"Kicsit késében voltam, mégis megálltam az ajtó előtt, hogy vegyek egy nagy levegőt."
*
Edith Worms új életet kezd Ormdale rejtett völgyében mint frissen kinevezett sárkányőr. Arra számít, hogy az első párzási szezon mérges harapásokkal, túlfűtött sárkánykígyókkal és számos mágikus bonyodalommal jár majd.
A valódi problémákat azonban nem a sárkányok jelentik.
Edith nemsokára kénytelen lesz szembenézni több, egyre kuszábbá váló rejtéllyel: egy sárkányvadász ólálkodik a birtok melléképületeiben, egy régi családi botrány kerül napvilágra az apátság falai közt, és valahogy még az is megtörténik, hogy elkezd vonzódni a zavarba ejtően jóképű szomszédjához.
Ráadásul mellette áll ezúttal mentora, a bűbájos és titokzatos Helena Drake – a híres Drake Hall úrnője. Aki talán szintén nem az, akinek látszik.
A Drake-birtok, az Ormdale titkai sorozat második kötete még mélyebbre vezet Yorkshire gótikus sárkányvilágába, és azoknak a családoknak a titkai közé, akik nemcsak őrzik e lényeket, de talán többet rejtenek, mint bárki sejtené.
" - Ha valami állandóan jelen van az ember életében, talán fel sem tűnik neki."
A Womwood-apátság után alig vártam, hogy folytathassam a sorozatot, mert úgy érzem, hogy az Ormdale titkai sorozat igazi komfort kötetekké válnak számomra, és a második résznél is ezt még jobban éreztem. Egy délután alatt a végére értem, most meg itt vagyok és várom a következő részt, ami meg sem jelent még magyarul. Imádom ezt a gótikus, cozy fantasy hangulatot a sárkányokkal és a kicsit romos apátsággal együtt. Nagyon élvezem Edith-tel együtt felfedezni a birtokot és a környező lankákat.
Már az első részt is nagyon imádtam, de a Drake-birtokot még annál is jobban. Teljesen levett a lábamról ez a világ, az írónő stílusa, és egy olyan csodálatos történetet kaptam, amire nem is tudtam mennyire szükségem van. Megvan ebben a kötetben minden, amit szeretek. Azt hittem, hogy majd nehéz lesz überelni a Wormwood-apátságot, de ennek a második résznek még azt is sikerült túlszárnyalnia. Ott folytatódik, ahol az első abbamaradt, és már nemcsak Edith örökségén van a hangsúly, hanem azon is, természetesen csak a sárkányok után, hogy megmentse az apátságot és átvegye a birtok felett az irányítást. Egy olyan lánytól, aki eddig csak detektívregényeket írt, szerintem nagyon jól megállta a helyét, és minden egyes új felfedezéssel én is még jobban beleszerettem a történetbe. Ha tudnám, hogy valóban létezik a birtok Yorkshire közelében már csomagolnék is, hogy minél hamarabb én is ott lehessek az apátságban, és Edith-tel együtt belevessem magam a birtok mindennapjaiba, a feléledő sárkányok káoszába, és ott legyek, amikor kikelnek a tojások, vagy éppen udvarolnak egymásnak a sárkányok. Igazán varázslatos és lebilincselő a Drake-birtok, és minden várakozásomat felülmúlta, és megmutatta, hogy nem minden olyan baljós, mint amilyennek azt Gwendolyn szeretné láttatni.
A kötet hangulata még mindig egy álom, és ahogy haladtam előre úgy lett tele titkokkal, ki nem mondott szavakkal, na meg egy olyan szerelmi szállal, ami oly könnyeden alakult ki, ami illik a Viktoriánus korhoz. Eleinte nem gondoltam volna, hogy ennyire vágyott lesz ez a szál, hiszen látszólag nincs rá szükség, mégis reménnyel és boldogsággal töltötte el a szívem. Aranyos, ahogy Edith megváltoztatja a véleményét Simonról, és nemcsak az az 1 hónap tesz jót neki, ami eltelik az első rész óta, hanem az is, hogy Edith megismeri a Drake-birtokot, és ezáltal Simonhoz is közelebb kerül.
A sárkányok ismét hangsúlyosak, ugyanakkor régi családi titkokra is fény derül, és a kalózos szál is jobban elmélyül, mint a Wormwood-apátságban. Ahogy az időjárás is jobbra fordul, úgy a sárkányok is előmerészkednek, és nemcsak Edith tanulmányozhatja őket, hanem mi is szemtanúi lehetünk a csodának. Edith jósága, és rátermettsége már az elején szembeötlik, de itt, ebben a részben forr ki igazán, aminek nagyon örültem. Úgy érzem, hogy megtalálta a helyét a világban, és ott van, ahol lennie kell.
Egy nagyon izgalmas részt kaptam, ami az újdonság varázsával már nemcsak megpróbál rávezetni minket a sárkányok létezésére, hanem megmutatja, hogy sokkal több van a Worms név mögött, és sokkal több merszinek lenni, mint azt Edith eleinte gondolta. A cselekmény végig az apátság környékén játszódik, a folyó mellett, a Drake-birtokon, és csak a végén térünk más utakra, mégsem bántam, mert imádtam jelen lenni, és Edith-tel együtt új információkra és tényekre szert tenni.
Edith megmutatja, hogy egy igazán talpraesett lány, aki képes belátni a hibáit, és azt ha téved. A Simonnal kialakult kapcsolata már sokkal gyengédebb, mint az első részben, és míg nem erre helyezi a hangsúlyt az írónő az érzelmeknek nem lehet megálljt parancsolni, így kíváncsian várom, hogy a családi örökség és a család mellett mikor robbannak az érzések, és mikor terítik le Edith karakterét a lábáról. Nemcsak a világot kedveltem meg a sárkányaival együtt, hanem azt a legendát és történelmi visszatekintést is, amivel felruházta az írónő az Ormdale titkait. Az első részhez képest sokkal több sárkány teszi tiszteletét, szépen lassan egyre többet tudhatunk meg róluk, aminek én kifejezetten örültem. Végig olyan érzés volt olvasni a Drkae-birtokot, mintha egy fagyos délután után a melegben szépen kiolvadtam volna, és megérintett volna egy gyengéd ölelés. Cozy a szó legszorosabb értelmében, és baromira szerethető a világ, a karakterek, az egész apátság, és azok a lények, akik megmutatják magukat az Ormdale titkai második részében. Edith még csak most merül el a merszik világában, ezáltal mi is vele együtt tanulunk, és tudunk meg többet. Ha te sem szeretnél kimaradni ebből a kalandból, ne hagyd ki Christina Baehr léleksimogató sorozatát tele rejtélyekkel és sárkányok nemzettségével.
"Bátorság az, amikor a szeretet dacol a félelemmel."
"Azt gondoltam magamban, hogy megtaláltam a helyem, ám valójában az talált meg engem."
" - Úgy vélem, ennek a férfinak nehéz sorsa volt, és megpróbálhatnánk ezen változtatni, hogy meglássuk, az mit hozna ki belőle."
" - Az bátorság, ha az ember még akkor is bemegy egy barlangba, ha fél, de tudja, hogy valaki, aki még nála is jobban fél, odabent ragadt."
"Tegnap egy tündérmese szereplőjeként képzeltem el magam, ma pedig kiderült, hogy már eleve az voltam."
🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése