Naomi Novik: Arany enklávék (Solomancia 3.)

 "Ezt mondta utoljára az a nyomorult Orion: - El, nagyon szeretlek!"

*

A Solomancia harmadik leckéje: A világ megmentésére semmiféle varázslóiskola nem tud felkészíteni. 

El barátainak egyre növekvő csapatával mindörökre megváltoztatta a Solomanciát. Most a valódi világba visszatérve meg kell birkóznia mindazzal, amit az iskolában megtudott. Dédanyja sötét próféciája Damoklész kardjaként függ a feje fölött. 

Valóban El lesz az, aki a világ összes enklávéjára a pusztulást hozza? Miközben El megpróbálja megmenteni igaz szerelmét, fontos leckét tanul meg: a hátborzongató titkot, amelyre az enklávék és a mágikus világ is épülnek. 

De nem is ő lenne, ha ezt annyiban hagyná…

"Nem csillapításra vagy vigaszra volt szükségem. Nem búslakodtam, hanem eltévedtem a hegyekben, és nem volt nálam iránytű."

Az utolsó tanítvány óta vártam ennek a kötetnek a megjelenését. Még mindig nem akarom elhinni, hogy véget ért az egyik kedvenc trilógiám. Az Arany enklávék az idei év egyik legjobban várt befejezése számomra, és ezzel együtt keserédes is, hiszen lezárult egy igazán izgalmas, kevesek által ismert dark academia sorozat. Az írónő a maga sajátos hangulatával és eszköztárával újra elvarázsolt, s habár még most sem lennék diák a Solomancián, nagyon szerettem ezeket a könyveket. Kiemelkednek a fantasyk közül, és kétség kívül El & Orion párosa tehet ezért.

Míg az első két rész inkább az iskolára, és El tanulmányaira helyezte a hangsúlyt, addig a Solomancia harmadik leckéje az iskolán túli életet, az enklávék működését, az alapokat, na meg a mágikus részeket tárja elénk. A kötet eleje lerombolja Az utolsó tanítvány után fennmaradó kételyeket, reményeket és ledönt a lábadról. Nagyon nagyon drukkoltam, hogy találjon valamilyen megoldást az írónő Orion számára, s habár az elején nincs jelen, nem szabad lemondani róla, ahogy El sem teszi. Úgy az első 200 oldal El fejében telik. Az ő gondolatai, kételyei, és érzései azok, amik irányítják a cselekmény magját. Igazi érzelmi hullámvasút, ami néhol kicsit lassabban folyik, de az biztos, hogy megéri ezeket a lassabb részeket is átevickélni, mert utána, ahogy El is "felébred" úgy lesz egyre pörgősebb, és átgondoltabb a történet. Majdnem 500 oldalas a kötet, s amíg az eleje egy lassan folydogáló csermely, addig a többi része sebesen folyó patak, ami bármikor képes az áramlataival a mélybe rántani. Bevallom nem pont ilyen harmadik leckére számítottam, viszont így is nagyon kedveltem az Arany enklávékat.

Úgy érzem, hogy így a harmadik kötet végére kevesebb cselekményt kaptam, ugyanakkor sokkal jobban leülepszik a világról alkotott kép, és sokkal többet mutat meg magából, mint eddig. Amíg az első két részben az iskola állt minden középpontjában, addig az Arany enklávék alatt megmutatja azt a világot, amiből kiragadta az iskolát, a szörnyeket és minden alapját. Kap egy baljósabb, dark hangulatot, amit az első részben, A Végzet iskolájában is érezhettünk.

Leginkább úgy tudnám szétválasztani a kötetet, hogy van az eleje, ami El érzéseié, és van a többi, ahol a világ fennmaradása a tét. Kevesebb szörnyet kapunk, ugyanakkor árnyaltan megmutatja a kötet, hogy a szörnyek lehetnek emberek is, olyan varázslók, akik eltévelyedtek, és nem találják a helyes utat. Ezzel együtt az Arany enklávék útmutatás is, egy boldogabb és szebb jövő felé.

A közepe táján indul úgy igazán be az események láncolata. Innentől kezdve lesz olvasmányosabb és valamilyen szinten sorsdöntő is a kötet. Már nemcsak El és Orion van a középpontban, hanem az ő szerepük a világban, és az, hogy mit is tesznek azért, hogy ez a világ fennmaradjon, és ne dőljenek romba a világon szerteágazóan elterülő enklávék.

Ugyanakkor magyarázatot is ad, hiszen már az elejétől kezdve azt sulykolna belénk a trilógia, hogy mind El, s mind Orion különleges. Most ezt bővebben is kifejti az írónő, ad nekik egy teljesebb, összetettebb képet, ami miatt nemcsak azt látjuk már, hogy más vonalon mozognak, mint a többi karakter, hanem azt is tudjuk, hogy miért, és ez nagyon jót tesz a kötetnek. Már nemcsak a sötétben tapogatózunk, hanem szépen kijövünk a fényre, és kezd minden összeállni egy egész képpé.

A romantika kevesebb, vagyis inkább azt mondanám, hogy egy-két jelenetet leszámítva nem igazán van jelen. Bevallom ezen a fronton egy kicsit többre számítottam, és azt érzem, hogy kirabolt az írónő. Sokkal több romantika, szerelem és érzelem kellett volna ebbe a részbe, mert őszintén az az idegörlő lassúság, ahogy haladnak az érzelmek, néha nagyon kicsináltak. El és Orion még mindig Hermione és Draco számomra, és ezen a ponton nem tudok, és nem is akarok továbblendülni.

Ami a hangulatot illeti, eddig sem volt olyan hű de napsugaras, viszont az Arany enklávék alatt lehet igazán azt mondani, hogy sötét és komor. Baljós, ami alig várja, hogy lecsapjon, és megmutassa az igazi erejét. Kevesebb a humor, az adok-kapok jelenetek, az évődések, és a barátság is, mint fogalom  egy teljesen új szinten van jelen. Naomi Novik összegyúrta A Végzet iskolája és Az utolsó tanítvány hangulatát, hogy megkapja a tökéletes Arany enklávék vibe-ot.

Összességében egy nagyon komplex, már-már túlvilági regényt kaptam, ami hozza a trilógia előző részeinek a hangulatát, komorságát, ugyanakkor valamivel komolyabb is a már említett két regenynél. A leírások ezúttal is dominálnak, a mondatok szerkezete nagyon összetett, emiatt többször vissza kell olvasni, hogy mindent érts, de én pont azt szeretem a Solomancia sorozatban, hogy figyelni kell, mert ha egy pillanatra is elkalandozik a figyelmed, akkor el vagy veszve. Maga a kötet egy közepes terjedelmű mű, ami egyszerre rengeti meg az elképzelt világot, és a leírásoknak köszönhetően több részlettel szolgál, mint valaha. Egyes részeknél emiatt hol szárazabb, magyarázósabb a cselekmény, de még így is bőven élvezhető. Nehéz szívvel kezdtem bele az olvasásba, hiszen tudtam, hogy ez lesz az utolsó rész, és nem igazán akartam, most sem akarom, elengedni a trilógiát, de örökre a szívemben marad, és bármikor leemelhetem a polcról, ha újra szörnyekről, varázslatról egy egy sötét Roxfortról akarok olvasni. Ha szereted a dark academia könyveket, és mindig is érdekelt milyen egy sötétebb varázsvilág, akkor szerintem szeretni fogod A Solomancia első, második és harmadik leckéjét is.

" - Enklávékat fogok építeni -, mintha már meghoztan volna a hivatásosommal kapcsolatos döntést. - Aranykő-enklávékar. Semmi csilivili tündérkastély és felhőkarcoló, csak néhány masszív, többágyas szoba, ahol a gyerekek aludhatnak, meg egy-két műhely. Ezeknek a felállításához nem kell majd malia, sem többgenerációnyi intrika."

"A Solomancia haldoklott."

