Emy Dust: Érzelmek túrája

"Az év legjobb időszaka a tavasz. Tökéletes alkalom a kirándulásra, mi mégis moziba indultunk."

*

Bettyt lakótársa Mike, rábeszéli, hogy menjen vele és barátaival kirándulni a hegyekbe. Nem szereti a túrákat, de végül beleegyezik. Már az első perctől vissza akar fordulni, amikor Mike barátai nem fogadják őt kitörő örömmel. Mindezek ellenére is, be akarja bizonyítani, hogy nem egy gyenge elkényeztetett lány, aki nem tudja végigcsinálni az utat, de szerencsétlenségére megsérül, és nem tud tovább menni. Dean az „Élenjáró klub” legjobbja vállalja, hogy visszaviszi a lányt. Nem sejtik, hogy megannyi veszély fenyegeti őket és az egyszerűnek hitt kirándulás a legrosszabb rémálmukká válik, ahol az érzelmeikkel való harc mellett a túlélés a cél.

Ha eddig azt hittem, hogy ismerem az írónő összes oldalát, akkor nagyon nagyot tévedtem, mivel az Érzelmek túrája is kicsit más, mint a többi. Igazi vérbeli kalandregénnyel van dolgunk egy cseppnyi borzalommal, vérrel és érdekes helyzetekkel vegyítve. Nem tudtam, hogy féljek e olvasás közben vagy örüljek, hogy egy ennyire új oldalát ismerhettem meg Emy Dustnak.

A regény kezdésében még semmi szokatlant nem találtam, de ahogy egyre inkább megismertem a szereplőket és a cselekmény mozgatórugóját úgy ámultam el egyre inkább. Nemcsak, hogy új fába vágta Emy a fejszéjét, de még ezt olyan stílusban is, hogy mire feleszméltem már 100 oldal el is tűnt a kezeim alatt. Hihetetlen gyorsasággal haladtam, ha egy medve kergetett volna, akkor sem tudtam volna gyorsabban olvasni, mint ahogy tettem. Szabályosan magához láncolt a történet. Túrázni jómagam is szeretek és láttam már jó pár olyan filmet, ami egy hasonlóan izgalmas túrával kezdődik és valahogy mindig valami baljós lesz belőle a végére és ez ennél a könyvnél is teljes mértékben igaz. Volt itt minden, veszedelem, félelem, ennek a legyőzése, halálos pillanatok, reszketésre késztető részek és megannyi talány, kérdés. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire is imádom az írónő stílusát és, hogy mennyire több elismerést kellene kapnia, mint amit kap. Zseniálisan szövi a szálakat, a megfelelő helyen lesz egyre kalandosabb, egyre veszélyesebb és az érzelmeket, az elfojtott vágyakat is úgy hozza előtérbe, hogy előtte kicsit kiéheztet minket és csak utána hagyja, hogy a bódulat elvegye az eszünket. Nem csodálkoztam kapkodni a fejemet oldalról-oldalra. Ha kellett együtt tudtam érezni Bettyvel, annyira törékenynek és gyámoltalannak, de közben erősnek állította be, hogy nem tudtam úgy olvasni a szemszögét, hogy ne éreztem volna át a helyzetét és ne éltem volna át vele az egész kalandot, amit az Érzelmek túrája jelentett. 

Nem egyszerű kalandregénnyel van dolgunk, mivel horror filmekbe beillő jelenetekkel is bőven tarkított, amitől csak még izgalmasabb és még különlegesebb. Érdekes, de a karaktereket úgy tárja elénk, hogy csak hosszas bolyongás után ismerhessük meg őket teljesen. Nincs az, hogy ha egyszer leírtunk már valakit magunk előtt, akkor nem változhat, mert az biztos, hogy semmi sem úgy van, mint ahogy azt első blikkre gondolnánk. Imádtam, ahogy megelevenedett a lelki szemeim előtt az erdő, a túra különböző helyszínei, ahogy átéreztem Betty félelmét, fájdalmát és kétségbeesését. 

Emellett olyan tájleírást is kaptunk, hogy akarva-akaratlanul de úgy éreztem, mintha én is Deanékkel sétálnék a Sziklás-hegység erdeiben, s én is megmásznám azokat a sziklákat és kiszögelléseket, amiket a karakterek. Nem egy helyen találhatjuk szembe magunkat csavarral vagy éppen meglepő végkifejlettel. Együtt izgultam végig a kötetet Bettyvel, borzongtam meg, féltem vagy éppen teljesen letaglózott a letargia és nem tudtam kiverni a fejemből. 

