Rina Kent: God of Malice - A Gyűlölködés Istene (Legacy of Gods 1.)

"A rossz dolgokat mindig a sötét éjszakák hozzák."

*

Killian ​Carson egy kifinomult, elbűvölő külső mögé rejtőző ragadozó. Hidegvérű, manipulatív és romlott. Kisugárzása és intelligenciája révén bolonddá tart mindenkit, Glyndon azonban rögtön keresztüllát rajta. Látja benne a pszichopatát, és bár az esze azt súgja, hogy meneküljön, a lelke mélyén titkon tudja, hogy a szörny üldözni fogja…és hogy ő azt szeretné, ha elkapná. 

Glyndon King sosem érezte, hogy bárkinek is a kedvence lenne. A családjában az anyja és a fivérei rendelkeznek művészi tehetséggel, és Glyndon tudja, hogy ő sosem ér majd fel senki elvárásaihoz. De Killian? Ő nem támaszt vele szemben elvárásokat azon túl, hogy Glyndon most az övé. Az sem számít, hogy a főiskoláik versengenek egymással, kettejük másokat kizáró, mindent felemésztő szenvedélye minden mást elfojt. 

De valóban képes-e két összetört lelkű ember begyógyítani egymás lelki sebeit? Képes-e sötét és bűnös vágyuk győzedelmeskedni a múltjuk felett? És amikor kiderül, hogy ez a két múlt még nyugtalanítóbban összefonódik, mint azt korábban hitték, akkor két lehetőség áll előttük: megerősödve kerülnek ki a harcból vagy a vesztükbe rohannak.

"Nem minden lány van oda a hősökért. Nekem a gonosz rabolta el a szívemet."

Aww imádtam!! Rina Kent egy igazi istennő, a Legacy of Gods sorozata meg nagyon is nekem való. Egyszerre beteg, elvetemült, bűnös és sötét A Gyűlölködés Istene. Megvan benne minden, amit a dark romance műfajában szeretek, az írónő meg azóta kedvencem, hogy először olvastam tőle. Pont annyi sötét szivárog a kötet lapjaiból, ami még nem tesz tönkre végérvényesen, és nem lök a szörnyeteg karjaiba.

A kötet Glyndon és Killian mániákus, beteg és gyötrő szerelméről szól. Adott a férfi karakter, Killian Carson, aki nem ismeri a nemet, az ellentmondást és mindig megkapja, amit akar. Ha ez a valami Glyndon King, a rivális egyetem üdvöskéje, akkor Kill mindent bevet, hogy az övé és csakis az övé legyen. Nem mondom azt, hogy nem volt toxikus a kötet, mert nagyon is az volt, de nagyon jól állt neki. Talán még sötétebb, mint a Steel Princess, bár az sem semmi, ugyanakkor a God of Malice a morális kérdésekkel, a birtoklási vággyal, a pszichopata személyiségjegyekkel ugyanúgy játszik, mint a művészettel vagy a jó kislány attitűddel. Egy igazi beteg dark romance ez a kötet, amit a műfaj igazi rajongói fognak igazán értékelni. Sötét, elborult, megkérdőjelezhető, veszélyes, durva, szexuális és romboló. Ezek a jelzők mind igazak a történetre, és arra a világra, amit az írónő megálmodott. Egy privát szigetre helyezi a cselekményt, ahol két rivalizáló iskola diákjai kerülnek a középpontba. A kötet már az első fejezet alatt bedob a mélybe, és onnan csak egyre mélyebbre ereszkedünk. Ha az első fejezet meghökkentő, akkor a többi egyenesen bűnös, ami a vágyakra, a testiségre és a birtoklásra irányítja a hangsúlyt. Killian elől nincs menekvés, és mindig eléri azt, amit akar kerüljön bármibe. Imádtam ezt a birtokló, possessive oldalát, ami végig toxikus és fenyegető volt. Egy igazi pszichopata, akivel nagyon kell vigyázni, mert sosem tudhatod, hogy a szexinek induló fojtogatás mikor fordul át élet-halál kérdéssé.

A manipulatív és sötét múltú Killian mindent megtesz, hogy a kötet végére ne csak Glyndonban tudatosuljon, hogy az övé, hozzá tartozik, hanem benned is. A brutális kezdés után egyre jobban szivárog Killianből a sötétség és kegyetlenség. Fokozatosan repedezik az álarca és alig várja, hogy megmutathassa a felszín és a traumák alatt rejtőző fiút, aki nem ismer kegyelmet, és aki maga a sátán fia.

A kötet nemcsak egy újabb dark romance könyv, hiszen ezzel a sorozatával az írónő függőséget vált ki a műfaj rajongóiból. Én egyenesen imádtam, és már most akarom olvasni a többiek történetét. Az intenzív érzelmek igazi harcot vívnak az erotikus jelenetekkel, amik mellé nem lehet elég 🌶️ emojit tenni. Csak úgy perzseltek a lapok, és azt érzem, hogy egyes helyeken lángra is kaptak.

