Gregory Maguire: Wicked - A boszorkány (A boszorkány 1.)

"Hát nem furcsa, hogy egy istenség elmúlhat, de a tulajdonságai és a következményei megmaradnak?"

*

Mindenki ​ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán, mit jelent gonosznak lenni? 

Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára. A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újraértelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását.

" - A halálra is kíváncsi vagyok, de inkább kivárom, míg rá kerül a sor, kösz!"

Az Ariana Grande főszereplésével készült film miatt a többség azt hiszi, hogy a Wicked egy habos-babos mese a Nyugati Boszorkányról, de nem, mert sokkal sötétebb a világa, mint azt a filmen láthattuk. Megmutatja, hogy hogyan is válik valaki gonosszá, és mi történet Elfaba életével, azt hogy egy ígéretes boszorkányból, hogyan is lett ő a Gonosz Nyugati Boszorkány.

Nagyon szeretem azokat a regényeket, amik egy már ismert történetet gondolnak újra, és egy új perspektívát mutatnak be. Gregory Maguire regénye pedig pont ilyen. A végletekig kicsavarja az eredeti történetet, és valami egészen különlegeset hagy maga után. Nemcsak varázslatos a világ, hanem valahol félelmetes is, és ez az a faktor, amiben rejlik A boszorkány sikere. Alapvetően az Óz, a nagy varázsló nyakatekert változata, ami sötétebb és jóval összetettebb, mint az eredeti világ. A történet középpontjában Elfaba áll, aki később a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz, viszont mint minden valamirevaló eredettörténet, így a Wicked is megmutatja, hogy Elfaba eredendően nem gonosz, csupán a döntések, az élete, a nehézségek és az emberi gyarlóság az, ami ebbe az irányba taszigálta őt. Imádom a villain eredettörténeteket, és Gregory Maguire annyira jól összerakta Elfaba karakterét, hogy öröm volt olvasni ezt a kötetet. Már egészen a gyerekkorától kezdve figyelemmel kísérhetjük Elfaba életét, a legelső lépésektől kezdve egészen a gonoszság felé vezető útig. A szerző célja elsősorban az, hogy megmutassa, hogyan is válik gonosszá, miközben olyan kérdésköröket boncolgat mind politikai, etikai, s mind társadalmi kérdések. Ehhez igazodva a kötet hangulata komor, és emiatt lassabban is megy az olvasása. Több időre van szükség a megemésztéshez, viszont csodálatos élményt ad!

Nagyon sok helyen komor képet fest le a kötet. A borító nagyon becsapós, mert semmi rózsaszín nincs ebben a történetben. Maga a megtestesült sötétség, ami nem a gyerekeknek szól, hanem azoknak a felnőtteknek, akik az Óz, a nagy varázslón nőttek fel, és akik mindig is érdeklődtek aziránt, hogy miért is lett Elfaba az, akit úgy ismernek, mint a Gonosz Nyugati Boszorkány.

A boszorkány azon egyik átdolgozott fantasy mese, amiben mély a karakterábrázolás, főleg Elfaba esetében, hiszen ő az egész történetnek a főszereplője, ő az aki a tetteivel mozgatja a cselekmény rugóit, és ő az, aki viszi a hátán az egész cselekményt. Az biztos, hogy nem kíméli őt a szerző, és ahol tudja ott jól megszorongatja, és megmutatja neki, hogy mennyire is nehéz és kemény az élet, ha nem illik bele abba a skatulyába, amit a világ elvár tőle.

Maga a világfelépítés nagyon komplex és összetett. Végig azt éreztem, hogy újra gyerek vagyok, és belecsöppentem Dorothy, a Sárga Köves Út és Óz, a nagy varázsló világába. Ám ezúttal nem Óz, vagy Dorothy a hangsúlyos, hanem Elfaba, és az útja a gonoszság felé. Nem titok, hogy úgy gondolom, hogy a gonoszok élete sokkal érdekesebb, sokkal izgalmasabb, mint a jófiúké, és ezt Maguire szépen be is bizonyítja A boszorkánnyal.

Ezek mellett olyan morális kérdéseket vet fel, és keresi a választ rájuk, mint a jó és a rossz (jelen esetben gonosz) örökös harca, már-már igazi klasszikus, amit nem lehet kihagyni, és ami alapjaiban határozza meg a cselekmény végkimenetelét. Illetve a hatalom és az elnyomás eszköze is előkerül. Mindezt egy olyan fantasy világba ágyazva adja át a szerző, ahol minden tettnek és minden megmozdulásnak célja és rendeltetése van.

Az érdekes világfelépítés mellett kénytelen vagyok azt is megemlíteni, hogy habár izgalmas és érdekes a témafelvetés és a megvalósítás is, néhol vontatott vagy éppen lassabb volt a cselekmény, és emiatt sokkal lassabban haladtam vele. A könyv mellett a film ad egyfajta plusz érzést, amit a könyvben csak hellyel-közzel találni meg. Sokkal inkább fókuszál arra, hogy Elfaba karakterét minél áthatóbban át tudja adni.

A nyelvezete nagyon különleges, viszont a politikai része szerintem simán elhanyagolható lett volna, de így is elégedett vagyok, hiszen kaptam egy olyan villain eredettörténetet, ami izgalmas, van benne fantázia és megmutatja, hogy az Óz, a varázsló világában is lehet újat mutatni. Összességében én szerettem ezt az újragondolást, és meglehetősen jól sikerült Elfabát beletenni ebbe az ismert és szeretett világba. Egy új értelmezést adott az eddig ismert eseményeknek, és minden motiváció, illetve tragédia elvezet valahova. Nemcsak izgalmas volt, hanem bizonyos szintig gondolatébresztő is. Viszont nem egy könnyed fantasy, így csak azoknak ajánlanám, akik nem bánják, ha helyenként leülepszik a cselekmény, és valamivel nehezebb haladni vele. A Nyugati Boszorkány története tele van gonoszsággal, ugyanakkor a szerző az ő szemszögéből mutatja meg, hogy mennyi fokozó tényezője is van egy lépésnek, hogy mennyit ér egy adott szó vagy tett, és emiatt lett hiteles Elfaba és az útja. A kötet legnagyobb tanulsága, hogy sosem tudhatod, mikor leszel azon az úton, ami letérít a megszokottól, és megmutatja, hogy gonosznak lenni mennyivel izgalmasabb és mennyivel keményebb munka, mint fenntartani a jó kislány álcáját. Ha téged is érdekel, hogy hogyan is lett a Gonosz Nyugati Boszorkány az aki, akkor ne hagyd ki Gregory Maguire A boszorkány c. kötetét!

" - Keresztelés pisivel - mondta Elfaba. - Hát nem finom mód egyszerre megmagyarázni az Állatok származását, és degradálni őket? "

" - Próbáld csak vízbe fojtani - dörmögte Dadus. - Előre sajnálom szegény tavat."

" - Jaj, Fijero, még nem vagyunk öregek, de ahhoz már eléggé, hogy régi barátok legyünk, nem?"

" - A legelemibb szinten a bűbáj nem más, mint a változás receptje - fuvolázta nekik. Ám amikor a csirkéből, amit pirítóssá akart változtatni, salátalevélbe csavart, ázott kávébab lett, a diákok megfogadták magukban, hogy sosem szabad elfogadniuk a tanárnő vacsorameghívását."

"Elfaba igencsak súlyos tüneteit mutatta annak, amit Galinda úgy nevezett: olvasási morc. Nem kuporodott össze - ahhoz túl csontos volt -, hanem szinte kétrét hajlott, s fura, hegyes orra majdnem érintette a könyv penészes lapjait. Olvasás közben a hajával játszott, fel-feltekerte az ujjára, ami olyan vékony és gallyszerű volt, mint egy rovar csápja. A haja sose göndörödött be, akáhogy csavarta. Gyönyörű haj volt a maga bizarr, rémes módján: fénylett, akár az egészséges állat irhája. Fekete selyem. Hajszállá sodort kávé. Éjszakai eső. Galinda, aki nem volt oda a metaforákért, lenyűgözőnek találta Elfaba haját, főleg mert a lány amúgy olyan ronda volt."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)