De ahelyett, hogy egyenesen a túlvilágra vezetnék, egy különös teaházban találja magát, a hegyek között. A tulajdonosa egy Hugo nevű férfi, aki teával és süteménnyel várja az élőket, valamint révészként szolgálja a lelkeket, hogy megkönnyítse számukra az átkelést. 

A sikeres és céltudatos ügyvéd azonban nem akarja feladni addigi életét, mindenáron vissza akar térni megszokott világába, csakhogy nem hagyhatja el a teaházat. 

Szerencsére annak furcsa és titokzatos lakói támogatást nyújtanak neki, hogy elfogadja a helyzetét, és felfedezzen olyan dolgokat, amik addig ismeretlenek voltak a számára. 

Aztán, amikor eljön a teázóba a menedzser, és egy hetet ad neki a túlvilágra való átkelés előtt, Wallace megpróbálja bepótolni mindazt, ami kimaradt az életéből. 

A Ház az égszínkék tengernél című könyv szerzőjének új regénye magával ragadó történet életről és halálról, gyászról és reményről. Hol szívszorító, hol szívmelengető kortárs fantasy, aminek két főszereplője egy szellem és egy révész, és azt is megtudjuk belőle, hogy a kaszások élete sem könnyű…

T. J. Klune munkásságával tavaly találkoztam legelőször, amikor is megismertem az egyik legkülönlegesebb regényét, a Ház az égszínkék tengernélt. Már ekkor éreztem, hogy nagyon fogom kedvelni azt, amit ő képvisel, és ennél a köteténél, A suttogó ajtón túl miatt azt is elmondhatom, hogy egy igencsak tehetséges, különleges íróval van dolgunk, akinek a történetei élnek, és alig bírnak magukkal, nehogy kiugorjanak a sorok közül. Míg a Ház az égszínkék tengernél kötetnek meg kellett győznie, addig A suttogó ajtón túl már az első fejezetek alatt teljesen megvett magának. Kedvenc lett, és biztos vagyok benne, hogy nem csak egyszer olvasós kötet lesz a polcomon.

A történet nemcsak Wallace életét, vagy éppen annak hiányát meséli el, hanem a halál, a szomorúság, a gyötrelem, és a fájdalmak köré építi fel a cselekményét, és fejezetről-fejezetre egyre többet és többet ad belőle. Mindemellett olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a halál utáni lét, amiről nem sokat tudunk, mégis szinte mindenkit érdekel. Mindezt T. J. Klune egy igencsak olvasmányos, és néhol eléggé szórakoztató kötettel spékeli meg. Nem titok, hogy Wallace a kötet elején meghal, és csak onnan indul el úgy igazán a cselekmény. Amikor elkezdtem kicsit még féltem, hiszen nagyon szerettem volna, ha szeretem ezt a kötetet, és az első pár fejezetben Wallace nem éppen az az ember, aki olyan könnyen beveszi magát az ember szívébe, sőt... Nem akarok nagyon morbid lenni, de jót tett neki a halál. Szerintem ez az első olyan kötet, amit olvasok és kulcsfontosságú szerep jut benne az élet utáni létnek, és annak hogy vajon mi következhet a földi létünk után. Mindenféleképpen érdekes felvetést tesz a szerző, s azt kell, hogy mondjam maga a világfelépítés, a kaszás jelenléte és maga a révész is különlegessé teszik A suttogó ajtón túlt. Nemcsak a borús hangulatával kalauzol végig minket, hanem megmutatja azt is, hogy sosem késő változni, és akármikor rá lehet térni a jó útra.

Amit nagyon megszerettem a kötetben, természetesen a karakterek mellett az az, hogy mindent olyan természetesen tár elénk, ahol kell megborzongunk, vagy előkerülnek a félelmek, de lényegében egy szomorú, keserédes történet ez. Nemcsak Wallace, hanem a teaház lakóinak a mindennapjait is figyelemmel kísérhetjük, s amíg Wallace eleinte nem volt szimpatikus, addig a többieket egyből a szívembe zártam, főleg Hugót, aki a maga varázslatos, kedves lényével egyből megkedveltette magát. Csupaszív ember, aki nemcsak segítőkész, de megértő és kedves is.

A suttogó ajtón túl jóval többet ad, mint amire számít az ember. A maga saját tempójában halad, nem akar túl sokat mutatni, ugyanakkor egy varázslatosan gyönyörű szerelmi történetet bontakoztat ki előttünk. Nem ezen van a hangsúly, viszont mindenképp érezni a jelenlétét, és mindenféle előítélet nélkül, a csupasz valóságot tárja elénk, ami az érzelmeket illeti. Ledönt minden korlátot, és csak az érzésekre korlátozódik. Elfelejti a nemeket, és őszintén már természetes, hogy MM szerelem van kilátásban. Ez a történet egy olyan olvasmány, ami a legkeményebb szívet is képes megolvasztani, és megmutatni, hogy a szerelem az szerelem. Nem ismer határokat, sem pedig korlátokat, és ez épp így van jól.

Lenyűgöző, és minden várakozást felülmúló. Szerethető, igazi ajándék ez a kötet, ami nemcsak az élet fontosságára hívja fel a figyelmet, hanem a változásra és arra is, hogy mindenki kaphat második esélyt, csak tenni kell érte. Amilyen szép a szerelmi szál, épp olyan szomorú maga a történet. Nemcsak a gyász, és az elmúlás kerül előtérbe, hanem a megbánás, és az életünk, a döntéseink átgondolása is. Jelzőfény, ami segít tisztábban látni, és ami úgy fogad el, ahogy vagy. Nemcsak a külsőt nézi, hanem azt is mi lapul legbelül, és abból próbálja meg a legtöbbet kihozni.

A kötetet a legegyszerűbben a gyász 5 lépcsőfokával lehet jellemezni. Megkapjuk a tagadást, a haragot, az alkudást, a depressziót és az elfogadást is. Nem arányosan vannak jelen ezek a szakaszok, mégis olyan gyönyörű, ahogy erre is figyelt T. J. Klune, és látszik, ha csak egy gondolat erejéig is, de ott vannak a fázisok, és segítenek tovább lendülni, segítenek haladni a kötettel. Wallace amilyen unszimpatikus volt az elején, úgy a végére nagyon megkedveltem. Hatalmas fejlődésen megy keresztül, és nem egyszer szakadt meg értem a szíve. Nagyon mélyen betalált most nálam ez a kötet, és vétek lett volna kihagyni.

Emellett igazi érzelmi hullámvasút is ez a kötet. Hol önfeledten nevetünk, hol pedig úgy a szívünkbe markol, hogy azt hisszük itt a vég. Felettébb érzelmes, és azt éreztem olvasás közben, hogy nemcsak velem játszadozik, hanem az érzéseimmel is. A boldog pillanatok mellett arra sem rest, hogy figyelmeztessen; ez nem az a happy enddel végződő történet, ahol mindenki megkapja a jutalmát, és boldogan él, amíg... Vagy mégis?  Ez a történet a halál után játszódik, és darabokra szaggat. Viszont nem bánod, mert elképesztő, és minden egyes elejtett könnycseppet megért.

A történet erőssége mellett nem szabad a karakterek mellett sem elmenni, hiszen ők is legalább annyira szerethetőek, mint maga a kötet. Nelsont már az elején megkedveltem, nekem is hasonló kaliberű nagypapám volt, aki a mai napig hiányzik, de Nelson egy kicsit visszahozott belőle. Mei úgy gondolom, hogy a kötet sztárja, üde foltja, aki mellett sosem unalmas az élet, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó barátnők lennénk. Nemcsak humoros, de valami eszméletlen a személyisége. Már miatta bőven megéri elolvasni A suttogó ajtón túlt.

Hugo, a révész egy igazi gyöngyszem, aki nemcsak a kedvességével vesz le a lábadról, hanem az érzelmes, kedves és felettébb szórakoztató személyiségével is. Apollo pedig minden elhunyt kisállat előtt állít emléket, s ezzel megmutatva, hogy ha nem is látjuk már őket, ők igenis velünk vannak, és vigyáznak ránk. Zsepit készítsetek elő, mert szem nem marad szárazon! Összességében úgy érzem, hogy pont jókor talált meg a kötet, s emiatt volt rám akkora hatással. Ugyanakkor egy igazán zseniális történet. Nem szokványos, de éppen ez a jó benne. Végig kiszámíthatatlan, és ott lebeg előtted a kérdés, hogy vajon mi van az élet után? Vajon csak megszűnünk létezni, vagy tényleg van egy ajtó, amin ha átlépünk átkerülünk a másvilágba? Vajon tényleg létezik a kaszás? És a révész? Vagy mindez csak mese, hogy könnyebb legyen elengedni az életet, és elfogadni azt, hogy holnap már minden más lesz? A halál mindenkiből mást hoz ki, mindenkire másképp gyakorol hatást, de egy olyan jelenség, amit nem lehet szabályozni, amit nem lehet megakadályozni, és ami minden percben elragad valakit. T. J. Klune ezt a fájdalmas érzést alakította szavakká és teremtette meg vele Wallace és a Kharón Állomás teaházának történetét. Fájdalmas, ugyanakkor ebbe a fájdalomba lapul szeretet, csodálat és egy feledhetetlen élmény is, amit A suttogó ajtón túl ad. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel egy csodálatos szerelem története, és aki nem riad vissza az érzelmektől és a könnyektől sem.