" A New Yorkba való megérkezés volt az egyetlen gyógyír, amely nagyjából stabilizálhatta az állapotomat, és gyanítottam, hogy ezt az utat sehogy sem fogom tudni lerövidíteni."

" - Igen - szűrtem ki a fogam között. - Ez a bejárat, amit már vagy fél órája keresünk. Lake, túl nagy kérés lenne, hogy minimálisan idefigyelj a kínlódásunkra? Éppen egy erősen védett enklávéba próbálunk behatolni!"

"A megölhetetlen szörnyeteg, akitől az összes többi szörny fél. A rémség, aki az utolsó csepp erőt is kiszívja áldozataiból. Ophelia ezt a szörnyű elemésztő erőt egyetlen személybe sűrítette... akit aztán megtanított arra, hogy az összegyűjtött maliát pumpálja vissza az enklávéjába."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Richelle Mead: Dermesztő ölelés (Vámpírakadémia 2.)

 "Minden elpusztul egyszer. De nem minden marad halott. Higgyetek nekem, én már csak tudom."

*

Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit damfír testőrtanoncként kell átélnie, de még oktatója, a vonzó Dmitrij is valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg. 

Közben a vérszomjas strigák lemészárolnak egy patinás mora családot, a váratlan és brutális támadás pedig készenlétre ösztönzi a Szent Vlagyimir Akadémia vezetőit. Hogy megvédjék a tanulókat, a legjobb damfír testőröket hívják segítségül, többek közt Rose anyját, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-t is, ráadásul az idei sítáborban a veszély miatt kötelező a részvétel. Idaho hótól csillogó lankái azonban csupán látszólag biztonságosak. 

A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, így Rose-nak cselekednie kell. A hősiesség ugyanakkor mindig nagy árat követel.

" - A való világban az ember megteremtheti a saját csodáit."

A nosztalgia újraolvasás folytatódik, és még jobban imádom ezt a sorozatot, mint valaha. Ha az emlékeim nem csalnak, akkor ez a második rész a kedvencem az egész Vámpírakadémiából. Az első olvasásom után közel 10 évvel még mindig töretlen a szerelem, és nem hiszem, hogy ez az évek alatt változni fog. Az Agave kiadó egy szemetgyönyörködtetően szép új borítóval örvendeztette meg a magyar olvasókat, ami nemcsak kívülről impozáns, hanem belülről is, leszámítva a damfír szót, amit egyszerűen nem tudok megszokni. Ha ebben az értékelésben nem így jelenik meg, akkor ez amiatt van. De lássuk is, mit gondolok a Dermesztő ölelésről.

Az első olvasás óta úgy nagyjából mindent elfelejtettem, így akár olyan is lehetne, mintha most olvastam volna először, viszont így is szembetűnő mennyire  jól kidolgozott, aprólékosan felépített, szépen átgondolt folytatás a Dermesztő ölelés. Tele van fordulatokkal, a tiltott szerelmet is egy újabb szintre emeli, és sokkal jobban belefolyik a mora társadalomba, illetve a világ helyzetébe és problémáiba az írónő. Jóval több már ez a sorozat, mint Lissa és Rose története, hiszen egy egész faj fennmaradása a tét, és ehhez mérten komolyodik is a történet. Helyenként még előfordulnak gyerekes megnyilvánulások, de már elindultak a fejlődés útján a karakterek. A Dermesztő ölelés a nagy egész mellett egy kisebb csoportra fókuszál, itt gondolok Lissára, Christianre, Rose-ra, Dmitrijre, Masonre, Miára és bizony Rose anyjára is. De a hírhedt és rossz hírében álló Adrian Ivaskov is tiszteletét teszi. Ezeknél a részeknél eskü próbáltam viselkedni, de az az igazság, hogy imádom Adrian karakterét, és csak remélni tudom, hogy miután befejezi a kiadó a sorozat újra kiadását, a Vérvonalak is kapnak egy második esélyt, hogy megtalálják a magyar olvasókat, valamint Adrian & Sydney is, hiszen Adrian története nem merül ki a Vámpírakadémiában. De visszatérve a Dermesztő öleléshez, azt éreztem olvasás közben, hogy egyre addiktívabb és egyre letehetetlenebb a kötet. Szó szerint magához láncol, és nincs menekvés tőle.

Ez a második rész véresebb, brutálisabb és kegyetlenebb, mint az előző. Egy játszma folytatása, ami nem ér véget kiontott életek nélkül. Maga a cselekmény annyira nem ad sokat, de a döntő pillanatokban cselekvésre készteti a karaktereket. Egyfelől drámai is a tini drámák és a döntésképtelenség miatt, másfelől pedig valamivel részletesebb, mint az első rész. A karakterek újfent hozzák a megszokott formájukat, és nem félnek ostobaságokat elkövetni.

A történet viszonylag rövid időt ölel át, ugyanakkor ezalatt a rövid idő alatt pattanásig feszülnek az indulatok, és elkezdődik a világ felbojgatásának művelete. Felejtsétek el, amit a Vámpírakadémia alatt megtudtatok a strigákról, mert ez a kötet gyökereiben változtatja meg a szilárdnak vélt tudást, és rendesen felbolygatja a méhkast. Halál, mészárlás, döntések és valami titokzatos elegye a Dermesztő ölelés.

Adott több szerelmi szál. Lissa és Christian nagyon cukik együtt, habár néha már túlságosan is. Emiatt kapunk feszültséget és egyet nem értést. Aztán ott van Rose és az ő szerelmi háromszöge karöltve Masonnel és Dmitrijjel. Sose fogom megunni a forbidden love-ot, azaz a tiltott szerelmet, hiszen mindig édesebb az, amit nem szabad, és ez a Dermesztő ölelés alatt sincs másképp.

Adrian Ivaskov egy rejtett fegyvere a kötetnek. Már csak azért is, mert végig megmarad a titokzatos playboynak, akit senki sem vesz komolyan, közben meg fontos szerepe lesz majd a továbbiakban, és Lissára nézve is. Azt kicsit sajnáltam, hogy mellette Jesse Zeklos még említés szintjén sincs jelen. Köszi peacock sorozat, hogy megszeretetted velem a karakterét!! Viszont kapunk egy Miát, aki már nem akkora ellenség, mint volt. Felelőtlen, és beszámíthatatlan, de legalább már kikerült az ellenség zónából.

Ami magát a cselekményt illeti, kétség kívül izgalmas, látszik, hogy ifjúsági de ez cseppet sem baj, hiszen a karakterek mellett úgy igazán a vámpírtársadalmon van a hangsúly. Lissa és Rose csak a mozgatórúgói ennek a felállásnak. Emellett nem egyszer ad nosztalgikus hangulatot, és a 10 éve elfeledett érzések is újra előkerülnek. Egyszerre izgultam végig az eseményeket, nevettem jókat Rose beszólásain, és fogtam a fejem, hogy ne legyenek már idióták, és ne keveredjenek bajba.

Összességében egy kifejezetten érdekes második részt kaptam, ami előre vetíti a sorozat további bonyodalmát, és újabb problémákat vet fel a világgal, a szerelemmel és a barátokkal kapcsolatban. Lissa képességeiről semmi újat nem tudunk meg, viszont Adrian jelenléte miatt borítékolható, hogy nem áll meg ennyiben a dolog, és Lissa nagyon fontos eleme lesz még a sorozatnak, már csak azért is, mert ő az utolsó élő Dragomir, a nagy vámpírcsaládok egyike. A kötet vége az elvártak szerint begyorsul, és nem hagy sok időt a gondolkodásra. Kicsit felelőtlen (nagyon az), de kétség kívül igazi adrenalinbomba, ami megrengeti az addigi feszült hangulatot. Valami ilyesmi lezárásra számítottam, és emlékeztem, így örültem, hogy mégis megmaradt az első olvasásomból pár emlékfoszlány a cselekmény alakulására nézve. De azért örültem volna, ha nemcsak a vége pörgős, hanem a kötet többi része is. Ha még nem unjátok a vámpírokat, és érdekel a mora vs striga helyzet dampírokkal megspékelve, akkor a Vámpírakadémia második részét se hagyjátok ki!! Rose gondoskodik a jó hangulatért, Adrian pedig azért, hogy egy kis bűnnel töltse meg a sorokat.

