Ashley Poston: Hét év távolság

"  - Ez egy varázserejű lakás! - mondta egyszer Analea néném a karosszékben ülve, amelynek színe a vörösbegy tojását idézte."

*

Megtörténhet, ​hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki. 

Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes. 

Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben. 

Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés. Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.

"Látod drágám? - kérdezné. - Ha mindent megtervezel az életedben, akkor is bőven érnek majd meglepetések."

Ashley Poston előző regényét, a Halott romantikát nagyon szerettem, így nem is volt kérdés, hogy el szeretném e olvasni a Hét év távolságot. Ebben a regényében egy olyan időcsavarba invitál minket, ahol nemcsak a jó kaják kapnak hangsúlyt, hanem az élmények és a pillanatok megélése is. Most már hivatalosan is az egyik kedvenc írónőm lett, hiszen imádtam a Hét év távolságot, és nem akartam, hogy véget érjen.

Annyira, de annyira jó volt, hogy legszívesebben még tovább húztam volna az olvasást, mert az a helyzet, hogy imádtam Iwan és Lemon társaságában lenni. Őszintén ki ne szeretne egy olyan romantikus történetet, amiben a mágikus realizmus, illetve citromos pite kap szerepet? Azt hiszem, akárcsak Clementine, én is szívesen időznék Analea lakásában, ami bármikor úgy gondolhat, hogy visszarepít 7 évet a múltba. Ez a kompozíció szerintem baromi érdekes, és olyan szépen oldotta meg az írónő azt, hogy Lemon és Iwan ne csak a múltban találjanak egymásra, hanem a jelenben is. Azért volt bennem egy kis félsz, mert a Halott romantikában is rendesen átvert, de a Hét év távolság más, mert itt valóban az érzelmeken van a hangsúly, és hagyja is kibontakozni a romantikát az írónő. Szó szerint éltem-haltam ezért a regényért, és minden egyes sorát imádtam. Nem volt elég az, amit kaptam, és bármikor képes lennék újra a kezembe venni, annyira tetszett, és annyira bele tudtam élni magam a cselekményébe. A történet középpontjában Analea lakása áll. Egy igazán különleges lakás ez, ami nemcsak emlékeket tárol, hanem lehetőségeket is. Megmutatja, hogy sosem késő annak élni, ami boldoggá tesz minket és lépni, még akkor is, ha félelmetesnek tűnik. Iwan és Lemon egymásra találása egyszerre volt édes, és sorszerű. Nem hittem volna, hogy ennyire be fog jönni egy mágikus realizmussal átszőtt romantikus történet, de az egyik kedvenc könyvem lett.

Nem véletlenül szeretik sokan ezt a könyvet, hiszen egy igazi ékszerdoboz, ami szerintem sokkal jobb, mint a Halott romantika, pedig én már azt is nagyon szerettem, viszont a Hét év távolság az, ami örökre rabul ejtette a szívemet. Hol éhes lettem közben, hol pedig azt vártam, hogy valami csoda folytán én is visszakerülök a múltba, és belecsöppen Iwan Ashton az életembe, galambostul, citromos pitéstől kezdve.

A karakterek nagyon szerethetőek, de muszáj vagyok párhuzamot vonni a múltbeli és a jelen Iwanje között. Míg a 7 évvel ezelőtti Iwan tele van reményekkel és álmokkal, addig a jelen Iwanje, mintha megrekedt volna, és amíg el nem jutunk addig a bizonyos részig nem is tudjuk, hogy miért. Mellette persze ott van a történet női hőse, Clementine, aki a könyvek iránti szeretete miatt telitalálat lett. Nagyon kedveltem a karakterét, és végig drukkoltam neki.

A kötet érzelmi része erős, ugyanakkor a múlt sokkal hangsúlyosabb érzelmek terén, mint a jelen. A múltban bontakoznak ki az érzelmek, a kötődés, amit a jelen nem tudott megugrani, legalább nálam. Szerintem sokkal jobban átjönnek a múltbeli események, míg a jelen csupán ezek hozománya, és hiányzik belőle a kapocs, ami a múltbeli Iwant összeköti a jelenbelivel. Ugyanakkor kétség kívül levettek a lábamról, és nem is lehetnék hálásabb azért, hogy megteremtette az írónő James Iwan Ashton karakterét.

Maga a történet egésze ezzel az egész időhurkos szállal nagyon egyedi, és ez végig érezteti is a hatását. Olyan olvasni a Hét év távolságot, mintha egy habos citromos süteményt habzsolnánk, ami annyira jó, hogy egymás után nyúlunk az újabb és újabb szeletekért, s mire feleszmélünk már be is faltuk az egészet. Nem egy sablonos történet, tele van komoly döntésekkel, szerelemmel, érzelmekkel és megannyi édes, vagy éppen meghatározó pillanatokkal, amik végigkísérik a cselekmény egészét.

A sütis részek és az érzelmek mellett komolyabban foglalkozik a gyásszal, saját magunk felfedezésével és azzal, hogy az idő változást hoz magával. Senki sem lesz az a személy, mint aki 7 éve volt, és ezt el kell fogadni, hiszen mi is változunk, de ez nem jelenti azt, hogy a változás rossz dolog lenne. Szimplán az élet velejárója, és emiatt a kötet hol megható, hol pedig elgondolkodtató aláfestést kapott. A bohókás, szerelmes részek mellett ezek a komolyabb szálak teszik szerethetővé a Hét év távolságot, és ezek miatt lesz megismételhetetlen.

Az írónő stílusa már az elején magával ragadt, és ha valaha megszületik a saját romantikus történetem, akkor azt szeretném, hogy azt Ashley Poston írja meg, de ne Halott romantika legyen, hanem Hét év távolság!! Poston stílusa könnyed, légies, és magával ragadó. Maga a történet tele van emlékezetes pillanatokkal, múltbeli örömökkel, és a jelen kérdéseivel és problémáival. Míg Iwan a múltban keresi önmagát, addig Lemon a jelenben. Két különböző életutat mutat be a kötet. Egyfelől itt van nekünk Iwan, aki séf akar lenni, és ott van Clementine, aki nem biztos abban, hogy jó helyen tart a karrierjében. Számára a Hét év távolság nemcsak szerelmet hoz, hanem döntéseket is. Érdekes volt látni, ahogy a lakás a legváratlanabb pillanatokban döntött úgy, hogy nem a jelenbe engedi be Lemont, hanem a múlt egy szegletébe, ahol ott vár rá Iwan, és az ő citromos pitéje! Összességében nagyon szerettem, jó volt az időzítés is, és azt érzem, hogy ennél jobbat jelenleg nem tud írni az írónő. Egyszerre volt szívhez szóló és elgondolkodtató olvasmány, amibe nemcsak szerelmet szőtt az írónő, hanem érzelmeket és temérdek emlékezetes pillanatot is. Ha csak egy romantikus regényt olvasol el egész februárban, akkor az legyen a Hét év távolság!!

"A számhoz emeltem egy falatot, és megkóstoltam. A pite meleg, szirupos savassága, a grahamkeksz ropogóssága, a tejszínhab édessége meg a csipetnyi citromhéj - lenyűgözően zsongtak a sütemény ízei és textúrái. Egy egész citromligetet idézett fel bennem."

"Ha mindent megtervezel az életedben, akkor is bőven érnek majd meglepetések."

"Egyedül csináltam végig életem legrosszabb napját, és más ember lettem, túlélővé váltam. Ez nem valami hiba, amit ki kell javítani. 

Engem nem kell megjavítani. Csak emlékeztetni… hogy ember vagyok."

"Mindig azt mondta, hogy a holdat kell kergetni. Olyan emberekkel vegyem körbe magam, akik bármikor készek üldözőbe venni."

" - Az élet nem mindig a terveink szerint alakul. Az a lényeg, hogy a kudarcok után is kihozzuk belőle a maximumot."

"Nincs gyász szeretet nélkül, és nincs szeretet gyász nélkül."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)