Mackenzi Lee: A Tél Katonája - Hidegfront

 " Amikor felébredsz, csak a halálodra emlékszel."

*

AZ ​EMLÉKEINK HATÁROZZÁK MEG AZT, AKIK VAGYUNK – MI MARAD BELŐLÜNK HA MINDET ELVESZIK TŐLÜNK? 1954: A Tél Katonája a Szovjetunió legerősebb fegyvere. A legveszélyesebb titkos küldetéseket hajtja végre. Egyetlen célja: teljesíteni a parancsot. 

Csakhogy ő nem mindig volt a Tél Katonája… 

1941: A tizenhat éves Bucky Barnes csatlakozni szeretne az USA II. világháborúban harcoló seregéhez, de a helyi parancsnok megakadályozza ebben. Amikor felájánlják neki, hogy kiképzik az Egyesült Királyság titkosszolgálatának ügynökévé, Bucky előtt megcsillan a remény, hogy hőssé válhat. Ám alig ér Londonba, máris menekülnie kell egy rejtélyes orgyilkos elől, ráadásul egy olyan lány társaságában, aki a háborúban harcolófelek mindegyike számára értékes titok birtokában van. 

Több mint egy évtizeddel később a Tél Katonája ugyanazt a rejtélyt próbálja megoldani, amit annak idején Bucky. Az időn átívelve nemcsak a küldetésük, hanem az életük is összekapcsolódik; ám arra egyikük sem számít, hogy mindez hatással lesz a saját, személyes háborújuk kimenetelére is.

" – Mindkettőnk agyán mások ujjlenyomatai vannak."

Valaki azt mondta, hogy Bucky Barnes? Ezzel konkrétan el is dőlt, amikor megláttam, hogy mi lesz az írónő következő Marvel témájú regénye, hogy bizony én ezt olvasni fogom. Loki mellett Bucky az egyik kedvencem még, akiről úgy gondolom, hogy nem tudunk eleget, és sokkal több van benne, mint a Hydra ölébe, illetve Steve Rogers legjobb barátja. A Tél Katonája - Hidegfront pedig pont azt a Buckyt mutatja be nekünk, akit az MCU-ból nem ismerhetünk.

Valahol számítottam rá, hogy fájdalmas lesz, mert hát Buckyról van szó, és aki tudja a képregényekből/filmekből, hogy mi is az ő története, azok érteni fogják. Egyfelől szerettem olvasni, mert voltak benne humorosabb részek, láthattuk a fiatal Buckyt, azt aki nem tudta mihez is kezdjen önmagával, aztán mindig belekeveredett valamilyen bajba, láthattuk egy első szerelem szikráját, ugyanakkor kőkeményen a szomorú és szívet szaggató Tél Katonáját is, akinek nincsenek emlékei, aki nem tudja a saját nevét, és csak küldetése van, amit teljesítenie kell. A történet ezen a két idősíkon játszódik, egyszer 1941-ben vagyunk, majd 1954-ben. Mind a két időpontnak kulcsfontosságú szerep jut a cselekmény szempontjából, és érdemes nagyon figyelni, még akkor is, ha tudjuk mi a kimenetele. Alapvetően, ha csak azt nézem, hogy mi a kötet témája, akkor nem nekem való, mivel nem szoktam és nem is szeretek világháborús könyveket olvasni, viszont James Barnes múltjához ez is hozzátartozik, és miatta nem is éreztem azt, hogy háborús könyvet olvasok, mivel végig rá és a Tél Katonája projektre összpontosít. Egymás után váltakozva lehetünk szemtanúi az eseményeknek és első kézből értesülhetünk az események lefolyásáról. Kicsit fájdalmas olvasni, ugyanakkor a 16 éves Bucky nagyon közel került hozzám, és teljes mértékben együtt tudtam vele érezni. 

Volt, hogy vele együtt drukkoltam, volt hogy nem akartam hinni annak, amit olvasok és valahol a sorok között mosolyt is csalt az arcomra. Persze tele van temérdek veszélyes pillanattal, mégis valahogy sokkal közelibbnek éreztem ezeket a részeket, mint amikor a semmire sem emlékező Bucky került előtérbe. Ne érts félre, ezek a részek is hitelesek, ugyanakkor sokkal nyomasztóbbak és fájdalmasabbak is. A Buckyt szerető énemnek nagyon fájt a Tél Katonájának szemszögéből látni az eseményeket, és a szívem szakadt meg érte!!

Az írónő újból megmutatta, hogy mennyire is jól meg tudja ragadni a karakter lényét, és teljesen hitelesnek éreztem azt, ahogy Buckyról és az életéről írt. Úgy, ahogy a Lokis kötetnél vagy éppen a Gamora és Nebulásnál úgy itt is remekül fel van építve a cselekmény, nincsenek benne logikai bukfencek, és hozzák az elvárt színvonalat, nem másítja meg a karakter lényét, és végig arra törekedett, hogy a leghitelesebb legyen. Úgy érzem, hogy sikerült is neki, és hiába YA regény egyes részek brutálisak.

Lehet, hogy elfogult vagyok, és hát miért is ne lennék az, de még annak ellenére is, hogy egyes részek nehezek voltak és szó szerint fájt olvasni, még így is imádtam és elég gyorsan be is daráltam. Ahogy elkezdtem nem is igazán akartam semmi mást csinálni, viszont tudtam, hogy egy adott hangulatban kell legyek a kötethez, mert sokkal keményebb, mint az írónő első két MARVEL kötete.

A Hidegfront alatt nem azt a Buckyt láthatjuk, mint akit az MCU filmjeiben, hanem sokkal inkább a képregényes verziót, így akik még nem olvasták a képregényeket, azoknak igazi meglepetés lehet MacKenzi Lee regénye, viszont így is tökéletes volt. Az időbeli ugrások teszik igazán letehetetlenné a kötetet, és emiatt nem tudjuk szépen beosztani, mert amikor valami izgalmas történne (mind 1941-ben, s mind 1954-ben is van belőle bőven részünk) jön a csavar és epekedhetve várhatjuk, hogy újra ott legyünk Bucky, illetve V mellett, aki a Tél Katonáját testesíti meg.

Ezenfelül van egyfajta keserédesség is a kötetben, hiszen kapunk egy szerethető női karaktert, aki elsőre nem tűnik fontosnak, de aztán megmutatja, hogy jóval több van benne, mint amire számítottunk tőle. Ugyanakkor a boldogság nem lehet teljes. Sajnos sejteni lehet, hogy mi lesz Gimlet és Bucky sorsa, viszont azért reménykedünk. Mellette azért persze Steve is feltűnik, viszont csak a végefelé, és akkor sem jut neki sok szerep, amivel teljesen ki vagyok békülve.

Míg 1941 tele van lehetőségekkel, reményekkel és döntésekkel, addig 1954 brutális, nincs szabadság, nincs akarat, csak parancsok vannak és teljesítendő küldetések. Ezek a részek kemények, tele vannak erőszakkal, vérrel, a kontrol elvesztésével és emlékfoszlányok sokaságával, amik készülnek kitörni, amik alig várják, hogy a felszínre kerülhessenek, és ne legyenek többé elnyomva. 

Bevallom az utolsó fejezetek nagyon betettek, és kicsit könnyes is lett a szemem, de mentségemre szóljon, hogy Loki mellett Bucky az, akivel a leginkább szimpatizálok, és akinek át tudom érezni a helyzetét. Az utolsó fejezet egyenesen kegyetlen, és darabokra tör. Nem érdekli, hogy mit akarsz, elveszi tőled azokat a könnyeket, és hagyja, hogy megszakadjon a szíved. Tudtam, éreztem, hogy nem lesz jó vége, de basszus... Nem találok szavakat. Mackenzi Lee ebben a kötetben tette úgy igazán oda magát, és itt mutatta meg, hogy mekkora erő is rejlik benne. Már az időbeli ugrásokat is szépen tálalja, nem éreztem darabosnak őket, és nem hagyott kérdéseket maguk után, viszont az utolsó fejezet az, ami úgy igazán felteszi az i-re a pontot és megmutatja, hogy nem minden regény érhet véget happy enddel, és nem minden történet célja az, hogy boldogsággal töltsön el. A Tél Katonája - Hidegfront igenis összetör és jól megtapossa az összetört darabokat. Ha te is szereted a Marvel világát, illetve Steve helyett Buckyt választanád, akkor ne habozz kézbe venni ezt a remekművet és hagyd, hogy Bucky rajtad is átgázoljon, és megmutassa, hogyan is lett egy élettől buzgó 16 éves fiúból az oroszok egyik legelvetemültebb és legkegyetlenebb fegyvere!!

" - Utasításokat kaptam. 

- Te jó ég! Ezt ráhímezték már a szovjet zászlóra?"

" - Igen, hát most épp háborúban állunk, Buck. A finomkodás és a jó modor nem igazán priortás."

" - Van egy olyan érzésem, hogy a náciság elsődleges követelménye a „Hitler” név helyes betűzése."

" - Nem harcoltam Amerika Kapitány mellett - ellenkezett a férfi fogcsikorgatva. - Sohasem működnék együtt amerikaiakkal!"

"PROJEKT: TÉL KATONÁJA 

Alany: James Buchanan Barnes 

Ismert álnevek: Bucky, Kanári, Desperado"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Lynette Noni: A ketrec (A gyógyító 2.)

"Tovább. Tovább kellett menniük."

*

Kiva ​egyik kalitkából a másikba kerül, amikor megszökve egy halálos börtönből egy megtévesztő palotában találja magát. Kiva Meridan igazi túlélő. Nem csak a Zalindov börtönét élte túl, hanem a halálos Végzet Próbáját is. Most azonban többre vágyik a túlélésnél – ugyanis eljött a bosszú ideje. Az utóbbi tíz évben más célja sem volt, mint hogy ismét együtt lehessen a családjával, és hogy elpusztíthassa azokat, akik tönkretették az életüket. Most azonban, hogy kiszabadult a Zalindovból, küldetése minden korábbinál bonyolultabbá vált. 

Ahogy Kiva megkezdi új életét a fővárosban, rádöbben, hogy nem egyedül ő szenvedett, míg a Zalindovban volt – a testvérei, és az ő nézeteik is megváltoztak. Így hát Kiva hamarosan azon kapja magát, hogy nem csak az ellenségei, hanem a saját családja előtt is titkolózik. 

A városfalakon kívül egyre csak nő a feszültség, ahogy a lázadók gyülekeznek, az északi királyságok pedig egyre nagyobb fenyegetést jelentenek. Még sosem volt ilyen fontos, hogy Kiva kihez is hűséges, azonban lassan a lány maga is kezdi megkérdőjelezni, ki mellé is kéne állnia. Ahhoz, hogy ezt túlélje, Kiva kénytelen lesz még azelőtt kiigazodni hazugságainak bonyolult hálóján, hogy mindkét oldal ellene fordulna és mindent elveszítene.

"Légy fény a sötétségben, Kiva."

Tavaly hatalmas kedvencem lett A gyógyító, emiatt nagyon vártam a folytatást, és azt, hogy valóban ennyire jó e ez a sorozat, vagy csak az első része volt kiemelkedő. Senkit se emésszen tovább semmilyen kétség, mert A ketrec hozza a megszokott színvonalat, brutális és alaposan fel kell kötnie azt a bizonyos nadrágot a harmadik résznek, hogy meg tudja ugrani az első kettő erejét és sikerét. Nekem iszonyatosan tetszett, és tűkön ülve várom a befejező részt!!

Ha azt hitted, hogy majd A gyógyító lesz a nagy durranás, akkor még biztos nem olvastad A ketrecet, mert utána csak úgy kaparod fel az állad a földről olyan brutálisan ért véget. Komolyan büntetném a függővéget, mert ez konkrétan kínzás, amit az írónő művelt. Darabokban vagyok, és nem tudom összerakni magam a kötet után. Egyszerűen fenomenális, amit művelt, és nagyon nehezen találom csak a szavakat. Ennyire erős trilógiát is nagyon régen olvastam. Olyat meg pláne nem, ami ennyire egyedi, szerethető és részletgazdag lenne, mint a The Prison Healer- sorozat. Az írónő alaposan felkavarja azt a bizonyos állóvizet, és addig nem hagy békén, amíg a falat nem kaparod a folytatás miatt!! Vannak azok a függővégek, amiket idővel elfelejtesz, na de nem A ketrecnél, ezt egyszerűen nem lehet elfelejteni, és már most sem tudom, hogy mit fogok kezdeni magammal addig, amíg nem jön magyarul a The Blood Traitor!! Még az sem zavart igazán, hogy az elején kellett egy kis idő, mire újra felvettem a fonalat, mert tudtam, hogy nem fog cserben hagyni az írónő, és nem is hagyott, mert ahogy sikerült belerázódnom onnantól kezdve nem volt megállás, és őszintén nem is akartam, hogy megálljon. Két fronton játszódik a történet, az érzelmek is csak úgy tombolnak, kapkodod a fejed, hogy mi is történt, van egyfajta baljós előérzeted, majd várod, hogy ez beigazolódjon, és amikor ez megtörténik tudod, hogy véged, és nem fogsz tudni másra gondolni, mint Lynette Noni A gyógyító világára. 

Kiva egy nagyon erős, ugyanakkor bizonytalan hősnő, akinek kell az, hogy lássa mindkét felet, és aztán úgy döntsön, ahogy azt a szíve diktálja. Rettenetesen izgultam miatta végig, hogy le ne bukjon, hogy legyen ideje dönteni, és ne kelljen újból az életben maradásért küldenie. But jokes on me... Nem teljesülhet minden kívánságunk.

