Stephanie Garber: Caraval (Caraval 1.)

"Hét évbe telt, míg végre sikerült a megfelelő levelet küldenie."

*

Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat. Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja. Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból. Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

Egy időben a csapból is a Caraval folyt, nem igazán akartam erre a hype vonatra felülni, de aztán valami történt és januárban egy hirtelen ötlettől vezérelve megrendeltem a trilógia első két részét. A napokban már a harmadik is megjelent, s ez indított el a Caraval útján. Olvasók ezrei vannak oda a kötetekért nem hiába, hiszen a Caraval nemcsak egy könyv, hanem egy játék is, egy szemfényvesztés, ahol semmi és senki sem a valós énjét mutatja.

Elkezdtem olvasni, az első fejezetek bevallom nem kápráztattak el, nem éreztem azt a varázst, amit szerintem kellett volna, de aztán ahogy elérkezett a Caraval első napja minden megváltozott. Nemcsak a nézetem, de a kötet iránti lelkesedésem is, hiszen a Caraval egy varázslatos kötet, telis-tele rejtélyekkel, egy játékkal, amit ha végigjátszunk és megnyerünk kívánhatunk egyet, s valljuk be őszintén ki ne szeretné, ha egy kívánsága valóra válik? Magamat is megleptem azzal, hogy nemcsak elkezdtem a kötetet, de tetszett is, sőt mi több... Most már értem a nagy rajongást körülötte és igen ennek oka van. Stephanie Garber valami egészen újjal próbálkozott, ami be is jött, hiszen a karakterei kedvelhetőek, a helyzetükbe tudjuk képzelni magunkat, a megalkotott világ lebilincselő, ha kell furfangos, néhol követhetetlen, de az biztos, hogy maradandó élményt nyújt az olvasóinak. A kötet nemcsak egy sztori, betűk halmaza, hanem egy érdekes, érdekfeszítő olvasmány szerelmekről, vágyakról és szabadulás a megszokottól. Egy hely, ahova elmenekülhet az ember a problémáival, ahol nem piszkálják, ahol önmaga lehet és senki sem fog emiatt kekeckedni vele. A Caraval több, mint egy menedék az olvasóknak, hiszen kalandot is nyújt, s csak rajtad múlik be lépsz e a kapuján, s részt veszel e a játékban, vagy csak néző maradsz és hagyod hadd pörögjön nélküled a cselekmény, mert bizony a Caraval az olvasójára is épít, neked kell összeraknod a képet, neked kell átlátnod a hazugságok hálóján és neked kell végigkísérni Scarletett az úton. 

A kötet esélyt ad nemcsak a kikapcsolódásra, hanem a szellemi feltöltődésre is. Megmozgatja a fejedben a kerekeket és gondolkodásra sarkall. Azt akarja, te rakd össze a képet, te magad ismerj rá a kirakós darabjaira és te magad illeszd a helyére őket. Ami a cselekményt illeti sosem lehettem biztos abban, hogy amit olvasok az valós, vagy épp ez a kötet célja, hogy összezavarjon és felbolygassa a cselekményt, ami egyébként egy szálon fut, Scarlett gondolatai és döntései kerülnek előtérbe, mellette a többiek csak mellékszereplők, akiket a játékmester precízen mozgat és a kellő irányba terel. 

Scarlett mellett viszont Donatella, Julian, Dante és Legend is fontos szereplői a kötetnek, kikről többet vagy épp kevesebbet tudunk meg, de senkit sem szabad olvasás közben elhanyagolni, mert úgy érzem a következő két kötetben több szerepet fognak kapni. Tella egyenlőre semleges, nem igazán tudtam eldönteni kedvelem e vagy sem. Julian hatalmas kedvenccé avanzsálta magát, totális crush, de ezt az elején nem mertem beismerni magamnak. 

Aztán ott van Dante, aki szintén nagy kérdőjel, Legendet nem igazán csípem, de aztán ki tudja. Viszont amellett, hogy érdekes karaktereket sorakoztat fel az írónő a zsarolásra, családon belüli bántalmazásra is felhívja a figyelmet. Zsarnok, erős kezű főgonoszt kapunk, akit csak utálni lehet, akivel nem tudunk együtt érezni és aki elől mi magunk is csak menekülnénk minél messzebbre. A Caraval csak egy játék... De biztosak vagyunk benne, hogy tényleg csak ennyi lenne? Szerintem nem, korántsem. Jóval több van a sorok között, mint elsőre azt gondolnánk. 

