Dora Veeland: Nocturne - Hív a mélység

 "Hosszú utat tettem meg idáig, és úgy érzem, itt végre megnyugodhat a lelkem."

*

Létezik ​egy legenda a szirének csábító és veszedelmes énekéről, amit senki nem élhet túl, aki óvatlanul a Mera­cas-öböl felé hajózik. Sokak szerint ez csak mese, ezért nem hisznek benne. Ahogy Dean Sullivan sem hitt. Miután leszerelt a so­kat látott, amerikai tengerész, és a turistákkal zsúfolt óceánjárókból is elege lett, egy Nocturne nevű, olasz kisvárosban köt ki. Tudomást szerez egy kis öbölről, ahol hemzsegnek a halak. A helyi lakosok figyelmezte­tik, hogy napnyugta után nem maradhat ott, ha kedves az élete. 

Dean fittyet hányva a rémtörténetekre, miután az összes turista elment végre, kihajózik, hogy nyugodtan horgászhasson. Navia szirénként abba a korba lépett, hogy le kell csap­nia élete első áldozatára. De ha nem teszi, pusztulásra ítéli a sziréneket, és kitaszítottá válik. A klán rangidősei viszik el Naviát, hogy kiszemeljék első célpontját, aki nem más, mint a jóképű és óvatlan Dean. 

Vajon véghez tudja vinni Navia a rá háruló feladatot, vagy megfutamodik? Egy szirén élete kegyetlen, és a sze­retet szikráját se mutathatja ki, főleg nem egy ember iránt. Vajon mi lesz Navia és Dean sorsa? Lehet közös jövője két világ szülöttének, vagy be kell teljesíteniük a végzetet, ami nem sok jóval kecsegtet? 

Misztikus lények és legendák tárulnak fel előtted, de vigyázat! Ha meghallod a szirének hívószavát, többé nem menekülsz. Vállalod a kockázatot?

"Az óceán mélysége tengernyi lehetőséget tartogat, de csak egyetlen Igazi van."

Nagyon szeretem a tengerben/óceánokban játszódó sellős/szirénes könyveket, és Dora Veeland egy nagyon izgalmas, átokban gazdag, szirén énekkel fűszerezett történetet tár elénk a Nocturne-ban, ahol nemcsak Dean esik Navia csapdájába, hiszen téged is leterít ez a világ, és legszívesebben megmártóznál a tengerben, és felfedeznéd a világát. Az utóbbi idők egyik legjobb szirénes könyve, amit olvastam, és csak ajánlani tudom a műfaj szerelmeseinek!!

Dean és Navia története tele van veszélyekkel, próbatételekkel, érzelmekkel, tiltott szerelemmel, hiszen míg Dean ember, addig Navia szirén, egy másik világ szülötte. Szerelmük megpróbáltatások kereszttüzében erősödik, és nincs egy olyan fejezete ennek a csoda kötetnek, ami ne hordozna magával egyfajta éteri, megbabonázós hangulatot. Teljesen a rabja lettem, és akárcsak Dean én sem tudtam elengedni, részese akartam lenni a szirének életének, és minden egyes pillanatnál ott kellett, hogy legyek. A történet egyik helyszíne Olaszország, míg a többi része a tengerben, óceánban játszódik. Míg a kötet eleje baljós, komor és tele van veszélyes pillanatokkal, addig a többi részébe csöppen egy kis fény, remény és a szebb jövő képe. A Nocturne nemcsak egy regény, ami egy tiltott szerelmet mutat be, hiszen a szirének mítoszát is a saját ízlése szerint tárja elénk, és ad egyfajta magyarázatot arra, hogy miért is van szükségük az emberi lelkekre, és miért vonzzák magukhoz énekükkel a vétlen hajósokat. Egy nagyon komplex, és szépen kivitelezett világot tár elénk az írónő, ami hol ámulatba ejtő, hol pedig tele van akadállyal és újdonsággal. Nagyon szerettem olvasni, és bármikor újrakezdeném. Nemcsak Deant hívta a mélység, hanem engem is. Egy utazásra invitál, ami szól a szerelemről, a családról, a sorsról és az áldozatokról, amiket a boldogságunk miatt hozunk.

Akik azt mondják, hogy 2025-ben szirénekről olvasni unalmas, az még biztos nem olvasta Dora Veeland: Nocturne - Hív a mélység c. kötetét! Hangulatában kicsit olyan mint a Siren sorozat, így ha ezt szeretted, akkor biztos vagyok benne, hogy a Nocturne is nagy kedvenc lesz. Egyedi, tele van szeretettel, keserédes pillanatokkal, found family-vel, tiltott szerelemmel és két faj egymásra találásával. Mindenből annyit ad, mint amire szükség van, és nem rest kételyeket ébreszteni bennünk olvasás közben.

A karakterei nagyon kedvelhetőek, megvan a jó és a rossz aránya, na meg az a vékony határvonal is, ami elválasztja ezt a kettőt egymástól. Nemcsak a két főszereplőt ismerhetjük meg, hanem reményeim szerint a következő kötet főszereplőit is. *Sejtelmesen néz, hátha Azeya és Alex lesznek azok.* De Zayik világa is érdekesen hangzik, így ha esetleg róla szólna az a bizonyos Nocturne 2., akkor sem lennék elégedetlen.

S ha már karakterek, a szirének és sellők mellett a tengeri boszorkányok is megjelennek egy nem mindennapi csavarral, ami merően meghatározza a Nocturne cselekményét. Tetszett, hogy nemcsak a két faj szerelmére koncentrál a történet, hanem arra is, hogy egy nagyobb képet mutassom meg a megálmodott világból. Sokkal merészebb a világa, mint mondjuk egy H2O, de nem annyira sötét, mint a Sirené, mégis inkább ehhez hasonlítanám.

A cselekmény kiforrottsága, és a lenyűgöző képi világ mellett muszáj beszélnünk Deanről és Naviáról is, mert nagyon megkedveltem őket. Dean a történet szempontjából az a fontos karakter, aki elindítja a Nocturne cselekményét, de ennél jóval több is. Egy nagyon kedvelhető, erős, okos és merész férfi, aki bármit megtenne a szeretett nőért, jelen esetben szirénért, és nem ismer lehetetlent. Ha kell beleveti magát a tengerbe, a tajtékzó habokba, vagy éppen a lelket szipolyozó szirének körébe, és félelmet nem ismerve áll helyt az embert próbáló küldetéseknél.

Mellette ott van Navia, aki a jóságával kiemelkedik a szirének közül, aki nem képes elfogadni a sorsát, és bármit megtenne, hogy változtasson azon. Titkokra derül fény ezáltal, egy évszázadok óta sújtó átok kerül legyőzésre, a sellők új klánját ismerhetjük meg útja során, és nem utolsó sorban a szerelem kezdi el kibontani szárnyait, és szépen lassan megmutatja, hogy nem létezik lehetetlen, és ha eléggé szeretjük a másikat, bármi megoldható. Legyen sellő, szirén vagy ember a delikvens.

A történet nem lenne az, ami Dora Veeland stílusa nélkül, ami csak még inkább hozzájárul ahhoz, hogy könnyen és mindenféle bukkanó nélkül tudjuk olvasni a kötetet. Őszintén engem már az átok meglétével megfogott, és az első oldalak is megnyerőek voltak. Maga a kötet egy csoda, mert nemcsak a külcsín 10/10, hanem bizony a belbecs is. Imádtam a térképet benne, a fejezetek egyedi grafikáját, és az időszakosan megjelenő illusztrációkat is. Tökéletesen kiegészítették a cselekményt, és még egyfajta pluszt is adtak neki. Dean és Navia szerelme nagyon szép, ugyanakkor nem lassan bontakozik ki, ami meglepő módon nem zavart, mert akármilyen gyorsan is jönnek az érzelmek, azért meg kell rendesen küzdeniük a boldogságért, és engem az az út varázsolt el, amíg eljutunk odáig. Kezdtük egy legendával, majd befejeztük a szerelem beteljesülésével, és azt érzem, hogy az én szívem is csordultig telt szeretettel. A legnagyobb kedvenceim azok a jelenetek lettek, amik a vízben játszódnak, és úgy érzem, hogy túl hamar lett vége. Romantikus fantasy rajongóinak must have olvasmány, ha meg a szirének mítosza is érdekel, akkor nem is kérdés, hogy kell e neked a Nocturne. Hagyd, hogy téged is megbabonázzon a szirének éneke, és vesd bele magad Dora Veeland második regényébe, ami átokról, szerelemről, családról és két faj megpróbáltatásairól szól!!

