M. L. Eperke: Kőbe dermedt szívek (Halhatatlanok melódiája 2.)

 

"Van egy régi mondás Pidben: "Elfeledett lénytől ne kérj semmit, ha nem akarsz elveszíteni valamit."

Vannak szívek, amik nem azért dobognak csendesen, mert nincs mit érezniük. Hanem mert megfagytak. Megdermedtek. És talán meg is álltak. 

De ami egyszer már dobogott… az bármikor újra felébredhet. Melodi és Mox végre ugyanabban a világban élnek. Egy világban, ahol már csak a Novarák maradtak, a rettegett Mongok viszont… eltűntek. 

Senki nem tudja, hová lettek. Vagy hogy miért hagyták pont őket hátra. A levegőben háború íze kavarog, de nem tudni, ki ellen indul majd, vagy miért kell bekövetkeznie. 

A válaszokat csak a szétszórt Novarák ismerik, akiket szándékosan választottak szét, nehogy újra összefogjanak. Melodi és Mox elindulnak, hogy egyesítsék őket. 

Csakhogy, közben valami más is történik: a dermedt szív repedezni kezd. És ha egyszer a jég megtörik, a legapróbb érzelem is vihart szabadíthat fel. 

A Kőbe dermedt szívek a Halhatatlanok melódiája sorozat második része, amelyben tovább mélyülnek a Pid szigetén feltárt titkok, és egy tiltott kötelék szabályai is lassan semmivé porladnak.

"A Novarák kiléptek a porondra. A tömeg ujjongott. A napfény azonban - mintha szándékosan tette volna - csak Moxot világította meg."

Ha ez lehetséges, akkor a Kőbe dermedt szíveket még jobban imádtam, mint az Aranyba zárt könnyeket. Eperke újra egy csodát alkotott, amit nem győztem olvasni, és ami minden egyes oldallal még inkább lenyűgözött. A lehető legjobb döntést tudod hozni azzal, ha esélyt adsz a Halhatatlanok melódiájának, mert egy igazán zseniális történet. Tele van génmódosított állatokkal, a már megkezdett világ elmélyítésével, és olyannyira olvasmányos, hogy képes vagy addig nem létezni a külvilág számára, amíg az utolsó sorokhoz nem érsz, és be nem zárod a Kőbe dermedt szíveket.

Nagyon szeretem Eperke munkásságát, és büszkeséggel tölt el, hogy ilyen csodás magyar szerző által írt könyvet olvashatok. A kötet már az első oldalakkal megvesz magának, és megmutatja, hogy mekkora munka, na meg tehetség kellett ahhoz, hogy megszülethessen Melodi és Mox története. A világ valami egészen elképesztően lenyűgöző. Ahogy haladunk a történetben úgy lesz egyre izgalmasabb, egyre kiélezettebb a helyzet, és ezáltal mutatja meg önmagát, azt az erőt, ami a Kőbe dermedt szívekben rejlik. Nemcsak egy egyszerű folytatás, ami felülmúlja az első részt, hanem egy olyan következő szint, ami más megvilágításban mutatja be Pid világát, és a már megkezdett halhatatlan szálat. Nemcsak egy újabb fantasy történet, hanem A történet, amit meg kell ismerned! A kötet hangulata sötétebb és borúsabb, mint az Aranyba zárt könnyeké, de ez nem vesz el az értékéből, annál inkább hozzáad. Szerettem benne, hogy Melodi és Mox szemszögei váltakoztak, hogy Erwint sem hanyagoltuk el, és ők hárman, de legfőképp Mox és Melodi a hátukon vitték a cselekményt, és készek voltak bármit megtenni a másikért, és készen álltak áldozatokat hozni. Ezt a karakterjegyet nagyon tisztelem bennük, és ebből is látszik, hogy mennyire át lett gondolva a karakterük.

Nagyon vártam a pillanatot, hogy visszatérhessek a világba, hiszen nagyon megszerettem, de arra a legvadabb álmaimban sem számítottam, hogy ennyire kiforrott és ennyire egész lesz ez a második rész. Minden részlet a helyén van, az illusztrációk nagyon sokat adnak a történethez, és alig várom, hogy be tudjam szerezni őket képeslap formátumban is, mert élnek, és ezáltal a történet is él, és lélegzik. Adnak a történetnek egy nagy löketet, egy hatalmas pluszt, ami miatt már olvasás előtt megéri belelapozni a kötetbe.

Míg a kötet eleje lassabban épül fel, addig a többi része szinte egy száguldó vonat sebességével robog, és nem egyszerű megkapaszkodni, de azt hiszem, hogy egy ennyire fantasztikus történetnél ez így van jól. Nemcsak a cselekmény baromi erős eleme a Kőbe dermedt szíveknek, hanem a karakterek fejlődése is, ami nélkül nem lehetne teljes az élmény, és nem zúgnánk még jobban bele Moxba, és nem éreznénk azt, hogy a szívünkön viseljük Melodi sorsát, és persze Moxét, aki még mindig a kedvencem, és ennél hálásabb nem is lehetnék, hogy Eperke megalkotta őt.

A történet romantikus szála még mindig nagyon slow burn, viszont már érezni lehet, ahogy egyre jobban mélyülnek el ezek a viszonzatlan érzelmek, és megéri kitartónak lenni, mert bizony meghozza a gyümölcsét. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam nagyobb gesztusokat, de végül is örülök, hogy még egy kicsit szenvedhetünk, mert Mox és Melodi egy pár, mondjon bárki bármit, nem tágítok ezen állításom mellől, és nagyon remélem, hogy minden reményem beigazolódik általuk.

Maga a cselekmény baromi erős, és igaz, hogy vannak olyan részek, amik lassabban épülnek fel, mégis ezek a részek lesznek a támpontjai a történetnek, és ezek a részek mutatják meg a későbbiekben, hogy mennyire is szükség volt rájuk. Szerettem azt a Kőbe dermedt szívekben, hogy már nemcsak Melodi oldaláról ismerhetjük meg a történetet, hanem Mox is kiveszi a részét, és részesei lehetünk annak, hogy ő miként élte meg a Kőbe dermedt szívek cselekményét. Nagyon hálás vagyok ezért Eperkének, na meg azért is, hogy megmutatta a slow burn románcokra jellemző édességet, és tökéletesen vegyítette a már ismert világfelépítést olyan elemekkel, amik még kiforrottabbá tették ezt a fantasztikus világot. Remélem senkinek sem lesz meglepő, de már szívem szerint tegnap elkezdtem volna a harmadik részt, és igen tudom, még nincs megírva, de annyira szeretem a Halhatatlanok melódiáját, hogy kínkeserves lesz a várakozás a harmadik részig. Ha szereted a fantasyket, amik slow burn, nyomozós, halhatatlan x tolvajlány, forced proximity kapcsolat, ami folyamatosan alakul át valami egészen mássá, ugye 30.fejezet?, akkor ne hagyd ki a Halhatatlanok melódiája sorozat második részét, a Kőbe dermedt szíveket!

"Melodi a Novarák létezését is alig akarta elhinni, egészen addig, amíg egy közülük meg nem jelent a szobájában."

"Ritkán látta rajta rettegés jelét. És ha látta is, akkor is mindig csak Moxért félt. Pontosabban féltette őt. De most mintha valóban megijedt volna."

" - Ő lenne a Mongod? - kérdezte.

Mox nem válaszolt, a tekintete nem időzött rajta, inkább elkerülte. És ez rosszabb volt, mint bármilyen szó."

" - Vajon mit fog tenni - kérdezte Fraus halkan -, amikor Philios bemegy hozzá a kórházba, és elmondja neki, hogy te nem jössz vissza többé?"

" - El kell mennem - mondta, és már állt is fel."

"A lányai nevei. Mindegyik mellett egy-egy rövid mondat.

Augusta - erősebb nálam is.

Phera - adj neki időt.

Melodi - makacs, de látja, amit más nem.

Atella - ne hagyd, hogy féljen.

Rosett - túl jó ehhez a világhoz."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)