Agatha Christie: A kutya se látta (Hercule Poirot 16.) (Arthur Hastings 9.)

"Arundell kisasszony május 1-jén halt meg, rövid betegség után - halála mégsem okozott meglepetést Market Basingben, a vidéki kisvárosban, ahol Miss Arundell tizenhat esztendős kora óta élt."

*

Hastings kapitány érdeklődve figyeli, ahogy Hercule Poirot a reggeli postáját bontogatja. Az egyik levelet kétszer is végigfutja. Hastings kérdésére, hogy ki írta a levelet és miről szól, a belga detektív egyszerűen átnyújtja neki, hogy olvassa el. A kapitány értetlenkedik: a levél nem is szól semmiről! 

Miss Emily Arundell, minden kétséget kizáróan egy vénlány, Poirot segítségét kéri – de hogy miben, az nem világos. Poirot nem habozik, nemsokára útra kel, Miss Arundell házán azonban „Eladó vagy kiadó” tábla lóg. Mint kiderül, a kisasszony nemrég meghalt, és végrendelete azóta is szóbeszéd tárgya a faluban. 

Mivel Agatha Christie szövi a mese szálát, sejthetjük, hogy a halállal és a végrendelettel sincs rendben minden… 

Poirot-t ez alkalommal nemcsak kis szürke agysejtjei vezetik nyomra, hanem egy kedves foxterrier is.

"Arundell kisasszony gyakran felkelt az éjszaka közepén, nesztelenül járkált a házban, felemelt egy könyvet, végigsimított egy-egy csecsebecsét, megigazított egy vázát, megírt egy-két levelet. Ilyenkor úgy érezte, megelevenedik a ház."

Folytatom a tanulmányaimat, és a következő alany A kutya se látta, amit már nagyon el szerettem volna olvasni. Poirot-val nem az első találkozásom, viszont Arthur Hastings-szel igen. Felettébb élvezhető, kicsit szokatlan történet, hiszen az alapja egy halottól érkezett levél, amiben talán nincs semmi, talán van, mindenesetre Poirot a végére jár, és kideríti számunkra, hogy valóban történet e gyilkosság vagy sem.

Minden úgy kezdődik, hogy még él a későbbi áldozat. Egy tehetős vénkisasszony, aki senkivel sem igazán kedves, mindenről megvan a véleménye és ha hiszed ha nem, de meg vannak számlálva a napjai. Na nem azért, mert beteg lenne, hanem azért mert ez a csavaros eszű krimi királynő őt szemelte ki áldozatnak, és minden erején azon van, hogy nem egy szokványos megközelítésben tálalja az eseményeket. A kötet elején megismerhetjük Arundell kisasszonyt, a családjához fűzött viszonyát, azt hogy kik is törődnek vele igazán, ha van ilyen személy, és már az elején azt is látjuk, hogy kinek van indítéka. Khm... szinte mindenkinek. Így kezdődik ez a zseniális regény, és talán A kutya se látta az egyik legfurfangosabb AC kötet, amihez eddig szerencsém volt. Abban az értelemben nem szokványos regény, mert maga az elhunyttól kap levelet Poirot és Hastings kapitány. Csak a szakavatott szemek láthatják a bűntettet ott, ahol más nem, így Poirot barátjával felkerekedve elmennek Market Basingbe, és itt kezdődik el igazán a történet. Nyom nyomot követ, apró részletek válnak ki, és mutatják meg magukat Poirot előtt. Nemcsak Bob, hanem a ház is segít a nyomozásban.

A szó legszorosabb értelmében véve egy igazi nyomozós történet A kutya se látta, ahol tényleg mindenre figyelni kell, és ahol mindenki gyanús. A bizonyítékok csak úgy gyűlnek, de vajon elég ügyesek leszünk, hogy meg is tudjuk oldani az ügyet, vagy Poirot ezúttal is gyorsabb nálunk? Szerintem nem meglepő módon újfent átjárt az eszemen AC, és meg sem közelítettem a valódi tettes kilétét.