" - De ő egy sellő, Dean. Ha ésszerűen belegondolnál, tudhatnád, hogy nincs jövőtök. Én viszont itt vagyok most is, és bármikor ide tudok hozzád sétálni, de ő nem."

"Két világ közé ragadtam, és mindenhonnan kitaszítottak."

"Egy angyali hangot hallottam. Úgy kúszott a bőröm alá, akár egy kábítószer, ami aztán átvette az agyam felett az irányítást."

"Ismertem a tengert, és egyáltalán nem hittem a mendemondáknak. A kihívásokat pedig mindig is kedveltem, így nem volt kérdés, hogy megnézem azt az öblöt magamnak."

"Én nem hiszek semmiféle mesében, átokban vagy varázslatban. Épp elég szörnyűséget láttam már ahhoz, hogy tudjam, csodák nem léteznek."

" - Most már ott van az otthonom, ahol te vagy, Dean. 

Ebben csak az a bökkenő, hogy nem egy világba tartozunk."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Lucy Score & Claire Kingsley: Whiskey kísérővel (Bootleg Springs 1.)

"Mindig is gyűlöltem a temetéseket."

*

A ​három basáskodó bátyja mellett felnőtt Scarlett Bodine igazi vadóc, aki forgószélként forgatja fel lakhelye, Bootleg Springs életét. Kedvenc hobbija a férfiak asztal alá ivása, ám fikarcnyit sem érdekli a szerelem. Ahogy a szomszédai sem – leszámítva a nemrég a szomszédjába költöző szexi pasit… 

Devlin McCallister nem is lehetne mélyebb gödörben. Minden sínen volt eddig az életében: házasság, magasra ívelő politikai karrier, élet Washington D. C.-ben. Elég volt azonban egyetlen jól elhelyezett ütés, és egy nyugat-virginiai városkába száműzik, ami összesen két dologról nevezetes: a pancsolt – bár ízletes – szeszről és egy tinédzser lány tizenkét évvel ezelőtti eltűnéséről. 

Devlin sebei nyalogatásával van elfoglalva, Scarlett azonban más szerepet szánna a férfi nyelvének – ám arra is rádöbben, hogy kettejük története messze nem csak egyetlen alkoholgőzös éjszakáról szól. Miközben vonzalmuk egyre erősebbé válik, a tizenkét évvel korábbi rejtélyes eltűnés ügye újra a felszínre tör, és ha nem vigyáznak, a készülődő botrány Scarlettet is magával ragadhatja… Lucy Score és Claire Kingsley óriási sikerű regénysorozata tökéletes kombinációja a kisvárosi romantikának és rejtélyeknek, csipetnyi erotikával és töménnyel fűszerezve.

"Az időnk véges itt a földön. Csak adott számú napkeltét és naplementét láthatunk. És csak rajtad múlik, hogyan használod ki a köztük lévő időt – mondta a nagyi."

Lucy Score a kisvárosi románcok királynője, és a Bootleg Spings sorozat első része, a Whiskey kísérővel tarolt nálam. Hozta a megszokott Lucy Score stílust azzal a kivétellel, hogy jóval rövidebb a kötet terjedelme, mint az eddigi féltéglák, amiket szerencsém volt olvasni tőle. Claire Kingsley társszerzősége nagyon jót tett a történetnek, és alig várom, hogy a többiek kötetét is a kezembe vehessem.

