S. A. Chakraborty: Bronzváros (Dévábád-trilógia 1.)

 "Könnyű célpont volt."

*

Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket. De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. 

Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi. Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. 

Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak. 

 Az elsőkönyves S. A. Chakraborty különleges utazásra invitálja az olvasót a Bronzvárosban. Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb fantasy debütálása elképesztő kaland egy olyan világban, amit egyhamar nem felejtünk el.

Nagyon régóta rajta volt a kötet a kívánságlistámon, régebb óta szemezgettem vele, de aztán a hosszúsága mindig visszatartott, pedig nem kellett volna, hiszen egy frenetikus fantasy lapul a sorok között. Eszméletlen leírásokkal, megnyerő karakterekkel és egy olyan elképzelt világfelépítéssel, ahol minden egyes új oldalon kapsz valami újat, valami olyat, amit eddig nem ismertél és minden egyes ilyen újdonsággal csak még jobban felcsigáz a kötet és hiába hosszú, úgy érzed a végén, hogy bedaráltad és már nyúlnál a következő részért.

S. A. Chakraborty debütáló regénye minden várakozásomat felülmúlta, egy teljesen új világot nyitott meg előttem, egy letehetetlen kaland részévé választott és egészen a végéig fenntartotta a figyelmem, oldalról oldalra kápráztatott el és vett le a lábamról. Ismeritek azt az érzést, amikor tudod, hogy tetszeni fog a kötet, de nem vagy felkészülve arra, hogy imádni és rajongani is fogsz érte ? Hogy ez a kötet meg fogja változtatni a nézeteid? Hogy teljesen a rabjává tesz? A Bronzváros pontosan ilyen hatást gyakorolt rám. Magához láncolt, odabilincselt a lapokhoz és a maga zsenialitásával és történetmesélő képességével teljes mértékben a rajongójává tett. Maga a történet úgy talált rám, mint egy Aladdin retelling, nem titok hogy leginkább emiatt szerettem volna olvasni, és igen lehet van benne némi hasonlóság, de a Bronzváros még az eredeti történetnél is ezerszer jobb. Szemet gyönyörködtető leírások váltakoznak merész helyzetekkel és embert próbáló eseményekkel. Ami az Aladdin szálat illeti, a hangulat, a tolvaj szerepkör és a dzsinnek létezése, az ami megmarad, a többi mind az írónő fantáziájának a szüleménye. Kezdve az újkeletű kifejezésekkel és megnevezésekkel, amik igazán különlegessé és utánozhatatlanná teszik a kötetet. Nem egyszerűen csak megírt egy első regényt az írónő, hiszen ennél jóval többet tett le az asztalra. 

Adott egy szerethető történetet, érdekes karakterekkel, egy varázslatos világban, ahol ugyanúgy nehéz az élet, mint máshol, mégis varázslattal és múlttal látta el őket Chakraborty. A jobban érthetőség kedvéért térképet is kaptunk, nemcsak a kitalált Dévébád városát láthatjuk a térképen, hanem Egyiptomot is, így jobban be tudjuk határolni, hol is feküdne Dévásztáne a mi világunkban. 

Ritkán olvasok ennyire kiforrott és részletekben gazdag, alaposan kidolgozott, olvasmányos, letehetetlen és lélegzetelállítóan csodálatos kötetet, nincs más szó rá, hiszen a kötet már magában egy csoda. A karakterek egyediek, mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, mindenkinek van múltja és jelene. Mindenki a saját döntése áldozata, mindenkinek megvan az esélye jót és jól cselekedni.  Nemcsak a világfelépítés és a sajátos nyelv miatt ennyire népszerű a kötet, hanem amiatt is, hogy az írónő olyan karakterekkel vette körbe magát, akiknek tudunk drukkolni, akik által világosabb kép rajzolódik ki a lelki szemeink előtt. 

Magát a kötetet két szemszögből olvashatjuk, Nahri és Ali szemszögéből. Nahri eleinte nem volt szimpatikus, aztán egyre jobban megkedveltem és ez Alira is igaz, hiszen Dára szimpatikusabb volt nála, aztán megnyílt, kitárta a lelkét és kedvenc lett. A klisé elkerülése végett a szerelmi szál nem éppen egyértelmű, néhol enyhe szerelmi háromszög hangulatot áraszt, aztán ezt lerombolja és megmarad sima szerelmi szálnál. 