" - Nappal van - suttogtam. - Nappal nem történnek rossz dolgok. - Kihallottam a kétségbeesést a hangomból, egy kislány könyörgését: mondja valaki, hogy ez csak egy rémálom..."

" - Hű! Mivel érdemelte ezt ki? Árvákat mentett ki egy égő házból? Ha igen, először győződj meg arról, hogy nem ő gyújtotta-e fel. - Christian eleme a tűz. Illik hozzá, mert az a legpusztítóbb."

" - Ez nem egy karácsonyi különkiadás! Ez az én életem. A való világban a csodák és a jó dolgok nem jönnek csak úgy.
Dmitrij még mindig higgadtan figyelt engem.

- A való világban az ember megteremtheti a saját csodáit."

" - Rose Hathaway, alig várom, hogy ismét találkozzunk! Ha fáradtan, idegesen ennyire elbűvölő vagy, és monoklival, síruhában ilyen gyönyörű, akkor a legjobb formádban ellenállhatatlan lehetsz."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Julia Dippel: Csendes víz (Izara 2.)

"Teljesnek éreztem magam."

*

Egyszer minden titokra fény derül, s az igazság hullámokat vet… Immár minden halhatatlan tud Izaráról. Mialatt apja a Phalanx tömlöcében tölti megérdemelt büntetését, a Liga beidézi Arit. Kénytelen kétes megállapodásokat kötni annak érdekében, hogy a katakombák fővárosában ő életben, a Luciannal való tiltott köteléke pedig titokban maradjon. 

Ám nem csupán a Nagytanács elé kell állnia, hanem a boszorkányokkal és Lucian családjával is szembe kell néznie… Egyre jobban belegabalyodik a hazugságok, vádak és kétségek hálójába. Átláthatatlan, hogy ebben a zűrzavarban ki mozgatja a szálakat, ezért Arinak nemcsak saját életét kell féltenie, hanem szerelméét is. 

Julia Dippel Izara-sorozata az elmúlt évek legnépszerűbb német ifjúságiregény-ciklusa. Első része, Az örök tűz megjelenése után elnyerte a legjobb német nyelvű elsőkönyvesnek járó díjat. 

A sorozat második része, a Csendes víz feszültségekkel teli, lebilincselő folytatása a történetnek.

" - Hová tűntek a régi szép idők, amikor a halottak egyszerűen halottak maradtak? - motyogtam anélkül, hogy felnéztem volna."

Tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni, mert olyan szinten megvett magának az első rész, hogy egyből kellett a folytatás. Julia Dippel újból megmutatja mi fán terem az ifjúsági fantasy, és ha lehet a Csendes víz még jobban is tetszett, mint Az örök tűz. Nagyon kellett a lelkemnek ez a folytatás. Egy igazán izgalmas, csavaros és fergeteges második részt kaptam, ami simán lepipálja az első részt, és még mindig azt tudom mondani, ha szeretted a Csontvárost, akkor az Izara sorozatot el kell olvasnod!!

Nagyon nagy reményekkel kezdtem bele az olvasásba, és örömöm határtalan, mivel egyáltalán nem csalódtam. Annyi helyen lepődtem meg, annyiszor vert át ez a kötet, hogy az nem igaz. Amikor már azt hinnéd, hogy nem jöhet több csavar, akkor bedob egy újabbat az írónő, és mindent a feje tetejére állít. A történet ott kezdődik, ahol az első véget ért. Nincsenek ugrások, szépen folytatja a megkezdett szálat, és minden egyes fejezettel egyre többet és többet ad. Talán, ami a legjobban tetszett ebben a részben az az írónő repertoárja, az ahogy fogalmaz, választékos és egyszerűen csak jó olvasni, ahogy összerakja a mondatokat. Sajnos a német tudásom nem valami fényes, de el tudom képzelni, hogy milyen élmény lehet németül, eredeti nyelven elveszni az Izara világában. Én kis naiv azt hittem, hogy az első rész után nem fog meglepetés érni, de az az igazság, hogy Julia Dippel sorozata pont az a sorozat, ahol a kötetek előrehaladtával egyre izgalmasabb, veszélyesebb és kiélezettebb lesz a helyzet. Igaz, hogy a kötet címe az, hogy Csendes víz, na de semmi csendes nem volt benne, sőt... Igazi adrenalinbomba, ami felkavarja az állóvizet, és alapjaiban rengeti meg a megálmodott világ képét. Fantasztikus. Lenyűgöző. 

Maga a cselekmény valamivel fájdalmasabb, mint Az örök tűzé, mivel már nemcsak az alapokkal van dolgunk, hanem belevetjük magunkat a világ sűrűjébe, és hagyjuk, hogy a problémák lerángassanak a mélybe. Csavar csavart követ. Akadályból és megoldandó problémákból sincs hiány. Az egyik nehézség követi a másikat, s látszólag nincs vége a megpróbáltatásoknak, mégis alig várod, hogy még többet tudj meg. Nemcsak a karakterek jelleme formálódik, hanem a világban elfoglalt helyük is.

Az Izara egy kárhozatra ítélt, tiltott szerelem története, de emellett csodás fantasy elemek, barátság, bajtársiasság, a család és a nagyobb egység iránti elköteleződés is szerepet kap. Míg az első részben a barátságé volt a főszerep, addig a Csendes víz felborzolja a kedélyeket, és igazi problémákat görget a karaktetek útjába. Úgy éreztem magam olvasás közben, mintha lefutottam volna egy maratont, és minden energiámat elvette volna.

Ari és Lucian ezennel hivatalosan is az egyik kedvenc könyves párosom lett!! Ari végre felnőtt a feladatához. Furfangos, eszes, találékony lány, akit nem lehet csak úgy megvezetni, akire igenis érdemes figyelni, és aki nem egyszer bebizonyítja, hogy miért is ő az Izara, az örök tűz. Veszedelmes, kitartó, bravúrosan veszi az akadályokat, egy túlélő, aki sohasem adja fel, és képes az ördöggel is megalkudni.

Mellette Lucian még mindig egy baromi érdekes karakter, de nem rajta, hanem Arin van a hangsúly. Éltem-haltam a tiltott szerelmi szálért, és az sem segített sokat, hogy ilyen szexi kisugárzású démont teremtett az írónő. Ha kell pimasz, védelmező, egy igazi szívszerelmes hős, aki képes lenne feláldozni önmagát a szerelméért. Valaki kaparjon fel a földről, mert teljesen elolvadtam!! Lucian felugrott a top 10-es álompasi listámra, és kétlem, hogy egyhamar lekerülne onnan.

A kötet úgy nagyjából első fele még nem olyan durva, na de utána teljesen elszabadul a pokol, szó szerint, meg átvitt értelemben is, és ember legyen a talpán, akit nem sodornak el az események, és nem érzi azt, hogy az Izara sorozat beleégett a tudatába. Ha akarnék sem tudnék rosszat írni róla, talán csak annyit, hogy egy NA, azaz new adult váltásnak örülnék. Ezek a zárt ajtós jelenetek kikészítenek!! Nem mondom, hogy így sem volt jó, de kell az az akció is a kötetbe!!

Úgy érzem, hogy Ari és Lucian mellett meg kell említenem azt is, milyen figyelemmel és gondoddal van az írónő a mellékkarakterei iránt. Egytől egyig egyéniség, Victorius valami haláli. Bel, maga az ördög, amolyan Lucifer Morningstar stílusban. Imádtam, de tényleg!! Eliasról meg ne is beszéljünk, mert ő is megérne egy misét, illetve egy vagy két kötetet, mert nagyon izgalmas karakter, és igencsak felcsigázott a jelenléte. Remélem a következő részben több szerephez jut, és meglátja a benne rejlő potenciált az írónő.