Nagyon bejött ez az újabb Lucy Score kötet, ami eredetileg 2018-ban jelent meg. Látszik rajta egy bizonyos szintig, hogy valamivel korábbi írásról van szó, ugyanakkor ugyanúgy megvolt az a varázs, amit eddig átéltem a kisvárosi románcaiban. Claire Kingsley nagyon szépen kiegészítette Score stílusát, és egy igazán humoros, erotikus és különleges kötetet kaptam. Nemcsak a karakterei egyéniségek, hanem az egész város, Bootleg Springs és a város lakói. Scarlett családja megérne egy misét, de nem tudtam nem szeretni a testvéreit. Miattuk és Scarlett forrófejűsége miatt többször nevettem, és éreztem azt, hogy egy igazán humoros kötetet kaptam. Scarlett úgy pörgött végig, mint egy Duracell nyuszi, aki soha nem fárad el, és őszintén ki olvasott már olyan női karakterről, akinek az a munkája, hogy a házak körüli szereléseket és javításokat elvégezze? Csak úgy pörgött végig a cselekmény alatt, és azt éreztem, hogy mellette sosincs megállás, és ezerrel pörgünk. Hiába viselkedett néhány helyen iszonyat gyerekesen, nekem mégis nagy kedvencem lett a szókimondó, egyszerű és nyers stílusával. Nem mindennapi hősnő, főleg nem kisvárosi románcokban. Egy sziporkázó hurrikán, ami az első adandó alkalommal lecsap rád. Lecsap, és addig nem ereszt, amíg végérvényesen meg nem szerzett magának. Ez Scarlett; egy ciklon, aminek ha az útjába kerülsz nem maradsz talpon, és szó szerint ledönt a lábadon az energiájával.

A kisvárosi románc mellett olyan trope-k jelennek meg a Whiskey kísérővel c. kötetben, mint a grumpy x sunshine, amiért én élek-halok, illetve második esély, de nem romantikus értelemben, hanem második esély az életben. El nem tudom mondani, hogy mennyire imádtam azt a dinamikát, ami Devlin és Scarlett között kialakult. Scarlett sunshine karaktere tökéletesen kiegészítette Devlin grumpy oldalát.

A kegyvesztett ügyvéd, illetve kisvárosi keménycsaj párosa nagyot ütött, és megmutatta, hogy nem kell feltétlenül hasonlítanod a másikhoz, hiszen a legtöbb esetben az ellentétek igenis vonzzák egymást, és erre egy nagyon jó példa Scarlett és Devlin, akinek a Whiskey kísérővel a második esély az életre, arra hogy úgy kezdje el élni, ahogy azt ő szeretné, és ne pedig úgy, ahogy azt a környezete és a családja elvárja tőle.

A kötet mozgatórugója a Scarlett és Devlin között kialakuló kémia. Nagyon jól kiegészítik a másikat, imádtam azt az összhangot, ami kialakult közöttük, és aminek hála már az elején sem unatkozunk. Kivételesen nem egy slow burn regénnyel van dolgunk, hiszen nem áll rendelkezésünkre 500 oldal, csupán csekély 384, hogy kialakuljon a kapocs, illetve az érzelmi része.

A két írónő nagyon jó munkát végzett. S habár nálunk a kötet nem nyáron jelent meg, én mégis azt mondanám, hogy ízig-vérig nyári kötet. A levegő, a hangulat és az évszak is mind ezt sugallják, és olyan jó érzés volt elmerülni Bootleg Springsben. A megkezdett krimis szál nagyon érdekes volt, jó kis töltetet adott a regénynek, és baromi kíváncsi vagyok, hogy hova is fog kilyukadni, hiszen potenciál van benne, már csak jól fel is kell használni azt.

