P. C. Harris: Árnyoldal (bővített újrakiadás)

"A kezembe nyomott whisky kellemesen hűsíti a bőrömet."

*

Rachelle Morgan nagyon fiatalon lett árva. Hétköznapi lánynak számít egy angol főiskolán. Megismerkedik a gazdag és jóképű David Wishsel. A sikeres David a tizenhét évvel ezelőtt meggyilkolt apjától örökölt céget vezeti New Yorkban. Egyetlen szemtanúként még akkor bosszút esküdött. A gyilkos nyomait követve utazik az Egyesült Királyságba, ahol találkozik a gyönyörű Rachelle-lel. 

A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, együtt fedezik fel testük és a szerelem titkait. A férfi azonban nem tud nyugodni, a bosszú hajtja, meg akarja találni apja gyilkosát. Nyomozása során nem várt titokra bukkan: Rachelle-t és a gyilkosságot szövevényes szálak kötik össze. Ez kettejük szerelmébe, vagy akár a lány életébe is kerülhet. Fényt derít David apja gyilkosának kilétére? Sikerül megmenekülniük az angol alvilág elől? 

P. C. Harris izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek.

" - Na ideje indulnunk a bálba, Csipkerózsika! Az üvegcipődet ne felejtsd itt!"

Az Árnyoldalt még az eredeti megjelenéskor, 2016-ban olvastam, és már akkor is szerettem az írónő stílusát, viszont legnagyobb bánatomra nagyon sokat kellett várni, hogy új kötetet olvashassunk tőle. A hokis románcaiért ölni tudnék annyira jók, és annyira hiánypótlóak, hiszen egy másik olyan magyar írót nem tudnék megnevezni, aki ebben a zsánerben írna, de az Árnyoldal nem hokis történet, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jó, sőt... Nagyon jót tett a történetnek a bővített újrakiadás.

Anno azért kezdtem el ezt a könyvet, mert nagyon megtetszett az Újrajátszás, és szerettem volna még olvasni az írónőtől. A könyv fülszövege nem tipikusan az a fülszöveg, aminek az elolvasása után rögtön ugranék érte a könyvesboltba, viszont a borító nagyon tetszetős, és ha nem olvastam volna már évekkel ezelőtt tuti meggyőzött volna, az élfestésről nem is beszélve, ami szerintem baromi jól illik hozzá, illetve kiegészíti a borító hangulatát, és csak úgy jó ránézni, gyönyörködni benne, na meg aztán a történet sem gyenge. Eleve nagyon bejönnek a minimalista, mégis feltűnést keltő borítók, és az Árnyoldalé pont ilyen. Nagyon jól van ötvözve a rózsaszínes-lilás alap a feketével, ami a sötétséget, és az ember árnyoldalát jelképezi. A cím is eléggé feltűnő, és egyből magához vonzz. Úgyhogy igen, nagyon elégedett vagyok a bővített, újrakiadás megjelenésével, na meg a belbeccsel is. A történettől nagyon sokat vártam, hiszen alapjaiban megvolt előttem, hogy minek is kellene történnie, és szerencsére nem is kellett csalódnom. Van benne kellő romantika, izgalom, titok és egy kis tiltott szerelem is, na meg a nélkülözhetetlen karakterek, akik csak még színesebbé tették az egész cselekményt.

Az elején azért kicsit féltem, hogy a tipikus klisés diák-tanár szerelem lesz a központban, de szerencsére a diplomaosztó ezt szétzúzta és megmaradt a jó öreg nő-férfi szerelem, ami hol már-már túl rózsaszín és szenvedélyes volt, hol pedig már inkább átment a józan ész határain. Örülök, hogy P. C. Harris hű maradt önmagához ebben a kötetben is, és megmutatta, hogy sokak által megírt trope-val is lehet tökéletesen apellálni, és nem kell túlzásokba esni ahhoz, hogy élvezhető és szerethető legyen a cselekmény.

Maga a történet eléggé viharos volt, amit én nagyon szerettem benne. Viszont felemelő volt olvasni, és nem csak azért, mert nagyon jól van megírva, hanem azért is mert szenvedélyes és tüzes volt. Nagyon szeretem az olyan romantikus regényeket, amikben van valami plusz is. Az Árnyoldal pedig minden képzeletemet felülmúlta.

 A kedvenc jeleneteim azok voltak, amik tele vannak megannyi titokkal, elfeledett részlettel, és sose tudhattam, hogy mi fog történni legközelebb. Emiatt is volt annyira élvezetes a kötet olvasása, és most rugaszkodjunk egy kicsit el attól, hogy már volt szerencsém olvasni az első verziót, mert hiába szerettem az eredeti megjelenésekor, ez a bővített kiadás sokkal izgalmasabb és jobban ki van bontva benne a gyilkosság, és a történet érzelmi része is.

Ha a karaktereket nézem, akkor Rachelle és David karaktere is nagyon szerethető, de számomra mégis a mellékkarakterek lettek azok, akik a szívemhez nőttek, főleg Amy, Shane és Brian. Shane-ről odákat tudnék zengeni annyira megkedveltem, amit nem is csodálok, mert egy nagyon jól összerakott mellékszereplő lett. Remélem nemsokára róla is olvashatok hosszabban. Igen, kedves írónő ez egy célzás volt. És ez a célzás immár 7 éve várja, hogy valóra válhasson. :D

Amy számomra az, aki a legjobb barátnő szerepét testesítette meg, de nemcsak a könyvben, hanem akár a való életben is helyt tudna állna ebben a szerepben. Na, és persze ott van Brian, aki nem tudom, hogy mikor, de ellopott egy darabot a szívemből. Jenny-t még meg sem említettem. Istenem, hogy ez a kislány milyen kis édes. Csak csupa jót tudok mondani az Árnyoldalról, ami azért nem kis szó, mert szinte mindenben találok egy kis hibát, még akkor is, ha nem is írok ezekről a kis hibákról. Nem szeretek kukacoskodni. De itt, ennél a könyvnél semmi kivetnivalót nem találtam. Csak biztatni tudom P. C. Harrist, hogy írjon még nekünk, főleg miután megírta a Blokkolj, ha tudsz! c. kötetet, nincs olyan, hogy ne legyen még újabb sztori a tarsolyában, vagy éppen a fiókjának a mélyén. Komolyra véve a szót örültem, hogy olvashattam az Árnyoldalt. A leírásoknál olyan érzésem volt, mintha én is jelen lettem volna. A párbeszédek valósághűek voltak, játszi könnyedség áradt minden egyes apró kis részletből. Davidben sikerült megalkotnia a tökéletes férfit, aki bármit megtenne azért, hogy a szerelme, és élete fénye biztonságban legyen. Rachelle pedig nagyon talpraesett és legalább annyira állatbolond, mint én. Egy csodálatos történet volt, telis-tele energiával. Az epilógus pedig tökéletesen lezárta, egy kerek történet érzetét adva ezáltal nekünk.

"Magas, barna hajú, a szája pedig mintha mindig mosolyra húzódna. Talán a Batmanből Jokert koppintja. Hosszú elemzésem után határozottan válaszolok, nehogy azt higgye Joker, hogy megrémültem tőle."

" - Szerintem ebben a képben több van, mint összekevert színek. A művészet amúgy is akkor működik, ha az embereknek van valami fogalma a kreativitásról. Nekünk kell belelátni a lényeget. Ha már eleve látjuk, azt fényképnek hívjuk."

" - Izgul a vizsgák miatt? Ne görcsöljön, sokan ott rontják el. 

- Nem görcsölök, higgye el! Csak jobb szeretem azt érezni, hogy mindent megtettem, ami tőlem tellett - mondom."

"Nem tudom eldönteni, hogy szed-e valamit a fickó, vagy csak szimplán hülye, de az biztos, hogy kitekerem a nyakát, ha baja esik."

"A művészet amúgy is akkor működik, ha az embernek van valami fogalma a kreativitásról. Nekünk kell belelátni a lényeget."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Baráth Viktória: A fogság gyönyöre - bővített újrakiadás (A főnök 1.)

"Hogy hogyan váltam azzá, aki most vagyok? Már magam sem tudom pontosan."

*

Valóban ​te irányítod a saját életedet? 

Ana Moreno békésen él Ú leggazdagabb negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik az esküvőjüket. A rózsaszín álomvilágnak azonban vége szakad, amikor egy este ismeretlenek elrabolják Anát. A lány ekkor döbben rá arra, hogy az élete mégsem volt olyan fényes és csillogó, mint ahogy azt gondolta. Fogvatartója válaszút elé állítja: ha életben akar maradni, meg kell tanulnia alkalmazkodni ahhoz a kegyetlen világhoz, amibe került. A titkok és csalódások hálójában őrlődve azonban arra még ő sem számít, hogy a bosszúvágy egy teljesen új emberré fogja átváltoztatni. 

Hol a határ jó és rossz között? Mire lehet képes az ember, ha a bosszú hajtja? Vajon létezhetnek valódi érzelmek egy kegyetlen világban, vagy csak az érdek vezérli a tetteinket? Baráth Viktória, az Első tánc című nagy sikerű könyv szerzője ezúttal egy izgalmakban, érzelmekben és erotikában gazdag történetben mutatja be az alvilág rideg valóságát.

"A szép dolgok a sötétben is megmutatják magukat, és fényt hoznak az életünkbe."

A főnököt először 2017-ben olvastam az Első tánc után, amit nagyon imádtam, és már ekkor tudtam, hogy amit Viki ír, én azt olvasni fogom. Menthetetlenül beleszerettem az írónő írásmódjába, és minden egyes új megjelenésénél alig várom, hogy elolvashassam. Sok-sok évvel a 2017-es megjelenés után egy gyönyörű élfestett kiadásban élhetjük újra az eseményeket, ami majd egy eddig nem ismert harmadik résszel fog zárulni.

Azt olvastam valahol, hogy egy álom hatására született meg A fogság gyönyöre története, és az a helyzet, hogy én is szeretnék ilyeneket álmodni!! Nem is csodálom, hogy ennyire magával ragadó a történet, hiszen aki ennyire tehetséges, mint Viki az akár a csillagok állásából is képes maradandót alkotni. Minden elismerésem az írónőé. Olyan történetet tár elénk, ami egyrészt komoly, nagyon is létező, és számomra teljesen az újdonság varázsával hatott. Nagyon de nagyon merész vállalkozás volt tőle, hogy ennyire elmerült az alvilágban és ezt olyan köntösbe bújtatta, ami egyrészt emészthető, másrészt egy életre megmarad az olvasókban. Már az eleje is nagyon ütős, és megmondom az igazat az sem bántam volna, ha Ana nem kerül a rosszfiúk markába, mivel annyira magával ragadó a stílus, hogy teljesen mindegy, hogy mit olvasok biztos, hogy tetszeni fog. A kezdeti sokk után csak még jobban belemélyedtem a történetbe és még jobb lett, mint amit elsőre gondoltam róla. Nem elég, hogy már az elejétől kezdve izgulhattunk a főszereplőnkért, Anáért, de ott volt még rajta kívül a titokzatos Ryan és az egész bűnszervezet, ami köré a történet lényege épül. S habár nem sok újdonságot tartogatott számomra az újraolvasás, mégsem mondanám azt, hogy megbántam, mert olykor-olykor jólesik egy régi, ám ugyanúgy szerethető történetben elmerülni.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a komoly téma boncolgatása mellett elfojtott vágyakat, spicy jeleneteket, és túlfűtött oldalakat is tartogat a kötet. Mindemellett egy fontos téma is szerepet kap, hiszen a Stockholm-szindrómát ismerhetjük meg átfogóbban, ami ugyebár arról szól, hogy a fogvatartott beleszeret a fogvatartójába, aki az elején elég nyers és határozott, akárcsak Ryan. Meg sem lepődök azon, hogy mennyire odáig voltam ezért a fordulatért, mert imádom a toxic férfiakat.

A cselekményt tekintve egy másodpercünk sincs unatkozni, hiszen az események folyton pörögnek, ami által újabb és újabb adrenalinlöketet adnak nekünk, ezzel is biztatva arra, hogy ne hagyjuk abba az olvasást, és még hajnalok-hajnalán is ezt a történetet bújjuk. Sajnos én nem tudtam egy ültő helyben elolvasni, de amint volt egy kis időm egyből belevetettem magam a történet folytatásába. :D

Bele se merek gondolni, hogy mennyi kutatómunkával és mennyi ébren töltött éjszakával járt A fogság gyönyöre megírása, de az egyszer biztos, hogy teljesen megérte, mivel szenvedélyesen mutat be egy olyan világot, amit kevesen értenek meg és végre Viki megkockáztatta azt, amit sokan eddig nem, és teljesen elvonatkoztatott Olaszországtól, ami azért is említésre méltó, mert ha valaki bűnőzésről, alvilágról, drogokról és hasonlókról ír egyből Olaszországot teszi meg központi helyszínné.

Persze, nem baj, hogy a többség Olaszországot részesíti előnyben, viszont annyira jó volt, hogy Viki Új-Mexikóba kalauzolt el minket, az emberkereskedelem bölcsőjébe. Nagyon izgalmas volt olvasni, főleg a sötétebb és komorabb részeket, a latin virtus pedig igazi plusz, ami felpezsdíti a cselekményt, és a világ egy olyan szegletébe enged betekintést, amiről nem sokan írnak, vagy ha mégis, akkor engem ezek az írások nagyon elkerültek.

Nagyon finoman és következetesen hálózza be a történetet a különböző szálak és maga az is, ahogy Ana elfogadja a sorsát és tesz azért, hogy ne kelljen újból szörnyűségeket átélnie. Emellett ő az egyik olyan karakter, aki sokat fejlődik mind személyiségileg, s mind érzelmileg is. Ezen amúgy nem is csodálkozom, mivel olyan dolgokat kell átélnie, amibe mások már rég beleroppantak volna. Ryan-nel elég furcsa a kapcsolatom, mivel az elején nagyon nem volt szimpatikus és utáltam, de ahogy kezdte levedleni a kemény külső álcája ,és a múltjába is betekintést nyerhettem, emiatt ahogy haladtam az olvasással kezdtem egyre jobban megkedvelni a karakterét, és a végére igazi kedvenccé vált. Összességében nagyon szerettem A fogság gyönyörét, kicsit nosztalgikus érzés volt az olvasása, de mindenképp jó élmény, és örülök, hogy ennyi év elteltével is tudtam élvezni a történetet. Fordulatos és olvasmányos, amit szinte letehetetlenség letenni. Képes teljesen magával ragadni az embert, és úgy mutatta meg az élet sötétebb oldalát, hogy közben végig ott volt annak az ígérete, hogy bármi jóra fordulhat, és nem lesz mindig kilátástalan a helyzet legyen akármilyen nehéz is.  Hiszek benne, hogy aki a kezébe veszi az garantáltan nem fog csalódni benne, és egyenesen követelni fogja a folytatást!

" - Ó, nem, szivi - mondta higgadtan -, csak szeretnéd, hogy a maffia kezében legyél. De hidd el, meg fogod tudni, hogy kik is vagyunk. És nem lesz kellemes élmény."

"A szép dolgok a sötétségben is megmutatják magukat, és fényt hoznak az életünkbe."

" - Mert veled nem lehet máshogy beszélni. Ha szépen kérlek, akkor szarba se veszel, sőt, tudom, hogy egyébként sem érdekel, hogy mi van velem, de gondoltam, egy próbát megér.

   - Rosszul gondoltad - mondta, majd lehúzta az előtte álló pohár tartalmát."

"Más nők annak örülnek, ha ékszert vagy parfümöt kapnak, de nekem a világot jelentette, hogy átadta nekem azt a fegyvert, amit először elsütött, és ami minden egyes nap nála van. Nem akartam sírni, de szörnyen meghatódtam, ezért nem törődtem semmivel, csak közelebb hajoltam hozzá, hogy az ajkaimmal fejezzem ki a hálámat."

" - Hát nem! Mégis hogy változnék meg? 20 éve élek így, vagyok, aki vagyok. Nem fogok egyik pillanatról a másikra megjavulni, mert te betoppantál az életembe! Ez nem egy kibaszott romantikus lányregény! Hiába várod azt, hogy holnap felébredünk, és újra a tökéletes kis életedben leszünk, ahol romantikus vacsorákra viszlek, és a holdfényben sétálunk."

" - Sajnálom - mondtam halkan. - Igazad van, nem várhatom el, hogy megváltozz. De nem is akarom. Nem azt akarom, hogy jófiú legyél, hanem azt, hogy csakis az én rosszfiúm maradj."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Mark Millar: Superman: Vörös Hős

 "Minden problémára akadt megoldás. Néha akár kettő is."

*

Egy kriptoni űrhajó a Földre zuhan, egyetlen csöppséggel a fedélzetén, akiből egy nap bolygónk leghatalmasabb hőse lesz – csakhogy az űrhajó ezúttal nem Amerikában ér földet, hősünk pedig nem Smallville-ben nő fel, hanem egy szovjet kolhozban talál otthonra. 

Ez a Superman is képes megváltoztatni a folyók áramlásának irányát és a puszta kezével meghajlítani az acélt… ám a munkásemberek bajnokaként fáradhatatlanul küzd Sztálinért, a szocializmusért és a Varsói Szerződés kiterjesztéséért. 

A Superman-mítosz merész újraértelmezése Mark Millar, a Ha/Ver és a The Authority írójának fejéből pattant ki. A képregényt Dave Johnson, Kilian Plunkett, Andrew Robinson és Walden Wong rajzolta, az előszót pedig a filmproducer Tom DeSanto (X-Men, Transformers) írta. A kiadványt Jonhson, Plunkett és Alex Ross vázlatrajzai egészítik ki.

"Hiába tudtam megfigyelni más bolygók élővilágát vagy az elektronok örök táncát röppályájukon, néha akkor is vak voltam."

Ha azt mondom, hogy Superman, akkor mindenki Clark Kentre gondol, a Smallville-i szuperhősre, aki nemcsak Amerika hőse, hanem az egész világé. Kék-piros ruhájában rója az eget, és nemcsak Metropolis lakói tisztelik, hanem Lois Lane szívét is elrabolja. De mi van akkor, ha azt mondom, hogy Mark Millar Supermanje nem a Kent család által felnevelt hős, hanem a Szovjetunió által ünnepelt "hős", aki a rosszabbnál rosszabb döntéseket hozza meg újra és újra? Ahhoz mit szólnál, ha Lois Lex Luthor felesége lenne, és nem Kenté? Millar ennek jár utána ebben a sötét és DC hősökkel/antihősökkel felfegyverzett képregényben.

Habár a szakavatlan szemek ezt nem tudják, de a DC világa jóval színesebb annál, mint amit eddig a filmvásznon láthattunk. A Superman: Vörös Hősben mégis olyan karakterek bukkannak fel, akik senki számára sem ismeretlenek. Gondolok itt Wonder Womanre, Batmanre, vagy éppen a Zöld Lámpásra. Ebben a csavart és sötét képregényben minden amire eddig nem gondoltál felbukkan. Nemcsak Superman más benne, hanem bizony a már ismert és szeretett karakterek is.

Lex Luthor talán még elvetemültebb, mint eddig hittük róla, és a csavar miszerint Lois Lane a felesége nagyon furcsa volt. Egyszerre éreztem azt, hogy ez a "mi lett volna, ha..." csavar túlságosan elrugaszkodott a számításaitól, de közben meg tetszett is, hogy egyáltalán nem volt kiszámítható, és ebben a 170 oldalban egyre több és több meglepetés tőrt felszínre, és mutatta meg azt a megcsavart univerzumot, amit Millar kitalált.

Maga az elgondolás szerintem zseniális lett, és nemcsak azért mondom, mert alapjáraton kedvelem a Superman történeteket, hanem azért is, mert ezek a "mi lett volna, ha..." kérdések mindig izgalmasak, és talajt adnak olyan terep felkutatására, amit eddig nem láttunk, vagy amire nem nagyon gondoltunk korábban. 

A jól átgondolt történet mellett meg kell említeni az illusztrációkat és rajzokat is, hiszen egy jó képregény ezek nélkül átlagos, vagy éppen semmitmondó is lehet, de nem a Superman: Vörös Hős, hiszen nemcsak a történet magva van nagyon egyben, hanem az elkészült képkockák is, amik sok esetben többet mondanak minden szónál. 

Nincs egy olyan kocka, ami ne illene a többi közé, és az az igazság, hogy én pont emiatt a könnyedség és összetett munka miatt szeretek képregényeket olvasni. Vegyük csak Walden Wong, Andrew Robinson, Kilian Plunkett, Dave Johnson munkáit. 4 illusztrátor, akik olyan precízen dolgoztak egymás mellett, hogy keresve se találna hibát benne az ember. Nagyon jól összecsiszolódtak, és ez látszik is azon, ahogy megelevenedik a Vörös Hős képvilága.

Superman mellett, akik úgy igazán kiemelkednek azok Batman és Wonder Woman. Viszont tartozok egy vallomással: WW története annyira nincs meg a fejemben, csak úgy nagyjából, és Batman sem mondható a kedvencemnek. Ugyanakkor szerintem ebbe a sötétebb, szovjetek által uralt világba, ahol Lex Luthor őrültebb, mint valaha nagyon jól beleillenek, és Batman nagyon menő. Igazi antihős, akit a veszteség és a bosszú formált, akinek világos a célja, és nem fél bepiszkítani a kezét, vagy jelen esetben a jelmezét.

Wonder Woman is érdekes volt, főleg a pálfordulása, és az, ahogy a világot látja. Tisztelem benne, hogy csakis akkor áll ki a "barátai" mellett, ha úgy látja, hogy jót tesznek, de ha bármikor is vakvágányra tévednének, akkor ő ott van, és a helyes irányba rugdossa őket. Sajnos azt is meg kell említsem, hogy a Mark Millar féle Superman nem lett a kedvencem, na a karakter és nem a történet, mert azt nagyon élveztem. Vannak azok a hősök, akik idővel letérnek a pályájukról, és vissza kell őket taszigálni a helyes irányba, de Millar hőse szerintem sose volt jó úton.

A Superman: Vörös Hős kellően más és jól megírt ahhoz, hogy felhívja a DC rajongók figyelmét, továbbá a maga elvont módján mégis hű az eredeti karakterhez, akit akár Amerika egyik nemzeti hősének is hívhatunk, attól függően, hogy inkább a DC vonalat helyezzük előtérbe, és nem a Marvelét. Marvel fanként nagyon érdekes felfedezni képregényről képregényre a DC világát, és látni azokat az összeköttetéseket a karakterek között, amiket eddig nem láttam.

Összességében az eleje nem tetszett, viszont utána már nagyon. Kellett az, hogy több hős/antihős is szerephez jusson, és lássunk egy olyan Supermant, aki nem velejéig jó, hanem vannak benne szürke foltok, és akinek a háta mögött nincs ott Lois Lane, hogy terelgesse, vagy hogy éppen megkérdőjelezze a döntéseit. Érdekes felvetéseket sorakoztatott fel Mark Millar, amiket precízen meg is oldott, és az egyik legjobb "mi lett volna, ha..." történet lett, amit eddig olvastam. Ha szeretitek a DC univerzumot, és Superman karakterét, akkor ne hagyjátok ki a Vörös Hőst sem!

" - Épp most találték el Batmant vagy féltucat lövedékkel. Jöjjenek, és tegyenek pontot az ügy végére!"

" -Elveszítettük! Ismétlem: elveszítettük, rajparancsnok! A célpont... 

- ... egyenesen délnek tart, a kertgyűrű felé, Vörös Ötös. Látja már?"

"Különös, mennyire máshogy alakultak volna a dolgok, mennyire más irányt vethetett volna a történelem, ha északról érkezem Moszkvába..."

" - Egek, nézzenek oda! Kicsit sem változtál azóta, hogy gyerekként annyi galibát okoztunk a farmon."

" - Nem, nem te! Háromszáz kilométerre innen, valaki segítségért kiált Moszkvában."

"Luthor első hivatalban töltött évének közepére Amerika élénk gazdasággal, elégedett népességgel és százszázalékos támogatottsággal bíró elnökkel büszkélkedhetett."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Tahereh Mafi: Ne add fel (Ne érints 5,5 & 6,5)

"Nincs étvágyam."

*

A New ​York Times bestseller Ne érints-sorozat öt kiegészítő története először jelenik meg magyar fordításban, melyet két kötetben tárunk az olvasók elé. A második kötetben ismét két kedvenc szereplőnk, Kenji és Warner fejébe pillanthatunk be. 

A Ne kerülj Kenji története, aki gyászolja az Omega Ponton elesett társait, és úgy tűnik, egyedül őt zavarja, hogy hátrahagyták Adamet és Jamest. Ebben a történetben bepillantást nyerhetünk abba, milyen sötétebb gondolatok és félelmek kavarognak a mindig viccesnek és vidámnak tűnő külső mögött, és mekkora szüksége van Kenjinek valójában a legjobb barátjára. 

A Ne kétkedj már a Ne érints-sorozat lezárása után veszi fel a történet fonalát. Juliette-ék keményen küzdöttek azért, hogy felszámolják a Regenerációt, az élet a győzelmüket követő időszakban mégsem könnyű. Miközben azon dolgoznak, hogy stabilizálják az új világ rendjét, és kigyógyítsák az elnyomó diktatúra okozta sebekből, nemcsak politikai, hanem magánéleti téren is elfoglaltak: hiszen meg kell szervezniük egy esküvőt. Juliette és Warner közös jövője már csak karnyújtásnyira van, Warner mégis úgy érzi, kételyek és titkolózás áll közéjük. Vajon képesek lesznek rá, hogy hivatalosan is felvállalják szerelmüket, és boldogan éljenek?

" - Szerintem te egyáltalán nem érted, mit művelsz velem, szerelmem - mondom, és igyekszem összeszedni magam. - Fogalmad sincs, milyen szörnyen kívánlak. Fogalmad sincs, mit akarok csinálni veled ebben a pillanatban."

Nincs is jobb, mint egy Tahereh Mafi regénnyel búcsúztatni az évet. Nagyon vártam már ezt a novellát, amiben Kenji és Aaron szemszöge szerepel, és azt kell, hogy mondjam az írónő megint megcsinálta, és még jobban imádom Aaron Warner és Kenji Kishimoto karakterét. Ahol ők felbukkannak, ott tuti én is fel akarok, mert képtelen vagyok megunni ezt a világot, és minden alkalmat kihasználok, hogy újra az életük részese lehessek. Igaz, hogy nálam csak 2023-ban kezdődött el a Shatter Me szerelem, viszont nem hiszem, hogy bármikor is elhagyna. Imádom sorozat, imádom karakterekkel és két olyan novellával, amire nagyon nagy szükségem volt.

A Ne hagyj el két novellát tartalmaz a Ne érints világhoz kapcsolódóan. Az egyik, Kenjié (Ne kerülj) , az ötödik rész után játszódik, míg Aaroné (Ne kétkedj) a hatodik befejező rész után. Ha választanom kellene, hogy melyik tetszett jobban nem tudnék, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy nem akarok. Kenji a szívem csücske, Aaron meg a nagybetűs szerelem.

Kenji túl jó erre a világra, túl kedves, túl önzetlen és ez meg is mutatkozik a Ne kerüljben. Azt gondolom, hogy nagyon kijárna neki egy saját 300 oldal körüli regény, mert azt érzem ezeknél a novelláknál, hogy hiába kapunk belőle egy falatot, egyszerűen nem elég, mert Kenji a lelke a Ne érints sorozatnak, még akkor is, ha ő is ugyanúgy kételkedik és vannak félelmei. Tahereh Mafi olyan jól összerakta a karakterét, és úgy őszintén nekem egy bizonyos fokig vérzett a szívem Kenjiért ebben a részben.

Nagyon rövid kis novella, ami magában meg sem állná a helyét. Olyan, mint egy morzsa, ami után még éhesebb leszel és még többet akarsz. Ebben a kis szösszenetben nem sok minden történik, inkább érződik kitöltőanyagnak, mint valódi résznek, de én ennek ellenére is szerettem. Jó volt Kenji gondolatait olvasni, és csak megerősített abban az írónő, hogy bizony ő az a karakter, aki ott van a háttérben, és akit nem lehet nem szeretni.

A Ne kérkedj már azért hosszabb, és jóval több minden történik benne, mint a Ne kerüljben. Aaron a főszereplő, és minden bizonytalansága és kétkedése teret kap. Egyfelől fájt ennyire bizonytalannak látni őt, és megszakadt a szívem érte. Olyan, mintha teljesen kirántotta volna az írónő a talajt a lába alól, lecsupaszította előttünk a karakterét, és elénk lökte, hogy kezdjünk azt az őszinteségével, amit akarunk. Ugyanakkor annyira tele van a szívem boldogsággal, hogy nem kell anynival megelégednem, mint amit a Ne felejtsben kaptam!! 