Összességében egy baromi izgalmas folytatást kaptam, ami képes volt nemcsak felülmúlni az első rész sikerét, hanem még arra is képes volt, hogy megszilárdítsa a szeretetemet a sorozat iránt, és megmutassa miben is rejlik az ifjúsági fantasy magja. Szerintem az eddigi év egyik legjobb könyvét tartom a kezemben, szigorúan csakis a Divine Rivals után, ami képes volt arra, hogy álmatlan éjszakákat okozzon, és máig ott duruzsol a fülemben. 

Végérvényesen is a sorozat rabja lettem!! Ehhez nagyban hozzájárultak az akciódús, pörgős jelenetek, az, hogy sosem unatkoztam, hiszen mindig történik valami, ha nem előttünk, akkor a háttérben, de az biztos, hogy egy percig nem áll meg a cselekmény, és csak úgy ontja magából a csavarokat és a megdöbbentő fordulatokat. A történet egésze kapott egy szomorkásabb, búsabb fennhangot, ami végig a szerelmesek körül kering, és ami nem hagyja a boldog pillanatokat sem leülepedni. Emiatt a légkör miatt lesz igazán sebezhető a tiltott szerelem, és talán pont emiatt üt hatalmasat a kötet lezárása!! Én nem tudom, hogy hogy lehet így lezárni egy második részt, de ide a harmadikkal, mert nem fogom kibírni, hogy ne tudjam meg, mégis mi a fészkes fene történt, és miért nem lehet 5 kerek perc nyugta a karaktereknek!? Egyszerűen zseniális!! Még nincs a harmadik rész a polcomon, így tényleg nem tudom, hogy fogom kibírni! Legszívesebben már rohannék is a könyvesboltba megvenni. Végezetül pedig csak annyit mondanék még, hogy olvassátok, és szeressétek ti is ezt a nagyszerű sorozatot!!

" - Ha tudtam volna, hogy ilyen nagyszerű a választék itt a férfias csodapéldányokból, mint ti, kedves vadászok, már sokkal hamarabb is jöttem volna."

"Már ismertem a Kánont is, és a tiltott kapcsolatomat egy primus-biztos illúzió fedte. Mi rossz történhetne?"

" - Apaként kérlek: törd össze a szívét, és ezzel mentsd meg az életét."

"Ki a fenének képzeli magát ez az önelégült idióta?! Háborút vív ott, ahol nincs is háború, és arra kér, hogy kockáztassam a barátaim életét?!"

" - Jaj, nem, kis tengeri herkentyűm! - kiáltott ingerülten Victorius. Hosszú léptekkel sietett felém, és kikapta a papírcsontvázat a kezemből. - Mindent, aki nem rothadó hús, a második emeletre megy! Szellemek a földszintre, a harmadik a zombi apokalipszisé! Azt akarod, hogy ez egy átlagos buli legyen, vagy azt akarod, hogy ez legyen a buli?"

"És különben is, mégsem mehetek egy iskolai buliba magával az ördöggel, nem?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Hercz Júlia: Acél és Lazurit

"A te hibád!"

*

Egy rablás… 

Egy medál… 

Egy szerződés… 

Sarah csupán gyerek volt, amikor elrabolták, és elvesztette az emlékeit. Tíz évvel később tolvajként él, és azt tervezi, hogy új életet kezd Amerikában Tessával, akit húgaként szeret. 

Csakhogy minden terve meghiúsul, amikor Tessa eltűnik, őt pedig eladják egy titokzatos idegennek. Vajon mit akar tőle ez a férfi? Létezhet olyan egyezség közöttük, ami segíti Sarah-t? 

Aiden egy otthonvilágát elhagyó égi, aki évek óta kutatja a szervezetében keringő méreg ellenszerét. Éppen kirabolják, amikor megpillantja gyógyulása kulcsát: egy medált. 

Hirtelen új lehetőség nyílik meg előtte, amikor megvásárolja a tolvajt, aki kirabolta. Csakhogy Sarah olyan emlékeket és érzéseket ébreszt benne, amiket már rég eltemetett. 

Vajon Sarah és Aiden képes segíteni egymást? Az érdekkapcsolaton túl szövődhet köztük igazi szerelem? Visszakapja Sarah az emlékeit? És ha igen, lesz benne köszönet? 

Egyedülálló, a régenskorban gyökerező fantasytörténet.

" - Talán tudni szeretnéd, de Lord Feather úgy nézett ki, mint akit megtaposott egy birkacsorda."

Évekkel ezelőtt olvastam az Arany és Ónixot. Emlékszem, hogy nagyon szerettem, és vártam, hogy legyen még ebben a világban játszódó történet. Az Acél és Lazurit nem egy folytatás, megállja a helyét stabdalone-ként is, ugyanakkor akik olvasták az írónő másik regényét, azoknak ismerős lehet a helyszín, a kor, a megálmodott világ és a karakterek egy része is. Nekem egy igazán kiemelkedő olvasmány volt az Arany és Ónix, így nagy elvárásokkal kezdtem bele az Acél és Lazuritba.

A történelmi fantasy nem a legolvasottabb műfajom, de van benne valami, ami vonz magához, és nagyon jó érzés elmerülni egy-egy ilyen világban. Viszonylag elég hamar újra belerázódtam a Hercz Júlia felé világba, és ha nem is teljesen, de foszlányokban még az első részre is emlékszem, előhozta az emlékeimet, és már néhány fejezet után megmutatta, hogy miért is szerettem annyira az Arany és Ónixot. Az Acél és Lazurit hasonlóan kiemelkedő olvasmány lett, már csak azért is, mert a FOKA egy újabb tagjának a történetét ismerhetjük meg, plusz az sem elhanyagolandó, hogy a női hősnő most nem egy finom hölgy, hanem egy tolvaj lány. Egy nagyon ügyes, okos, titokzatos múlttal megáldott lány, akinek a háta mögött kemény évek állnak. Aiden ezzel szemben egy égi, szimbiótával. Akarva-akaratlanul, de Zirről mindig Venom jutott eszembe, még akkor is, ha alapvetően semmi közük nincs egymáshoz, én mégis valahogy úgy képzeltem el, hogy Zir úgy néz ki, mint Venom, csak Aidenben van, nem változik át. Zir humora és szarkazmusa mindent visz, nagyon jól lehet szórakozni rajta, és hihetetlenül jól áll ennek a kötetnek a jelenléte.

Ezúttal a világ egy még mocskosabb szegletével van dolgunk, ahol mindennapos a vér és az árulás, a titkokról nem is beszélve. Ez a szál habár eleinte nem tetszett, úgy gondolom, hogy kellett Aiden és Sarah egymásra találásához. Sarah hiába erős női karakter, néha túlságosan naiv, kíváncsi és vak abban az értelemben, hogy nem lát tovább a nyilvánvalótól. Emiatt kicsit sajnáltam őt, de amúgy egy nagyon izgalmas karaktert sikerült megalkotnia általa az írónőnek, na meg a múltja is tele van titkokkal, és jó sokáig hagy a sötétben tapogatózni.

Aident már a legelején megkedveltem, még amikor nem is lett kimondva a neve, és tagadhatatlan, hogy mennyire szexuális a kisugárzása, de mellette egy igencsak kemény batyu is nyomja a hátát, de Zir valamelyest enyhít a terhén, és a keményebb részeket is feldobja. Az meg már csak tényleg plusz, hogy fehér a haja, így még egy karakter csatlakozott a fehér hajú hárememhez. Ami a személyiségét illeti képzeljétek el Azrielt, és vonjátok ki a mélabút és az árnyékokat.

Az ő kettősük a kötet igazi különlegessége, hiszen már a "párbeszédeik" is haláliak. Sem Aiden, sem pedig Sarah nem egy könnyű eset, így bőven van bonyodalom, makacsság, illetve erő a kötetben. Emellett Aiden egy viszonylag becsületes, néha pimasz, de komoly férfi karakter, aki képes a végsőkig elmenni a szeretteiért, és mindig megszerzi, amit akar, még akkor is, ha saját magát akarja lebeszélni róla, és Zirrel kell érvekkel harcolnia. 

A romantikus szál nagyon lassan, fejezetről-fejezetre bontakozik ki. Az elején csak elveti a magokat, aztán egyre jobban és jobban öntözi ezeket, míg kisarjadnak, és elkezdenek nőni. Az Acél és Lazurit is ehhez a folyamathoz hasonlít. Nagyjából a közepe tája után beszélhetünk romantikáról, addig csak gondolatszinten, illetve elfojtás gyanánt van meg, na de utána... Nagyon jól feldobja a cselekményt, és megszínesíti az oldalakat. Ez az enyhe enemies to lovers szál a gyengém, és egyszer a vesztemet fogja okozni. 

Erotikus, pikáns, és szexi!! Talán tüzesebb, mint az Arany és Ónix, de a jó fajtából. Nem tolja túl az írónő ezt az elemet, mindent a kezében tart, és hihetetlenül jól építi fel az odáig vezető utat. Az eleje nagyon lassú, de miután úgy igazán beindulnak a hormonok nincs megállás, és az Aiden & Sarah páros mindent letarol. Látszólag ég és föld a két karakter, mégis olyan jól kiegészítik egymást. Ami az egyiknek gyengeség, addig az a másiknak erősség, és kovácsolva tudásukat legyőzhetetlenek. 

A kötet javarészt az Életfa utáni kutatás, a hozzá vezető térkép és egy medál körül forog, ez is alakítja a cselekményt, és ez viszi előre a karaktereket. Motivál, mutatja az utat, és ha kell vakvágányra vezet. De emellett kalandos, adrenalinbomba, mindig történik valami, nagyon olvastatja magát, és egyes részeknél szexi, de ebből nincs sok. Leginkább a fantasy vonal dominál, ami nekem nagyon tetszett. Nemcsak maga a világ, hanem az égiek jelenléte is. Persze feszültségben teli pillanatok is akadnak bőven, na meg az elmaradhatatlan csavarok. Trope, azaz zsáner szerint fated mates, slow burn romance (imádom, de tényleg imádom), továbbá a FOKA miatt found family. A kötet utolsó negyede adja az akcióban gazdag jelenetek túlnyomó részét, előtte csak felkészít minket és a karaktereket is a fináléra, a csavarokra, amik (a legnagyobb mindenképp) nem volt meglepetés, de azért arcul csap, és te is úgy érzed magad, mint akit elárultak. Összességében ez a rész is tetszett, jobban, mint az Arany és Ónix, és csak remélni tudom, hogy a többi FOKA tag is megkapja a maga könyvét. Ha még nem olvastál történelmi fantasyt, de érdekel és szívesen támogatnál egy tehetséges magyar írónőtől, akkor meleg szívvel ajánlom Hercz Júlia regényeit!

"Pfff. Ha te orvos vagy, akkor én meg mocsári macska!"

"Hogy lehetne ez a nő az ő Egyetlene, akivel tökéletes összhangban tudna létezni? Hogyan lehetne vele szárnyas gyermekük?"

" - Ezek szerint beismeri? Beismeri, uram - egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta -, hogy olyan lény, akit a sötétség pokla okádott ki magából?"

"Ó, ez tetszik! Legközelebb mondd meg annak a rókának, hogy szellem vagyok! És kísérteni fogom őt, ha még egyszer leférgez."

"Sarah az earlre meredt, és lassan pislogott. Szerelmes lenne a vikomtba? Ezen még nem gondolkodott. De azt tudta, hogy szeretné-e, ha megcsókolná. Ahogy azt is, hogy újra megérintse. Őt érintse, ne mást. De ez csak vágy, nem igaz? A szerelemnek másmilyennek kell lennie, nem?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Mia Sosa: A legrosszabb esküvői tanú

 

"A telefonom SMS-csipogása olyan, mint egy vörösbegyé, ami egyáltalán nem készít fel a kijelzőn megjelenő gigakatasztrófára."

*

Egy oltár előtt elhagyott esküvőszervező? Ja, persze, az iróniát Carolina Santos is érzékeli. De múltjának e kellemetlen mozzanata ellenére Lina olyan lehetőséget kap, amely megváltoztathatja az életét. Csak egyetlen bökkenő van: együtt kell működnie a világ legrosszabb esküvői tanújával a saját kudarcba fulladt menyegzőjéről. 

Max Hartley marketingszakértő eltökélt szándéka, hogy letegye a névjegyét egy áhított szállodai ügyfélnél, aki az arculata kiterjesztését tervezi. Aztán megtudja, hogy a bátyja eszes, lenyűgöző és abszolút tabu exmenyasszonyával kell dolgoznia, aki ráadásul ki nem állhatja őt… 

Ha sikerül egymás kinyírása nélkül összehozniuk a prezentációjukat, mindketten jól járnak. Csakhogy Max az első számú közellenség, mióta arra biztatta a bátyját, hogy hagyja faképnél a menyasszonyt, és Lina a maga részéről kész megfizetni érte. 

Lina és Max hamar felfedezik, hogy nem az ellenszenv az egyetlen érzelem, amitől szikrázik közöttük a levegő. Ám ez a rossz csillagzat alatt született páros mégsem lehet több ideiglenes játszópajtásnál, mert Lina nem vágyik szerelemre, Max pedig soha többé nem hajlandó a bátyja mellett másodhegedűst alakítani…

" - Eltekintve attól, hogy a menyasszony úgy néz ki, mint egy zellerszár, ez egy igazán szép esküvő."

Nemcsak az írónő neve cuki, hanem ez a könyv is. Valami eszméletlenül aranyos a borító, de senkit se tévesszen meg, mert szexi, pikáns és forró is tud lenni, ha a helyzet úgy kívánja, és úgy kívánja. A romkomok a gyengéim, főleg a melegebb napokban, és a mai pont egy ilyen nap. Limonádét/jeges teát a kézbe, és indulhat a kikapcsolódás!! Nyári olvasmánynak tökéletes, de ha csak ki szeretnél kapcsolni, akkor is tudom ajánlani.

Mint szinte majdnem minden romkom, így A legrosszabb esküvői tanú is egy érdekes felállással kezd. Adott Lina, aki esküvőszervező, de pont a saját nagy napján hagyják faképnél. De mit, vagy inkább kit sodor az útjába a sors évek múltán? Újra belebotlik az exvőlegénybe, és annak öccsébe, akinek a meghiúsult esküvőt köszönheti. Remélem mondanom sem kell, de engem már ez a szituáció megnyert magának. Mia Sosa regényei nem ismeretlenek előttem, hiszen egy időben elég sokat láttam őket instagramon, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is tud. Sokat nevettem, fogtam a fejem olvasás közben, és nem egyszer forgattam a szemem, hogy na ne!! Ha egy könnyed olvasmányra vágysz A legrosszabb esküvői tanú pont ilyen. Kedvelhetőek a karakterek, gyorsan, pörgősen lehet haladni a történettel, és nem utolsó sorban megadja a romkomokra jellemző hangulatot. Légies, humoros, ha kell szarkasztikus, de az biztos, hogy garantálja a jól szórakozást. Én nagyon szerettem, és csak remélni tudom, hogy az írónő másik könyvét, a The Wedding Crashert is olvashatjuk magyarul. Főleg, hogy Dean a főszereplője, akit nagyon megkedveltem hála Maxnek. Az esküvős téma nagyon idegen számomra, de jó volt olvasni róla, még akkor is, ha néha kicsit stresszesnek tűnik, és baromi sok meló van vele.

Nem mondom azt, hogy A legrosszabb esküvői tanú a legjobb romkom, amit életemben olvastam, de van benne valami, ami megfogott. Eleinte egy enemies to lovers történet egy kis szorongással és évődéssel, civakodással megfűszerezve. Ezen felül only one bed, és itt konkrétan a vigyort nem lehetett levakarni a fejemről. Egyszerűen imádom, amikor csak egy ágy van, és mindenki tudja merre is halad tovább a cselekmény: 🌶️🛏️🌶️. Továbbá brother's ex girlfriend zsáner is van benne, amit sose szerettem igazán, de ennek a regénynek kifejezetten jól áll.