A pikáns részek vitték a prímet, nagyon jól kiegészítik a néhol komoly hangulatot, és a kellő helyeken tüzelik fel a hangulatot. Nem volt túl spicy sem, pont annyit ad a jóból, mint amire szükségünk van, és végre egy Lucy Score regény, ami nincs elnyújtva, és nem kell 200+ oldalakat várni, hogy történjen valami érdemleges is. A kötet rövidsége az előnyére vált, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy túl lenne írva, sőt...

A Whiskey kísérővel rádöbbentett arra, hogy attól, hogy nem tudsz egy jó könyvet egy nap alatt befalni, még nem jelenti azt, hogy nem volt jó. Nekem igazi felüdülést nyújtott, hogy munka után (néha közben is) hozzá tudtam nyúlni, és újra el tudtam merülni Bootleg Springsben. A város lakói egy igazi család, akiket nagyon megkedveltem, és ha csak egy képzeletbeli kisvárost választhatnék, ahol szívesen élnék az bizony Scarlett otthona lenne. A hangulata engem kicsit a Virgin River sorozatra emlékeztet, amit nagyon szeretek, így ha te is láttad már a sorozat valamelyik évadát, és szeretted is, akkor én nem hagynám ki a Whiskey kísérővel c. kötetet sem! Kellemes kikapcsolódást nyújtott, nem tudtam elszakadni a karakterektől, és lépten-nyomon előbukkantak. Scarlett és Devlin hiába ég és föld, mégis eszméletlenek együtt. Viszont a kötet elején féltem, hogy nem fog bejönni az, hogy túl hamar ugrunk fejest a vágyakban, de az a helyzet, hogy a Whiskey kísérővel c. kötetben pont az tetszett, hogy feszes tempót diktál, és nem ér rá olyan dolgokkal foglalkozni, mint a várakozás vagy a sóvárgás, hiszen ebben a kötetben ha akarnak valamit a karakterek, akkor azt meg is szerzik maguknak. Ha úgy érzed, hogy készen állsz egy újabb kisvárosi románcra, akkor Bootleg Springs tárt karokkal vár, és alig várja, hogy egy újabb Bodine történetét mesélhesse el. Nagyon várom a sorozat további részét, és tűkön ülök, hogy megtudjam mi történt Callie-vel.

"Nem arról volt szó, hogy féltem a magasságtól. Soha nem okozott gondot korábban. Csakhogy mostanában mindentől féltem. Az ismerős dolgoktól ugyanúgy, mint az ismeretlenektől."

"Kívülállónak éreztem magam a régi életemben, és itt is, ezen a rusztikus metszésponton. Olyan volt, mint valami átmenet a múlt és a jövő között."

" - Tényleg emlékeztetnem kell téged arra, hogy olyan világban élünk, ahol a barátaid és a családtagjaid bármikor hátba szúrnak, csak hogy feljebb jussanak a táplálékláncban?"

" - Jól néz ki - mondtam, mintha épp a megégetett madarat csodáltam volna meg, majd becsuktam a sütő ajtaját. 

Felragyogott az arca. 

- Köszi. Anya mindig azt mondta, hogy nincs egyszerűbb, mint csirkét sütni. 

Scarlett anyukája hazudott."

"Az élet rövid, az orgazmus pedig frankó."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Ashley Poston: Hét év távolság

"  - Ez egy varázserejű lakás! - mondta egyszer Analea néném a karosszékben ülve, amelynek színe a vörösbegy tojását idézte."

*

Megtörténhet, ​hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki. 

Aztán amikor beköltözik néhai nagynénje lakásába, és váratlanul egy idegent talál a konyhában – egy kedves tekintetű, délies akcentussal beszélő férfit, aki rajong a citromos pitéért –, meginog gondosan kitalált menekülési stratégiája. Ugyanis van valami a férfiban, aminek korábban képtelen lett volna ellenállni. És könnyen lehet, hogy most sem lesz képes. 

Csakhogy a férfi a múltban él. Egész pontosan hét évvel korábban. Clementine pedig hozzá képest hét évvel előrébb a jövőben. 

Hallotta a nagynénjétől, hogy a lakás egy hurok az időben, ahol egybefolynak a pillanatok, akár az akvarell színei. Ahogy azt is, hogy a szerelemben nem az idő számít – hanem az időzítés. Clementine pedig attól tart, hogy hét évvel elkésett.

"Látod drágám? - kérdezné. - Ha mindent megtervezel az életedben, akkor is bőven érnek majd meglepetések."

Ashley Poston előző regényét, a Halott romantikát nagyon szerettem, így nem is volt kérdés, hogy el szeretném e olvasni a Hét év távolságot. Ebben a regényében egy olyan időcsavarba invitál minket, ahol nemcsak a jó kaják kapnak hangsúlyt, hanem az élmények és a pillanatok megélése is. Most már hivatalosan is az egyik kedvenc írónőm lett, hiszen imádtam a Hét év távolságot, és nem akartam, hogy véget érjen.

Annyira, de annyira jó volt, hogy legszívesebben még tovább húztam volna az olvasást, mert az a helyzet, hogy imádtam Iwan és Lemon társaságában lenni. Őszintén ki ne szeretne egy olyan romantikus történetet, amiben a mágikus realizmus, illetve citromos pite kap szerepet? Azt hiszem, akárcsak Clementine, én is szívesen időznék Analea lakásában, ami bármikor úgy gondolhat, hogy visszarepít 7 évet a múltba. Ez a kompozíció szerintem baromi érdekes, és olyan szépen oldotta meg az írónő azt, hogy Lemon és Iwan ne csak a múltban találjanak egymásra, hanem a jelenben is. Azért volt bennem egy kis félsz, mert a Halott romantikában is rendesen átvert, de a Hét év távolság más, mert itt valóban az érzelmeken van a hangsúly, és hagyja is kibontakozni a romantikát az írónő. Szó szerint éltem-haltam ezért a regényért, és minden egyes sorát imádtam. Nem volt elég az, amit kaptam, és bármikor képes lennék újra a kezembe venni, annyira tetszett, és annyira bele tudtam élni magam a cselekményébe. A történet középpontjában Analea lakása áll. Egy igazán különleges lakás ez, ami nemcsak emlékeket tárol, hanem lehetőségeket is. Megmutatja, hogy sosem késő annak élni, ami boldoggá tesz minket és lépni, még akkor is, ha félelmetesnek tűnik. Iwan és Lemon egymásra találása egyszerre volt édes, és sorszerű. Nem hittem volna, hogy ennyire be fog jönni egy mágikus realizmussal átszőtt romantikus történet, de az egyik kedvenc könyvem lett.

Nem véletlenül szeretik sokan ezt a könyvet, hiszen egy igazi ékszerdoboz, ami szerintem sokkal jobb, mint a Halott romantika, pedig én már azt is nagyon szerettem, viszont a Hét év távolság az, ami örökre rabul ejtette a szívemet. Hol éhes lettem közben, hol pedig azt vártam, hogy valami csoda folytán én is visszakerülök a múltba, és belecsöppen Iwan Ashton az életembe, galambostul, citromos pitéstől kezdve.

A karakterek nagyon szerethetőek, de muszáj vagyok párhuzamot vonni a múltbeli és a jelen Iwanje között. Míg a 7 évvel ezelőtti Iwan tele van reményekkel és álmokkal, addig a jelen Iwanje, mintha megrekedt volna, és amíg el nem jutunk addig a bizonyos részig nem is tudjuk, hogy miért. Mellette persze ott van a történet női hőse, Clementine, aki a könyvek iránti szeretete miatt telitalálat lett. Nagyon kedveltem a karakterét, és végig drukkoltam neki.

A kötet érzelmi része erős, ugyanakkor a múlt sokkal hangsúlyosabb érzelmek terén, mint a jelen. A múltban bontakoznak ki az érzelmek, a kötődés, amit a jelen nem tudott megugrani, legalább nálam. Szerintem sokkal jobban átjönnek a múltbeli események, míg a jelen csupán ezek hozománya, és hiányzik belőle a kapocs, ami a múltbeli Iwant összeköti a jelenbelivel. Ugyanakkor kétség kívül levettek a lábamról, és nem is lehetnék hálásabb azért, hogy megteremtette az írónő James Iwan Ashton karakterét.

