"Utálom a szilvesztert. Két óra a forgalomban, nehogy egyszerű legyen a tizennégy kilométeres út a LaGuardiától hazáig."
*
Akkor találkoztam Drew Jaggerrel, amikor éppen betört a Park Avenue-i irodámba. Még azelőtt tárcsáztam a 911-et, hogy kipróbáltam volna rajta a vadiúj, szuper menő Krav Maga tudásomat. Gyorsan leállított, miközben jót kuncogott a nevetséges támadási kísérletemen.
Naná hogy az illetéktelen behatolónak arrogánsnak kellett lennie. Aztán kiderült, hogy nem is volt annyira illetéktelen. Drew éppenséggel az irodám jogos tulajdonosa volt. Épp szabadságon volt, amíg a saját flancos irodáját újították fel. Amit egy csaló adott nekem bérbe úgy, hogy az valójában nem is volt bérelhető. A fickó tízezer dollárral megrövidített. Másnap, a rendőrségen töltött hosszú órák után Drew-nak megesett rajtam a szíve, és tett egy olyan ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Cserébe, hogy felveszem a telefonjait, amíg a titkárnője szabadságon van, ott maradhatok az irodában, amíg nem találok magamnak másik helyet. Minden bizonnyal hálásnak kellett volna lennem, és befognom a számat, amikor meghallottam, milyen tanácsokat ad az ügyfeleinek. Nem bírtam megállni, hogy elrejtsem a véleményem. De nem számítottam arra, hogyan reagál a testem minden egyes vitánkra. Pláne hogy úgy tűnt, mi csak vitatkozni tudunk. Mi ketten épp egymás ellentétei voltunk. Drew egy keserű, haragos, a párkapcsolatokat bámulatosan pusztító fickó, miközben az én munkám meg az, hogy segítsek az embereknek megmenteni a házasságukat. Az egyetlen közös dolog köztünk, az az iroda, amin osztoztunk. És a vonzalom, amit napról napra egyre kevésbe tudtunk tagadni.
"Sokszor pont azok, akik a legkeményebb külsővel rendelkeznek, viselik a legvastagabb páncélt a lelkük körül."
Egy újabb feledhetetlen, sikamlós Vi Keeland kötettel van dolgunk. Izzanak a lapok, már-már olyan forró a levegő, hogy csoda, hogy nem kapnak lángra. Végig perzseli a cselekményt az írónő kifejező stílusa és az a természetesség, vágyakozás és szexuális töltés, ami a kötet lapjain uralkodik.
Imádom, hogy az írónő minden egyes regényével új vizekre evez, mégis teljes mértékben képes arra, hogy elkápráztasson és megmutassa, hogy mennyire otthon van a témában. Erotika, múlt, megoldásokra váró feladatok, tesztek, és egy jó nagy adag vonzalom. Újfent olyan regényt írt, ami átveszi a toplisták első helyét. Igazi uralkodó, ami arra született, hogy minden romantika rajongó elolvassa, elmerüljön benne és egy hosszú nap után teljesen kikapcsolódjon általa. Nemcsak jó stresszoldó, hanem a lelket is kikapcsolja. Nem egyszerűen tényként írja le az eseményeket, hanem életet csempész a sorokba, és ezáltal nagyon közeli ismerősként üdvözöljük a szereplőket. Vi Keeland az egyik legzseniálisabb írónő a maga műfajában, akitől szerencsém volt olvasni. Nem véletlenül hódította meg világszerte a könyves toplistákat, és nem véletlen, hogy olyan sok nyelvre fordítják le az írásait. Szenvedélyes kifejezésmód, trágár szavak tömkelege, szex és izgalom uralja a kötetet. Hol felemel, hol pedig még jobban visz minket fel azon a bizonyos érzelmi lépcsőn, hogy aztán a mélybe vessen bennünket. Maga a cselekmény már az elejétől kezdve pörög, egy percre sem áll meg. Ha kell sejtelmes, de azért a legfőbb pontok elég hamar kikövetkeztethetőek, viszont ez sem vesz el az élményből.
Egy percig nem gondoltam azt, hogy hiba volt belekezdeni, mivel oké, hogy elég levágós az alapszitu, mégis sikerült úgy megfűszereznie, hogy azért talányok is legyenek benne, és ne legyen minden olyan fekete-fehér, hanem egy kis színt is kapjon a történet. Ha az alapot veszem, akkor adott egy fiatal pályakezdő pszichológus lány, aki párkapcsolatokkal foglalkozik és adott egy férfi, aki ügyvéd és azon dolgozik, hogy minél több válást megnyerjen sikeresen.
A pólus két ellentétes oldala, hiszen míg a női karakter azért létezik, hogy mások kapcsolatát hozza rendbe, addig a másik meg éppen azért tevékenykedik, hogy minél hamarabb lezárja azokat. Nagyon érdekes felállás, mégis van benne ezen felül egy jó nagy adag fűszer is, ami nemcsak érzelmekkel, de belső gondolatokkal is felruházza a cselekményt.
