2025. december 22., hétfő

S. T. Abby: Sidetracked - Eltérítve (Mindf*ck 2.)


"Anyám Konfuciuszhoz fordult, valahányszor motivációs szavakra volt szüksége."

*

Mindig meg akartak törni, de most már túl erős vagyok. Érinthetetlen. Legalábbis addig, amíg… meg nem ismertem őt. 
LOGAN 
Olyan régóta csakis a célt láttam magam előtt, hogy elfelejtettem, van körülöttem egy egészen másféle világ is. Amíg meg nem ismertem Lanát. Nem számítottam arra, hogy valaha is találkozhatok egy olyan nővel, mint ő, és imádom, hogy soha nem látom előre, mit tesz vagy mit reagál. Ez is az egyik oka annak, hogy egyre jobban beleszeretek. Ugyanakkor tudom, hogy eltitkol előlem dolgokat, amiket képtelen megosztani velem. Remélem, egy nap majd megbízik bennem annyira, hogy elmond mindent. Csak akkor döbbenek rá, hogy milyen harcias, amikor a munkám veszélybe sodorja, ám ennek ellenére bármit megteszek, amit csak tudok, hogy megvédjem. Igaz, ahhoz, hogy még jobban megvédhessem, el kellene hagynom, de erre képtelen vagyok. Ezért muszáj más módot keresnem, amivel gondoskodhatok a biztonságáról. De csak remélhetem, hogy ez elég lesz. Mert bármilyen harcias is, attól még törékeny… Ugye?


" -  Gyakran könnyebb azt hinni, hogy nem lehet gonosz az, akit szeretünk, mint bevallani, hogy cserben hagytunk valakit, akinek sokkal fontosabbnak kellett volna lennie számunkra."

A sorozat megszállottja vagyok, és a Sidetracked c. kötetet sokkal gyorsabban ledaráltam, mint a The Risket, mivel már tudtam, hogy mire is számíthatok, és egyszerűen nem tudtam nem gyorsan haladni vele. Mire kettőt pislogtam már vége is volt, és újra leesett az állam a függővég miatt, amire amúgy számítottam, mégis nagyot ütött, és ide a harmadik résszel, mert nem bírom tovább! Még több kell, még sokkal, de sokkal több.

A Sidetracked - Eltérítve most nem Lana gyilkosságaira helyezi a hangsúlyt, hanem sokkal inkább arra, hogy Lana és Logan közelebb kerüljön egymáshoz, hogy kiélezettebb legyen a sorozatgyilkos helyzete, a tettek mértéke és az a küzdelem, amit az FBI folytat a tettes ellen.  Emiatt habár azt hinnénk, hogy Lana háttérbe szorul nincs így, hiszen ugyanazt az arcát mutatja, mint amit az első részben is megszokhattunk tőle. Ő tipikusan az a nő, aki elől menekülni kell, akitől félni kell, mert báránybőrbe bújtatott farkas, aki harap és tőből letépi a ... karod. A cselekmény és a pszichológiai feszültség tovább mélyül, többet ad magából, és még jobban belevési magát a történetbe. Ennél a második résznél látszik igazán az, hogy egy nagyobb narratíva része, ugyanolyan fontos eleme, mint a sorozat többi része, és ez a kötet is hozzáad az élményhez, a bizonytalansághoz és mindahhoz, amit a Mindf*ck sorozat ad! A múlt traumái folytonosan előkerülnek, alakítják a cselekmény kimenetelét, és egy teljesen új mederbe sodorja azt. Emellett a jelen döntései is hatással vannak a döntésekre, és végig macska-egér harcot folytatva alakítják a történet kimenetelét.

Addiktív, sodró lendületű, veszélyes, badass és lehengerlő a történet. A karakterek egyediek, főleg Lana, aki ebben a részben is veszélyforrás, aki elől elmenekülni nem lehet, és aki ha egyszer kinézett valakit magának, akkor annak annyi, reszeltek. A férfiak levadászni való vadak a szemében, akik büntetést érdemelnek a tetteikért, és nincs megbocsátás, főleg nem akkor, ha felkerülnek Lana Myers radarjára!

Maga a tempó feszes, és a belső konfliktusokat is a megfelelő helyen sorakoztatja fel. Erkölcsileg megkérdőjelezhető tetteket sorakoztat egymásra, két gyilkossági szálat futtatva egymás mellett. Hol az egyiket teszi hangsúlyosabbá, hol a másikat, de az biztos, hogy nem unatkozunk olvasás közben, és nem mentesülünk a hullák megtalálása alól sem. Ha egyszer elkezdi a gyilkolást nem hagy maga után szemtanúkat.

A karakterek egytől egyig olyan múlttal rendelkeznek, amikben sérültek, ám nem áldozatként kerültek ki a történések hálójából, hanem túlélőkként, akiket kísért a múlt, és S. T. Abby tesz róla, hogy ez a múlt mindenkit utolérjen, és még egyszer utoljára megnyomorgasson, mielőtt képes lenne végleg elengedni azt. A Sidetracked alatt nemcsak Lanát helyezi nyomás alá, hanem a többieket is. Semmit sem tesz cél nélkül, és mindennek megvan az oka.

Ugyanúgy szól ez a rész a kérdésekről, a bosszúról, az igazságszolgáltatásról és az önazonosságról, mint az első rész, azzal a különbséggel, hogy az írónő elmélyíti a szálakat, és már magas a tét, már nemcsak magára számíthat Lana vagy éppen Logan, és emiatt kerülhet egy gyilkos kereszttüzébe, aki bosszút akar állni a másikon, vagy éppen megmutatni, hogy mi mindenre képes.

A kötet végig feszes tempót diktál, amiatt nagyon könnyen lehet vele haladni, és ez a gyors tempó nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy pillanatok alatt a végére érjünk. Végig fenntartja a figyelmet, és megmutatja, hogy egy rövid kötetben is lehet izgalmas cselekményt, és mindent megváltoztató eseményeket egymásra pakolni. A befejezés újból kínzó, de megért minden pillanatot, hiszen nagyon kedvelhetőek a karakterek és a történet is tele van feszültséggel és hatásos belépőkkel.

"A bőrük olyan sok sötétséggel szennyezte be a lelkem, amitől csak a haláluk képes megszabadítani."

"Olyan részeimet kelti életre, amelyekről azt hittem, hogy meghaltak. Újjáépíti a lelkemet a hamvakból. Csakhogy azt a sok árnyékot, ami bennem él, és elrejti a belső szörnyeteget… azokat sosem láthatja meg."

"Nem is tudja, hogy milyen furcsa dolgokat művel a lelkemmel egy ilyen megjegyzés. Visszaadja azokat a hiányzó darabkákat, amikről azt hittem, hogy örökre elveszítettem. Minden egyes eltelt nap után sokkal inkább embernek érzem magam, nem pedig egy lélektelen szörnyetegnek, aki csak vérre szomjazik."

"Mi a büdös franc folyik Delaney Grove-ban?"

"A gúnyolódásukat és a gonosz nevetésüket a sikolyaikra kell cserélnem."



🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

S. T. Abby: Sidetracked - Eltérítve (Mindf*ck 2.)

"Anyám Konfuciuszhoz fordult, valahányszor motivációs szavakra volt szüksége." * Mindig meg akartak törni, de most már túl erős ...