Egyes helyeken mosolyogtam, máshol nagyon átéreztem Aaron helyzetét, és bizony volt olyan rész is, ahol elpirultam olvasás közben. Elég ha csak annyit mondok, hogy nyolcadik fejezet. NYOLCADIK FEJEZET!! Őszintén nem gondoltam, hogy kapunk spicy jelenetet, főleg nem ilyet. Istenem, Aaron Warner!! Nem tudok betelni vele. Mocskos volt, és én minden pillanatát élveztem.

Az meg már csak tényleg plusz, hogy Aaron és Juliette esküvőjének lehetünk a szemtanúi Warner szemszögéből, és ha eddig nem lettem volna teljesen odáig érte, most tuti megváltozott volna a véleményem, mert aki ennyire aggódik és akinek ennyire fontos valaki, hogy örömet és boldogságot szerezzen a szerelmének az megérdemli az egész kib*szott világot. És ha már világ... Tahereh Mafi azzal kapcsolatban sem hagy cserben minket, hogy mit is tervez a megalkotott világgal, és mégis hogyan tervezi annak az újjáépítését, de azt hiszem a java még csak most jön, és ezzel a novellával átadta a gyeplőt Jamesnek, s rajta áll, hogy bemutassa a megújult és újjáépített világot.

Remélem senkit nem lepek meg, ha azt mondom, hogy mennyire szeretem ezeket a karaktereket, főleg Kenjit és Aaron Warnert. Azt érzem, hogy ha róluk olvashatok, akkor visszacsöppenhetek egy komfortvilágba, mert számomra a 2023-as év nagy felfedezettje ez a sorozat, és hiába disztópia, nekem mégis komfortolvasmány. Olvasás közben egyszerre kapott el a boldogság, illetve egy nosztalgikus érzés is. Ha csak egy olyan sorozatot választhatnék, amit bárcsak először olvashatnék, akkor az a Ne érints lenne Aaron f*cking Warnerrel és Juliette Ferrarsszal a főszerepben.

 "- Nem csak Adamről és Jamesről van szó - tájékoztat. - Anderson az utóbbi napokban fogságba ejtette az összes gyereket, különösen a főparancsnokok gyerekeit."

"- Kenji mindig ott volt. Mindig benézett. Szoros kötelék fűzi a fiúhoz."

"Nem lövök elég jól futás közben egy mozgó célpontra, amit nem is látok - elvégre nem vagyok Warner! -, úgyhogy a gyerekes B tervemnek be kell válnia."

"A világ számára ő rémisztő ember.
Számomra...
Ő jelenti az egész világot."

" - Hé, szépfiú! - mondja Ella, és felnéz rám. Végigsimít a hátamon, majd lejjebb. Hallom, hogy mosolyog. - Túl jól nézel ki ahhoz, hogy magányosan zuhanyozz."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

JP Ahonen & KP Alare: Perkeros

"Everything in the universe has a rhythm, everything dances."

*

Akseli, az önértékelési problémákkal küzdő gitáros a metálbandáját, a Perkerost igyekszik felfuttatni, de nem elég, hogy úgy énekel, mint egy torokrákos varjú, a barátnőjénél is kezd elszakadni a cérna. Amikor a zeneőrült srácból, egy vénséges hippiből, egy grafikustanulóból és egy mogorva medvéből álló banda végre lehetőséget kap a bemutatkozásra a Rocktóberfeszten, sürgősen új énekest kell keresniük, akit az aranytorkú kebabos személyében találnak meg. Akseli eközben álmaiban egyre közelebb kerül a zene hatalmának titkához, ami szépséget, de ijesztő árnyakat és őrületet is magával hozhat… 

A Perkerost Ahonen, a Belzebubs képregénystripjeiről ismert grafikus és zenész, valamint a grafikusként és illusztrátorként dolgozó Alare írta és rajzolta. A színtiszta metálérzéstől lüktető képregény eszelős utazásra hív a természetfeletti veszedelmek és a nagyratörő álmok útvesztőjébe.

"A Kerberos mellett döntöttünk, csak a diszlexiás heavyhősünknek nem sikerült helyesen leírnia."

A Perkeros előtt még nem olvastam finn képregényt, viszont ez most megváltozott hála a metál bandának, akikről szól a kötet. Az ő életükbe csöppenhetünk be, és kísérhetjük figyelemmel a banda sorsának alakulását, illetve azt, hogy a zenélés által milyen kalamajkába is keverednek.

Már a történet elején szembesülünk a banda első bukkanójával, miszerint nincs rendes énekesük, de miután találnak én teljesen kész voltam. Imádtam a pitás hasonlatokat, és nagyon jót nevettem egyes helyzeteken. Az ismeretség felé vezető utat mutatja be a Perkeros minden bukkanójával együtt, illetve az elvárásokat, és reményeket is szépen ábrázolja. Előttem JP Ahonen és KP Alare neve is ismeretlen volt, de örülök, hogy megismerhettem a kis világukat, hiszen amennyire fura és a szó legnemesebb értelmében weird a Perkeros annál inkább szerethető, és ha kedveled a metált, a sötétebb képi világot, akkor neked is be fog jönni.

Úgy érzem, hogy ez a képregény igencsak megosztó, hiszen egy olyan szegletet tanulmányoz, amit sokan nem szeretnek, vagy éppen nem értenek. Van a banda és a vallásosság. Mindkettő valamilyen szinten előbukkan, és megmutatja, hogy a zene nemcsak dallamok egymás utáni sokasága, hanem annál jóval több. A háttér, amit szolgáltat hozzá  kellőképp baljós és érdekes ahhoz, hogy passzoljon a Perkeroshoz, és a metál zenéhez.

Persze a zenélés és a feljebb jutás mellett előjönnek olyan fontos elemek is, mint a felnőtté válás, felelősség vállalás és a kezdeni valamit az életünkkel fogalomköre. A dobos Medve és Kervinen kiegészülve a három fiatallal hatalmas dobás, és már csak emiatt is különleges a képregény. Azt nem tudom, hogy van e folytatása, de én simán el tudom képzelni, hogy még folytatódna a történet, és még több Perkerost kapunk.

A kötet elsődleges főszereplője Akseli, akinek a legfontosabb a zene, és akin a legnagyobb nyomás van a barátnője által. Hozza a kötet a szokásos töltetet is, a kisebb-nagyobb bonyodalmakkal, élethű helyzetekkel és azzal, hogy Akseli-n keresztül megismerhetjük milyen is az, ha valakinek a zene nemcsak zene, hanem egy felsőbb erő, ami az élete minden pontjára kihatással van.

Bár nem nyilvánvaló, de a Perkeros valójában egy urban fantasy, ahol a zene a kulcsa mindennek, ami lehet veszélyes is attól függően, hogy ki játszik és milyen célból. Ez a veszély végig ott lebeg a banda feje fölött, de csak a vége felé jön elő a képkockák sorai által. Itt mutatja meg, hogy van az a metál, amit a Perkeros tagjai játszanak, és van az, ami a sátánhoz és valami igazán veszélyeshez köthető. A zenének ad egy akkora jelentőséget, ami befolyásolja, és megmutatja a zene értelmét túl azon, amit hallunk.

Ami kicsit hiányzott nekem ebből a képregényből az az emberi kapcsolatok. Úgy érzem, hogy remekül meg lett oldva a zene, mint fogalom beleszövése a történetbe, ugyanakkor ez a karakterek közötti kapcsolatok rovására is ment. Nagyon szerettem volna, ha még inkább belemegyünk abba, hogy ki milyen helyet is foglal el a banda életében, és ezen túlmutatva jó lett volna látni, hogy milyen kapcsolatok és érzések fűzik össze őket.

De így sem panaszkodhatom, hiszen egy igazán különleges és annál inkább furább, de szerethető képregényt kaptam, ami tele van színes, de sötét képekkel, és amik egyes helyeken többet mondanak minden szónál. Érződik az alkotón az avantgárd stílus, az elemek színekkel és zenével való megtöltése, és végig szépen apellál a szöveg az illusztrációkkal.

Ami a legjobban tetszett a Perkerosban az a részletesség. Meglepően részletgazdagság, és bizony az olyan apróságokra is figyel, mint a város képei, a zenekari plakátok és a koncert kritika, ami nélkül nem lenne ugyanaz a történet. Sok apró részletből áll össze, amik több olvasás után fognak csak igazán összeállni, de úgy érzem, hogy a Perkerost megéri többször kézbe venni és forgatni, mert mindig találhat benne az ember egy olyan részletet, amit eddig nem vett észre, vagy nem tűnt szembe.

Összességében én nagyon megkedveltem ezt a nem éppen szokványosnak mondható metál bandát kezdve a medvével egészen a zene legapróbb eleméig. Ha szereted a zene világát, és érdekel egy finn metál banda sorsa, akkor ne hagyd ki a Perkerost, ami a képi világával téged is el fog kápráztatni.

"A zene ajándék, ami átáramlik rajtunk. A zene játszik téged, nem fordítva."

"Kervinen: Volt valamikor CD lejátszóm is, de az valahogy kisimította a hangzást. Túl steril meg feszes volt minden.

Akseli: De a vinyl meg nem kopik gyorsan? 

Kervinen: De, mondjuk mindennel, amit rögzítesz, ez a baj. Akár szóbeli, írásbeli vagy digitális rögzítés, valami mindig elvész. Az élet, annak minden huppanójával és karcolásával tesz azzá, aki vagy."

"A Perkeros komplex zenéje kihívást jelent a hallgatónak és áthágja a műfaji határokat."

" - Rákérdezek még egyszer a Rocktóberfesztre a főnöknél, ha megígéred, hogy átgondolod, lehet-e új énekesünk."

" - Te vagy a kretén, ha az egész karriered egy pengetőtől függ."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)