De nagyon jól szórakoztam olvasás közben, hiszen egy igazán izgalmas, a már ismert vidéki angliai közegben játszódó balesetnek látszódó gyilkossági ügyet kaptam, ami talán az egyik leglebilincselőbb AC regény. Valamivel hosszabb, mint amit már megszoktam az írónőtől, de egyáltalán nem volt baj, hiszen jó volt elmerülni ebben az esetben, és tesztelni magamat, miszerint sikerült volna e egyedül felgöngyölítenem az ügyet.

Maga a cselekmény nagyon pörgős, szinte nincs is benne üres járat, és minden megjegyzés, semmiségnek tűnő pont fontos, a félrevezetés már az elején szembeötlik, de mégsem vetjük el addig, amíg igazán biztosak nem vagyunk a megérzéseinkben, és abban, hogy jó emberre gyanakszunk e. A Hastings-szel közös nyomozás miatt volt egy kis Sherlock Holmes beütése a kötetnek, a dinamikájuk nagyon jó, a párbeszédeik szórakoztatóak és mind a ketten különleges karakterek. Remélem lesz szerencsém csak Hastings által felderített ügyhöz is.

Összességében nagyon élveztem, az elejétől kezdve a végéig gyorsan halad a cselekmény, több helyen próbál meg bukkanókra vezetni, de a szemfülesek ennek már nem dőlnek be. A sokadig Agatha Christie regényem után sem érzem azt, hogy ne tudna megújulni egy-egy történet, hiszen mindegyik más és más. Más az elkövető, más az áldozat, és minden egyes nyomozás más és más elemekre épül, amik aztán a végén kiadják az egész képet, és vagy sikeresen veszed az akadályokat, vagy úgy elbukod, mint én.

" -Milyen asszony az unokanővére?
- Bella? Unalmas. Igaz, Charles? 
-  Szörnyen unalmas. Olyan, mint egy fülbemászó. A legjobb anya, de tudomásom szerint a fülbemászó is az."

"Ostoba emberek naponta írják más ostoba emberek élettörténetét."

"- Széttéplek benneteket! - vicsorogta. - Majd megtanuljátok, hogy ebbe a házba nem lehet csak úgy besétálni! Várjatok csak, mindjárt megismerkedtek a fogaimmal!"

" - Csupán szeretet kell, életöröm, és semmi más! 
-  Ahogy mondja, mademoiselle - bólogatott Poirot. - Milyen kár, hogy annyi a félreértés a nézeteltérés - kivált a pénz körül. 
-  A pénz oly mocskos! - lehelte Julia."

" - Mint mondom, ha az ember hazudik, igyekezzék művészien hazudni, tálaljon fel romantikus, érdekes, meggyőző hazugságokat!"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Tahereh Mafi: Ne engedj (Ne érints 5.)

"Juliette sikoltozik."

*

Juliette rövid hivatali ideje Észak-Amerika főparancsnokaként katasztrófába torkollott. Ráadásul támogatás és útmutatás helyett Warner összetörte a szívét, amikor kiderült, hogy sötét titkokat rejtegetett előle a származásával kapcsolatban. 

A drámai eseményekkel zárult szimpózium után Juliette-nek szembe kell néznie családjával, megrázó eredettörténetével és a Regeneráció valódi törekvéseivel, miközben gyermekkorának olyan emlékei is felszínre törnek, melyek örökre megváltoztatják kapcsolatát azokkal, akiket igazán szeret. 

Vajon elég erős ahhoz, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is felülkerekedjen a körülötte egyre csak sűrűsödő sötétségen? 

A New York Times, az USA Today és a Publishers Weekly bestseller Ne érints sorozatának ötödik kötete felkavarja az eseményeket, és mindent megváltoztat.

"Miatta akartam jobb ember lenni. A boldogságáért. A jövőjéért.

De ha ő nincs többé, mi értelme jónak lenni?"

A Ne érints sorozat első három részét év elején szó szerint bedaráltam. Teljesen a sorozat hatalmába kerültem, viszont a negyedik résszel vártam, és úgy érzem, hogy nagyon is jól tettem, főleg a vége miatt. A Ne hazudj mélyen ütött, kavargó érzelmeket hagyott maga után, de A Ne engedj valamivel közelebb vitt a végéhez; a sorozat sokkal érthetőbb, és már az összefüggéseket is jobban átlátjuk. A titkok felszínre kerülnek, és már senki sem az, aki a Ne érintsben volt. Karakterfejlődések, illetve rég eltemetett emlékek kerülnek felszínre, amik még jobban megbolygatják a történet szálát. A Ne engedj egyszerű zseniális volt, egy olyan folytatás, amire megérte várni!!