Nagyon megosztó a dark romance könyvek rajongói körében ez a kötet, én viszont nagyon örülök, hogy magyarul is olvashatjuk. Gyengéim azok a könyvek, ahol a rosszfiú, jelen esetben a pszichopata jellemmel megáldott Killian és az elnyomott jó kislány találnak egymásra ebben a zavaros, kegyetlen és félelmetes világban. Erős kezdése a God of Malice a sorozatnak, de pont annyi sötétség van benne, amit még elbír a történet.

A Gyűlölködés Istene tipikusan az a könyv, amiről úgy kezdesz el beszélni, hogy hallgass meg, ne ítélkezz. Talán elsőre brutálisnak tűnhet a trope-kat nézve a történet, de ígérem, hogy nem annyira durva. Igen, Killian egy erőszaktevő, akinek arra áll fel, hogy megdughatja és elveheti Glyndon szüzességét, de a klisék alatt van cselekménye is a kötetnek.

Glyndon karaktere elsőnek nem tűnt kiemelkedőnek, eltűnt a többiek mellett, kis szürke egérke, aki várja, hogy kimászhasson a csigaházából, és ehhez ott van Killian, aki a megszállottja, aki nem bírja elengedni, és viaskodik magával, hogy utat engedjen e az érzelmeknek vagy bántsa, esetleg ölje meg? Morálisan tökéletesen megkérdőjelezhető, egy szörnyeteg, a kötetnek mégis baromi jól állt.

Érdekes a világ, és nemcsak a riválizáló iskolák miatt, hanem azért is, mert egy nagyobb kép egy szegletét mutatja meg, és olvasás közben folyamatosan arra ösztönöz, hogy ismerjük meg a teljes világot, ne csak a felszínt, hanem ássunk mélyre. A kötet különlegessége, hogy a főszereplők mellett néhány fejezet erejéig a szülők is megkapják a szereplés jogát, és szemtanúi lehetünk annak, hogy mit is gondolnak. Lehet, hogy már mondtam, de akkor elmondom újra, hogy egyszerűen imádom azokat a teljesen nyakatekert, sötét történeteket, amikben a pszichopaták/szociopaták esnek szerelembe, és a maguk sajátos módszereivel próbálják megszerezni az áhított nőt. Rina Kent karakterei nem zsúfolhatóak bele egy dobozba, és ez különösen igaz Killian Carsonra, aki miatt ennyire sötét és fenyegető a God of Malice cselekménye. Összességében nekem nagyon tetszett, imádtam, hogy sokkal sötétebb témához nyúlt az írónő, és megmutatta, hogy a jó kislányok néha arra vágynak, hogy valaki megrontsa őket, és a bűnbe taszítsa minden elhatározásukat. Killian jött, látott és győzött! Beleette magát a gondolataimba, és alig várom, hogy a többi karakter is sorra kerüljön, főleg Nikolai, akit már most imádok. Ha egy olyan kötetre vágysz, amiben a pszichopata megkapja a lányt, akkor ne hagyd ki Rina Kent God of Malice - A Gyűlölködés Istene c. kötetét, ami az eddigi legsötétebb dark romance, amit olvastam. Öveket becsatolni, mert Killian mellett kétesélyes, hogy túléled e a történetet!

" - Amit irántad érzek, az nem nemes és nem is gyengéd. A megszállottság, a birtoklás és az őrjítő vágy kitörni kész vulkánja. Ha a szerelmem kell, akkor szeretlek, de ez egy más fajta szeretet. Szeretlek annyira, hogy beengedjenek a falaim közé. Szeretlek annyira, hogy megmutassam a démonjaimat. Szeretlek annyira, hogy hatalmad lehessen felettem, holott eddig még senkinek sem engedtem, hogy mindent elsöprő uralma legyen felettem."

"Az egész világot lángba borítom, ha kell, csak hogy biztonságban legyen."

"Ha azt mondom, hogy Glyndon egyre merészebb, az igazán enyhe kifejezés. És nem azért, mert szigorú vagyok vele szemben. 

Egyszerűen napról napra egyre inkább önmaga, és egyre inkább egy olyan pusztító erővé fejlődik, ami az életemet veszélyezteti."

"A világ nem működne rendesen, ha mindenki érzelgős, erkölcsileg igaz életet élne. Az egyensúly elengedhetetlen, különben eluralkodna a káosz."

"Lehetne, hogy a halált lecserélem egy csókjára? Bár részemről az is oké, ha meghalok a csókjáért."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Vi Keeland: A beosztott - újrakiadás

            "Micsoda idő - és energiatékozlás - teljesen feleslegesen borotváltam le a lábam selymesen simára!"

                                                                                                                     *

Amikor ​az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást. Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról. 

Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez. 

Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott. Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott. 

Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak. Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról. 

A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától. 

Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra. 

Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban? A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…

"Ezért illetünk olyan jól egymáshoz. Én voltam az ellensúly a bizonytalanságára, és ő vot a bátorság elixírje a félelmeimre."

Vi Keeland rajongójaként nem tudtam nem kihagyni ezt az új borítós kiadást sem, hiszen annyira illik a többihez, és hozza az írónőre jellemző hangulatot. A fülszöveg egyből felkelti az ember figyelmét, és nekem a meztelen pasis borítók is bejönnek, na nem minden esetben, de A beosztott borítója nálam telitalálat. A lehető legjobb döntés volt az Álomgyár részéről, hogy ezzel a borítóval elhozták nekünk A beosztottat.