Alapvetően egy cuki, aranyos történet, ami nem akar túl sok lenni, mégis megadja hozzá a lehetőséget. Max és Lina kapcsolatába ad egyfajta betekintést, kezdve az ellenségek közötti feszültséggel, a megbántottság érzésével, a múltbéli kísértetekkel, és a továbblépés kecsegtető lehetőségével. Számomra egy egy nap alatt kiolvasós kötet lett, amit ha elkezdesz nehéz elszakadni tőle. Én sem tudtam, ezért együltő helyben befaltam az egészet. Viszonylag közepes terjedelmű, így nem jelent akadályt azoknak sem, akik lassabban olvasnak.

A kötet igazi különlegessége a brazil kultúra adaptálása. Imádok számomra új népek szokásaival találkozni, és ha csak néhány oldal erejéig is, de jó a megszokott dolgoknak a részese lenni. Megfűszerezi a sorokat, és ad egyfajta hangulatot is. A brazil ételek miatt szó szerint csorgott a nyálam, a tortákról nem is beszélve. Nagyon éhes lettem ezektől a részektől, és legszívesebben minden ételt megkóstoltam volna, ami szóba került. Lina családja nagyon szerethető, megbocsátó, és fergeteges a hangulat náluk, így nem csoda, hogy többet akartam belőlük.

Alapvetően Lina és Max a főszereplői a regénynek, ugyanakkor Andrew is sajnos szerepet kap. Ő az, aki miatt elindul A legrosszabb esküvői tanú, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kárörvendtem, amikor szorult helyzetbe került, és nem éreztem azt, hogy a sors visszaadja, amit kell. Nem véletlenül mondják azt, hogy a fagyi visszanyal, és A legrosszabb esküvői tanú alatt rendesen vissza is nyal. Andrew már csak tudja, én meg akármilyen gonoszul is hangzik, élveztem, hogy szenved.

Lina egy baromi erős, határozott, igazi kőszikla, akit nehéz kibillenteni az egyensúlyából, ugyanakkor neki sincs kőből a szíve. Mia Sosa egy keményebb múltat ad neki, abban az értelemben, hogy már az elején arcul csapja, és megmutatja, hogy nem minden habos-babos, és kell annak a bizonyos Tündérkeresztanyának a keze, hogy megkavarja az állóvizet, és a helyes irányba terelje őt. Sokan nem tudják, de kacérkodtam az esküvőszervezéssel, már csak azért is, mert nem vagyok esküvőpárti, ugyanakkor jó érzéssel tölt el másokat boldognak látni. Emiatt valamilyen szinten át tudtam érezni Lina helyzetét, és nagyon drukkoltam, hogy az enemies szál gyorsan csapjon át valami egészen másba, és erre nem is kell olyan sokat várni.

Lina mellett úgy gondolom muszáj beszélnünk Maxről is, akivel kicsit viharosan indult a kapcsolatom. Az első gondolatom az volt, hogy mekkora egy pöcs, aztán meg az, hogy túlságosan mások kedvében akar járni, megalkuszik, és nem helyezi saját magát legelőre, ami óriási hiba, de aztán szépen fokozatosan sikerült megkedvelnem, és a kötet végére sikeresen bebizonyítja, hogy bizony több van benne, mint amit elsőre enged meglátni magából. Akárcsak Lina, úgy Max is hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül, és a végére már korlátok nélkül cselekszenek. 

A pikánsabb, forróbb részek pont jókor jöttek. Felmelegítették az amúgy aranyos légkört, és fülledt hangulatot varázsolt a lapokra. Szerintem kellő mennyiségben volt ahhoz, hogy ne legyen közönséges, illetve nem sieti el a dolgokat, és meghagyja, hogy az érzelmek és a szexuális vonzás a megfelelő időben bukkanjon elő. Végig ott van a levegőben, de csak egy bizonyos ponton mutatja meg úgy igazán magát. Ha a chili mérőn kellene bejelölnöm, akkor egy 🌶️🌶️ fokozatú rangsorozást kapna tőlem.

Ami talán A kötet legnagyobb erénye az az, hogy valós, hibázik és nem akar túlságosan tündérmesés lenni. Ugyanúgy megmutatja a hibákat, és gyarlóságokat. Összességében nekem egy pozitív élmény volt az olvasása, és egy igazán szórakoztató, szerethető és nem utolsó sorban olvasmányos történetet kaptam. Lina és Max párosáért odáig voltam, nagyon drukkoltam nekik, na meg annak is, hogy Lina végre képes legyen elengedni a múltat, élni és új tapasztalatokat szerezni. Max kapcsán pedig azért szorítottam, hogy sikerüljön kilépnie a testvére árnyékából, és megmutatni, hogy egyedül is képes megfelelni, sikerre vinni a kitűzött feladatot, célt. Néhány helyen eléggé kiszámítható a cselekmény, viszont szinte várod ezeket a részeket, hogy megtudd, hogyan is kezelik a karakterek, és mi lesz a végkimenetel. Az nem kérdés, hogy jól szórakozol e, mert nagyon, és habár nem ütöttek nagyot az előforduló csavarok, szerettem, ahogy megkavarta az állóvizet, de csínján bánt az érzelmekkel. Ha szeretitek a romkomokat, ne hagyjátok ki A legrosszabb esküvői tanút sem!! Könnyed, szexi, kifejezetten jó a magyar fordítása és nem utolsó sorban igazi beach read, ami tökéletes kelléke lehet egy tengerparti, illetve vízparti nyaralásnak.

"A pillanat, amikor rájössz, hogy épp most csináltál hülyét magadból? Aha. Ez az."

"A nő lő. Talál. Én halott vagyok.

Máris el tudom képzelni az egymondatos sírfeliratomat: Nem is sejtette, hogy ez lesz."

" - Te voltál az, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a banántaxit elvigyük az utolsó kalandjára, úgyhogy ne pimaszkodj velem, asszony! - dorgál meg az ujjával."

" - Én leszek a legjobb francos barátnőd, aki sosem volt.

A karomon égnek áll a szőr, ahogy végigfut rajtam a borzongás. Aha. Pontosan ettől félek. De hé, legalább nem egy pajtában fogunk aludni ma éjjel."

"Tágas. Óriási. Hatalmas. Lenyűgöző.
Ha nem tudnám jobban, azt hinném, hogy a merevedésemről beszél."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Sara Faring: A tizedik lány

"Dél-Amerika legdélibb csücskében, ahol a jégmezők sóhegyekkel találkoznak, leányiskola állt egy magányos sziklán."

*

Egy ​kísértetjárta argentin kúria. 

Egy családi átok. 

És egy csavar, amire egyáltalán nem számítanál. 

Üdvözlünk mindenkit a Vaccaro Iskolában! 

Dél-Amerika legdélebbi csücskében egy mindentől elzárt leányiskolát találunk. Különös erők sújtják ezt a szentségtelen szikladarabot, a legenda szerint mindenki el lesz átkozva, aki itt merészel letelepedni. Mavi számára viszont ez a hely az egyetlen kiút, hiszen édesanyját elragadta a kormányzó hatalom, így a neki el kell hagynia otthonát, Buenos Airest. Fiatal tanárként itt kezdhet új életet, Argentína leggazdagabb leánynövendékei között. Mavi megpróbálja elfogadni az impozáns ház idegenszerűségét. 

De amikor tíz diákja közül az egyik eltűnik, és mindenki úgy kezd viselkedni, mintha megszállták volna, nem tud többé nem tudomást venni a szentségtelen sziklán kísértő erőkről. Meg akarja fejteni a hiányzó lány rejtélyét a figyelmeztetések ellenére is, hogy veszélyes éjszaka kószálnia. 

Ráadásul különös Másvilágiakról szóló pletykák is keringenek. Az egyik ilyen lélek, egy rejtélyes fiatalember olyan titkokat őriz, amelyek Mavinak nemcsak az érzéseire, hanem a puszta létezésére is hatással vannak.

"Nem városi lányokkal van dolgom, hanem Vaccaro Iskolás lányokkal. Olyanokkal, akik szerencsések és magabiztosak, akiknek élénk emlékeik vannak a gazdagságról. Az ő csínyjeik ezeknél sokkal alattomosabbak lesznek."

A tizedik lány egy paranormális gótikus fantasy, abból is a hátborzongatóbb, misztikusabb fajta, ahol sosem tudhatod mi leselkedik rád a sötétben, mi fog lerántani a mélybe, és tölti meg álmokkal és borzongással a Vaccaro Iskolában töltött napjaid. Szerintem ennél különlegesebb, különcebb kötetet is rég olvastam. Alapvetően szeretem az újdonságokat, és nekem A tizedik lány az volt, már csak azért is, mert nem vagyok nagy horror fogyasztó, de ez most nagyon betalált.

Adott egy iskola Argentínában, aminek már a múltja is tele van rejtélyekkel, érdekes eseményekkel és nem mindennapi rémségekkel. Az biztos, hogy kell egy alaphangulat a kötethez, mert vagy egyből beszippant, vagy azt érzed, hogy ez nem neked való. Nekem tetszett, főleg a különlegessége miatt, és azért, mert nagyon érdekes, már-már velőtrázóan félelmetes a hangulata. Nem titok, hogy elsősorban a borító és a fülszöveg keltette fel az érdeklődésemet, de ez azután sem lankadt, hogy ténylegesen elkezdtem olvasni. Az eleje kicsit furcsa volt, kellett jó néhány fejezet, hogy belerázkódjak, és fel tudjam fogni a történéseket. Az biztos, hogy alaposan oda kell figyelni a cselekményre, mert könnyű elveszni a sorok között. Tudod, vannak azok a könyvek, amik először csak kinyúlnak érted, magukhoz édesgetnek, aztán pedig berántanam. A tizedik lányt olvasni pont ilyen érzés. Egyszerre érzed azt, hogy megragadt és nem akar elereszteni, továbbá azt, hogy nem tudod mire megy ki az egész, de a részese kell, hogy legyél. Annyira összetett, és sok pici apró részletből áll össze, hogy úgy igazán csak a végére nyer értelmet a cselekmény, és maga a Vaccaro Iskola léte is. Hátborzongató, csavaros, titokzatos, néhol félelmetes, de kétség kívül izgalmas olvasmány, amit évente csak egyszer olvas az ember. Azon kevés könyvek közé tartozik, amihez foghatót nehéz találni.

Nemcsak a karakterek, hanem úgy az egész atmoszféra is ontja magából azt a komor és sötét hangulatot, ami a köteten uralkodik éjszakánként. Ha tehetitek ne este olvassátok, mert nem sok alvás lesz belőle. Nekem pont azért tetszett, mert nem a szokványos vonalat követi, hanem megy a saját feje után, és minden egyes fejezettel egyre jobban összekuszál, és megmutatja, milyen is az, amikor egy csavarral minden, amit eddig tudtál a feje tetejére áll.

Zseniális, hiánypótló regény, ami képes borzongást kiváltani, és a legmeglepőbb pillanatokban lesokkol. A hangulata kicsit melankolikusabb, kell hozzá egy nagy adag nyitottság, és kíváncsiság az újdonságok iránt, de akiben ez megvan, az nagyon fogja szeretni Sara Faring regényét. Az írói stílus is páratlan, a saját gyökereit keveri a gótikus horror műfajával, és A tizedik lány csalogat, alig várja, hogy te is csatlakozz a kalandhoz.

A cselekmény mellett a karakterek is egyediek, igazi egyéniségek, főleg azok a fejezetek, amik Angel szemszögéből íródtak. Bevallom, először nem tudtam hova tenni ezt a szálat, DE, és itt fontos a de, végül ez lett az egyik kedvenc elemem a kötetből. Az elején kevésbé érthető, de aztán ahogy leülepszik a sok információ, lesz igazán izgalmas, de aztán jönnek a csavarok, pofon ütnek, és egyszerűen csak fogod a fejed, hogy hűha, wow!!

Röviden nekem is ez jutott először eszembe, ahogy befejeztem A tizedik lányt, hogy hűha meg wow. Az biztos, hogy még csak hasonlóval sem találkozhat az ember, annyira eredeti az írónő regénye. Hátborzongató épület? Pipa! Szellemek, vagy legalábbis hozzájuk hasonló lények? Pipa! Titkok? Pipa! Íratlan szabályok? Pipa! Borzongás? Pipa! Meghökkentő csavarok és fordulatok? Pipa!

Úgy nagyjából a 80. oldal környékén kezd leülepedni a történet, innentől válik igazán izgalmassá, itt mutatja meg először a foga fehérjét, és itt mutat rá arra is, hogy mekkora kettősség lakozik a Vaccaro kúria életében. A nappalok teljes kontrasztot alkotnak a veszélyes, "szörnyektől" hemzsegő éjszakával. Míg nappal egy iskola életébe enged betekintést, addig éjszaka életre kelnek az árnyékok, és elindulnak éjféli csemegézésükre. Sem te, sem pedig az álmaid nincsenek biztonságban.

Légy részese te is a történetnek, és A tizedik lány rejtélyének!

" - Hallod egyáltalán, amit mondok, te kis csótány?
Később ráébredtem, hogy a csótány névvel az apai gondoskodását fejezi ki felém. Én lettem az apró, cuki kis csótány, amilyen még sose volt Charonnak."

" - Egy lényeges dolog részesei legyen, Madam? Szeretném... szeretném azt hinni, hogy ennek semmi köze az... - Megköszörüli a torkát. Legalább három másodpercen át várakozik, ami egyenlő az örökkévalósággal Carmela idegtépő jelenléte mellette. - A tizedik lány."

"Kinyitom a szemem, kinézek a csipkés szélű jégre, ami szürkének tűnik a hajnali ködben. Azt hiszem, eggyé váltunk.
Én vagyok ő.
Dom."

"Ebben a házban, a szűk szobákkal, a kanyargó folyosókkal és a vad félhomállyal semmi sem tűnik valóságosnak. Mintha a hely mindenki számára egy szövevényes tündérmesét álmodna. Yesinek gótikus rejtélyt, a lányoknak fejlődésregényt, nekem meg valami furcsa románcot. Saját elvárásainkat használja fel ellenünk, hogy jobban illeszkedjen a fantazmagóriájához."

"A kezemet lesve igyekszem ezredjére is emlékeztetni magam, hogy száznyolcvan centi magas vagyok. Mintha egy huskyt kereszteztek volna egy milánói férfimodellel."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Alexandra Bracken: Lore

 

"Felébredt. Érdes földet és halandó vér szagát érezte maga alatt."

*

Tagadhatod ​a sorsot, de a sors nem tagadja meg magát. Ha harcolsz ellene, az nem ment meg attól, ami rád vár. 

Egy régi lázadás büntetéseként hétévente kilenc görög isten kénytelen halandóként járni a földön, és ősi dinasztiák leszármazottai vadásznak rájuk. Mindannyian meg akarnak ölni egy istent, hogy megszerezzék annak hatalmát és halhatatlanságát. 

Lore Perseous már régen hátat fordított ennek a brutális világnak, miután egy rivális dinasztia megölte a családját. Évekig ellenállt a bosszú gondolatának, de a következő vadászat előtt segítségét kéri két résztvevő: Castor, a rég halottnak hitt gyerekkori barát, aki megdobogtatja Lore szívét, valamint az utolsó eredeti istenek egyike, a súlyosan sebesült Athéné. 