Maga a kötet nem valami hosszú, ugyanakkor jóval több dolog történik benne, mint a Ne hazudjban. Mert az az igazság, hogy a negyedik rész csak egy kitöltő anyag, megutáltatja veled Juliette-t, de ezen kívül mást nemigen csinál. Egy amolyan bevezető a Ne engedjhez. Ennek fényében sokkal szimpatikusabb, mint két nappal ezelőtt volt, mert a jó szokásokat illik betartani, emiatt olvastam egymás után a két részt, és azt kell, hogy mondjam nagyon jól tettem. Annyi minden van ebben a sorozatban, vannak kiemelkedő részei, mélyrepülés, fejlődés, új karakterek, végre elkezdjük látni a teljes képet, a kérdések helyett válaszokkal szolgál, és biztos vagyok benne, hogy szomorú nap lesz az, amikor a végére érek ennek a csodás, zseniális és Aaron Warnerrel teli világnak. Az egyik legnagyobb kedvencem, és örömmel jelenthetem be, hogy ez az ötödik rész felér az eredeti trilógiához!! Akciódús, kicsit titokzatos, ugyanakkor már nem tart a sötétben, és szépen fokozatosan adagolja az új információkat. Nemcsak Juliette múltja nyílik meg előttünk, hanem Aaron szerepe is, arról nem is beszélve, hogy Kenji olyan szinten felugrott a kedvenceim közé, hogy az nem igaz!! Nemcsak hozza az elvártakat, hanem meg is ugorja azokat. Rövid, de baromi sok mindent ad. 

Megeleveníti előtted a karaktereket, a helyszínt, és végre hagyja, hogy összerakd a kirakós darabkáit. Segít pontot tenni a bonyodalmak végére, és megadja azt, amire vártunk. Válaszokat ad, de nem akármilyen válaszokat. Ezek a válaszok összefogják az eddigi könyveket, és megalapozott tényekkel támasztják alá a mondanivalóját. Nem siet sehova, ugyanakkor ahol kell beveti az akciódús események sorozatát. Csillagos ötös olvasmány, ami megéri, hogy befaljuk!!

Már nemcsak a helyszín vagy a világ felépítése és annak a hierarchiai rendszere a fontos, hanem a karakterek, és a nagyobb kép is. Ad érzelmeket, adrenalinnal dúsított jeleneteket, illetve teljesen magába szippant, és végig a markában tart. Ilyen egy ütős, és eseménydús folytatás!! Nemcsak elvesz, hanem össze is illeszti a darabokat, ahol eddig összetörte a szívedet ott próbál segíteni újra egésszé tenni, és megmutatja, hogy mennyi minden rejlik még ebben a sorozatban.

A karakterek újfent tarolnak, és már nemcsak Juliette, hanem Aaron, Kenji és Naazera is. Juliette hatalmas karakterfejlődésen megy keresztül. Őszintén majdnem sírtam a megkönnyebbüléstől, mert a negyedik részben annyira idegesített a jelenléte, az hogy semmihez sem ért, de mindent is megpróbál irányítani, és nem fogadja el a segítséget. Viszont a Ne engedj alatt végre megtalálta önmagát, és azt, hogy ki is ő valójában. Összetört a múltja, a sok kegyetlenség és nem tudom utálni, mert az írónő által felnőtt végre a feladatához. Kislányból erős nővé érett a Ne engedj alatt. 

Aaron Warner Anderson mindig is a kedvenc karakterem lesz a sorozatból. Nem tud olyat tenni, ami miatt elítélném, ami miatt változna a véleményem róla, de azt el kell mondanom, hogy Tahereh Mafi nemcsak őt kínozta meg, hanem engem is. Ennyit szerintem még egyik rész alatt sem szenvedett, és egyes részeken a szívem szakadt meg miatta!! A negyedik részben jelent meg először Aaron szemszöge, és talán itt a Ne engedjnél fájt a legjobban a fejében lenni. Fájt, ugyanakkor örültem is neki, mert a Ne érints sorozatnak kell az, hogy Aaron fejébe is belássunk.