Amikor elkezdtem már tudtam, hogy mire is számítsak, hiszen az írónő védjegye a szenvedélyes, romantikus és perzselő regények. Maga a történet egy vicces sztorival kezdődik, ahol bármi megtörténhet, s ahol már szemtől-szembe kerülhetünk a két főszereplővel. Az ismerkedés része és a cselekmény sűrűjébe a bevezetés páratlan, szórakoztató, megmosolyogtató és nagyon buja. A szófordulatok, a kitalált történetek, és maga a szituáció is garantáltan elhozza azt a löketet, ami egy bestsellertől elvárható. Nagyon gördülékeny és olvasmányos a sztori. A párbeszédek szellemesek, kalandosak, őszinték, és néhol képes arra késztetni minket, hogy elpiruljunk vagy bazsalyogjunk éppen rajta. Emellett a cselekmény nem szokványos, sokkal több minden rejlik a felszín alatt, sokkal több mélyebb gondolatot hordoz magában, mint ahogy azt reméltem. Egy üde, forró történetre számítottam, amit megkaptam, de emellett bölcs gondolatokat is ébresztett bennem. A témafeldolgozás, miszerint munkahelyi románcról van szó már-már sorsszerűen alakul ki, mégsem érezzük azt, hogy ne lenne a helyén. Gondolom már mással is megesett, hogy beleszeretett vagy csak egyszerűen többet érzett egy munkatársával kapcsolatban, s még ha nem is lett semmi belőle, akkor is érdemes kézbe venni A beosztottat, mert ami nekünk fejben megvan azt maga az írónő szavakba öntötte, és egy olyan történetet hozott ki belőle, ami maradandó, és a maradandósága mellett még élvezetes és szexi is, mert valljuk be, hogy az erotikusabb részek is szerves részei a kötetnek.

Teljes mértékben át lehet élni az eseményeket, könnyű szerrel bele tudjuk képzelni magunkat Reese helyébe, aki a történet női főszereplője, és 90%-ban az ő gondolatai és érzései vezetik a cselekmény szálát, és a fordulatokat is. Sok elfeledett vagy éppen jól takargatott titok kerül a felszínre, amik miatt nemcsak szívfájdítóan gyönyörű részeket hordoz magával a kötet, hanem még meg is tépkedi a lelki világunkat. Alapjában véve egy romantikus történettel van dolgunk, erotikus részekkel egy kis titokkal megfűszerezve egy olyan köntösben, ami nagy valószínűséggel nemcsak a női olvasók figyelmét fogja felkelteni, hanem bizony a férfiakét is.

Az uralkodó elem, ami az egész regény körüllengi az természetesen a vágy, hiszen mégiscsak egy alapjában véve felnőtteknek íródott könyvről van szó. A brutális őszintesége és a titkok megléte miatt nem is igen ajánlanám 18 éves kor alatt, mivel azért eléggé megrázó eseményekkel is dolgunk van, amik rendesen megcsavarják a szíveket, és a sok boldogsághormon és örömteli, szexi jelenetek mellett még jól a földbe is döngöl, a szó legnemesebb értelmében. 

Maguk a párbeszédek nagyon fondorlatosak, összetettek, kézzel foghatóak és őszinték. A karakterek már-már lelépnek az oldalakról, s olyan mintha a lelki szemeink előtt peregne le a cselekmény, olyannyira valósághű, s annyira jól van megírva. Magát a műfajt eleve szeretem, s ha csak ennyire jókat olvasnék, mint A beosztott talán nem is akarnék új kategóriák után kutatni, de sazért egy jó kis dark romance-ról nem mondanék le.

Nagyon örülök, hogy immár mi magyarok is részesei lehetünk a romantikus és erotikus, vágyakkal és eltitkolt múltakkal teli történeteinek. De persze mindez nem lett volna ekkora élmény, ha nem a szívéből írt volna az írónő, hiszen már az első mondat után meg lehet mondani, ha valaki csak a hírnévért ír. Emellett összefüggő, következetes, lehengerlő és fordulatos írásmód jellemzi a kötetet. Nagyon imádtam. Ha tehetném már most olvasnám a következő írását az írónőnek, olyannyira elvarázsolt és bizalmat keltett bennem.

Szerettem, ahogy Reese feltárta előttem a cselekményt, ahogy szépen mindenféle következetesség nélkül jöttek velem szembe a Chase általi részek és, ahogy szemtanúja lehettem az élettörténetének, ami odáig vezetett, hogy az a Chase legyen, akinek mindig is lennie kellett. Baromi nagy akaraterő kell ahhoz, hogy az ember egy akkora veszteségből felépüljön, mint amit a mi drága, ám piszkosul szexi főnökünknek kellett átélnie, de mint a mondás is tartja veszteség nélkül, nincs nyereség. Ugyanúgy megmutatja a sötét és a világos oldalát is a történetnek, a jót is, és a rosszat is. Mindezt kendőzetlenül tárja elénk. Reese múltjába is betekintést enged, ezáltal közelebb is engedi magunkhoz. Maga a kötet nem lenne az igazi, ha nem lenne még egy kis szenvedés benne a vége felé, s ez kellett is ahhoz, hogy még jobban és még mélyebben megérintsen bennünket a történet. Az epilógussal tökéletes befejezést ad a történetnek, és ezzel együtt keretbe is foglalja azt. Már csak emiatt is megérte elolvasni annyira szép és figyelmes gesztus figyelhető meg az utolsó oldalakon, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez eddigi könyves pályafutásom egyik legszebb lezárása. Ha egy szóval kellene jellemeznek csak annyit tudnék mondani, hogy imádtam és merem azt garantálni, hogy aki szereti a műfajt az nem fog csalódni benne, sőt tűkön ülve fogja várni a következő és az azt követő regényt is az írónő tollából.

" - Rendben. Vagyis nem. Te azért büntetsz egy nőt, mert gyönyörű, és mert vonzódsz hozzá. Ez pont olyan helytelen, mint valakit hátrányosan megkülönböztetni a kora vagy a bőrszíne miatt." 

"Miért nevettem azon, amikor azt mondta nekem, dobjam Bryant, a barátomat, és inkább ugorjak fejest az ő ágyába? Ez a pasi semmivé foszlatja a józan ítélőképességemet." 

"Ez a pasi a hernyókat egy csapásra pillangókká változtatta, amelyek most gyönyörű szárnyacskáikkal ott verdestek a gyomromban." 

"Ha minden csókunknak története van, akkor ez a csók olyan volt, mint amikor a hős királyfi rátalál élete szerelmére, és együtt ellovagolnak a naplementében." 

"Chase megfogta a kezem, és csak ekkor vettem észre, hogy reszket. Az én macsó, magabiztos, nagyarcú pasim remegett az idegességtől. Ha lehetséges, abban a pillanatban még jobban beleestem. Megszorítottam a kezét, hogy megnyugtassam, mire összeszedte magát. Ezért illettünk olyan jól egymáshoz. Én voltam az ellensúly a bizonytalanságára, és ő volt a bátorság elixírje a félelmeimre."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Jenny Holiday: Grófi utazás (Grófi utazás 1.)

"Ami a grófi utazáson történik, az ott is marad. Általában."

*

Még ​egy grófnak is szüksége van hűséges barátokra, és Archibald Fielding-Burton, Harcourt grófja szerencsésnek tartja magát, amiért neki kettő is van. Az éves kirándulás, amelyre Archie a legjobb barátaival, Simonnal és Effie-vel szokott elutazni, szent helyet foglal el mindegyikük naptárában. Idén Archie különösen vágyik rá, hogy elszabaduljon, mígnem sürgős levél érkezik a család egy régi barátjától, aki azért könyörög, hogy Archie segítsen megelőzni egy fenyegető botrányt. A kaland hirtelen női útitársakkal bővül, mivel meg kell menteniük Archie gyerekkori barátait, Clementine és Olive Morgant. Ez… bonyolítja a dolgokat. A felnőtt Clementine, bár ugyanolyan őszinte és üdítő, mint amilyenre Archie emlékszik, mégis különbözik attól a vad, szeles lánytól, akit ismert. Bonyolult és meglepő… és makacsul ellenzi a házasságot, amit Archie – olyan okokból, amelyeket nem is mer túl alaposan megvizsgálni – egyre bosszantóbbnak talál. Aztán Clem illetlen és igazán elragadó ajánlatot tesz, arra kérve a férfit, hogy mutassa meg neki a hitvesi ágy örömeit, mielőtt megállapodik a vénleányi élet mellett. És miféle úriember lenne, ha visszautasítana egy hölgyet?

" - De így te voltál rákényszerítve, hogy hozzámenj!"

Jenny Holiday Grófi utazás c. regénye egy szórakoztató történelmi romantikus, ami ötvözi a Bridgerton és a The Buccaneers világát. Olvasás közben sokszor volt jó hangulatom, nevettem és szerettem elmerülni ebben a fergeteges világban. Nagyon közel állnak hozzám a történelmi romantikusok, de a Grófi utazás az egyik legszórakoztatóbb, amit valaha olvastam. Tele van baráti pillanatokkal, egymásra találással és megannyi feledhetetlen kalanddal.

Nagy reményeket fűztem ehhez a kötethez, amit szerencsére be is teljesített. Nemcsak a fülszöveg érdekes és a borító meseszép, hanem a történet is aranyos és imádnivaló. Gyógyír volt a lelkemnek, és nagyon jólesett elmerülni benne. Imádtam olvasni, és a részese lenni ennek a nem szokványos, sokkal lazább történelmi romantikusnak, mint amihez hozzá vagyok szokva. Annyira édes volt, ahogy Archie és Clementine újra egymásra talált, ahogy felvették a rég elfeledett fonalat, és ott folytatták az egymás iránti szeretetet és barátságot, ahol abbahagyták. Gyorsan haladtam vele, mert olvastatta magát, és végig arra sarkalt, hogy ne tegyem le, és tudjam meg minél előbb, hogy mikor is fog eljönni a nagy pillanat, az áttörés, amikor már nem tudják tagadni, hogy nem bírják a másik nélkül. Van egy pillanat, ami nagyon megmaradt bennem, mégpedig az, amikor kivetíti Clem a saját életére az édesanyja nagy pillanatát. Itt teljesen elolvadtam, és először éreztem azt, hogy megolvad a szívem. Egy nagyon kedves utazás a Grófi utazás, aminek a végén a botrány helyett valami egészen mással távozik Clem, és maga Archie is. Egyikőjük sem számított erre a végkimenetelre a szökés és az utazás elején, de úgy hiszem, hogy ez koronázza meg igazán a történetet.

Nagyon-nagyon szerettem ezt a laza, friends to lovers típusú szerelmet, ami emellett a régens korban játszódik, és romantikus vígjáték is. Ez a kombináció nekem nagyon bejött, és jó volt látni, ahogy a baráti, illetve testvéri kapcsolatok egyre szorosabbak és szorosabbak lettek. Nemcsak a fiúk vettek részt az utazáson, hanem Clementine és Olive is, akiknek igazán elválaszthatatlan lett a kapcsolatuk a végére.

Ami a kötet kezdését jelenti nagyon parádés, hiszen minden egy szökéssel kezdődik, ami arra hivatott, hogy megvédje Celemtine jó hírét, hogy legyen még egy esélye arra, hogy hiába nincs ellene kifogása, de ne váljon vénkisasszonnyá. Azt hiszem az ő életébe nem is jöhetett volna jobbkor a Grófi utazás.

A karakterek egytől-egyig szerethetőek, van bennük egyéniség, és nem azok a tipikus történelmi romantikus hősök, mint akiket szívesen megjelentetnek az ilyen műfajú regényekben. Archie például az egyik legkedvesebb férfi karakter, akiről volt szerencsém olvasni. Egy nagyon rendes ember, akire lehet számítani, aki nem ijed meg semmitől, és aki nem támaszt előítéleteket mások elé. Úgy szereti a barátait, mitn amilyenek, és nem próbálja őket megváltoztatni azért, hogy a társadalom jobban befogadja őket.

Ha néhány szóval kellene jellemeznem a kötetet, akkor azt mondanám, hogy: humoros, elbűvölő és egyszerűen imádnivaló. Egy lassan égő szerelemnek lehetünk a szemtanúi, amit az írónő a talált család trope-jával fűszerez meg és mutatja meg, hogy senki számára sem lehetetlen a szerelem megtalálása, legyen akármilyen esélytelen is a helyzet. Emellett olyan komoly témával is foglalkozik, mint az időskori demencia, és Archie anyukáján keresztül mutatja meg a demenciával járó fokozatos leépülést.

Összességében én nagyon szerettem olvasni, hihetetlenül jól éreztem magam közben, és pontosan azt adta, mint amire szükségem volt tőle. Ez nagyon jól megírt, szórakoztató, történelmi romantikus a Grófi utazás. Csodálatos szereplőkkel, szellemességgel, humorral, lebilincselő párbeszédekkel, élénken leírt helyszínekkel, a nővérek és hűséges barátok közötti elszakíthatatlan kötelékkel, szívmelengető románccal és egy mindent kielégítő befejezéssel. Az első Jenny Holiday könyvem volt, viszont biztosan nem az utolsó. Archie és Clementine nagy kedvencem lett, imádtam ezt a nem megszokott egymásra találást, az érzelmek és a kötődés kialakulását, és azt, hogy minden olyan természetesen alakult közöttünk, mintha a sors is úgy akarta volna, hogy Clemnek Olive után kell mennie, és Archie-ék is pont abban a fogadóban kelljen megszállnia, ahol a lányok és a kalamajka kezdődött. A csillagnézős jelenetek aranyos pluszt adtak, és nemcsak Archie, hanem mi is kicsit beleszerettünk ebbe a barátokból szerelmesek történetbe, abba hogy a legváratlanabb pillanatokban is megtalálhat minket a szerelem. Ha egy igazán szórakoztató és szívet melengető történelmi romantikusra vágysz, akkor semmiképp se hagyd ki Jenny Holiday Grófi utazás c. kötetét. Szó szerint maga a sugárzó napsütés ez a kötet!

"Arra is emlékezett, milyen jó volt visszatérni az otthon kényelmébe az utazásaik után, és azokban az években az anyja is köztük volt. Tutujgatta, fürdeni küldte, és teázott vele a nappalijában, miközben Archie a vadászatról mesélt. Mindig sokkal izgalmasabbnak tüntette fel a távol töltött időt, mint amilyen valójában volt."

"Archie-nak a szavakkal általában olvasáskor vagy íráskor voltak problémái, nem pedig beszéd közben, de most túl sok gondolat kavargóit a fejében. 

Hogy Clem majdnem elment az átkozott Amerikába! Örökre elhagyta volna Angliát."

" - Mi okozta ezeket az örömteli pillanatokat? - kérdezte Simon. 

- Volt némi levelezésem az utóbbi időben, ami arra késztetett, hogy átgondoljak néhány dolgot."

" - Nem tudok olyat elképzelni, amit jobban szeretnék, mint leveleket kapni öntől, kivéve talán azt, hogy válaszoljak önnek. Nagyon szeretek leveleket írni és kapni is."

"Clementine, otthon a vadon szélén. 

Archie lélegzete elakadt. 

Ami, tekintve a szájában lévő tekintélyes mennyiségű szalonnát, köhögési rohamot okozott. 

A zaj végighullámzott a kerten, és magára vonta Clementine figyelmét."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Jeneva Rose: Eltemetett igazság

"Az embereket semmi sem hozza annyira közel egymáshoz, mint a halál."

*

Az ​embereket semmi sem hozza annyira közel egymáshoz, mint a halál.

Három, egymástól rég elhidegült testvér találkozik hosszú idő után újra, mivel édesanyjuk elhunyt, és rendezniük kell a hagyatékát. A legidősebb, Beth sosem ment el a családi házból, az utolsó pillanatig gondozta súlyosan beteg anyját. A középső gyerek, Nicole sem jutott túl messzire komoly drogfüggősége miatt. A legfiatalabb, Michael azonban távolra költözött, és azóta nem tért vissza a Wisconsin államban található apró községbe, amióta az apjuk hét évvel ezelőtt hirtelen hátrahagyta a családját. 

A felnőtt gyerekek a szüleik holmiját átnézve egy halom videókazettára bukkannak, amikre még az anyjuk rögzítette a legboldogabb pillanataikat. Azonban az édes emlékidézésnek gyorsan vége szakad, amikor az egyik kazettán egy olyan éjszaka eseményeit pillantják meg több mint húsz évvel ezelőttről, amire egyikük sem emlékszik. Előbb az apjuk tűnik fel véres ruhában, majd hirtelen egy holttest villan fel a képernyőn. Mielőtt pedig a felvétel hirtelen véget érne, hallani a szülők párbeszédét, hogy a hullát mindenáron el kell tüntetniük. 

Bethnek, Nicole-nak és Michaelnek el kell döntenie, hogy temessék el örökre a múltat, vagy megpróbálják felfejteni a sötét titkot, amit az anyjuk magával vitt a sírba.

" - El sem hiszem, hogy csak ennyi marad belőlünk, miután meghalunk... hamvak."

Nagyon szeretem az írónő munkásságát, mindig zseniális sztorikkal rukkol elő, az Eltemetett igazság pedig az egyik legizgalmasabb regénye. Tele van rejtéllyel, múltbéli titkokkal, talányokkal, egy rég eltűnt kislány ügyével, egy család eltemetett igazságával, és megannyi apró részleten, ami segít az ügy végére járni. Jeneva Rose az a thriller író, akitől mindig szívesen olvasok, hiszen nagyszerű a stílusa, és mindig befalom a regényeit. Az Eltemetett igazsággal is ez volt, hiszen mire kettőt pislogtam már a kötet utolsó 10%-a következett.

A regény három felnőtt testvér történetét követi, akik az édesanyjuk halála után visszatérnek gyermekkoruk otthonába, ahol egy olyan VHS kazettára bukkannak, amin jóval több van, mint gyerekkori emlékek vannak. Ez a kazetta indítja el a kötet cselekményét, és végig nagy szerep fog jutni annak a felvételnek, ami mindent megváltoztat, és ami elindít minket az igazság útján. S habár a cím elég beszédes, ezt leszámítva izgalmasan haladunk végig Emma eltűnésének ügyén, és ahogy egyre mélyebbre ásunk, más titkok is napfényre kerülnek. Az Eltemetett Igazság alatt senkiben sem bízhatunk, hiszen ott a figyelmeztetés, hogy 'Ne bízz'. Egyes helyeken borsódzott a hátam, de azt hiszem a rutinos thriller olvasóknak ez meg sem fog kottyanni. A cselekmény a rejtélyes eltűnés mellett a családi titkokat, a gyászt és a bűnt, mint kérdéskört boncolgatja. Megmutatja, hogy bármely normálisnak tűnő családban lehetnek titkok, főleg egy olyanban, ahol a legnagyobb gyerek a szülővárosban ragadt, a középső drogos lett, míg a legkisebb szépen ívelő karriert futott be. A regény talán egyik erőssége emiatt pont a karakterek, hiszen van mélységük és a családi dinamikát is a megszokottól eltérően mutatja be. A testvérek közötti feszültségek, a múlt traumái és a titkok feltárása hitelesen jelenik meg, ugyanakkor ha visszagondolok az elejére látnom kellett volna, hogy semmi sem úgy van, mint ahogy azt az írónő el akarja hitetni velünk.

A VHS kazettának köszönhetően egyfajta nosztalgikus érzés kerít hatalmába, hiszen a 90-es évek voltak azok, ahol ezek a kazetták hódítottak. Emiatt visszacsöppentem a múltba, ahogy az írónő is, és nemcsak a jelen darabkáit mutatja meg, hanem a múlt egy-egy jelentős és fontos szegletét is. Imádtam az édesanya, Laura megjegyzéseit, a levelet, az egész feltárás folyamatát, és engem igazából ezzel vett le az írónő a lábamról. Még attól is el tudok vonatkoztatni, hogy nem árult zsákbamacskát, és konkrétan elmondta, hogy az igazság el van temetve.

A három testvér dinamikusan halad végig az apró nyomokon és információmorzsákon. Beth, a legidősebb testvér, Nicole a középső és Michael, a legkisebb látszólag külön utakon, de mindhárman az igazság nyomában járnak, vagy lehet, hogy csak ezt akarják elhitetni velünk, közben meg próbálják a múltat visszaásni a földbe, hogy maradjon is ott? A végére mindenképp kiderül!

Beth az a karakter, aki végig ott van a haldokló édesanyja mellett, aki emiatt a felelősségteljes testvér szerepét ölti fel, de ő is az, aki nem él, nem szerez új élményeket és úgy tűnik, hogy megcsömörlött az életében. Ezzel szemben Nicole függő, aki az elhanyagoltság érzetét csillapítja drogokkal és egyéb kábítószerekkel, amik segítenek felejteni neki. Aztán ott van Michael, a legkisebb aki a legtöbbre vitte, aki kiemelkedett és karriert fut be. De miért ez a kontraszt? Mit titkolnak a szülők, hogy a gyerekeik ennyire különbözően lettek nevelve?

Az Eltemetett igazság egy sötét családi dráma thriller köntösben, ami a titkok és a múlt feldolgozásának nehézségeit tárja fel. Ehhez minden eszközt megragad, de közben megmarad Jeneva Rose-os. Az írónő páratlan stílusa itt is elég hamar kiütközik, és megmutatja, hogy thrillert lehet úgy is írni, hogy végig ott motoszkáljon a fejedben a cselekmény, a lehetséges tettesek, és a végkimenetel képe. S igaz, hogy nem mentes a hibáktól, én mégis nagyon szerettem, főleg a pszichológiai vonatkozását, és ha te is szereted az ilyen típusú regényeket, akkor adj egy esélyt az Eltemetett igazságnak is.

A történet már jóval azelőtt elkezdődött, hogy az első sorokat elolvastuk volna. Minden Emma eltűnésével kezdődött egy csendes kisvárosban, ahol nem kell zárni az ajtókat, ahol biztonságban érezhetik magukat az emberek, ahol alacsony a bűnözési ráta, és elenyésző a bűntény. Minden itt és ebben a múltbéli idillel kezdődik, de a végére az írónő igazságot szolgáltat, és megmutatja, mi is történt valójában Emmával.

A testvérek közötti dinamika és a múltbeli események hatása erőteljesen jelenik meg a történetben, emiatt hol feszültséggel teli helyzeteket kapunk, hol pedig elülteti bennünk a kétely magjait. Egy család sem tökéletes, de mi van akkor, ha a halál nemcsak megnyugvást hoz, hanem sötét titkok is felszínre kerülnek? Mi van akkor, ha a szépen felépített feszültség csak a jéghegy csúcsa, és sokat kell még leásni ahhoz, hogy lássuk az elejét, azt hogy honnan is indult ki minden? Az írónő nagyon szépen építette fel ezt a regényét is, és az különösen tetszett, hogy a családi titkokat nem egyszerre zúdítja a nyakunkba, hanem aprólékosan a kellő helyeken rukkol elő velük, és hagyja, hogy olvasás közben teljesen felemésszen minket. Összességében nekem tetszett Jeneva Rose írása. Szerintem, legalábbis az én ízlésemnek nem tud rosszat írni, és ahogy egyre többet olvasok tőle úgy lesznek egyre kiforrottabbak, és egyre izgalmasabbak a regényei. Az Eltemetett igazság egy feszültségekkel teli írása, amiben nem árul zsákbamacskát, ugyanakkor nem is tudnám azt mondani, hogy emiatt unalmas, vagy kevésbé kiszámítható lett volna. Ami szerintem sokat segített a történeten az az, hogy a karakterek nem mindig szimpatikusak, nem mindig állnak a helyzet magaslatán, ugyanakkor próbálkoznak, és ez teszi őket emberivé. Ha szereted az írónő munkásságát, vagy csak olvasnál egy jó thrillert, akkor az Eltemetett igazság csak arra vár, hogy levedd a polcról, és elmerülj 1999 nyarának meghatározó eseményeiben!

" - Néha a legegyszerűbb dolgok a legbonyolultabbak - sóhajtja Beth."

"Zavartság ül a szemében, tudja, hogy jön érte a halál, mégis megdöbbenti az érkezése. Mintha mindannyian egy hosszú sorban várnánk a hívására, remélve, hogy a nap sosem jön el - ám végül mindig elérkezik."

"A halál nem vár senki kedvéért."

"A halál emlékeztet bennünket arra, hogy az élet véges, és egy nap a mi időnk is eljön. Ilyenkor megállunk egy pillanatra, és tudomásul vesszük a mulandóság tényét, megadjuk neki a kellő tiszteletet, hogy aztán újra szétreppenjünk a világban, mint egy haldokló pitypang magvai."