Az írónő azonban fogja a kezünket, és úgy navigál végig minket A ketrecen. Először megadja azt a löketet, amire szükségünk van, majd ahogy haladunk előre úgy lesz egyre szövevényesebb, egyre nyakatekertebb és veszélyesebb a történet. Már nemcsak azon van a hangsúly, hogy Kiva túléljen és kiszabaduljon a Zalindovból, hanem azon, hogy helyesen cselekedjen, és a végén ne bánja meg a tetteit.

Mind Kiva, s mind Jaren már az első részben kedvencem lett, viszont ennek a mértékére csak A ketrecben döbbentem rá. Míg A gyógyítóban úgy érzem, hogy nem volt más választásom, mint kedvelni őket, addig ebben a második részben megmutatják magukat, főleg Jaren, aki a szívem egyik csücske lett. Nagyon kedveltem Kivával a párosukat, még akkor is ha nagyon megmarad YA szinten, de ennek a trilógiának ez is jól áll.

Maga a történet teljesen kiszámíthatatlan, sose tudtam, hogy mikor mi fog következni, és emiatt nem lehetek eléggé hálás az írónőnek, mivel nemcsak egy nagyszerűen felépített világot kaptam, hanem egy remek cselekményt is, ami alatt lehetett izgulni, és lehetett szó szerint csak úgy falni a lapokat. Nagyon könnyű volt beleesni a csak még egy fejezet csapdájába, mert egyszerűen nem akartam, és nem is tudtam letenni.

Úgy kellett nekem ez a második rész, mint egy vastag töltelékkel megkent sütemény. Minden egyes részét imádtam, és az az adrenalinlöket, amit adott páratlan. A szív és az ész, na meg a hűség csap össze egymással. Végig ezek a jelenségek csatároznak egymássall, és csak a helyzettől függ, hogy éppen melyik van előnyben. Persze, mindenki sejti, hogy mi lenne a helyes döntés, de vajon Kiva aszerint dönt, vagy meglépni a nehezet, és mindent felforgat, mint amiben eddig hitt?

Ami a legjobban tetszett ebben a részben az talán az volt, hogy mindig történik valami. Ha nem a világgal kapcsolatban, ami teljesen lenyűgöz, és nagyon kellett az a térkép, akkor Kiva és Jaren kapcsán volt előrelépés. Az biztos, hogy egyik karakter sem tétlenkedik, és amikor azt hinnéd, hogy már ismered őket, akkor mutatják meg, hogy van még bennük olyan terület, amit nem fedtek fel előttünk.

Úgy érzem, hogy nagyon nehéz úgy beszélni, illetve írni A ketrecről, hogy abba ne legyen spoiler, de ha egy olyan könyvet olvasnál, ami agyeldobós, függővéges, függőséget okozó remekmű, ráadásul disztópikus, dark fantasy jellegű, tele varázslattal és eltitkolt képességekkel, akkor ne habozz belekezdeni A gyógyítóba, és szenvedjünk együtt a FÜGGŐVÉG miatt. Azt érzem, hogy amilyen jó ez a sorozat, olyan kegyetlen az egyes kötetek lezárása!! Hagyja, hogy megszeresd a karaktereket, majd bedob egy olyan bombát, amit nehéz feldolgozni, és elvárja, hogy ezután normálisan funkcionálj!! Ami egyenesen képtelenség. Mint A gyógyítónál, így A ketrecnél sincs halvány lila fogalmam, hogy mi lesz a következő részben, hiszen A gyógyító után is úgy folytatódott A ketrec, amire nem számítottam. Őszintén zseniális Lynette Noni világa, és alig várom, hogy még többet kaphassak belőle. Összességében, mint arra már rájöhettél ezt a részt is IMÁDTAM, viszont bárcsak ne használná az írónő a függővéget a könyvei végén!! Kicsit kegyetlen volt ez a kötet, de ugyanakkor egy igazi remekmű is, amit még több embernek kellene ismernie. Kiva, Jaren, Tipp és a többiek is megérdemelnék, hogy minden fantasyt kedvelő olvassa Lynette Noni utánozhatatlan, akcióban gazdag, ZSENIÁLIS, lehengerlő és részletekben gazdag világát. Nemcsak a jó és a rossz kapott teret A ketrecben, hanem a kételyek, a döntések és a titkok is. Tele van bizonytalansággal, a jó és a rossz örökös harcával, a szív és az ész játékával, és egy fontos döntéssel, ami mindent képes felülírni és megváltoztatni. Olvassátok és szeressétek, na meg szenvedjetek ti is kicsit A ketrec miatt!!

"A határvonalak elmosódtak, a jó és a rossz pedig már közel nem tűnt olyan feketének és fehérnek, mint korábban."

" - Vedd úgy, hogy én vagyok az új legjobb barátod, Napsugár. Bárhová mész, én veled tartok. Hát nem remek?"

" - Megmondtam, hogy ne döfj le! - mondta mérgesen. - Egyetlen feladatod volt."

"Belefáradtam abba, hogy végignézzem, ahogy jó emberek szenvednek egy olyan célért, amiben már én sem biztos, hogy hiszek."

"A bizalom az árulás első hozzávalója."

"Egyetlen háborút sem lehet áldozatok nélkül megnyerni, kishúgom. Mindenki, aki kiáll ellenünk, az ellenségünk – az ellenség pedig nem érdemel kegyelmet."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Annabel Monaghan: Nora kilép a forgatókönyvből

" Hollywood ma idejön."

*

Nora ​életét hamarosan elejétől végéig újra kell írni… 

Nora Hamilton bárkinél jobban ismeri a szerelem képletét. Forgatókönyvíró egy romantikus tévécsatornánál, úgyhogy ez a munkája. Amikor az ingyenélő férje lelép, és egyedül hagyja őt a két gyerekkel, Nora pénzre váltja a házasság csődjét: megírja élete legjobb forgatókönyvét. 

Elképedten értesül, hogy mozifilmet készítenek a forgatókönyvéből, amit ráadásul az eredeti helyszínen, Nora százéves házában forgatnak le. A mihaszna férj szerepét a Bolygó Legszexibb Pasijára, Leo Vance-re osztják, és ezzel Nora élete mindenestül a feje tetejére áll. 

A forgatás végeztével a stáb összepakol, Leót viszont Nora egy fél üveg tequila társaságában a verandán találja. A férfi napi ezer dollárt fizet, ha maradhat még egy hétig. A plusz hétezer dollár kimondottan jól jönne Norának, de nem is ezért egyezik bele, hanem mert látja Leo tekintetében: erre most tényleg szüksége van. 

Egy hét sok vagy kevés? Arra elég, hogy valakibe beleszeress. És arra is, hogy összetörd a szíved. 

A Nora kilép a forgatókönyvből a legjobb fajta szerelmi történet – tele van melegséggel, szellemességgel és bölcsességgel. Nem hiányzik belőle a való világ, ahol dolgozni kell, gyereket nevelni, és minden felnőtt valami csomagot cipel magával. Nora és Leo számára a szerelem nagyobb sztori, mint egy szélesvásznú mozifilm.