Aztán ott van Kenji és Naazera. Kenji, aki a Ne engedj alatt kapott először saját szemszöget, s habár először meglepő volt, egy idő után rájöttem, hogy nagyon is nagy szükség van az ő jelenlétére, arra, hogy tudjam mit gondol, és milyen érzelmi harcok dúlnak benne. Naazera pedig egy igencsak erős alappillére ennek a résznek. Érdekes, erős, ugyanakkor érdekel, hogy meg meri e lépni az írónő és nemcsak elhúzza a mézesmadzagot, de meg is ragadja azt. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Kenji és Naazera sorsa a befejező részben.

Ami a világot illeti, már nemcsak az 54-es szektor jelentős, hanem végre egy nagyobb szeletet is láthatunk a világból. Ezek a részek habár nem a leglebilincselőbbek, mégis kellenek a végjátékhoz, ahhoz hogy képesek legyünk továbblátni egy apró szegletén. Úgy érzem, hogy kapunk is valamit, valami újat meg nem is. Halad is előre a cselekmény, meg nem is. Felvezeti a finálét, de egetrengető eseményeket nem hoz be. Megmutatja Emmaline-t, és azt, hogy hol is kezdődött el az egész, hol kezdődött Juliette története.

Aztán ott van a történet, a cselekmény maga, ami az első oldalaktól az utolsóig érdekes, nem hagyja, hogy unatkozz, mégsem történik meg a nagy áttörés. Egyre inkább taszít minket a végső megpróbáltatás, a nagy finálé felé, és én félek. Félek, hogy egyszer vége lesz a sorozatnak, mert Tahereh Mafi Ne érints sorozatát a végletekig tudnám olvasni. Egyszerre addiktív, különleges és lenyűgöző is. Ez a rész hozza azt az izgalmat, amit vártam tőle, és végig ott lebeg előttünk a kép, miszerint még nagyon sok minden fog történni, jó lesz ha résen leszünk. Emellett valahol kicsit meg is tört, és egy újabb szintre emelte az imádatomat Aaron iránt. A történet leginkább a kötet végefelé pörög be, az utolsó harmada tartalmazza az izgalmak nagy hányadát, míg az előtte lévő fejezetek teret hagynak a múlt kibontakozásának és az emlékezésnek. Valahol számítottam rá, hogy jóval több van ebben a sorozatban, mint az első három könyv, ugyanakkor még így is sikerült az írónőnek valami fenomenálisat alkotnia!! Ha egy olyan sorozatra vágysz, ami nem hagy lélegezni és létezni, akkor a Ne érints neked való, mert az biztos, hogy aki elkezdi tűkön ülve fogja várni az újabb és újabb részeket, amik vagy a feje tetejére állítják a világot, vagy a lelkedbe gázolnak és összetörnek. Nagyon nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz még itt, hogy mit is tartogat a befejező rész, és csak remélni tudom, hogy nagy sikere lesz, hiszen még van pár novella, amit jó lenne magyarul olvasni.

"Az a veszély fenyeget, hogy felnyitja a mellkasomat is, de én csak fekszem, akár egy tökéletes zöldség, mialatt meghámoz."

" - Ha Aaron bárki más fia lenne - magyarázza -, már rég kivégeztem volna. Most azonnal kivégeztetném, ha tehetném. Ám sajnálatos módon, egyedül nincs erre felhatalmazásom."

"Aaron Warner Anderson az egyetlen átfedés az életemben, aminek van értelme. Az egyetlen állandóság. Az egyetlen biztos, megbízható szívdobbanás, amim valaha is volt."

" - Ez csak egy piknik volt. - Apámnak hűvös lesz a tekintete. - Tényleg jobb lenne, ha halott lennél, ha azok a körülmények képesek lettek volna megtörni."

"És azonnal elfelejtem, mit akartam mondani.

