Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei (Orisha legendája 1.)

"Engem válassz!"

*

Megölték ​az anyámat. Elvették a mágiánkat. El akartak temetni bennünket. Itt az ideje a felkelésnek. Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte. Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Saran király hatalomvágyból megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától és a népét a reménytől. A mágusok sötét bőrű, fehér hajú leszármazottait azóta is könyörtelenül elnyomják, de most lett okuk a reményre. Hála a király lányától, Amaritól megtudott titoknak, Zélie kap egy esélyt, hogy visszahozza Orisába a varázslatot, és felélessze a mágusok új nemzedékét. Ám tervének megvalósításában útját állja a kegyetlen trónörökös, Inan herceg, aki mindenáron be akarja fejezni, amit az apja elkezdett, és örökre el akarja tüntetni a mágiát. Zélie, bátyja, Tzain és Amari együtt menekülnek Orisa félelmetes vidékein. Ám a legnagyobb veszélyt nem Inan vagy a zord vadon jelenti, hanem maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze az erejét – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.

Nagyon sok helyen szembejött velem magának a regénynek a hirdetése, ezáltal ösztönözve engem, hogy bizony ezt nekem olvasnom kell. De nemcsak emiatt kezdtem el érdeklődni iránta, hanem azért is, mert a témája és a műfaja nagyon közel áll a szívemhez. Imádom a jól megírt fantasyt, s a Vér és csont gyermekei magasan az egyik legjobb a maga műfajában. Nemcsak különleges, de észbontóan újszerű és nagyon hamar el lehet veszni a világában. Nem tudom megindokolni, hogy miért, de olyan érzés volt olvasni, mintha a gyermekkori kedvenc mesémet néztem volna. Nagyszerű világfelépítés és baromi erős karakterek jellemzik.

Maga a történet nagyon egyedi, különleges és olyan szinten van megírva, hogy egyes részeknél még a szavam is elállt és majdnem sírva fakadtam a gyönyörtől. Sarah J. Maas világai után nem hittem volna, hogy fog még tetszeni úgy fantasy, mint a Vér és csont gyermekei de, amit Tomi megalkotott az valami csoda és nem győzöm dicsérni, annyira szeretnivaló és lenyűgöző az általa felépített világkép és az, ahogy az eseményeket tárja elénk. Minden egyes szava tele van alázattal és talán nem hazudok akkorát, ha azt állítom, hogy igazán felveheti a versenyt a többi egyedinek hitt írással, ami a könyves piacon terjeng. Nem is tudom, hogy utoljára mikor izgultam ennyire egy történet végkifejletén, vagy azon, hogy hogyan formálja az írónő a karaktereit, hogy milyen újabb pálfordulások vagy éppen csavarok fognak következni. Szó szerint együtt lélegeztem a kötettel és minden egyes érzelmet maximálisan átéreztem és a szó legnemesebb értelmében magamba olvasztottam. Az biztos, hogy nem egy hétköznapi kötettel lehet dolgunk, s ez még csak a nyitókötet. El se tudom képzelni, hogy ezt még hogyan lehetne felülmúlni vagy éppen túlszárnyalni. De ne siessünk ennyire az elejére. 

Annyi mindent szeretnék erről a kötetről mondani, hogy csak úgy kavarognak bennem a szavak. Tomi regénye tipikusan az a regény, amiről nemcsak beszélnek az emberek, hanem amik fenn is maradnak az utókor számára. Úgy tűnhet, hogy nagyon hype-olom a kötetet, de az az igazság, hogy minden egyes szót a lehető legkomolyabban gondolok és minden egyes leütött szó igaz és van mögötte háttér. Ahogy elkezdtem olvasni még egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy tetszeni fog, sőt az első néhány fejezet nem igazán nyert meg magának, de ahogy beindult a cselekmény szerelmes lettem belé. Alig vártam az újabbnál újabb csavarokat, a kaland folytatását és azt, hogy minden a helyére kerüljön és száguldozzunk a lapokon át. 

Az egyszer biztos, hogy aki elkezdi az vagy nem fogja tudni letenni, vagy ha arra kényszerül hogy más tevékenységet folytasson erős elvonási tünetek jelentkezhetnek. Én is szó szerint szenvedtem, amikor nem merülhettem el ebben a páratlan világba. Nemcsak az tetszik, ahogy felépítette az írónő a regényt, hanem az is, ahogy a szavakat szövi, ahogy a legapróbb részletre is odafigyelve teljes valójában tárja elénk az egyes részeket. S emellett még kiszámíthatatlan is. Nagyon hamar képes meglepetést okozni. Magát a nyelvezetet tekintve vannak benne kitalált szavak is, de épp ezek teszik még különlegesebbé, még egyedülállóbbá. 