Maga a történet egésze ezzel az egész időhurkos szállal nagyon egyedi, és ez végig érezteti is a hatását. Olyan olvasni a Hét év távolságot, mintha egy habos citromos süteményt habzsolnánk, ami annyira jó, hogy egymás után nyúlunk az újabb és újabb szeletekért, s mire feleszmélünk már be is faltuk az egészet. Nem egy sablonos történet, tele van komoly döntésekkel, szerelemmel, érzelmekkel és megannyi édes, vagy éppen meghatározó pillanatokkal, amik végigkísérik a cselekmény egészét.

A sütis részek és az érzelmek mellett komolyabban foglalkozik a gyásszal, saját magunk felfedezésével és azzal, hogy az idő változást hoz magával. Senki sem lesz az a személy, mint aki 7 éve volt, és ezt el kell fogadni, hiszen mi is változunk, de ez nem jelenti azt, hogy a változás rossz dolog lenne. Szimplán az élet velejárója, és emiatt a kötet hol megható, hol pedig elgondolkodtató aláfestést kapott. A bohókás, szerelmes részek mellett ezek a komolyabb szálak teszik szerethetővé a Hét év távolságot, és ezek miatt lesz megismételhetetlen.

Az írónő stílusa már az elején magával ragadt, és ha valaha megszületik a saját romantikus történetem, akkor azt szeretném, hogy azt Ashley Poston írja meg, de ne Halott romantika legyen, hanem Hét év távolság!! Poston stílusa könnyed, légies, és magával ragadó. Maga a történet tele van emlékezetes pillanatokkal, múltbeli örömökkel, és a jelen kérdéseivel és problémáival. Míg Iwan a múltban keresi önmagát, addig Lemon a jelenben. Két különböző életutat mutat be a kötet. Egyfelől itt van nekünk Iwan, aki séf akar lenni, és ott van Clementine, aki nem biztos abban, hogy jó helyen tart a karrierjében. Számára a Hét év távolság nemcsak szerelmet hoz, hanem döntéseket is. Érdekes volt látni, ahogy a lakás a legváratlanabb pillanatokban döntött úgy, hogy nem a jelenbe engedi be Lemont, hanem a múlt egy szegletébe, ahol ott vár rá Iwan, és az ő citromos pitéje! Összességében nagyon szerettem, jó volt az időzítés is, és azt érzem, hogy ennél jobbat jelenleg nem tud írni az írónő. Egyszerre volt szívhez szóló és elgondolkodtató olvasmány, amibe nemcsak szerelmet szőtt az írónő, hanem érzelmeket és temérdek emlékezetes pillanatot is. Ha csak egy romantikus regényt olvasol el egész februárban, akkor az legyen a Hét év távolság!!

"A számhoz emeltem egy falatot, és megkóstoltam. A pite meleg, szirupos savassága, a grahamkeksz ropogóssága, a tejszínhab édessége meg a csipetnyi citromhéj - lenyűgözően zsongtak a sütemény ízei és textúrái. Egy egész citromligetet idézett fel bennem."

"Ha mindent megtervezel az életedben, akkor is bőven érnek majd meglepetések."

"Egyedül csináltam végig életem legrosszabb napját, és más ember lettem, túlélővé váltam. Ez nem valami hiba, amit ki kell javítani. 

Engem nem kell megjavítani. Csak emlékeztetni… hogy ember vagyok."

"Mindig azt mondta, hogy a holdat kell kergetni. Olyan emberekkel vegyem körbe magam, akik bármikor készek üldözőbe venni."

" - Az élet nem mindig a terveink szerint alakul. Az a lényeg, hogy a kudarcok után is kihozzuk belőle a maximumot."

"Nincs gyász szeretet nélkül, és nincs szeretet gyász nélkül."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)