"Ha vállalod, hogy nem vagy tökéletes, az élet könnyebbé válik."

Már két éve az eredeti megjelenés előtt volt szerencsém olvasni ezt a könyvet. Akkor nagyon imádtam, így baromi kíváncsi voltam, hogy vajon a magyar fordítás is tetszene e, és határozottan igen, mert sikerült újra beleszeretnem ebbe a szívet melengető történetbe, ami a maga rövidségével képes volt órákig kikapcsolni. Nagyon szeretem a small town romance típusú könyveket, na meg a hollywoodi románcokat is, így nálam Annabel Monaghan regénye telitalálat.

Mindenki ismeri azokat a filmeket, amiben a híres, hollywoodi színész beleszeret az egyszerű földi halandóba, na a Nora kilép a forgatókönyvből is ilyen. Viszont a karakterek középkorúak, már van egy leélt élet mögöttük, és felelősséggel tartoznak a szeretteikért. Nora egy nagyon szimpatikus anyuka két gyerkőccel, míg Leo az ügyeletes szívtipró, aki mindenkit le tud venni a lábáról egyetlen mosollyal. A történet velük, illetve egy forgatással kezdődik, ami nemcsak Nora életét változtatja meg, hanem Leo-ét is. Olyan volt olvasni Nora és Leo történetét, mintha egy Hallmark-filmet néztem volna híres színészekkel, második esélyekkel és kisvárosi romantikával felturbózva. Míg a második esélyekért nem vagyok oda, addig egy kisvárosi románccal le lehet venni a lábamról. És a Nora kilép a forgatókönyvből egy olyan történet, ami maximálisan meggyőzött másodjára is, és alig várom, hogy még többet olvashassak az írónőtől. Úgy érzem, hogy nemcsak nekem, de másoknak is szüksége van/volt arra, hogy hallják Nora történetét, és merjenek lépni. Mint említettem Nora a főszereplőnk, aki amellett, hogy édesanya forgatókönyvíró, aki a TRC-nek ír, azaz egy romantikus tv csatornának, és a fő profilja a romantikus, ezen belül is a bugyuta romantikus filmek, ugyanakkor a Nora kilép a forgatókönyvből egy mélabúsabb, életközelibb valóságot filmesít meg, ami egyben Nora búcsúja is a volt férjétől, Bentől. A romantika, mint műfaj végig uralkodik, és apró mozzanatokkal hoz még többet ki magából, nem véletlenül szerettem annyira ezt a romantikus és szívet melengető történetet.

Annabel Monaghan kötete nemcsak egy filmes románc, oh nem, ennél jóval több. Egy esély a szerelemre, kilépés a komfortzónából és rátalálás önmagunkra, hiszen nem áll meg azután sem az élet, hogy valakinek gyermekei vannak, és erre a legjobb példa Nora. A személyisége, a karaktere és az egész lénye annyira megkapó, közvetlen, emiatt nagyon könnyen együtt lehet érezni vele, és maximálisan tudjuk utálni Bent, ugyanakkor drukkolunk is Leonak, hogy ne rontsa el.

Szóval igen, a Nora kilép a forgatókönyvből az igaz szerelemről szól, és nem arról, amit a filmvásznon is láthatunk, hanem arról, ami a való életben zajlik, amikben vannak bukkanók, ígéretek, csalódások, talpraállás és megannyi édes pillanat. Imádtam olvasni, és nem csak azért, mert rövid volt és könnyen emészthető, kis könnyed olvasmány, hanem azért is, mert a szerző hangja erős volt, és nem félt valódi érzéseket, kétségeket és ígéreteket mutatni.

A karakterek, a cselekmény és az egész történet nagyon szerethető. Nemcsak Nora gyerekei fogják belopni magukat a szívedbe hanem Leo is, aki annak ellenére, hogy híres, nem tartja magát elég jónak, és valahol könnyű átérezni a helyzetét, hiszen olyan könnyű elveszíteni önmagunkat, ha belekerülünk egy olyan örvénybe, ami nem akar elengedni, és ami ott van, hogy lehúzzon a legváratlanabb pillanatokban.

Újabban egyre több kisvárosi románcot olvasok, ugyanakkor a Nora kilép a forgatókönyvből az egyik legjobb amit olvastam, persze csak a Knockemout és Eden család sorozatok után, mert azok a small town romance-ok atyjai annyira jók. Annabel Monaghan írása egyszerre volt pörgős, és kicsit fájdalmas a múlt és a jelen összefüggései és párhuzamai miatt.

Úgy érzem, hogy habár Nora egy igencsak bizalmatlan karakter, mégis ilyennek kellett lennie. Jó volt, hogy az írónő nem lökte egyből az ölébe a boldogságot, még akkor is, ha azt szerettem volna, és mindkét felet megdolgoztatta. Hol a bizonytalanság magjait vetette el, hol pedig a kétségét, és pont emiatt oly letehetetlen, mert egyszerűen tudnod kell, hogy mi Nora és Leo sorsa, vagy hogy egyáltalán lehet e közös jövője egy kisvárosi anyukának és egy híres színésznek.

Az írónő nem szán könnyű sorsot Noranak, hiszen már egy házasság ott van a háta mögött, a gyerekei és az élet, amit Ben távozása után kellett elrendeznie, a folytonos csalódásról nem is beszélve. Leo ezzel szemben újra önmagára talál, és nemcsak neki lesz menedéke Laurel Ridge, hanem nekem is. Imádnék akár csak egy hétvégére is, de kiruccanni egy Laurel Ridge-hez hasonló helyre, ahol megelevenedhetne előttem Nora és Leo második esély szerelme. A Nora kilép a forgatókönyvből tipikusan az a kötet, amiben mindenkinek, legyél híres, vagy éppen forgatókönyvíró megadatik a boldogság. Megmutatja, hogy bárki kaphat második esélyt, legyen az Leo, a híres színész, vagy Nora, az elvált anyuka, aki már egyszer megégette magát a szerelem oltárán. A szerelem és a boldogság mindenkire vár, és talán ez a legnagyobb mondanivalója is a történetnek. Összességében én nagyon szerettem ezt a könyvet, másodjára sem volt kevésbé jó, mint első olvasásra, és pont annyi komolyság van a kötetben, mint amire szüksége volt. Biztos vagyok benne, hogy ha ezentúl kiülök reggelente a teraszra napfelkeltét nézni, akkor Nora és Leo fog róla eszembe jutni, és az, hogy mindenkire ott vár a boldogság. Ha egy könnyed, kis nyári olvasmányra vágysz, ami tele van gyerek zsivajjal, programokkal, hétköznapi dolgokkal és egy híres és sármos színésszel, akkor olvasd el Annabel Monaghan Nora kilép a forgatókönyvből c. regényét!!