De az biztos, hogy érzelmekben, gondokban és kalandban bővelkedő események sorozatát adja a Bronzváros, egy olyan keleties hangulattal, ami végig velünk marad és ami végig kísér minket mind az 510 oldalon. Mivel az írónő kitalált, saját maga által használt szavakat is belecsempészett a regényébe, ezért a kötet végén találunk egy szószedetet, ami segít jobban helyretenni a dolgokat a fejünkben és ha valami nem lenne egészen világos, itt ebben a kis kitérőben választ kaphatunk. 

Ami magát a cselekményt illeti, hol kalandos, veszélyes vagy épp akciókban gazdag, de az biztos, hogy unatkozni nem fogunk közben. Ami engem illet, személy szerint kellett egy kis idő, mire belerázódtam, de aztán úgy daráltam be a regényt, mintha egy 200 oldalas könnyed olvasmány lett volna. Maga a regény felépítése pontosan összeválogatott elemek hálózata, amiben könnyű elveszni, de kapaszkodók és mankók segítségével a leggyengébb láncszem is könnyedén végigbrillíroz rajta. 

A kötet eleje a helyzet megismerése, a karakterek felbukkanásának és az első benyomásoknak szentel nagyobb figyelmet, míg a kötet közepe már-már túl tökéletes és túl energikus ahhoz, hogy igaz legyen, mégis elkápráztatva érezzük magunkat. Aztán a regény utolsó harmada az, ami teljesen kibillent az egyensúlyunkból és olyat mutat, amire nemcsak hogy nem számítottunk, de derült égből villámcsapásként sújt le ránk és rázza fel a már így is gomolygó vizet. Úgy érzem a Bronzváros nemcsak egy meghatározó olvasmány, hanem egy nagyon különleges kaland is, ahol az olvasó is része a cselekménynek és teret kap a kibontakozásra. Összességében imádtam, ha nem lenne kéznél a folytatása szenvednék egy sort, de az biztos hogy sikerült egy új kedvencet avatni, telis-tele izgalmakkal, páratlan történetvezetéssel és egy olyan világgal, ami elvarázsolt és arra ösztönöz, legyek bátor és ne riadjak meg semmitől. Chakraborty debütáló regénye megalapozottan sikeres és aki nem olvassa el, aki nem is akarja, az olyanból marad ki, amiből józan, épeszű ember nem akar. Dzsinnek, mágia, egy nép története, karizmatikus karakterek, pazar történetvezetés, lehengerlő cselekmény, megkapó írói stílus és egy varázslatos világ az, amit az olvasó kap, mindezt még megfűszerezi a távol-kelet ízével és szokásaival.

" - A modorod? Eszed vesztve tirádázol itt a dzsinnekről - tudod, akik elejét vették a magamfajta safítok válogatás nélküli mészárlásának, aztán sértegetsz, mikor megkönnyebbülök a diadaluk hallatán, végül közhírré teszed, hogy faképnél akarsz hagyni annak az átkozott városnak a küszöbén? És van pofád mindezt a bor és a megkopott modorod számlájára írni? - Nahri horkantott. - A Legdicsőbbre, olyan gőgös vagy, hogy még a bocsánatkérés se megy tisztességesen."

" - Mindent? Úgy érted, még a magunkfajtákat is? - A bólintás láttán a lány felnyögött. - Miért akar széles e világon minden felzabálni minket?"

" - És te hová tetted ezt a józan eszedet, mikor úgy döntöttél, hogy párbajozol Qui-zi Mészárosával? Azt hiszed, Dzsamséd nem mesélte el ezt az esztelenségedet?"

"A bátyja szerelmi csatározásait félresöpörve Ali végiggondolta a lehetőségeit. Komoly kísértést érzett arra, hogy összetrombitálja a katonákat a földszinten, majd megkeressék és lecsukassák az Afsint. De minek? Mert részegségükben összevesztek egy lányon? Ennyi erővel fél Dévábádot rács mögé dughatná. Az Afsin nem ütötte meg Muntadzirt, még csak nem is sértette meg igazán."

" - Egyáltalán nem. Esküszöm. Bárhogy is kezdődött a barátságunk, bármit is éreztem a családod iránt... - Aliról lerítt a feszengés. - Sötét hónapok vannak mögöttem. A veled töltött időm volt... a fény."

Köszönöm az Agave Könyveknek a recenziós példányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető 25%-os kedvezménnyel!