Mert olyan az arca. Olyan az arca, hogy az ember elfelejti, hol van, kicsoda, vagy mit akart csinálni és mondani."

"A jelen nem az örökkévalóság. A boldogság nem történik csak úgy meg velünk. A boldogságot fel kell fedezni, lehántani róla a fájdalom burkát. Követelni kell. És belekapaszkodni."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Agatha Christie: Pókháló

" A Copplestone Court, Henry és Clarissa Hailsham-Brown tizennyolcadik századbeli, Kent megye dimbes-dombos lankáin megbújó vidéki kúriája gyönyörű látványt nyújtott még egy ilyen márciusi esős délután is."

*

Clarissa Hailsham-Brown szép, fiatal, életvidám nő. Nemrég ment férjhez a Külügyminisztérium egyik vezetőjéhez. A férfi elvált, volt felesége egy gyanús kábítószer-élvezőhöz (vagy kereskedőhöz?) ment hozzá. Egy esős tavaszi estén Clarissa éppen megszabadul vidéki kúriájukban a szállóvendégektől, akik vacsorázni mennek a golfklubba, mikor férje nagy hírrel tér haza: a köd miatt „Mr. Jones” repülője nem Londonban száll le, hanem a házuktól néhány mérföldnyire lévő kis repülőtéren. A miniszterelnök is hozzájuk tart egy kis titkos megbeszélésre. 

Ám amikor Hailsham-Brown elindul „Mr. Jones” elé, Clarissa egy hullát talál a nappaliban! A volt feleség új férje az… Ráadásul visszaérkeznek a vendégek a vacsoráról, megjelenik a rendőrség is, és kezdetét veszi a nyomozás. De közben eltűnt a hulla!

Agatha Christie színdarabjából Charles Osborne írt regényt, minden Christie-rajongó őszinte örömére. Most először jelenik meg magyarul.

„Mi lenne, ha egy hullát találnék a szalonban? Mihez kezdenék?”

Egy nagyon szórakoztató, gyorsan olvasható, furfangos és hihetetlenül rövid történetet kapunk a Pókháló személyében. Megmondom őszintén, én meglepődtem, hogy nem az a szokásos felépítés fogad, és ilyen gyorsan ledaralta az írónő a gyilkossági szálat. Olyan érzésem volt végig, mintha  színházban ültem volna, és egy színdarabot néztem volna meg. Alig kicsivel több, mint 200 oldal a kötet, és talán ez az egyik olyan AC regény, amit pillanatok alatt befaltam. Mire feleszméltem már vége is lett.

Most már kezdem rutinosan érezni magam ezekben a krimikben, mégsem tudtam rájönni, hogy ki a tettes. Valahogy kézenfekvőnek tűnt, hogy aki végül tette az nem lehet, és rendesen a bolondját járatta velem a történet. Adott egy ház, amit nem vehet ki akárki, és adott egy házaspár akik mégis megtehették ezt. Ez még nem is lenne annyira furcsa, ha nem kezdene úgy a kötet, hogy már ott sejted, csak idő kérdése mire kiderül ki fog jobb létre szenderülni. Sem Poirot, sem pedig Miss Marple nem tűnik fel, viszont helyette kapunk egy Clarissát, aki úgy képes hazudni, mint a vízfolyás, és egy szavát sem lehet elhinni, ugyanakkor nagyon szórakoztató teremtés is, aki mellett nem unalmas az élet, és aki már a személyiségével megéri a pénzét. Szeleburdi, ugyanakkor helyén van a szíve, és tudja mikor mit kell mondani. A gyilkosság egyfelől különleges, mert senki sem számít rá, másfelől valahol várható is volt, na meg az is, hogy semmi sem az, aminek látszik, és addig semminek sem lesz értelme, amíg a végére nem járunk az ügynek, ami az eddigi AC regényekhez képest feszesebb tempóban halad, ugyanakkor a Pókhálónak ez áll jól. Mentes a sallangoktól, és csak a tényekre, illetve a tényekként kezelt információkra támaszkodik.