A karakterek is igazi egyéniségek. Ők is képesek arra, hogy elbizonytalanítsanak minket, vagy éppen arra, hogy kibillentsenek az egyensúlyunkból. Amari eleinte nem valami szimpatikus számomra, de ahogy kezdem egyre jobban megismerni úgy tárul fel előttem, hogy ki is ő, hogy mi is a szerepe. Inan hát vele kicsit bajba vagyok, mert olyan se veled, se nélküled a kapcsolatom vele. Néha kedvelem, de néha egy kanál vízbe is bele tudnám fojtani, ha kell. Tzain igazából semleges, de alapvetően szerethető karakter, aki kicsit forrófejű, de olyan igazi bátyus forma. Zélie hatalmas karakter, ő a kedvencem is. Sokat kell szenvednie, nagy teher is szakad a vállára, de nagyon erős, még akkor is, ha ezt ő maga sem hiszi el magáról. 

Ő az a karakter, aki nemcsak egyben tartja a kötetet, de össze is fűzi azt. Erre leginkább amiatt van szükség, mert maga a regény 4 szálon fut, ezek hol összeérnek, hol szétszakadnak, de a kapocs mindig egységben tartja őket. Az egész köteten eluralkodik egy mágikus, varázslatos légkör, ami ha beszippantja olvasóját, akkor egyhamar nem ereszti. A négyes tagolásnak köszönhetően színes, változatos. Négy különböző elme világába enged be, 4 felé szemléletmódon keresztül mutatja be azt a világot, ahol elvileg már eltűnt a mágia, mégis ez az egy szó teszi lehetővé, hogy legyen ez a regény, hiszen maga a mágia a mozgatórugója a Vér és csont gyermekeinek. Mind a jó, illetve a sötét oldalát is megmutatja, kész tények elé állítva minket. Nincs az, hogy el ültet egy gondolatot a fejben és csak az az igaz, hanem megadja a lehetőséget arra, hogy maga az olvasó foglaljon pártot, hogy ő maga döntse el, hogy kinek szurkol.

Emellett nemcsak szórakoztat, kikapcsol, de energiával is megtölt. Akkora energiabomba ez a kötet, hogy az nem igaz. Mindig kitalál valami olyan fordulatot, amit ha bevet 120 lesz a pulzusom. Az eleje kicsit lightos, de a közepe és a vége az nagyon ott van. Energetikus, szenvedélyes, veszedelmes, kalandos, s nem utolsó sorban kapunk szerelmi szálakat is, amik hol édesek, s hol éppen veszélyesek. A kötet lezárása akkora kérdőjeleket hagyott bennem, hogy csak nagy sokára, baromi nehezen tudtam felocsúdni belőle és még most is csak pislogok, hogy miért nincs még nálam a második kötet és miért nem tudom elkezdeni. Tomi Adeyemi egy nagyon tehetséges írónő, aki még nagyon sokra fogja vinni a könyves szakmában, ha így folytatja, hiszen már az első regényével, amit olvashattam tőle megvett magának kilóra. A Maxim nagyon jól döntött, hogy megszerezte a jogokat. Simán egy olyan könyvről van szó, ami filmen is megállná a helyét, így is annyira interaktív volt. Szinte láttam magam előtt a cselekményt. Maguk a helyszín leírások káprázatosak és az a térkép valami gyönyörűséges. Imádom. Végső sorban pedig szeretném kiemelni, hogy milyen jól alkalmazza az írónő a fájdalom és a gyász eszközeit, hogy még ezeket is bevetve megmaradt azon a vonalon, ahonnan elindult. Nemcsak egy mágikus történet ez, hanem egy kitárulkozás, vélemény formálás is a világgal szemben, és azzal szemben, ahogy működik. De erről többet A szerző jegyzete címszó alatt is olvashattok. Összességében mindenkinek teljes szívből ajánlom. Garantálom, hogy letehetetlen és eszméletlenül kalandos, egyedi. A mágia és a hatalom összecsapása ez a kötet, mely magába foglalja a belső és külső harcokat, az emlékeket, a múltat és az akaratot egy jobb világ teremtéséhez.

"Tzainnak támaszkodok, lehunyom a szemem. Ilyen tempóban meghalunk, mielőtt megérintenénk azt a követ."

"Remélem, a tenger illatát érzem meg először, de ahogy mostanában szokott lenni, csak égő fától és széntől szaglanak a keskeny folyosók."

"Mintha most látnám először az embert a mágus mögött. A szenvedést átitató félelmet. A tragédiát, amit Apa nevében okoztak."

" - Nem tudsz. Ezt a világot neked építették, azért, hogy szeressen. Téged sosem mocskoltak az utcákon, sosem törték be az otthonod ajtaját. Nem vonszolták el az anyádat a nyakánál fogva, hogy nyilvánosan felkössék."

" - Zélie, bámul téged. Úgy mosolyog... egek, nem is tudom. Még sosem láttam, hogy így mosolygott volna, mint amikor rád néz. - A földet bámulom, Amari megfogja az állam, kényszerít, hogy a szemébe nézzek. - Azt szeretném, hogy boldog légy, Zél. Jobban, mint gondolnád. De ismerem a bátyámat."

Köszönöm a Maxim Könyvkiadónak a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető!