Suzanne Collins: Az aratás hajnala (Az éhezők viadala trilógia 0,5.)

" - Boldog szülinapot, Haymitch!"

*

Ha ​elvesznek tőled mindent, 

amit szerettél, 

mi marad, amiért harcba szállnál? 

Amikor felvirrad az Éhezők Viadala ötvenedik sorsolásának napja, Panem körzeteiben eluralkodik a rettegés. Ebben az évben kerül sor ugyanis a második Nagy Mészárlásra, amelyben a fiatalok szokásos létszámának kétszeresét sorsolják ki és ragadják el az otthonából. 

Haymitch Abernathy a Tizenkettedik Körzetben igyekszik nem gondolni a veszélyre. Csak túl szeretne lenni a napon, és a délutánt azzal a lánnyal tölteni, akit szeret. 

Amikor azonban elhangzik a neve, minden álma szilánkokra törik. Elszakítják a családjától és a szerelmétől, majd a Kapitóliumba szállítják három másik körzettársával együtt: egy kiskamasszal, aki szinte olyan számára, mintha a húga lenne, egy kényszeres esélyszámlálóval, és a város legbeképzeltebb lányával. Amikor pedig kezdetét veszi a Viadal, Haymitch ráébred, hogy eleve a vereség felé próbálják terelni. Viszont nem adja fel a harcot… és hamarosan azt akarja, hogy a küzdelme nagy hullámokat verjen a végzetes arénán kívül is.

" - Téged meg úgy szeretlek, mint a futótűz."

Ha röviden kellene jellemeznem Az aratás hajnalát, azaz Haymitch könyvét, akkor azt mondanám, hogy kegyetlen és darabokra törte a szívem. A Suzanne Collins által megalkotott világban eddig ez a legbrutálisabb kötet, ami darabokra szaggatja a lelked, és tátongó ürességet hagy maga után. Azt érzem, hogy legalább egy örökkévalóság kell nekem ahhoz, hogy kiheverjem Haymitch megpróbáltatásait, és nincs a lelkemnek egy olyan része, ami ne szakadt volna meg!!

Még nagyon a pályafutásom elején olvastam az eredeti trilógiát, az egyik első disztópia volt, amit valaha leemeltem a polcról, és ami elindított egy úton, ami oda vezetett, hogy 2025-ben is Az éhezők viadala világhoz kapcsolódó könyvet olvassak. Suzanne Collins regényei azok, amit sok-sok száz év múlva klasszikusnak fognak számítani, hiszen jóval 2008 után is érdekli az embereket az újabb és újabb előzménytörténetet. Először megkaptuk Coriolanus Snow-ét, majd jött Haymitch Abernathy-é, és rendesen fáj a lelkem. Nagyon összetört ez a regény, és tudtam, hogy nem lesz jó vége, de mégsem számítottam arra, hogy ennyire a földbe fog döngölni az írónő. Van olyan, aki könnyek nélkül végig tudta olvasni? Nem hiszem!! Mindig is kedveltem Haymitch karakterét és alig vártam, hogy egyszer úgy döntsön az írónő, hogy megadja azt, amire a rajongók már úgy vártak. De azt kívánom, hogy bárcsak ne tette volna, mert hiába volt zseniális, eddig ez a legfájdalmasabb része a világnak, és nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni magammal. Valószínűleg újraolvasom a trilógiát, na meg Coriolanus kötetét is, és dühöngök még egy sort Lucy Gray miatt, aki nagyban közrejátszott abban, hogy Snow ennyire kegyetlen, brutális és szadista legyen. Tiszta szívemből gyűlölöm, de Lucy Grayt is, hogy miatta lett ilyen és miattuk kellett Haymitchnek ennyit szenvednie. A kötet minden egyes eleme kegyetlen, és megforgatja benned a kést, apró darabokra tör, és nem nyújt kapaszkodót, s nem kecsegtet egy szebb jövő ígéretével sem.

Nehéz erről a kötetről úgy írni, hogy ne legyen benne mindaz, amit érzek, és szubjektíven nézzem a cselekményt, mivel annyira fáj, hogy képtelen vagyok elvonatkoztatni tőle. Én nem tudom, hogy hogy fogom majd 2026-ban megnézni a filmet, de az biztos, hogy zsebkendőt fogok bekészíteni. Az viszont garantált, hogy utána érzelmi roncs leszek, mert Az aratás hajnalát nem lehet csak úgy, mindenféle érzelem nélkül kiolvasni, és biztos vagyok benne, hogy másra is hatással lesz.

A kötetben szerepét kap a propaganda, a Kapitóliumba vetett rendíthetetlen hit, emiatt a vakon megbízás, és azok a politikai eszközök, amik segítségével Snow irányítja Panem népét, és amin keresztül lenyomja a torkukon Az éhezők viadala fontosságát, az aratást és az áldozatokat, amit minden körzetnek meg kell hoznia a béke érdekében. A politikai harcok és az elnyomás ennél nem is lehetne aktuálisabb.

Szerintem senki nem lepődött meg azon, hogy mennyire is nehéz olvasmány Haymitch története. Az éhezők viadala olvasói előtt legalábbis nem titok, hogy bizony rendesen megszenvedi a viadalt, ugyanakkor teljesen más tudni, és más átélni. Az aratás hajnala alatt te is ott vagy Haymitchcsel, és veszteség ér veszteség után. Barátok hullanak el, családtagok és szerelmek miatt aggódsz, bajtársak halála renget meg, azt érzed, hogy minden egyes halállal a szívedbe döf egy kést, és jól megforgatja azt.

Suzanne Collins megmutatta, hogy mi minden lapul az iszákos Haymitch Abernathy karaktere mögött. Megmutatta azt, hogy ki is volt ő, és mi vezette el odáig, hogy ne érdekelje semmi az égvilágon. Az aratás előtti életébe is ad egy aprócska betekintést, megmutatja, hogy elég egy rossz lépés, és máris ott van a célkeresztben, és csak reménykedhet, hogy a tettei nem lesznek kihatással azokra, akik fontosak a számára. A fiatal Haymitch egy igencsak eszes, józan gondolkodású karakter, aki nehezen törik meg, de minden egyes az Arénában töltött nappal veszít a fényéből.

Maga a történet lebilincselő, és szívszorító. Régi lelkesedéssel vágtam bele a történetbe, és megkaptam ugyanazt a hangulatot és világképet, amibe sok évvel ezelőtt beleszerettem. Az éhezők viadala könyveket nem azért olvassuk, mert olyan felemelő lenne a története, vagy azért, mert ki akarsz kapcsolódni. Oh, nem! Azért olvassuk ezt a sorozatot, mert Suzanne Collins egy zseni, és nem tudunk betelni Panemmel, a 12-es Körzettel, vagy épp azzal, hogy minden fontos karakter történetét megtudjuk.

Először volt Katniss és Peeta, majd jött Snow, és itt vagyunk Haymitchcsel. Nagyon remélem, hogy a következő (legyen következő) Finnick lesz, mert ő egy olyan fontos karaktere a világnak, aki még arra vár, hogy az írónő bizalmat szavazzon neki, és megmutassa, hogy mi is rejlik a Négyes Körzet bajnoka mögött. Katniss reményt ad, Snow megmutatja a kezdeteket, vagy legalábbis a 10. viadalt, míg Haymitch megmutatja a kegyetlennél is kegyetlenebb valóságot.

Sajnos vagy nem sajnos, de azért is volt számomra nehezebb ezt a részt olvasni, mert megannyi karaktert megszerettem, és igazából csak idő kérdése volt, hogy mikor veszítem el őket. Az írónő a mellékkaraktereket is szépen felruházza tulajdonságokkal, szerethető aspektusokkal, és aztán amikor elveszi őket tőled valahol a lelked egy kis darabja is sérül. Az aratás hajnala egy megrendítő írás, mégsem bánom, hogy elolvastam, mivel Suzanne Collins egy zseniális írónő, és ennyi év után is vissza tudta hozni azt a hangulatot és atmoszférát, ami Az éhezők viadala alatt uralkodik. Az aratás hajnala miatt több minden nyer értelmet az eredeti trilógiában, jobban átlátjuk a világot, és kifejezetten jót tett ennek a sorozatnak az, hogy először Katniss mutatta meg magát, majd mire elértünk Haymitchig azt is látjuk, hogy Snow miért úgy alakította az eseményeket, ahogy. Ok-okozati összefüggésben gondolkodik, és már nemcsak a talány van előttünk, hanem a kirakós minden darabja is. Összességében annak ellenére, hogy összetört és sírtam miatta, szerettem, de ez a szeretet fájdalmas, és csak az idő lehet gyógyír rá. Ha szeretnéd, hogy neked is összetörjön a szíved, akkor mindenképp kezd el Az aratás hajnalát, de akkor is, ha Az éhezők viadalában érdekelt Haymitch története.

" - A gyógymód néha rosszabb, mint maga a betegség - jegyzi meg. 

- Milyen betegség? 

- Az inkompetencia. Azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, különben terjedésnek indul."

" - Lenore Dove, úgy szeretlek, mint a futótűz. Mindig. 

- Én is úgy szeretlek, mint a futótűz. Téged, és senki mást. Ahogy a libáim, én is egy életre választok párt. Sőt. Egy örökkévalóságra."

"Mennyi idő kell, hogy szeretteim fájdalma puszta emlékké halványodjon?"

"Lehet, hogy hull a hó, de végül felkel a nap."

"Ő hajlamos sötéten látni a dolgokat, de ez talán nem is csoda, hiszen egy halott lányról nevezték el."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)