A Caraval esetében igaz az, hogy értő olvasással nemcsak a sorok mögé láthatunk be, de olyan titkokat is felfedezhetünk, amikről még nem akarja az írónő, hogy tudjunk. Maga a történet nem egy átlagos sztori, tele díszes kellékekkel, hanem egy jól megírt köntösbe bújtatott talány, érdekes elemekkel, varázslatos helyszínnel és olyan csavarokkal, amik a feje tetejére állítják azt is, amiben addig 100%-osan biztosak voltunk. Káprázat, varázslat, szemfényvesztés minden, ami egy jól megírt történethez kell.

A regény szerkezete is igazodik a kalandos úthoz, amit Scarlett és Julian bejárnak, hiszen az eleje még csak építgeti az izgalmakat, aztán a kötet közepe iszonyatos erővel robban és mindent eltarol, majd a végén jön az igazi felismerés és már az utolsó sorok után tudod, a következő olvasmányod a Legendary lesz, aztán meg a Finale, hiszen erősen függővéges és ember legyen a talpán, aki nem szomjazik még többre és többre. Ami különösen tetszett a kötetben az az, hogy levelek, jegyzetek vagy épp üzenetek által tájékozódhatunk. Ez a kreatív megoldás felettébb elnyerte a tetszésemet és imádtam, hogy nem a megszokott sémát kaptam, sőt térkép is van benne, és mint térkép mániás odáig voltam a kidolgozottsága láttán. Nem tudok semmi rosszat mondani a kötetről, ha akarnék se, hiszen minden megoldása, minden egyes apró kis morzsa, amit kaptam a helyén volt, tudtam, vagyis legalább éreztem, hogy nem kell mindent elhinni, amit leírva látok, hiszen a Caraval utáni napok az igazán sorsdöntőek, addig bármi lehet szemfényvesztés, a szem játéka. Összességében elmondhatom azt, hogy új kedvencet avattam, nagyon nem volt rendjén az, hogy ennyit vártam és csak most ültem fel a hype vonatra, viszont egy jó is van benne, nem kell várjak az újabb kötetek megjelenésére, s zavartalanul élvezete az írónő által megalkotott világot, drukkolhatok a karaktereknek és elveszhetek a cselekmény zavaros sűrűjében.

"Dante kitartóan mosolygott Scarlettre, éppen úgy, ahogy Scarlett mindig is remélte: hogy egyszer majd jön egy fiú, rámosolyog, és nemcsak el akarja bűvölni, de védelmezni is, vigyázni is rá... Dante szeme úgy tapadt Scarlettre, mintha nem tudná elfordítani róla a tekintetét."

" - A macska, akárhányszor meglát egy egeret, mindig a nyomába ered, és addig üldözi, míg el nem kapja. Hacsak nem jön valami nagyobb állat, netán egy kutya, amelyik elkergeti a macskát. Nagyjából mi is így működünk. A jövő tudja, mire áhítozunk, de ezt a célt csak addig űzzük, míg nem áll valami sokkal nagyobb az utunkba, ami elriaszt tőle."

"Julian a baldachinoszlopnak döntötte a hátát: egyszerre volt tragikus és szeretetre méltó, fáradt szemei elé lógó hollószárny-hajával, lefelé görbülő, komiszan szép ívű szájával, a csúf szakadásokkal hajdan ép ingén... Scarlett is elkövette a maga hibáit a játék során, és Julian ezeket sosem rótta fel neki - hát most már ő sem akarta büntetni a fiút."

"Már nem ezt akarta: megértette, mit jelentettek Tella szavai, hogy az élet sokkal több, mint biztonságban tudni magunkat. Túlélni nem elég: élni kell."

" - Ha valami, hát azt hiszem, ez a sebhely a legszebb dolog, amit életemben láttam - felelte végül."

Ha te is elolvasnád  ide kattintva megrendelhető!