"Otthonnak hívtam régen ezt a helyet, de fogalmam sincs, ezek után mivé lett."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Christian Ward: Batman - Az őrület városa

 

" - Ó, alakulhat ez érdekesebben, ha akarod."

*

Mélyen Gotham City alá temetve létezik egy másik város. Ez a Lenti Gotham eleven rémálom, melyet az ismert Gotham lakóinak torz tükörképei népesítenek be, akiket a fentről áradó félelem és gyűlölet éltet. 

A Baglyok Bírósága évtizedeken át őrködött éberen a két várost elválasztó, lepecsételt kapu felett. Ám ez a kapu most feltárult, és a másik Gotham Sötét Lovagja megszökött… hogy elraboljon és kiképezzen magának egy saját Robint. 

Batmannek ingatag szövetséget kell kötnie a Bírósággal és annak halálos csatlósaival, hogy megállítsa – és egyúttal megakadályozza, hogy Gotham az őrület martalékává váljon. Christian Ward (ODY-C, Blood Stained Teeth), a kivételes fantáziával megáldott író-rajzoló a kozmikus horror eszközeivel értelmezi újra Batmant és legendás ellenségeit. 

A kötet a Batman: Az őrület városa című minisorozat mindhárom részét tartalmazza.

" - Maguk férfiak miért csinálják ezt? Isten ments, hogy elmondják, valójában mit éreznek."

Gabo Kiadós képregényekkel nem lehet mellélőni, és ezt nem is igazolhatja jobban, mint a legutóbb megjelent DC Comics Batmannel a főszerepben. Az eredeti képregény 2023-ban jelent meg, de a denevérember kultusza ennél jóval messzebbre nyúlik vissza. Minden valamire való szuperhős fan ismeri Bruce Wayne, vagyis Batman nevét. Christmas Ward egy igazán sötét és összetett képvilággal vezet be minket Az őrület városába.

A Batman: Az őrület városa egy igencsak sötét és misztikus történetet mesél el Gotham városában, ahol minden egyes részletre, illetve képkockára oda kell figyelni. A történet középpontjában egy másik Gotham áll, amely egyfajta elő rémálomként jelenik meg, és mindenkinek megvan a rémálom megfelelője. Már ez a felvetés is nagyon érdekes, de ami engem igazán meggyőzött az a képi világ nyers és formabontó stílusa.

A rémálom Gotham mellett egy titkos társaság is szerepet kap, a Baglyok Bírósága. Az ő feladatuk védelmezni a két város közötti átjárót, és fenntartani a békét. De mi történik akkor, ha valami szörnyű szabadul el? Akkor jön Batman, aki előtt nincsenek akadályok, aki mindig reagál, ha hívják.

A történetben Batman kénytelen szembenézni egy olyan fenyegetéssel, amely túlmutat a megszokott bűnözésen és gonosztevőkön, akikkel Gotham városában találkozik. Sokkal nagyobb a tét, és jóval komolyabb a helyzet is. Ehhez mérten egyre sötétebb és baljósabb a hangulat, és bizony az illusztrációk is.

Magát a hangulatot erősen meghatározza a rejtélyesség és a horror műfajának bizonyos elemei. A történetben megjelenő szörnyek és a másik világ jelenléte folyamatos feszültséget és borzongást kelt az olvasóban. Én egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle, és ahogy elkezdtem úgy be is fejeztem együltőhelyben. Az sem számított, hogy olvasás közben épp fizikai vagy pszichológiai kihívásokkal szembesül Batman, hiszen ott voltam mellette, és vért izzadva tette próbára az elmémet és a hitemet.

A kötet sikerének alappillére Ward művészete. A festői stílus és az élénk színek, mint a rózsaszín, kék és lila, egyedi hangulatot kölcsönöznek a történetnek. A karakterek és helyszínek dizájnjai frissek és kreatívak, ugyanakkor az egyedi stílus mellett megmarad az oly rég ismert Batman történetek világa is.

Összességében a Batman: Az őrület városa egy merész és művészileg gazdag történet tele új megközelítésekkel, amely új színben mutatja meg Gotham városát és a bűnüldözést is. Christian Ward egyedi stílusa igazi élményt nyújt a Batman fanoknak, és mindazoknak, akik elmerülnének egy szépen felépített képregényben. Nemcsak a képi világa lenyűgöző, hanem a történet is, amit elmesél közben. Ha a kedvenc DC hősöd Batman, semmiképp se hagyd ki ezt a sötét és rejtélyes képregényt! De akkor sem, ha egy igazán igényes képregényt tudnál a gyűjteményedbe, ami a polcod éke lehet! 

" - Én jól vagyok. Ő is. Mindketten jól vagyunk."

" - És igen, úgy néz tűnik, ma korán kezdte. Mire felvittem neki a reggelit, már újra házon kívül volt."

" - Pofa be, te kis görény! Őt meg minek hívtad? Ehhez csak nekem meg ennek a bájos hölgynek van bármi köze."

" - Ó, Istenem, könyörgök, segítsen... ez megőrült!"

"Miért érzem úgy, mintha ugyanaz állna a háttérben, mint Kétarcnál is?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)