Tele van hazugságok és füllentések hálójával. Szinte már-már olyan szerteágazó, mint egy pókháló, ahol minden egyes apró ponton újabb és újabb információ akad. Senki sem az, akinek látszik. Nehéz hinni bárkinek is, és egy jóval mélyebben gyökerező ügyet tár elénk. Eleinte csak egy gyilkosság története, de aztán szépen kiderül, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, továbbá korántsem ennyiből áll az eset.

Velős, néhol kacifántos, megtréfál ugyanakkor a kellő helyeken komoly, és előáll az igazság fonalával. Javarészt Clarissa szerepel, és az ő oldaláról láthatjuk az eseményeket, a nyomozók fabatkát sem érnek, és elég komikus is a jelenet, hiszen a halott is megtréfálja az egybegyűlteket. Emiatt hitetlenkedve, de belátod, hogy ez az AC regény ennél nem lesz komolyabb, és pont ez a szórakoztató benne.

Igaz, hogy krimiről van szó, de egy vidám krimiről, ahol hazugság hazugságra épül, és hiába kerül elő az igazság senki sem hisz benne. Emiatt éreztem azt, hogy egy színdarabot olvasok, és emiatt volt az is, hogy sokkal jobban tudtam haladni, mint az eddigi AC regényekkel. Viszont sajnálom, hogy ilyen rövidke, mert nagyon szívesen olvastam volna még tovább.

Amellett, hogy bohókás komoly témák is felütik a fejüket. Nem sokáig maradnak, inkább csak elhintve, de megemlítésre kerül a droghasználat, függőség, családon belüli erőszak, bántalmazás, lopás és csalás is. Viszont ezek nem maradnak velünk, mert tényleg csak megemlíti őket az írónő, ezzel is tévútra vezetve minket. De nincs ezzel semmi baj, mert nagyon élveztem olvasni, és jó volt, hogy mentes mindenféle sallangtól a Pókháló, és tényleg csak azokra az információkra támaszkodik, amit lényegesnek tart.

"Érdekes, hogy az emberek mindig azt nem találják, ami ott van az orruk előtt."

" - Számomra érthetetlen, hogy a rendőrség hogyan végzi a munkáját, ha még a halottakat is elveszíti - jelentette ki Hugo."

"Az őrmester félrehúzta a reteszt, és az ajtó kinyílt. A fülke azonban üres volt, csak egy kis cetli hevert a földön, amit Jones felvett, miközben a felügyelő vádlón tekintett Clarissára és Sir Rowlandra.„Ráfáztatok!”, olvasta az őrmester."

" - Sosem hallott még arról, hogy egy testet szigorúan tilos megmozdítani, ha a legkisebb gyanú is felmerül, hogy az elhunyt nem természetes módon halt meg?"

"Mi egy hulla három jó barátnak?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Julia Dippel: Viharos lég (Izara 3.)

"Nyári estéhez képest szokatlanul rövid volt a Gomorrha előtt várakozók sora."

*

Ha ​az őrjítő csendtől nincs menekvés, talán a bosszú adhat megnyugvást, és ha a véggel kell szembenézni, a vihar hozhat feltámadást. 

Ari biztos benne, hogy örökre elvesztette Luciant, ezért a felelős felkutatására indul, hogy bosszút álljon szerelméért. Nemides, Lucian apja az első számú gyanúsítottja, a hatalmas démon viszont nem hagyja, hogy sarokba szorítsák. Ari újra és újra zsákutcába fut, ezért kénytelen Tristantól is segítséget kérni. Azonban ez a kapcsolat az Omega vezetőjével nem marad következmények nélkül. 

Ráadásul egy veszélyes brachion is Ari nyomába ered, egy régi ismerős, aki teljesen felforgatja a lány életét. Az igazság keresése során félelmetes titkokra derül fény, Arinak pedig mérlegelnie kell, mekkora árat hajlandó fizetni azért, hogy megmentse a barátait. 

Julia Dippel Izara-sorozata az elmúlt évek legnépszerűbb német ifjúságiregény-ciklusa. Első része, Az örök tűz megjelenése után elnyerte a legjobb német nyelvű elsőkönyvesnek járó díjat. 

A sorozat harmadik része, a Viharos lég meglepetésekkel teli, fordulatokban gazdag folytatása a történetnek.