Az istennő szövetséget ajánl közös ellenségük legyőzésére. Azonban Lore döntése, hogy sorsát Athénéhoz köti, és újra csatlakozik a vadászathoz, halálos árat követel – és talán nem is elég ahhoz, hogy megállítsa egy új isten felemelkedését, akinek hatalmában áll az emberiséget térdre kényszeríteni.

"A szörnyek az árnyékokban élnek. Ha le akarod vadászni őket, nem szabad félned utánuk menni. És csak úgy pusztíthatod el őket, ha neked élesebb a fogad és sötétebb a szíved."

Görög mitológia 21. századi köntösbe burkolva? Sign me up!! Nagyon nagyon kíváncsi voltam erre a kötetre. A mitológia, főleg a görög az egyik kedvencem, viszont még nem olvastam olyan könyvet, ami ezt a mai világba adaptálta volna bele, és ne vitt volna minket vissza az időben. A Lore az első ilyen próbálkozásom, és nem bántam meg, hogy kézbe vettem. Nem mondom azt, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, mert nem, de összességében tetszett, és örülök, hogy olvashattam. Egy 4 csillagos olvasmány lett a számomra, amit biztos nem fogok egykönnyen elfelejteni. 

A kötet első 100 oldala számomra hihetetlenül lassan indult be, nem éreztem azt, hogy megfogott volna magának, kicsit zavaros volt, sokszor nem értettem éppen mi történik, de aztán történt valami és elég gyorsan befejeztem a hátralévő részt. Igazi kis különlegesség a görög mitológia kedvelőinek. Nem az a szokványos fantasy regény, viszont annál inkább több vért, halált, harcot és küldetést ígér, és meg is kapjuk ezeket. Valahol olyan a Lore, mintha egy véres videójáték és a görög mitológia szerelemgyereke lenne. Senki sincs biztonságban, minden oldalról veszély leselkedik, és nem tudhatod, kiben bízhatsz meg, és kit érdemes nagy ívben elkerülni. Lore, a címadó, s egyben főszereplőnk a Perszeidák utolsó fennmaradt túlélője. Egy erős, de annál inkább makacs lány, aki a feje után megy, és félelmet nem ismerve veti bele magát a legesélytelenebb harcba is. Kedvelhető karakter, de arra számítsatok, hogy nem lesz gyalog galopp vele a menet. Ugyanakkor szerintem jó volt, hogy ő a mesélő, mert ahogy eljutnak hozzá az információk, úgy hozzánk is, és együtt rakhatjuk ki a kusza képet. Ismeritek azt az érzést, amikor tudjátok, hogy figyelni kellett volna valamire, de nem tudjátok, hogy mire és végül váratlanul lecsap rád? Na, a Lore is ezt csinálja. Körbelengi egy különleges atmoszféra, megtölti a levegőt feszültséggel és bizalmatlansággal, majd hagyja, hogy aztán rád szakadjon ennek a terhe.

A Lore-t valaki vagy nagyon szereti, vagy nagyon nem. De ez a legtöbb görög mitológiai regénnyel szerintem így van. A Lore egy olyan fantasy, ami megmozgat, és érzelmeket vált ki belőled. Ezek lehetnek pozitívak, illetve negatívak is. Engem mindenesetre sikeresen meggyőzött Alexandra Brackennek ahhoz, hogy akarjak még olvasni tőle. A Lore egy igazán izgalmas, kicsit sötét, de annál inkább akcióban dús történet.

A cselekmény és a világfelépítés sokszor érezteti azt, hogy valamiről lemaradtunk, vagy éppen tudnunk kellene. Ezzel szemben az alap fejezetről fejezetre építkezik, és ez érezhető is. Mindig is csodáltam azokat, akik hozzá mernek nyúlni a mitológiához, és a saját szájuk szerint alakítani rajtuk, beleszőni a sorokba, és úgy alapvetően mernek dolgozni velük. Alexandra Bracken nagyon jól megtalálta a tökéletes egyensúlyt a mitológia és a mai világ felépítése között.

Mondhatjuk feminista regénynek is, hiszen nem egyszer kérdőjelezi meg a női-férfi hatalmi kapcsolatokat, és a világban elfoglalt szerepüket. Lore fenekestül felforgatja a világot, és minden egyes titkot feltár, továbbá megmutatja, hogy mekkora erő rejlik a "gyengébb nem"-ben. Ő és Athéné végig a hátán viszi a cselekményt, s habár az elején fura volt az istennő jelenléte, a végére nagyon megkedveltem, és nélküle nem lenne az a Lore, ami.

Mellettük Castor és Miles az, akire igazán érdemes figyelni. Mind a ketten más-más miatt értékes elemei a történetnek, és más miatt érdemes figyelni a cselekvéseiket, és a döntéseiket. Sem ők, sem pedig Lore nem az a személy, akik a kötet elején voltak. Az írónő által hatalmas jellemfejlődésen mennek keresztül, és a nehézségek ellenére is megmaradtak annak a tiszta léleknek, akiket még nem ragadott el a hatalom, és a becsvágy.

Ami a kötet felépítését illeti többször éreztem azt, hogy az írónő egyes részeket kifejtett, másokat meg hagyott a sötétben tapogatózni, és arra kárhoztatta őket, hogy saját maguk által emelkedjenek ki, és kezdjék el alakítani a cselekmény menetét. Sokszor ezek a részek okozzák a legnagyobb meglepetést, és ezek azok, amik után következnek a fordulatok és a bukkanók.

Végig azon gondolkodtam olvasás közben, hogy mihez is tudnám hasonlítani ezt a regényt, azok kedvéért akik nem mernek belekezdeni, és az az igazság, hogy olyan mint egy felnőttesebb Percy Jackson, amiben jóval több az áldozat, a gyilkosság és a kegyetlenség. Ezalatt azt értem, hogy hiába az isteneken van a hangsúly, sokan nem, ahogy én sem készültek fel arra, hogy bizony ez egy erőszakos regény, tele brutalitással és vérrel. A borító kicsit csalóka, de ez nem egy leányregény pillangókkal, és mezőn táncoló istennőkkel. Ami nekem hiányzott belőle az a több szemszög, mert a Lore csak Lore szemszögéből mutatja be a történetet. Úgy érzem, hogy Castor sokkal többet érdemelt volna, illetve talán képes lett volna kicsit puhítani a kötet keménységén. A világfelépítésnek, Castor fejlődésének és úgy egészében a regénynek is jót tett volna, de így is elégedett vagyok, mert szerettem a Lore-t. Ha össze kellene foglalnom azt mondanám, hogy a bosszúról, a múltról, a túlélésről, a családról, az összetartozásról, szeretteink emlékéről és magáról a sorsról szól. Arról, hogy vajon lehetséges e a hátunk mögött hagyni a múltat, vagy akkora súlya van, hogy képes letaszítani, és egészében elnyelni. Ha szeretted az Akhilleusz dalát szerintem a Lore is tetszene. :)

"Amikor végre áttört egy érzés a zsibbadtságon, nem az volt, amire számított. Düh. Nem vad és elemésztő harag, hanem éles és kegyetlen. Olyan éles és kegyetlen, amilyenek gyakorlókardjaik voltak."

" - Az utolsó halandó tagja. Az új Poszeidón, az Árapályhozó egykoron Perszeusz ivadékai, a Perszeidák közé tartozott."

" - Csak a szörnyetegek maradtak. Mindig is nagy bátorság volt benned, chrysaphenia mou. Vannak szörnyek, akiknek elijesztésére elég ez a bátorság... de lesznek mások, nagyobbak, vadállatok, akik örömmel vesznek részt a hajszában. Megértetted?"

" - Hát nem nyilvánvaló? - kérdezte Castor. - Méltó akartam lenni hozzád.
- Méltó akartál lenni hozzám? - kérdezett vissza. A szavak gyakran túl gyorsan, túl élesen jöttek, és ezt nem akarta. Most nem. - Cas...
- Lore - szólt Castor ugyanolyan lágy hangon. - Velem született három fontos képesség: az, hogy lélegezzek, álmodjak és szeresselek."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)