Hús-vér, élő-lélegző kötettel lehetett dolgom, ami a csontomig hatolt és addig nem eresztett, amíg az epilógussal be nem fejeztem azt. A kötet háromnegyede tele van izgalmakkal, veszélyekkel, feláldozással, meggondolatlan tettekkel, döbbenettel, félelemmel, ádáz küzdelemmel, de ez mind eltörpül amellett, hogy milyen érzelmi túltöltés árad a kötet pórusaiból. Nem egyszerűen átvágtatunk a cselekményen, hanem együtt élünk vele egészen az utolsó lapokig. Minden megjelent kötetét olvastam már az írónőtől és habozás nélkül mondhatom, hogy eddig ez az egyik legkitűnőbb, legbravúrosabb olvasmánya, amit papírra vetett. Ahogy a szerelmi szál kialakult az valami isteni. 

Megvan a kétség érzése, hogy lehet mégsem lesz minden happy end a végére, de a sok borzalom és érdekes rituálé, helyzetek mellett igazi felüdülés volt a kötet utolsó harmada, mivel nemcsak a feldolgozást, az elengedést és a félelmek legyőzését helyezi előnybe, hanem azt is, ami a kötet legfőbb mondanivalója. Sose tudhatod, hogy mikor ér véget az életed, s minden egyes lehetőséget meg kell ragadni a boldogság eléréséhez. Nehéz lesz az út, tele bukkanókkal és embert próbáló feladatokkal, de a végén mindig meghozza a gyümölcsét a belé fektetett energia. 

S még emellett arra is volt kapacitása Emynek, hogy változatos, nem szokványos elemekkel tűzdelje tele a regényét. A borongós őszi estékre tökéletes olvasmány lehet. Biztos vagyok benne, hogy az Érzelmek túrája után nem lesz egyetlen egy olyan kételkedő sem, aki ne ismerné el, hogy mennyire is zseniális az írónő és, hogy mennyire is kiemelkedő az, amit csinál. Visszatérve a regényhez. Érzelmek sokaságát élhetjük át, kezdve a haragtól egészen az elvesztés fájdalmáig. De mindennek a végén ott van a fény az alagút végén, ami kecsegtető, már-már hívogató és meghozza a fáradalmas munka a sok szenvedés után járó jutalmat. A karakterek is egyéniségek, megvan a saját múltjuk, a kis történetük és emellett képesek a változásra, az előre lépésre és arra, hogy ne veszítsék el a reményt, még akkor sem, ha jelen pillanatban a létezés is fájdalmas. Ha szereted a hátborzongatóan kalandos, egy pici rettegéssel megfűszerezett regényeket, ahol az érzelmek is döntő szerepet játszanak, akkor az Érzelmek túráját neked írták és alig várja, hogy a kezedbe fogd és elmerülj a világában. Végszónak pedig csak annyit, hogy nem lehetne, hogy Emy elküldi nekem Deant? Még túráznunk sem kell, elég ha vigyáz rám és nem engedi, hogy bajom essen.

"Jesszusom! Teljesen megőrültem, hogy róla fantáziálgatok. Semmi nem ér a tökéletes teste, ha mellette egy bunkó. Vagy mégsem akkora bunkó?"

"Más volt a hangja. Legjobban mégis az érintése zavart. Egy pillanat volt, míg hozzám ért, de mennyire akartam még többet belőle."

" - Tíz perc alatt odaérhetünk - fordult felé Dean, azzal megtörte azt a sűrű levegőt, ami közénk szorult. Amit lehet, hogy csak én éreztem, de határozottan ott volt. Ami megfojt, de mégsem akarod elengedni, még több kell belőle."

"Két hete ért véget a borzalom, de még csak most éreztem igazán, hogy hazaértem. Ehhez az ő csókjára, ölelésére volt szükségem, arra, hogy újra magam mellett érezzem."

Köszönöm Emy Dust írónőnek a könyvpéldányt! Ha te is elolvasnád ide kattintva megrendelhető közvetlenül az írónőtől!