"A legtrükkösebb része annak, ha anya vagy, különösen, ha egyedülálló anya vagy, hogy tudod, mikor szabad szétesni."

"Kinyúlt pulcsimat a hálóingemre húzom, és kimegyek a kávémmal a verandára. Csodálatos! Az ég ragyogó rózsaszín."

" - Menjünk innen, mielőtt valami kínos dolgot csinálok!"

"És a kirakós utolsó darabja: Leo szíve is összetört."

"Mi van, ha azzal, hogy megírom, megszabadulhatnék tőle, és többé nem rágódnék rajta? Mi lenne, ha kiírhatnám magamból, és megtalálnám a kiutat ebből a gödörből?"

"Néha elfelejtem, hogy az élet nem egy mozifilm."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Hannah Grace: Wildfire - Futótűz (Maple Hills 2.)

" Henry tekintete gyakorlatilag lyukat éget belém a nappali túlsó feléből."

*

A ​Maple Hill főiskola diákjai, Russ Callaghan és Aurora Roberts először egy, a tanév végét ünneplő bulin gabalyodnak össze, és egy ivós játék végül egy szenvedélyes egy éjszakás kalandban végződik. Aurora, aki sose feszegeti a vendégség határait (és a férfiaktól se vár sokat), elsurran, mielőtt Russ megkérdezhetné a teljes nevét. 

Így eléggé meglepődnek, amikor összefutnak annak a nyári tábornak az első napján, ahol mindketten tábori felügyelők, és mindketten a bonyolult családi életük elől menekülnek ebbe a nyári munkába. Russ reméli, hogyha elég messze kerül Maple Hillstől, elkerülheti apja szerencsejáték-függőségének következményeit, míg Aurora unja, hogy meg kell küzdenie a környezete figyelméért, és vissza akar térni oda, ahol utoljára igazán otthon érezte magát. 

Russ tudja, ha megszegi a tábor szigorú szabályát, mely tiltja az alkalmazottak közötti kapcsolatot, egyenesen mehet is vissza Maple Hillsbe még a nyár vége előtt, de sajnos Aurora sose volt igazán jó szabálykövető… 

Sikerül békésen egymás mellett létezniük? Vagy az egyéjszakás kalandjuk olyan tüzet gyújtott, amit nem lehet kioltani?

" - Te vagy az első választásom, Russ - suttogja, ahogy arcát a nyakamba fúrja. - Ahová mész, oda megyek én is. Nem kell egyedül szembenézned ezzel."

Már a Jégtörőt is szerettem, na de a Futótűz még ennél is jobb. Igaza volt azoknak, akik agyba-főbe ajánlgatták, mert egy nagyon cuki táboros, tökéletes nyári olvasmány a Wildfire. Nemcsak a borító eszméletlenül cuki, hanem Russ is!! Szerintem ennyire aranyos férfi karakterrel még nem találkoztam, és eladnám a lelkem, ha nekem is lehetne táboros élményem Russ Callaghannel. Imádtam visszatérni Maple Hillsbe, viszont Honey Acres a szívem egyik csücske lett, és nagyon szeretnék még visszatérni ide.

A történet két főszereplője, Russ és Aurora, akik mindketten családi problémákkal küzdenek, és ez kihat az életükre. A cukiság és a szerelem mellett az írónő fontos témákat is boncolgat, úgy mint a függőség, alkoholizmus, daddy issues, elhanyagoltság érzése, egyedüllét, önbecsülés hiánya, és a kapcsolatuk természete az apjukkal. Könnyed kis történetnek indul aztán ahogy haladunk előre úgy lesz egyre nehezebb és komolyabb. Míg az első pár fejezetek hozzák a megszokott Maple Hills színvonalat, a bohókás hangulatot, a játékos oldalt, addig a kötet többi része egyre valóságosabb és tele van problémákkal, lelki nehézségekkel. Azzal a tudattal, hogy nem vagyunk elég jók, és mindegy, hogy mit teszünk a másik felet ez nem érdekli. Ilyen nehézségekkel kerülünk szembe, amíg a Futótüzet olvassuk, viszont nem éreztem azt, hogy éles lenne a váltás az Icebreaker után. Az írónő hozta azt a színvonalat és hangulatot, amit vártam tőle, és még magamat is meglepve, de sokkal jobban élveztem, mint a sorozat első részét. Imádtam a nyári tábor hangulatát, az önfeledtséget, a visongó gyerekeket, a különböző programokat, a szabályokat és az új karaktereket is. Nincs egy olyan pontja ennek a kötetnek, ami ne hozott volna elő nosztalgikus érzéseket, és végig azt éreztette velem, hogy én is ott vagyok Honey Acresben, és része vagyok annak a pár hónapnak, amíg részesei lehetünk Aurora és Russ életének. Mindketten nehéz batyut hordoznak a hátukon, mégsem éreztem fullasztónak, hiszen az írónő a kellő helyeken adagolja a cuki vagy éppen kínos részeket.

Az Icebreakerhez képest másabb ez a kötet. Másabb, mert valahogy jól áll neki, hogy nem olyan hosszú, mégis képes elmondani majdnem 400 oldalban, amit szeretne és nem érzed azt, hogy sok lenne. A Jégtörő ezzel szemben egy kicsit túl van írva, és mondom ezt úgy, hogy amúgy én azt is nagyon szerettem, és minden hibája ellenére is úgy gondolom, hogy egy jó hokis történet. A Futótűz is az, viszont a hokin nincs akkora hangsúly, mint Nate esetében.

Sokkal inkább a már említett tábor és a lelki harcok azok, amik dominálnak. Mind Aurora, a mind Russ kapcsolata nehézkes a szülőkkel más-más okból, ugyanakkor jó volt látni, hogy a kezdeti félrekommunikálás helyét felváltotta a megbeszélés, és így sokkal kevesebb félreértés is született, továbbá nem kellett tépni a hajunkat, és mehetett minden a megszokott kerékvágásban tovább.

A történet erőssége amellett, hogy tényleg baromi cuki Rory és Russ szerelem az az, hogy őszinte. Nem rejti véka alá a gondokat, szókimondó és azért pikáns jelenetet is kapunk bőven. Minden jóból csepegtet nekünk, és a sebezhetőség mellett ki is tárja a szívét, lecsupaszítja magát előttünk, és arra vár, hogy döntést hozzunk felette. Mindkettejük hatalmas kedvencem lett, és mind Rory és mind Russ előkelő helyet foglalnak el a szívemben.

Valamilyen szinten Roryt és Russt is sajnáltam, annak viszont örültem, hogy a döcögős múlt volt az, ami összekovácsolta őket, és a másikra támaszkodva megtanulhatták, hogy milyen is az, ha van az ember mellett valaki, aki odaadó, támogató, és akire a legrosszabb helyzetekben is lehet számítani. Russ annyira édes és cuki, hogy azt már be kellene tiltani, az meg hogy csak úgy tapadnak rá a kölyökkutyák igazi vétség, hiszen erősen kiakad a cukiságmérő és félő, hogy felrobbannak a lapok.

A Futótűz a bizalom és a múltbeli sérelmek elengedésének a regénye tábori köntösbe csomagolva, na meg jó nagy adag szerelemmel megspékelve. Barátokból szerelmesek történet, ami kicsit felrúgja az alapvető és hétköznapi ismerkedési trendet, ugyanakkor nagyon jól áll a kötetnek az, hogy míg az első "találkozás" nem komoly szándékkal történik, addig a kötet többi felében arrafelé haladunk, hogy ne csak barátság, vagy éppen egyéjszakás kaland legyen a vége, hanem valami sokkal több.

Úgy érzem, hogy Hannah Grace-nek megint sikerült megmutatnia, hogy mit is tud, és én személy szerint nagyon várom, hogy még olvashassak tőle. Már csak azért is, mert egy nagyon szép karakterfejlődésnek lehettünk szemtanúi, és már sem Aurora, sem pedig a félénk és félszeg Russ nem az, mint aki a Futótűz előtt volt. Megerősödnek a történet alatt, nemcsak próbálgatják a szárnyaikat, hanem egyenesen hasítják a levegőt. Aurora megmutatja, hogy nem az a család, akihez biológiailag közöd van, hanem azok az emberek, akik körülvesznek, akiknek fontos vagy, és akik bármit megtennének érted, még azt is, hogy kirúgjanak a táborból szabályszegés miatt. Russ oldaláról pedig azt láthattuk, hogy milyen az, ha nem bíznak az emberben és mások miatt azt érezzük, hogy nem vagyunk elég jók. Annyira, de annyira büszke vagyok mindkettejükre. Nemcsak a tábor tett nekik jót, hanem az is, hogy rátaláltak a másikra és végre egyszer az életben megtapasztalhatták azt, hogy milyen az, ha a másik törődik velük, fontosnak tart, és nem hagyja, hogy elbújj a megjátszott magabiztosság és a megnyerő külső mögé. Aurora végre ráébredt a kötet végére, hogy attól, hogy az apja semmibe veszi ez még nem jelenti azt, hogy nem elég, és folyton folyvást úgy kell viselkednie, hogy az másoknak megfeleljen. A felszabadult Rory a kedvencem, aki kihúzza Russt a csigaházából, és megmutatja neki, hogy az igazi tapasztalatok és érzések a biztonsági kerítés mögött lapulnak.

" - Most meg fogsz baszni ennek a falnak nyomva, mert féltékeny vagy?

- Nem. Azért foglak megbaszni ennek a falnak nyomva, mert benned lenni a legközelebbi dolog a mennyországhoz"

" - Te vagy a legragyogóbb dolog az életemben, Aurora - mondja. - És te vagy az élő emlékeztetője annak, hogy ha engedem, hogy boldog legyek, történhetnek jó dolgok."

"Russ Callaghan akkor nevezhet jó kislánynak, amikor csak akar."

"Sebezhetőnek lenni rémisztő. Olyan dolgokról beszélni, amikről azt hiszed, senki más nem értheti meg, rémisztő."

"Ha az ember oly sok időt tölt azzal, hogy önmagát pusztítja, a darabjai néha nem egészen akarnak majd összeállni. Időre és türelemre lesz hozzá szüksége."

"Mielőtt megismertelek, bele sem gondoltam soha, hogy miképp is nézhet ki az én boldog befejezésem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Lynn Messina: Arcátlan kíváncsiság (Beatrice Hyde-Clare kisasszony esetei 1.)

"Miss Beatrice Hyde-Clare a vacsora egész ideje alatt azt képzelte el, hogy megdobálja étellel Damien Matlockot, Kesgrave hercegét."

*

A huszonhat éves vénkisasszony Beatrice Hyde-Clare-nek semmi esélye férjet szerezni. 

Rokonai jótékonyságából élő árvaként egyetlen dolga a hímzés és az udvarias hallgatás. Egy elegáns vidéki fogadás vendégeként Beatrice tökéletesen hozza a szerepét, még Kesgrave borzasztóan idegesítő, ám annál is jóképűbb hercege sem hozza ki a sodrából. Na jó, a legszívesebben a herceg arisztokratikus vonású fejére öntené a teknőslevest, de még egy úri hölgy is képzeleghet. 

Ám amikor egy vendég holttestére bukkan, Bea megelégeli a hallgatást és az udvarias mosolygást. Bár a hatóságok szerint öngyilkosság történt, ő tudja, hogy ez képtelenség – és nem habozik a tettes nyomába eredni. 

Itt az ideje némi úri hölgyhöz legkevésbé sem méltó viselkedésnek. A rejtélyekkel és románccal teli Beatrice Hyde-Clare kisasszony esetei a 19. század elejére repít minket, amikor még a gyilkosok is úriemberek voltak.

"Beát egyáltalán nem lepte meg, hogy a herceg a Szentírásból idézett saját álláspontjának alátámasztására. Az ördög mindig így tett."

Azt hiszem megvan az új kedvenc történelmi cozy mystery sorozatom!! Még mielőtt elkezdtem volna éreztem, hogy szeretni fogom ezt a könyvet, mert megvan benne minden, amit kedvelek egy jó kis 19. századi nyomozós regényben. Az meg, hogy Angliában játszódik, és valami eszméletlenül furfangos a főszereplő lány már csak hab a tortán. Ahogy elkezdtem az Arcátlan kíváncsiságot és mire felfogtam, hogy mit is olvasok már javában a történet sűrűjében jártam, és imádtam ezért.

A történet főszereplője egy vénkisasszony, aki az elvártakkal ellentétben egyáltalán nem szürke kisegér, nem unalmas és olyan agyafúrt, hogy élvezet volt olvasni a kötetet. Egy igazán humoros és szerethető regényt kaptam, amiben volt egy kis nyomozás, egy váratlan haláleset, titkok, egy herceg aki sokkal több a címénél, és egy lány, aki még sok meglepetést fog okozni. Maga a hangulat végig titokzatos, és megadja a löketet ahhoz, hogy ne akarjuk letenni Lynn Messina könyvét. Voltak elvárásaim a kötettel kapcsolatban, ugyanakkor szerintem sokkal jobb, mint amire számítottam. Annyira olvastatja magát, annyira kedves és őszinte, annyira különc mégis szerethető, és nincs egy olyan pontja sem a történetnek, ahol ne éreztem volna azt, hogy ez bizony a későbbiekben még tuti fontos lesz. Beatrice egy kicsit ilyen minden lében kanál karakter, aki olyanba is beleüti az orrát, amibe nem kéne, ugyanakkor túlságosan kíváncsi ahhoz, hogy annyiban hagyja a dolgokat. Miatta és a herceggel folytatott "csatározásai" miatt képtelen voltam letenni a kötetet, és mindent tudni akartam. Úgy gondolom, hogy sorozatkezdésnek nagyon jó volt, és csak remélni tudom, hogy a többi kötet is legalább ennyire humoros és szórakoztató lesz. A régens kor közel áll a szívemhez, a történelmi krimik is, viszont ha ehhez társul egy jó kis cozy hangulat, akkor engem teljesen le lehet venni a lábamról. Igaz, hogy magáért a komolyabb krimikért annyira nem rajongok, viszont ha van legalább egy kis egyediség, frappáns párbeszédek vagy éppen furfangos megoldások benne, akkor nagy eséllyel kedvenc lesz, csak úgy mint ez a kötet.