" - Azt mondja, fogoly vagyok? Akaratom ellenére itt tartanak? Ez emberrablásnak minősül! Gondoskodni fogok róla, hogy ezért bíróság elé kerüljenek! Ne higgye, hogy nem teszem meg!"

" - Időről időre jön valaki magához hasonló, bár jellemzően nem maradnak sokáig. Ez csak egy megálló. Az utazó fél lábbal az egyik világban, fél lábbal a másikban..."

" - (...) Nem mindig az a fontos, hogy mit kaphatunk meg, és mit nem, hanem az a munka is, amit beleteszünk valamibe."

" - (...) A halál nem egy abszolút vég, Wallace. Lezár valamit, ez igaz, de csak azért, hogy felkészítse önt egy új kezdetre."

" - Könnyű megindulni a lejtőn... - suttogta Wallace.

  - Az biztos - erősítette meg Nelson. - De elsősorban az számít, mit teszünk annak érdekében, hogy megálljunk."

"A bátorság régebben a halál lehetőségét jelentette a számára. És most meglátta a helyzetben rejtőző iróniát: meg kellett halnia ahhoz, hogy végre bátor legyen."

" - Sosem elég, igaz? Az idő. Mindig azt hisszük, hogy rengeteg van, de amikor igazán számít, rájövünk, hogy egyáltalán nem elég."

"Ha ők ketten bárki mások lettek volna, ez a kezdete lett volna valaminek. Inkább az eleje, mint a vége. De nem mások voltak. Itt és most ők ketten álltak egymással szemben, Wallace és Hugo, a halott és az eleven ember. És óriási, áthidalhatatlan szakadék tátongott közöttük."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Christina Lauren: Nem mézes hetek

"A vihar előtti csöndben - amely ebben az esetben a menyasszonyi lakosztály áldott nyugalmát jelenti, mielőtt beindul az esküvői szertartás őrülete - ikernővérem kritikusan pillant frissen lakkozott gyöngyházrózsaszín körmére, és így szól:"

*

Két ​esküdt ellenség Hawaiin 

Olive Torres már megszokta, hogy ő az ikerpár peches fele. Mintha átok sújtaná: olyan balszerencsés, hogy az szinte már komikus. Bezzeg az ikertestvére, Ami mindent bezsákol. Ami igazi bajnok… még a lakodalma is szinte ingyen van a különböző akcióknak és nyereményeknek köszönhetően. Olive-ot csak egy dolog zavarja a pechszériájánál is jobban: Ami esküvőjén az egész napot a vőféllyel kell együtt töltenie, aki nem más, mint Olive ősellensége, Ethan Thomas. Olive megacélozza magát a pokoli nap előtt, elhatározza, bátor képet vág hozzá, és az egészet átvészeli. De a komplett násznép ételmérgezést kap, Olive és Ethan kivételével, így aztán átmenetileg muszáj nekik fegyverszünetet kötniük, hogy Hawaiira utazhassanak. Végül is tíz felhőtlen nap megéri, hogy az ember belebújjon a friss házasok bőrébe, nem igaz? De furcsa módon Olive mintha nem is bánná, hogy bele kell helyezkednie a szerepbe. Mintha minél inkább tettetné, hogy ő a legszerencsésebb nő a világon, annál inkább úgy érezné, hogy tényleg ez az igazság.

Hogy én mennyire imádtam ezt a könyvet! Vicces volt, csajos, kalandokban gazdag, igazi csemege a romantika rajongóinak. Tipikusan olyan kötet, amit darál az ember, mert annyira jó, s habár nem kapsz életbölcsességeket, nem ad messzemenő filozófiai válaszokat, mégis szórakoztat és kikapcsol. Első kötetem volt a szerzőpárostól, de biztosan nem az utolsó. Ha egy igazi limonádé könyvre vágytok egy kis enemies to lovers szállal, akkor nagyon ajánlom. Garantáltan le fog venni a lábadról. Nem hiába szeretik annyian és a Nem mézes heteket minden szingli kezébe nyomnám, hogy ezt olvasnod kell!!

Egy időben a csapból is a Nem mézes hetek folyt, aztán szépen lassan lecsengett körülötte ez a nagy hype, de miután bejelentette a 21. század kiadó, hogy bizony ők elhozzák nekünk ezt a kötetet magyarul, újra mindenhol ott volt. Nem bánom, mert megérte a hype, és hatalmas kedvencem lett. Már-már komfortolvasmánnyá avanzsált. Nemcsak tökéletes kikapcsolódást nyújt, hanem megnevettet és szórakoztat is. Igazi energiabomba ez a kötet, ami oldalról-oldalra egyre jobb és jobb lesz. Már maga az alapszituáció sem hétköznapi, a karakterek is megérnek egy misét, s ezt ötvözve vesz le minket a lábunkról az író páros. Adott egy ikerpár, Ami és Olive, akik ennél nem is lehetnének különbözőek. Ami a szerencsésebb, az, akinek látszólag minden összejön, aki sikert sikerre halmoz, akinek sínen van az élete, míg Olive az, akinek ennél kicsit borúsabb az élte, aki szarkasztikus, s aki már az első oldalakon megmutatja, hogy nem kell őt félteni, mert nemcsak érdekes karakter, hanem tökéletes mesélő is. Imádtam a gondolatait, azt hogy mindenre volt egy válasza, s nem félt kimutatni az érzelmeit, és egyben gondoskodó, szeretetteljes és kedvelhető karakter is. Egyből a szívembe zártam, s igaz, hogy szeleburdi, de tökéletes alapja a Nem mézes heteknek. Nélküle nem lenne ugyanolyan ez a regény, miatta lesz bohókás, élményekben gazdag és egyszerűen imádnivaló.

Nehéz napok vannak a hátam mögött, de ez a kötet a maga laza, könnyed stílusával kirángatott a viharfelhő alól, és engedte, hogy sütkérezzek a napfényben, és feltöltött energiával, reménnyel. Már csak azért is megérte kézbe venni, hiszen a kötet egyik helyszíne Hawaii, ami mindig is bakancslistás volt nekem, és imádtam ezeket a részeket. Feltáróak, lebilincselőek, szórakoztatóak és humorosak. Olive annyira szerencsétlen, hogy az már hihetetlen, mégis nagyon megkedveltem. 

Néha olyan szövegeket letolt, hogy csak néztem, de szerintem mi nagyon jó barátnők lennénk. A maga szerencsétlen valójával tökéletesen kiegészítené az én kelekótya személyemet. A történet maga igazi chick lit élmény. Nem kell tőle sokat várni, mégis olvastatja magát, és azzal a leheletkönnyű légtérrel teljesen levesz a lábadról. Nem egyszer éreztem azt olvasás közben, hogy fülig ér a szám, nevethetnékem van, és csak úgy elönti a testemet a boldogsághormon, amit ennek a kötetnek az olvasása váltott ki belőle. Imádom a szarkazmust, s a Nem mézes hetekbe bőven jutott belőle. 

A cselekmény ehhez mérten pörgős, nem egy hűde nagy was ist das, kiszámítható, mégis van benne egy varázs, ami nem enged, és teljesen magával ragad. Sodródsz az árral, és nem akarod, hogy vége legyen. Nem akarsz leszállni az óriáskerékről, hanem mennél vele még egy kört. Nagyon elgondolkodtam a kötet befejezése után, hogy elkezdem még egyszer, annyira tetszett és annyira azt éreztem, hogy már akkor hiányozni fognak a karakterek, ha elolvasom az utolsó mondatot, és bezárom a kötetet.

Olive mellett az ősellenség sem maradhat ki az értékelésemből, Ethan, aki már az elején szimpi volt, megmutatja, hogy mindenki tévedhet, és bárki képes a változásra. Bevallom egy kicsit másra számítottam az ellenség szó láttán, de nem vagyok elégedetlen, csak azt éreztem, hogy túl gyorsan lett az ellenségből szerető, amivel nincs baj, hiszen a kötet is gyors lefolyású, így az érzelmek is nagyobb horderővel bontakoznak ki, és kevesebb tér jut a macska-egér játékra.

Ami még nagyon tetszett a kötetben, az az hogy legyen akármilyen kedve az embernek, az biztos, hogy nem lehet nevetés nélkül megúszni a Nem mézes heteket. Vagy azért nevetünk, mert tényleg vicces a szituáció, vagy éppen annyira kínos, hogy inkább nevetünk, mint hogy sírnánk. Olyan, mintha egy filmet néznénk, egy jó kis romantikus komédiát, ami alig várja, hogy megmutassa mit is tud, ami el akar varázsolni, és arra késztet, hogy engedd el a külvilág zaját.

Igazi habos történet ez, tele reménnyel, eszméletlen helyzetekkel, kínos szituációkkal, titkokkal és szerethető karakterekkel. Olive és Ethan ennél nem is lehetnének tökéletesebbek. Olive a maga bénázásával tökéletesen kiegészíti Ethan szexi kisugárzását, és azt a kisfiúst bájt, amit sugároz magából. Nem mondom, hogy nem estem kicsit bele Ethanbe, mert kb. lehetetlenség nem megkedvelni, de közben Olive személyisége is óriási hatással volt rám.

Egy szó, mint száz. Olvassátok el, ismerjétek meg ti is ezt a képtelen helyzetet, engedjétek, hogy Christina Lauren elkalauzoljon titeket Hawaii-ra, azon belül is Mauira, és bakancslistás tételekkel bombázzon titeket. Szinte már én is úgy éreztem, hogy ott vagyok a tengerparton, a programokon, együtt szeljük át a szigetet, és fogadjuk be az ingereket és a napsugár jótékony hatásait. Mind Ethan, s mind Olive megérdemlik, hogy téged is meggyőzzenek, igenis lehet egy Nem mézes hetek szórakoztató, szexi, élettel teli és kalandos.

Összességében, mint ahogy arra már rájöhettetek, imádtam és alig várom, hogy a barátaim kezébe nyomjam azzal a címszóval, hogy ezt olvasniuk kell. A könnyed, romantikus irodalom kedvelőinek igazi telitalálat lesz. Mind a cselekmény, s mind a karakterek izgalmasak. Nemcsak Olive és Ethan kapnak szerepet, hanem Olive családja is, akiket imádok, és annyira jó volt, hogy nem engedte el az író páros Ami kezét sem a lagzi végeztével, hanem tovább szőtte, bonyolította és le is rántotta a leplet a titkokról. Habár erotikus regényként van feltűntetve, nem igazán az. Fülledt, romantikus, vágytól túlfűtött jelenetből alig kapunk, s inkább a képzeletre hagyja a leírást, mégis a szexuális feszültség és az utállak, de közben mégsem hangulata alapjaiban határozza meg a történetet. S ha már a kötetet a végletekig felmagasztaltam, muszáj a borítóról is néhány szót ejtenem. Nem vagyok odáig a sárga színért, viszont annyira üde, annyira Hawaii-t idézi, hogy tökéletesnél is tökéletesebb választás volt. Felkelti a figyelmet, sugározza magából a pozitív hangulatot és kétség kívül odavonzza a tekintetet. Úgy hiszem ennél találóbb nem is lehetne. A polcom éke lesz, és alig várom, hogy anyu is elolvassa, és együtt kibeszélhessük ezt a könnyed, de annál inkább szórakoztatóbb olvasmányt. Biztos vagyok benne, hogy az idei Top 10-es listámban benne lesz! Nemcsak tökéletes nyári olvasmány, de a tél bús gondolatait is elkergeti, és fényt enged az életünkbe. Egyszerűen kihagyhatatlan!

" - Akár jössz, akár nem - mondja Ethan, belevágva a sebesen lefelé induló gondolati spirálba -, én mindenesetre elutazom Mauira. - Közelebb hajol. - És kurvára ez lesz életem legklasszabb bulija."

"Kemény, gyors puszit nyom az arcomra, én pedig uralkodom magamon, hogy ne ránduljak meg úgy, mintha egy döglött gyíkkal csaptak volna képen."

" - Én magam vagyok a fekete macska - emlékeztetem. - Meg a törött tükör."

"Kedves Olive Torres: ez itt Ethan. Nem szexi."

"De azt hiszem, röviden tényleg az a baj Dane-nel, hogy undorító. És a húgom sajnálatos módon, szereti, én meg lefeküdtem a bátyjával; majd nem egészen öt perccel ezelőtt megnyugtatóan rákacsintottam Dane-re, jelezve, hogy elmúlt a veszély. Meghozom a döntést: összeszedem magam, felnőtt nő módjára viselkedem, és megbirkózom a helyzettel."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)