" - Szerelem és gyűlölet, nagyon közel állnak egymáshoz, és hamarosan teljesen elveszíti az érzelmei feletti irányítást."

A sorozat második részének a vége miatt úgy éreztem, hogy kell egy kis szünet, és csak utána leszek képes folytatni, mert valljuk be, akik olvasták már, azok tudják, de akik még nem, nos hát szerintem elég annyit mondani, hogy sokkoló. Számítottam rá, hogy csak ideig-óráig lesz igaz a második rész vége közben kialakult állapot, viszont nem éreztem elég erősnek magam ahhoz, hogy hamarabb kézbe vegyem a Viharos lég kötetét. Julia Dippel nagyon jól játszik a meglepetés erejével, illetve a szívbemarkoló események megteremtésével. Akik arra számítanak, hogy a harmadik rész kevésbé veszélyes, illetve lenyugszanak a kedélyek, azokat el kell keserítsem, mert a harmadik rész talán az eddigi legizgalmasabb része a sorozatnak.

Akik, úgy mint én azt hitték, hogy Lucian lesz a főszereplője, a narrátora ennek a résznek azokat ismét el kell keserítsem, mert Ari története folytatódik, hiába van Lucian a borítón. Amit egyébként nem bánok, mert Ari egy igencsak érdekes narratíva. Az első két részben felfedezte önmagát, a harmadikban pedig már azt is láthatjuk, hogy mire képes, hogy mennyire erős és mindenféle túlzás nélkül mondhatom azt, hogy a Viharos lég letaglóz. Olyan szinten izgalmas, veszélyes hogy arra nincsenek szavak. Tele van indulatokkal, bosszúval, meglepő eseményekkel és tettekkel, amik viszik előre a cselekményt, továbbá egyre csak adnak hozzá, és a végén olyan batyu kerekedik, ami tele van minden földi jóval. Az első két részt is szerettem, de ez a harmadik eddig a kedvencem. Meg is szorongat minket az írónő, meg szépen át is ver, plusz elhúzza előttünk a mézes madzagot, és alig várja, hogy bepalizzon minket. Tökéletes folytatás, ami még több Belt ad, és megmutatja Lucian egy új oldalát. Egy olyan oldalt, amit a második rész után olvasni fájdalmas, ugyanakkor a remény hal meg utoljára, és végig bizakodunk abban, hogy csak egy rossz tréfa legyen az írónő részéről Lucian és Ari kapcsolatának felégetése, és reménykedünk benne, hogy még nincs minden veszve. Amit már az első könyv alatt elvetett magokat, azt itt szépen öntözgeti, és alig várja, hogy úgy igazán megmutathassa mire is képes.

A kötet első fele, ami az érzelmeket illeti kicsinál, már csak azért is, mert Lucian nem az, aki az első két részben volt, igazi brachionként viselkedik, bunkó, és nem az, akit megismertünk. Ari szíve és lelke darabokban, de nemcsak az övé, hanem az enyém is, mert fájdalmas, amit velük tett az írónő. Aztán szépen lassan újra egymásra találnak és arra is van esély, hogy talán nem babrál ki többé velük az írónő, de már előre félek a negyedik rész miatt. MERT NEM LEHET AZ A VÉGE, AMI!!

Ari igazi, erős női karakter, aki felnőtt a feladatához, nem adja fel, harcol és akkor is újra és újra feláll, amikor tudja, hogy esélye sincs, mégis küzd és magához mérten a legtöbbet hozza ki önmagából. Nagyon kedvelhető karakter, aki tökéletes alanya az Izara sorozatnak. Erős, viszont nem túl erős. Makacs, néha szemtelen, de helyén van a szíve, és ha fallal is veti körbe magát tudja mikor kell szépen leengedni ezeket a falakat, és beengedni a másikat.

Lucian sokáig nem bukkan fel, de amikor igen, akkor felbolygatja az állóvizet, és mindent a feje tetejére állít. Még mindig nem az a Lucian, akit megismertünk és megszerettünk, viszont jó irányba halad afelé, hogy az legyen. A "kislány" - os részektől még mindig kivagyok, úgy vigyorogtam, mint valami idióta, de imádom a párosukat, na meg Luciant is, legyen az, aki szerelmes Ariba, vagy a brachion, akinek fogalma sincs erről az érzésről.

A kis csapatot még mindig imádom, s habár Bellel kezd egyre jobb lenni a viszonyom, az tagadhatatlan, hogy hatalmas forma, de néha azért meg tudnám folytani egy kanál vízben. Aki még sokat emel a kötet színvonalán az Victorius. Haláli egy fazon, akit nem lehet megunni, és aki a beszédével képes bárkinek a hasában lyukat beszélni, mégis az egyik legkiemelkedőbb figurája az Izara könyveknek. Keveset szerepel, de amikor igen, akkor biztos, hogy valami hihetetlent fog mondani, vagy tenni.

Maga a cselekmény hihetetlenül fordulatos, szinte minden oldalon történik valami. Ha nem harc üt ki, akkor felbukkan egy karakter, aki felborzolja a kedélyeket. A harcok és a véresebb jelenetek brutálisak, kegyetlenek, és egy pontos össze is törnek. Úgy utálom, amikor kapunk egy szerethető új karaktert, majd még el sem érünk a kötet végére, és kinyírja az írónő!! Ennél kegyetlenebb dolgot nem is csinálhatott volna. Teljesen összetört.

De emellett a történet nagyon is olvastatja magát, gördülékeny a sztori, és hiába egy fél tégla szinte észre sem veszed, mert alig várod, hogy a végére érj. Még mindig azt mondom, hogy ha szereted az Árnyvadász világot, akkor adj esélyt Julia Dippel Izara sorozatának is!! Az írónő egy igazi érzelmi manipulátor, mert végig játszadozik veled, de ígérem, hogy megéri. Érdekesek a karakterek, egyedi a történet, és képes egyik pillanatról a másikra fájdalmat okozni. Most mondjam azt, hogy a kötet befejezése megint összetört és kell egy kis idő, amíg teljesen összeszedem magam, és képes leszek kézbe venni a negyedik részt? Kevés sorozat képes erre, de ez a német fantasy az egyik ilyen!! Arról nem is beszélve, hogy a rejtélyek, amik folyamatosan, szinte meghatározhatatlan időközönként jönnek elő újból és újból felborítják a rendet, és kész káoszt hagynak maguk után!! A Viharos lég maga az öröm és a bánat egyesülése. Hol boldogságba taszít minket, hol pedig kiveszi ezt belőlünk, és marad a bánat, na meg a fájdalom. Érzelmileg brutál erős, zsepit készítsetek be, és számítsatok arra, hogy nagyon gyorsan be fog darálni titeket a történet, ugyanakkor lesznek olyan részek, amiknél meg kell állni, kifújni a levegőt és újult erővel belevetni magatokat a történés magjába. Az örök tűz nemcsak Izara bensőjében ég, hanem a sorozat minden egyes részében is!!

" - Én meg azt hittem, hogy a boszorkányok kerek szemüveget hordanak és villámalakú sebhely van a homlokukon. De hát, az élet tele van csalódással."

 " - Amikor Lucian meghalt, a világ másik végén is éreztem a fájdalmadat. Ezért jöttem vissza aznap délután a Líceumba, bár megesküdtem, hogy távol maradok tőled. Azóta mindennap érzem, hogy szenvedsz. Minden átkozott nap arra emlékeztet, hogy mennyire szeretted őt."

"Tétovázás nélkül vágta bele az aziamot a hasamba. A penge könnyedén vágta át az izmokat, az inakat és a belső szerveket. De én úgy éreztem, mintha egyenesen a szívembe fúródott volna."

" - Ari, el sem tudom képzelni, min mehettél keresztül - finom ráncok jelentek meg a szeme körül. - Talán egy kicsit örülök is, hogy nem emlékszem semmire ezen a napon. Nem hiszem, hogy uralkodni tudnék a dühömön, ha...

A hangja elhalt, de jól tudtam, mire gondol.

- ... ha még mindig szeretsz?"

" - Ha valaki megölte volna a páromat, én valószínűleg az egész világot porrá zúztam volna."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)