Az Arcátlan kíváncsiságban adott egy túl kíváncsi lány, aki jókor van jó helyen, mondjuk ez a hulla szempontjából nem jó, viszont ahhoz igen, hogy megadja a kellő hangulatot és csipkelődést Bea és Kesgrave hercege között. Habár egyikőjük sem vallaná be, de szórakoztatja a másik okvetése, illetve nyomai, viszont én pont miattuk estem bele a csapdájukba, mert aki a kezébe veszi Lynn Messina írását az garantáltan nem fogja tudni letenni.

A helyszín maga az angol vidék, ahol a haláleset történik, illetve ahol elkezdődik a nyomozás, és az ügy felgördítése. Ehhez minden tényező adott, mindenki helyben van, senki sem készül elmenni, így már csak össze kell rakni a kirakós darabkáit, nyomokra, indítékra és lehetőségre kell bukkanni, hogy ne csak az írónő tudja a titkokat és az okokat, hanem mi is.

A történelmi háttér nekem nagyon sokat segített abban, hogy könnyen bele tudjam élni magam a történetbe, hiszen a régens kor mindig is közel állt hozzám, és ha nem is történelmi romantikussal van dolgunk, azért ebből is kapunk egy egészen picit. Felpiszkál, és alig várjuk, hogy többet tudjunk meg. Bea vénkisasszony, de vajon valóban az a sorsa, hogy örökre egyedül maradjon, társ nélkül? Az Arcátlan kíváncsiság megcáfolja ezt, és megmutatja, hogy még számára is van remény, hiába töltötte be a 26. életévét.

Bea nem hazudtolja meg önmagát és végig hozza azt a mindent tudni akaró személyiségét, amit már az elején megismerhettünk. Kicsit Eloise Bridgertonra emlékeztetett, hiszen ő sem adta fel a Lady Whistledown utáni kutatást, így Beatrice Hyde-Clare sem adja fel és addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti, hogy ki ölte meg Mr. Otleyt, s az idáig vezető út tele van bukkanókkal, necces helyzetekkel, szócsépléssel és a herceggel, akit pillanatról pillanatra egyre jobban lenyűgöz Bea.

Imádtam a párosukat, még akkor is, ha néha nagyon is egymás agyára mentek, és szinte olyan volt, mintha versenyt űznének abból, hogy ki tud meg többet, ki szed össze több bizonyítékot, és ki tudja hamarabb a másik orra alá dörgölni, hogy ki volt a tettes, és mi volt az indítéka. Hihetetlenül jól szórakoztam, mosolyogtam és nagyokat nevettem olvasás közben. Úgy érzem, hogy nem tudom megunni Beatrice Hyde-Clare-t, és alig várom, hogy újabb kalandba vethessem bele magamat.

Ez az első rész egyszerűen zseniális volt. A humor keveredett a könnyedséggel, és igen, tudom, hogy a cselekményt egy gyilkosság indítja el, ugyanakkor nem hiszem, hogy ez a két dolog kizárja a másikat, sőt... Ennyire szórakoztató krimit talán még sosem olvastam. A hangulata azokra a YA krimikre emlékeztet, amiket úgy szeretek olvasni. Aki beleveti magát az Arcátlan kíváncsiságba az készüljön fel, hogy Beatrice minden illemet feldob, megy a saját feje után, bebizonyítja, hogy nemcsak egy árva lány, akit befogadtak és határozottan nem egy jellegtelen, szürke kisegér, aki mellett csak úgy el lehet menni szó nélkül. Tökéletesen hozza a meg nem értett hősnő szerepét, míg Kesgrave a tökéletes nyomozótárs. Még csak kibontakozófélben van közöttük a kémia, viszont már az első részben is érződik, hogy ez valaminek a kezdete, és én itt vagyok, várom mi lesz belőle (igazából tudom, mert utána kellett nézzek, de várom, hogy az oda vezető utat, szóváltásokat és egyet nem értéseket is lássam). Összességében úgy gondolom, hogy az Arcátlan kíváncsiság egy nagyon jó cozy mystery, tökéletes kikapcsolódást nyújt, és nem utolsó sorban a szereplőgárda is szórakoztató, na meg néha baromi bosszantó. De így kell elfogadni őket és a lehetőségekhez mérten szeretni őket. Kétség kívül mondhatom, hogy Bea és Kesgrave lett a kedvencem, a 19. századi Angliáért élek-halok, és még több Beatrice Hyde-Clare kisasszony eseteit kérek!!

"Túlságosan egyszerűsítő dolog, hogy az emberek mindig a csúnya emberektől várják a csúnya tetteket."

"Végül a herceg így szólt:

-  Sikítani fogok."

"Különös erőt rejt magában az, ha az ember minden dühét a világ igazságtalansága miatt egyetlen célpontra összpontosítja, aztán kiereszti a haragot."

" - Egy ifjú hölgy könnyedén képzel el összetett történeteket, ahol valójában egyetlen egyszerű igazság létezik."

"Mint azt mindannyian megtanulták kora délután az udvaron a pajta mellett, az ember nem vádolhat valakit gyilkossággal anélkül, hogy roppant kellemetlen hangulatot teremtene."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

On Sai: Titkok és intrikák (Vágymágusok 3,5.)

"A tömeg a kastély előtt hangoskodott, a sétánk során mi is ezért kanyarodtunk erre."

*

Megfogadtam, ​hogy nem játszol többé a szívemmel. 

Mit érzett Lidérc, amikor először találkozott Riannával? Miért áldozta fel hollószínű haját? Kicsoda is valójában Roan, és milyen titkos utakon járt a Néma várban? Hogyan csattant el az a három csók, amit kapott? 

Izgalmas betekintés a Vágymágusok régmúltjába és a jelen titkos eseményeibe. 

A kisregény bemutatja, milyen halálos versenyfutás zajlott a Folyóünnep alatt. Amíg gyönyörű ruhák villantak a bálteremben, és közrendűek ropták a táncot a téli fagyban az utcákon, addig Delon és Roan egy másfajta, sokkal veszélyesebb keringőt űzött. Végül azt is megtudjuk, hogy sikerült-e ellopni a királyné babáját. 

A novellákból megismerjük Rianna anyukáját, a félénk szipolyt, aki nem volt hajlandó nevetésével elcsábítani Alean grófot. Láthatjuk a Gyilkos-völgy fenyegető arcát, a kis Roan rettegését a szélszörnytől és a tűzkígyó tombolását a kastély északi szárnyában. 

Fény derül a háború korai időszakára, a Végvár mozgalmas életére és arra, mitől vált döbbenetes módon hófehérré Delon haja. 

Az év legkülönlegesebb fantasyműve a természetről és vágyról. A sorozat két kötete is Merítés-közönségdíjat nyert. Éld át az izgalmas és mágikusan érzéki kalandokat!

"De hát Ria egy elemi csapás volt. Egy hősies, segítőkész elemi csapás."

Amilyen döcögősen indult a kapcsolatom a sorozattal, annál nagyobb lett a rajongásom, ahogy szépen haladtam előre. A Titkok és intrikák egy novellaválogatás, és megmondom őszintén már a falat kaparom, hogy mégis hol van az a negyedik rész, mert ez már kínzás. Ezt enyhíti valamennyire ez a 3,5. kötetet, de már nagyon olvasnám a folytatást. Ennek ellenére is nagyon jó volt elmerülni ebben a kötetben, és csak remélem, hogy már nem kell sokat várnunk!! Ugye???

On Sai a Scar óta az egyik kedvenc magyar szerzőmmé nőtte ki magát, aki mindig meg tud lepni valamivel, és akinek öröm a köteteit kézbe venni. A Vágymágusok sorozata egy YA fantasy, ebből is az izgalmasabb, titkokkal teli fantasy, amit csak szeretni lehet. A szomjamat a folytatásra ez a kisregény valamennyire oltotta, ugyanakkor még jobban fel is piszkált. Imádtam olvasni a novellákat, ugyanakkor nem vagyok egy nagy novellafaló, mert nem érzem azt, hogy ebben a közegben ki lehetne teljesedni, viszont On Sai jó néhány novellájánál azt éreztem, hogy elég az, amit kaptam, és nem éreztem szükségét annak, hogy még jobban kifejtse az egyes karakterek életének egy-egy momentumát, mert pont annyit adott, amennyit kellett. Sikerült megtalálnia az arany középutat, és ahogy elkezdtem és befejeztem egy ilyen rövid szösszenetet gördülékenyen jöhetett a következő. És még úgy is, hogy viszonylag próbáltam lassan haladni, és nem befalni az egészet és utána sóvárogni, is gyorsan a végére értem. Ahogy az eddigi részekben úgy a Titkok és intrikák is szépen van megírva, igazi öröm elveszni benne, és elmerülni a megálmodott világban, amihez ezúttal végre (!!) térkép is társul!!

Szerintem baromi sokat tud dobni egy regényen, ha van benne térkép, főleg, ha fantasy könyvről van szó, és olyan jó érzés volt fellapozni a kötetet annak a tudatában, hogy már nem kell fejben tartanom épp hol járunk, hiszen csupán előre kell lapozzak és nyomon követhetem, hogy igen, ez a novella itt játszódik, az meg ott. Imádtam így olvasni, és nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy jó élménnyel zárjam a Vágymágusok 3,5. részét.

A kötet talán egyik legnagyobb pozitívuma, hogy pont annyi ideig időzünk egy-egy novellánál, amennyit kell, emiatt elég gyorsan behúztak úgymond, és ösztönöztek, hogy minél többet olvassak el belőlük egyszerre. Fokozatosan, ahogy haladtam előre úgy éreztem azt, hogy egyre izgalmasabb és egyre jobbak lesznek ezek a történetek, és az sem elhanyagolandó tény, hogy segít a mellékkaraktereket teljesen más színben látni, és megmutatja azt is, hogy sokkal több van bennük, mint amit eddig gondoltunk róluk.

Elsősorban itt Roanra gondolok, aki valljuk be nem sok vizet zavar Rianna mellett. Viszont megmutatja az írónő, hogy néha a látszat csal és okozhat még meglepetést egy olyan karakter is, mint Roan. On Sai megmutatta, hogy kicsoda is ő Rianna szoknyája nélkül, és most már sokkal jobban kedvelem is, és nem tartom akkora gyávának, mint eddig. Sokkal több rejlik ebben a fiúban, hiszen furfangos, vág az esze, és óriási az igazságérzete.

Delon részei eleinte annyira nem fogtak meg, aztán történt valami, és már tűkön ültem, hogy még többet tudjak meg, de a kedvenc részem akkor is Roan és Rianna szüleinek a találkozása, amiben van valami sorszerűség is a szívmelengető jelenléte mellett. Aztán persze ott van Lidérc is, akit képtelen vagyok nem szeretni, szóval igen, nem egy negyedik rész, de azért a Tiktok és intrikák is szerethető része a Vágymágusok sorozatnak.

Nem titok, hogy számomra Lidérc a kedvenc karakter, persze Rianna mellett, de ő most nem kapott igazán szerepet. Örülök, hogy megszületett ez a novella gyűjtemény/kisregény, mert így esélyt kapunk arra, hogy sokkal jobban belelássunk a világba, és abba, hogy Rianna mellett a többi karakter, hogyan is látta a dolgokat, főleg Lidérc részei érdekeltek, és olyan hihetetlen számomra, hogy nem vette észre, hogy Rianna bizony nem fiú. Ezen mindig olyan jól szórakozom, de tényleg.

Persze egy On Sai kötet sem teljes csavarok nélkül, így a Titkok és intrikák is bővelkedik bennük. A hangulat hozza az elvártakat, de nem is vártam mást az írónőtől!! S habár nem tudtam, és nem is voltam biztos benne, de kellett a lelkemnek ez a kötet. Az biztos, hogy temérdek információval gazdagodtam, és most talán még jobban várom a folytatást, mint eddig. Ha egy igazán remek magyar fantasyt olvasnál, akkor ne hagyd ki On Sai Vágymágusok sorozatát. A teljes élményhez pedig tökéletes társ ez a rész is. :)

"Minden Szépvölgyinek volt egy baba alakú folt a szívében, ha a bébi szipolyokra gondoltak."

"Roan nem napfény volt, gyenge és bohó, hanem őserő. Olyan, ami képes felforgatni a világot, lelki erejével szétválasztani jót és rosszat, megtisztulni és megtisztulást hozni ebben a mocskos, érdektől vezérelt, önző világban."

"Nem tudta, mit csináljon, így azt tette, amit hajdan kölyökként. Ha töprengeni akart, lement a föld alá a könyvtárba."

"Egy jó herceg előbb gondolkozik, azután ítél."

"Jó akart lenni, hűséges, igaz, még akkor is, ha a világ ezt soha nem hitte el, és nem engedte neki."

"A gyengék ebben a világban elhullanak, őt is erre nevelte a családja, de akkor is… Nem kell megnehezíteni a sorsukat, nyomorultabbá tenni őket annál, mint amit az élettől kaptak."



🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)