Maguk a karakterek függetlenek, erősek, van bennük fantázia, és az a legeslegszebb pillanata a regénynek, amikor az igazi belső valójukba enged betekintést, és megmutatja, hogy kik is ők valójában. Valahogy Emerie és Drew története sokkal többet ad, mint az eddigi összes Keeland regény hőse. Ők azok, akik igazán közel kerültek hozzám, akik annyira megvettek maguknak, hogy rendesen elfacsarodott a szívem, ha éppen olyan részt olvastam, illetve az ő boldogságuk engem is boldoggá tett.
Az Egomániás egy nyers, de erőteljes és nagyon szerethető olvasmány, amit imádni fognak a Vi Keeland rajiongók. az elejétől a végéig tele van érzelmekkel, és te is beleszeretsz Drew Jaggerbe. Olyan nincs, hogy nem vesz le a lábadról, mert Drew tipikusan olyan pasi, aki maga az élő kísértés, és akinek nem lehet ellenállni. Teljesen elállt tőle a lélegzetem, és nem véletlenül az egyik, ha nem a legnagyobb kedvenc férfi karakterem, akit az írónő megalkotott.
Aztán Drew mellett ott van Emerie,, aki egy szexi, pimasz vörös hajú női karakter, akit szintén csak imádni lehet. Annyira jó párost alkotnak Drew-val. Együtt nevettem és éltem át az érzelmeket velük, és ahogy Emerie-t, úgy engem is elkapott a Drew Jagger hurrikán, és elrepített magával. A kettejük kapcsolata varázslatos, szenvedélyes, tele van szikrákkal, és imádtam azt a forró légkört, ami körüllengte őket.
De nehogy csak a jót írjam le, néhol igencsak kiszámítható, sablonos és egyszerű volt a cselekmény, viszont azzal kompenzált, hogy amikor arra volt szükség úgy, akkor felkavarta az állóvizet, hogy csak úgy pislogtam. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy függővé tett, és alig bírtam magammal olvasás közben. A kötet első fele még szépen, lassan, egyre inkább haladva a középpont felé válik izgalmasabbá és pörgősebbé. A kötet közepe az ami úgy igazán odatette az i-re a pontot és megmutatta, hogy ezt így kell csinálni, és addig kell kínozni az olvasókat, amíg azt nem mondja, hogy állj. Miután megvan az alapfelállás és kialakul a vonzalom, na onnantól kezdve nincs megállás. Erotika, szenvedély, vágy. Minden terítéken van. Pikánsan, de egyszerre ízlésesen találva. A vége meg maga a meglepetések és fordulatok tárháza. Nem győztem kapkodni a fejemet és teljesen átszellemülten fejeztem be a regényt. Becsuktam és csak arra tudtam gondolni, hogy igen a lelkivilágomnak ez kellett. Irányt mutat, s arra is ráhelyezi a hangsúlyt, hogy mindent csak akarni kell, és akkor valósággá is válik. Ha teszünk érte bármi elérhető, legyen az párkapcsolati dolog vagy valami egészen más.
"Mocskos mosoly suhant át az arcomon, amint elképzeltem, hogy Emerie-vel titkárnősdit játszunk, és én vagyok a főnöke. Már késő volt megállítani a szavaimat: - Pedig sokat fizetnék a szolgáltatásaiért."
"Azt hiszem, tetszett a gondolat, hogy Drew Jaggernek merevedése van attól, hogy rám gondol. A testem ugyanúgy válaszolt az üzenetére, mint a csókjára tegnap este. Valami szexit akartam visszaírni neki, de mielőtt még bármit kigondolhattam volna, láttam, hogy a pontocskák mozognak, tehát ír."
"Eddig még soha nem mutattam be Becket egy nőnek sem. De valamiért ezt akartam, találkozzon Emerie-vel. Lehet, hogy életem legjobb szopása volt, ami meggátolt abban, hogy gondolkodjak, de valamiért az volt az érzésem, hogy nekik találkozniuk kell."
"Azt hiszem, tetszett a gondolat, hogy Drew Jaggernek merevedése van attól, hogy rám gondol. A testem ugyanúgy válaszolt az üzenetére, mint a csókjára tegnap este. Valami szexit akartam visszaírni neki, de mielőtt még bármit kigondolhattam volna, láttam, hogy a pontocskák mozognak, tehát ír."
"Eddig még soha nem mutattam be Becket egy nőnek sem. De valamiért ezt akartam, találkozzon Emerie-vel. Lehet, hogy életem legjobb szopása volt, ami meggátolt abban, hogy gondolkodjak, de valamiért az volt az érzésem, hogy nekik találkozniuk kell."
"Elcsesztem. Millió dologra foghatnám az életem, de az igazság az volt, hogy én csesztem el. De azon voltam, hogy helyrehozzam"
"Minden kapcsolatban becsapja végül az egyik a másikat. Hacsak nem tisztán szexkapcsolat az egész. Akkor nincsenek felesleges elvárások a másikkal szemben."
🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése