Vi Keeland: A beosztott - újrakiadás

            "Micsoda idő - és energiatékozlás - teljesen feleslegesen borotváltam le a lábam selymesen simára!"

                                                                                                                     *

Amikor ​az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást. Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról. 

Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez. 

Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott. Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott. 

Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak. Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról. 

A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától. 

Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra. 

Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban? A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…

"Ezért illetünk olyan jól egymáshoz. Én voltam az ellensúly a bizonytalanságára, és ő vot a bátorság elixírje a félelmeimre."

Vi Keeland rajongójaként nem tudtam nem kihagyni ezt az új borítós kiadást sem, hiszen annyira illik a többihez, és hozza az írónőre jellemző hangulatot. A fülszöveg egyből felkelti az ember figyelmét, és nekem a meztelen pasis borítók is bejönnek, na nem minden esetben, de A beosztott borítója nálam telitalálat. A lehető legjobb döntés volt az Álomgyár részéről, hogy ezzel a borítóval elhozták nekünk A beosztottat.

Amikor elkezdtem már tudtam, hogy mire is számítsak, hiszen az írónő védjegye a szenvedélyes, romantikus és perzselő regények. Maga a történet egy vicces sztorival kezdődik, ahol bármi megtörténhet, s ahol már szemtől-szembe kerülhetünk a két főszereplővel. Az ismerkedés része és a cselekmény sűrűjébe a bevezetés páratlan, szórakoztató, megmosolyogtató és nagyon buja. A szófordulatok, a kitalált történetek, és maga a szituáció is garantáltan elhozza azt a löketet, ami egy bestsellertől elvárható. Nagyon gördülékeny és olvasmányos a sztori. A párbeszédek szellemesek, kalandosak, őszinték, és néhol képes arra késztetni minket, hogy elpiruljunk vagy bazsalyogjunk éppen rajta. Emellett a cselekmény nem szokványos, sokkal több minden rejlik a felszín alatt, sokkal több mélyebb gondolatot hordoz magában, mint ahogy azt reméltem. Egy üde, forró történetre számítottam, amit megkaptam, de emellett bölcs gondolatokat is ébresztett bennem. A témafeldolgozás, miszerint munkahelyi románcról van szó már-már sorsszerűen alakul ki, mégsem érezzük azt, hogy ne lenne a helyén. Gondolom már mással is megesett, hogy beleszeretett vagy csak egyszerűen többet érzett egy munkatársával kapcsolatban, s még ha nem is lett semmi belőle, akkor is érdemes kézbe venni A beosztottat, mert ami nekünk fejben megvan azt maga az írónő szavakba öntötte, és egy olyan történetet hozott ki belőle, ami maradandó, és a maradandósága mellett még élvezetes és szexi is, mert valljuk be, hogy az erotikusabb részek is szerves részei a kötetnek.

Teljes mértékben át lehet élni az eseményeket, könnyű szerrel bele tudjuk képzelni magunkat Reese helyébe, aki a történet női főszereplője, és 90%-ban az ő gondolatai és érzései vezetik a cselekmény szálát, és a fordulatokat is. Sok elfeledett vagy éppen jól takargatott titok kerül a felszínre, amik miatt nemcsak szívfájdítóan gyönyörű részeket hordoz magával a kötet, hanem még meg is tépkedi a lelki világunkat. Alapjában véve egy romantikus történettel van dolgunk, erotikus részekkel egy kis titokkal megfűszerezve egy olyan köntösben, ami nagy valószínűséggel nemcsak a női olvasók figyelmét fogja felkelteni, hanem bizony a férfiakét is.

Az uralkodó elem, ami az egész regény körüllengi az természetesen a vágy, hiszen mégiscsak egy alapjában véve felnőtteknek íródott könyvről van szó. A brutális őszintesége és a titkok megléte miatt nem is igen ajánlanám 18 éves kor alatt, mivel azért eléggé megrázó eseményekkel is dolgunk van, amik rendesen megcsavarják a szíveket, és a sok boldogsághormon és örömteli, szexi jelenetek mellett még jól a földbe is döngöl, a szó legnemesebb értelmében. 

Maguk a párbeszédek nagyon fondorlatosak, összetettek, kézzel foghatóak és őszinték. A karakterek már-már lelépnek az oldalakról, s olyan mintha a lelki szemeink előtt peregne le a cselekmény, olyannyira valósághű, s annyira jól van megírva. Magát a műfajt eleve szeretem, s ha csak ennyire jókat olvasnék, mint A beosztott talán nem is akarnék új kategóriák után kutatni, de sazért egy jó kis dark romance-ról nem mondanék le.

Nagyon örülök, hogy immár mi magyarok is részesei lehetünk a romantikus és erotikus, vágyakkal és eltitkolt múltakkal teli történeteinek. De persze mindez nem lett volna ekkora élmény, ha nem a szívéből írt volna az írónő, hiszen már az első mondat után meg lehet mondani, ha valaki csak a hírnévért ír. Emellett összefüggő, következetes, lehengerlő és fordulatos írásmód jellemzi a kötetet. Nagyon imádtam. Ha tehetném már most olvasnám a következő írását az írónőnek, olyannyira elvarázsolt és bizalmat keltett bennem.

Szerettem, ahogy Reese feltárta előttem a cselekményt, ahogy szépen mindenféle következetesség nélkül jöttek velem szembe a Chase általi részek és, ahogy szemtanúja lehettem az élettörténetének, ami odáig vezetett, hogy az a Chase legyen, akinek mindig is lennie kellett. Baromi nagy akaraterő kell ahhoz, hogy az ember egy akkora veszteségből felépüljön, mint amit a mi drága, ám piszkosul szexi főnökünknek kellett átélnie, de mint a mondás is tartja veszteség nélkül, nincs nyereség. Ugyanúgy megmutatja a sötét és a világos oldalát is a történetnek, a jót is, és a rosszat is. Mindezt kendőzetlenül tárja elénk. Reese múltjába is betekintést enged, ezáltal közelebb is engedi magunkhoz. Maga a kötet nem lenne az igazi, ha nem lenne még egy kis szenvedés benne a vége felé, s ez kellett is ahhoz, hogy még jobban és még mélyebben megérintsen bennünket a történet. Az epilógussal tökéletes befejezést ad a történetnek, és ezzel együtt keretbe is foglalja azt. Már csak emiatt is megérte elolvasni annyira szép és figyelmes gesztus figyelhető meg az utolsó oldalakon, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez eddigi könyves pályafutásom egyik legszebb lezárása. Ha egy szóval kellene jellemeznek csak annyit tudnék mondani, hogy imádtam és merem azt garantálni, hogy aki szereti a műfajt az nem fog csalódni benne, sőt tűkön ülve fogja várni a következő és az azt követő regényt is az írónő tollából.

" - Rendben. Vagyis nem. Te azért büntetsz egy nőt, mert gyönyörű, és mert vonzódsz hozzá. Ez pont olyan helytelen, mint valakit hátrányosan megkülönböztetni a kora vagy a bőrszíne miatt." 

"Miért nevettem azon, amikor azt mondta nekem, dobjam Bryant, a barátomat, és inkább ugorjak fejest az ő ágyába? Ez a pasi semmivé foszlatja a józan ítélőképességemet." 

"Ez a pasi a hernyókat egy csapásra pillangókká változtatta, amelyek most gyönyörű szárnyacskáikkal ott verdestek a gyomromban." 

"Ha minden csókunknak története van, akkor ez a csók olyan volt, mint amikor a hős királyfi rátalál élete szerelmére, és együtt ellovagolnak a naplementében." 

"Chase megfogta a kezem, és csak ekkor vettem észre, hogy reszket. Az én macsó, magabiztos, nagyarcú pasim remegett az idegességtől. Ha lehetséges, abban a pillanatban még jobban beleestem. Megszorítottam a kezét, hogy megnyugtassam, mire összeszedte magát. Ezért illettünk olyan jól egymáshoz. Én voltam az ellensúly a bizonytalanságára, és ő volt a bátorság elixírje a félelmeimre."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Jenny Holiday: Grófi utazás (Grófi utazás 1.)

"Ami a grófi utazáson történik, az ott is marad. Általában."

*

Még ​egy grófnak is szüksége van hűséges barátokra, és Archibald Fielding-Burton, Harcourt grófja szerencsésnek tartja magát, amiért neki kettő is van. Az éves kirándulás, amelyre Archie a legjobb barátaival, Simonnal és Effie-vel szokott elutazni, szent helyet foglal el mindegyikük naptárában. Idén Archie különösen vágyik rá, hogy elszabaduljon, mígnem sürgős levél érkezik a család egy régi barátjától, aki azért könyörög, hogy Archie segítsen megelőzni egy fenyegető botrányt. A kaland hirtelen női útitársakkal bővül, mivel meg kell menteniük Archie gyerekkori barátait, Clementine és Olive Morgant. Ez… bonyolítja a dolgokat. A felnőtt Clementine, bár ugyanolyan őszinte és üdítő, mint amilyenre Archie emlékszik, mégis különbözik attól a vad, szeles lánytól, akit ismert. Bonyolult és meglepő… és makacsul ellenzi a házasságot, amit Archie – olyan okokból, amelyeket nem is mer túl alaposan megvizsgálni – egyre bosszantóbbnak talál. Aztán Clem illetlen és igazán elragadó ajánlatot tesz, arra kérve a férfit, hogy mutassa meg neki a hitvesi ágy örömeit, mielőtt megállapodik a vénleányi élet mellett. És miféle úriember lenne, ha visszautasítana egy hölgyet?

" - De így te voltál rákényszerítve, hogy hozzámenj!"

Jenny Holiday Grófi utazás c. regénye egy szórakoztató történelmi romantikus, ami ötvözi a Bridgerton és a The Buccaneers világát. Olvasás közben sokszor volt jó hangulatom, nevettem és szerettem elmerülni ebben a fergeteges világban. Nagyon közel állnak hozzám a történelmi romantikusok, de a Grófi utazás az egyik legszórakoztatóbb, amit valaha olvastam. Tele van baráti pillanatokkal, egymásra találással és megannyi feledhetetlen kalanddal.

Nagy reményeket fűztem ehhez a kötethez, amit szerencsére be is teljesített. Nemcsak a fülszöveg érdekes és a borító meseszép, hanem a történet is aranyos és imádnivaló. Gyógyír volt a lelkemnek, és nagyon jólesett elmerülni benne. Imádtam olvasni, és a részese lenni ennek a nem szokványos, sokkal lazább történelmi romantikusnak, mint amihez hozzá vagyok szokva. Annyira édes volt, ahogy Archie és Clementine újra egymásra talált, ahogy felvették a rég elfeledett fonalat, és ott folytatták az egymás iránti szeretetet és barátságot, ahol abbahagyták. Gyorsan haladtam vele, mert olvastatta magát, és végig arra sarkalt, hogy ne tegyem le, és tudjam meg minél előbb, hogy mikor is fog eljönni a nagy pillanat, az áttörés, amikor már nem tudják tagadni, hogy nem bírják a másik nélkül. Van egy pillanat, ami nagyon megmaradt bennem, mégpedig az, amikor kivetíti Clem a saját életére az édesanyja nagy pillanatát. Itt teljesen elolvadtam, és először éreztem azt, hogy megolvad a szívem. Egy nagyon kedves utazás a Grófi utazás, aminek a végén a botrány helyett valami egészen mással távozik Clem, és maga Archie is. Egyikőjük sem számított erre a végkimenetelre a szökés és az utazás elején, de úgy hiszem, hogy ez koronázza meg igazán a történetet.

Nagyon-nagyon szerettem ezt a laza, friends to lovers típusú szerelmet, ami emellett a régens korban játszódik, és romantikus vígjáték is. Ez a kombináció nekem nagyon bejött, és jó volt látni, ahogy a baráti, illetve testvéri kapcsolatok egyre szorosabbak és szorosabbak lettek. Nemcsak a fiúk vettek részt az utazáson, hanem Clementine és Olive is, akiknek igazán elválaszthatatlan lett a kapcsolatuk a végére.

Ami a kötet kezdését jelenti nagyon parádés, hiszen minden egy szökéssel kezdődik, ami arra hivatott, hogy megvédje Celemtine jó hírét, hogy legyen még egy esélye arra, hogy hiába nincs ellene kifogása, de ne váljon vénkisasszonnyá. Azt hiszem az ő életébe nem is jöhetett volna jobbkor a Grófi utazás.

A karakterek egytől-egyig szerethetőek, van bennük egyéniség, és nem azok a tipikus történelmi romantikus hősök, mint akiket szívesen megjelentetnek az ilyen műfajú regényekben. Archie például az egyik legkedvesebb férfi karakter, akiről volt szerencsém olvasni. Egy nagyon rendes ember, akire lehet számítani, aki nem ijed meg semmitől, és aki nem támaszt előítéleteket mások elé. Úgy szereti a barátait, mitn amilyenek, és nem próbálja őket megváltoztatni azért, hogy a társadalom jobban befogadja őket.

Ha néhány szóval kellene jellemeznem a kötetet, akkor azt mondanám, hogy: humoros, elbűvölő és egyszerűen imádnivaló. Egy lassan égő szerelemnek lehetünk a szemtanúi, amit az írónő a talált család trope-jával fűszerez meg és mutatja meg, hogy senki számára sem lehetetlen a szerelem megtalálása, legyen akármilyen esélytelen is a helyzet. Emellett olyan komoly témával is foglalkozik, mint az időskori demencia, és Archie anyukáján keresztül mutatja meg a demenciával járó fokozatos leépülést.

Összességében én nagyon szerettem olvasni, hihetetlenül jól éreztem magam közben, és pontosan azt adta, mint amire szükségem volt tőle. Ez nagyon jól megírt, szórakoztató, történelmi romantikus a Grófi utazás. Csodálatos szereplőkkel, szellemességgel, humorral, lebilincselő párbeszédekkel, élénken leírt helyszínekkel, a nővérek és hűséges barátok közötti elszakíthatatlan kötelékkel, szívmelengető románccal és egy mindent kielégítő befejezéssel. Az első Jenny Holiday könyvem volt, viszont biztosan nem az utolsó. Archie és Clementine nagy kedvencem lett, imádtam ezt a nem megszokott egymásra találást, az érzelmek és a kötődés kialakulását, és azt, hogy minden olyan természetesen alakult közöttünk, mintha a sors is úgy akarta volna, hogy Clemnek Olive után kell mennie, és Archie-ék is pont abban a fogadóban kelljen megszállnia, ahol a lányok és a kalamajka kezdődött. A csillagnézős jelenetek aranyos pluszt adtak, és nemcsak Archie, hanem mi is kicsit beleszerettünk ebbe a barátokból szerelmesek történetbe, abba hogy a legváratlanabb pillanatokban is megtalálhat minket a szerelem. Ha egy igazán szórakoztató és szívet melengető történelmi romantikusra vágysz, akkor semmiképp se hagyd ki Jenny Holiday Grófi utazás c. kötetét. Szó szerint maga a sugárzó napsütés ez a kötet!

"Arra is emlékezett, milyen jó volt visszatérni az otthon kényelmébe az utazásaik után, és azokban az években az anyja is köztük volt. Tutujgatta, fürdeni küldte, és teázott vele a nappalijában, miközben Archie a vadászatról mesélt. Mindig sokkal izgalmasabbnak tüntette fel a távol töltött időt, mint amilyen valójában volt."

"Archie-nak a szavakkal általában olvasáskor vagy íráskor voltak problémái, nem pedig beszéd közben, de most túl sok gondolat kavargóit a fejében. 

Hogy Clem majdnem elment az átkozott Amerikába! Örökre elhagyta volna Angliát."

" - Mi okozta ezeket az örömteli pillanatokat? - kérdezte Simon. 

- Volt némi levelezésem az utóbbi időben, ami arra késztetett, hogy átgondoljak néhány dolgot."

" - Nem tudok olyat elképzelni, amit jobban szeretnék, mint leveleket kapni öntől, kivéve talán azt, hogy válaszoljak önnek. Nagyon szeretek leveleket írni és kapni is."

"Clementine, otthon a vadon szélén. 

Archie lélegzete elakadt. 

Ami, tekintve a szájában lévő tekintélyes mennyiségű szalonnát, köhögési rohamot okozott. 

A zaj végighullámzott a kerten, és magára vonta Clementine figyelmét."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Jeneva Rose: Eltemetett igazság

"Az embereket semmi sem hozza annyira közel egymáshoz, mint a halál."

*

Az ​embereket semmi sem hozza annyira közel egymáshoz, mint a halál.

Három, egymástól rég elhidegült testvér találkozik hosszú idő után újra, mivel édesanyjuk elhunyt, és rendezniük kell a hagyatékát. A legidősebb, Beth sosem ment el a családi házból, az utolsó pillanatig gondozta súlyosan beteg anyját. A középső gyerek, Nicole sem jutott túl messzire komoly drogfüggősége miatt. A legfiatalabb, Michael azonban távolra költözött, és azóta nem tért vissza a Wisconsin államban található apró községbe, amióta az apjuk hét évvel ezelőtt hirtelen hátrahagyta a családját. 

A felnőtt gyerekek a szüleik holmiját átnézve egy halom videókazettára bukkannak, amikre még az anyjuk rögzítette a legboldogabb pillanataikat. Azonban az édes emlékidézésnek gyorsan vége szakad, amikor az egyik kazettán egy olyan éjszaka eseményeit pillantják meg több mint húsz évvel ezelőttről, amire egyikük sem emlékszik. Előbb az apjuk tűnik fel véres ruhában, majd hirtelen egy holttest villan fel a képernyőn. Mielőtt pedig a felvétel hirtelen véget érne, hallani a szülők párbeszédét, hogy a hullát mindenáron el kell tüntetniük. 

Bethnek, Nicole-nak és Michaelnek el kell döntenie, hogy temessék el örökre a múltat, vagy megpróbálják felfejteni a sötét titkot, amit az anyjuk magával vitt a sírba.

" - El sem hiszem, hogy csak ennyi marad belőlünk, miután meghalunk... hamvak."

Nagyon szeretem az írónő munkásságát, mindig zseniális sztorikkal rukkol elő, az Eltemetett igazság pedig az egyik legizgalmasabb regénye. Tele van rejtéllyel, múltbéli titkokkal, talányokkal, egy rég eltűnt kislány ügyével, egy család eltemetett igazságával, és megannyi apró részleten, ami segít az ügy végére járni. Jeneva Rose az a thriller író, akitől mindig szívesen olvasok, hiszen nagyszerű a stílusa, és mindig befalom a regényeit. Az Eltemetett igazsággal is ez volt, hiszen mire kettőt pislogtam már a kötet utolsó 10%-a következett.

A regény három felnőtt testvér történetét követi, akik az édesanyjuk halála után visszatérnek gyermekkoruk otthonába, ahol egy olyan VHS kazettára bukkannak, amin jóval több van, mint gyerekkori emlékek vannak. Ez a kazetta indítja el a kötet cselekményét, és végig nagy szerep fog jutni annak a felvételnek, ami mindent megváltoztat, és ami elindít minket az igazság útján. S habár a cím elég beszédes, ezt leszámítva izgalmasan haladunk végig Emma eltűnésének ügyén, és ahogy egyre mélyebbre ásunk, más titkok is napfényre kerülnek. Az Eltemetett Igazság alatt senkiben sem bízhatunk, hiszen ott a figyelmeztetés, hogy 'Ne bízz'. Egyes helyeken borsódzott a hátam, de azt hiszem a rutinos thriller olvasóknak ez meg sem fog kottyanni. A cselekmény a rejtélyes eltűnés mellett a családi titkokat, a gyászt és a bűnt, mint kérdéskört boncolgatja. Megmutatja, hogy bármely normálisnak tűnő családban lehetnek titkok, főleg egy olyanban, ahol a legnagyobb gyerek a szülővárosban ragadt, a középső drogos lett, míg a legkisebb szépen ívelő karriert futott be. A regény talán egyik erőssége emiatt pont a karakterek, hiszen van mélységük és a családi dinamikát is a megszokottól eltérően mutatja be. A testvérek közötti feszültségek, a múlt traumái és a titkok feltárása hitelesen jelenik meg, ugyanakkor ha visszagondolok az elejére látnom kellett volna, hogy semmi sem úgy van, mint ahogy azt az írónő el akarja hitetni velünk.

A VHS kazettának köszönhetően egyfajta nosztalgikus érzés kerít hatalmába, hiszen a 90-es évek voltak azok, ahol ezek a kazetták hódítottak. Emiatt visszacsöppentem a múltba, ahogy az írónő is, és nemcsak a jelen darabkáit mutatja meg, hanem a múlt egy-egy jelentős és fontos szegletét is. Imádtam az édesanya, Laura megjegyzéseit, a levelet, az egész feltárás folyamatát, és engem igazából ezzel vett le az írónő a lábamról. Még attól is el tudok vonatkoztatni, hogy nem árult zsákbamacskát, és konkrétan elmondta, hogy az igazság el van temetve.

A három testvér dinamikusan halad végig az apró nyomokon és információmorzsákon. Beth, a legidősebb testvér, Nicole a középső és Michael, a legkisebb látszólag külön utakon, de mindhárman az igazság nyomában járnak, vagy lehet, hogy csak ezt akarják elhitetni velünk, közben meg próbálják a múltat visszaásni a földbe, hogy maradjon is ott? A végére mindenképp kiderül!

Beth az a karakter, aki végig ott van a haldokló édesanyja mellett, aki emiatt a felelősségteljes testvér szerepét ölti fel, de ő is az, aki nem él, nem szerez új élményeket és úgy tűnik, hogy megcsömörlött az életében. Ezzel szemben Nicole függő, aki az elhanyagoltság érzetét csillapítja drogokkal és egyéb kábítószerekkel, amik segítenek felejteni neki. Aztán ott van Michael, a legkisebb aki a legtöbbre vitte, aki kiemelkedett és karriert fut be. De miért ez a kontraszt? Mit titkolnak a szülők, hogy a gyerekeik ennyire különbözően lettek nevelve?

Az Eltemetett igazság egy sötét családi dráma thriller köntösben, ami a titkok és a múlt feldolgozásának nehézségeit tárja fel. Ehhez minden eszközt megragad, de közben megmarad Jeneva Rose-os. Az írónő páratlan stílusa itt is elég hamar kiütközik, és megmutatja, hogy thrillert lehet úgy is írni, hogy végig ott motoszkáljon a fejedben a cselekmény, a lehetséges tettesek, és a végkimenetel képe. S igaz, hogy nem mentes a hibáktól, én mégis nagyon szerettem, főleg a pszichológiai vonatkozását, és ha te is szereted az ilyen típusú regényeket, akkor adj egy esélyt az Eltemetett igazságnak is.

A történet már jóval azelőtt elkezdődött, hogy az első sorokat elolvastuk volna. Minden Emma eltűnésével kezdődött egy csendes kisvárosban, ahol nem kell zárni az ajtókat, ahol biztonságban érezhetik magukat az emberek, ahol alacsony a bűnözési ráta, és elenyésző a bűntény. Minden itt és ebben a múltbéli idillel kezdődik, de a végére az írónő igazságot szolgáltat, és megmutatja, mi is történt valójában Emmával.

A testvérek közötti dinamika és a múltbeli események hatása erőteljesen jelenik meg a történetben, emiatt hol feszültséggel teli helyzeteket kapunk, hol pedig elülteti bennünk a kétely magjait. Egy család sem tökéletes, de mi van akkor, ha a halál nemcsak megnyugvást hoz, hanem sötét titkok is felszínre kerülnek? Mi van akkor, ha a szépen felépített feszültség csak a jéghegy csúcsa, és sokat kell még leásni ahhoz, hogy lássuk az elejét, azt hogy honnan is indult ki minden? Az írónő nagyon szépen építette fel ezt a regényét is, és az különösen tetszett, hogy a családi titkokat nem egyszerre zúdítja a nyakunkba, hanem aprólékosan a kellő helyeken rukkol elő velük, és hagyja, hogy olvasás közben teljesen felemésszen minket. Összességében nekem tetszett Jeneva Rose írása. Szerintem, legalábbis az én ízlésemnek nem tud rosszat írni, és ahogy egyre többet olvasok tőle úgy lesznek egyre kiforrottabbak, és egyre izgalmasabbak a regényei. Az Eltemetett igazság egy feszültségekkel teli írása, amiben nem árul zsákbamacskát, ugyanakkor nem is tudnám azt mondani, hogy emiatt unalmas, vagy kevésbé kiszámítható lett volna. Ami szerintem sokat segített a történeten az az, hogy a karakterek nem mindig szimpatikusak, nem mindig állnak a helyzet magaslatán, ugyanakkor próbálkoznak, és ez teszi őket emberivé. Ha szereted az írónő munkásságát, vagy csak olvasnál egy jó thrillert, akkor az Eltemetett igazság csak arra vár, hogy levedd a polcról, és elmerülj 1999 nyarának meghatározó eseményeiben!

" - Néha a legegyszerűbb dolgok a legbonyolultabbak - sóhajtja Beth."

"Zavartság ül a szemében, tudja, hogy jön érte a halál, mégis megdöbbenti az érkezése. Mintha mindannyian egy hosszú sorban várnánk a hívására, remélve, hogy a nap sosem jön el - ám végül mindig elérkezik."

"A halál nem vár senki kedvéért."

"A halál emlékeztet bennünket arra, hogy az élet véges, és egy nap a mi időnk is eljön. Ilyenkor megállunk egy pillanatra, és tudomásul vesszük a mulandóság tényét, megadjuk neki a kellő tiszteletet, hogy aztán újra szétreppenjünk a világban, mint egy haldokló pitypang magvai."

"Otthonnak hívtam régen ezt a helyet, de fogalmam sincs, ezek után mivé lett."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Christian Ward: Batman - Az őrület városa

 

" - Ó, alakulhat ez érdekesebben, ha akarod."

*

Mélyen Gotham City alá temetve létezik egy másik város. Ez a Lenti Gotham eleven rémálom, melyet az ismert Gotham lakóinak torz tükörképei népesítenek be, akiket a fentről áradó félelem és gyűlölet éltet. 

A Baglyok Bírósága évtizedeken át őrködött éberen a két várost elválasztó, lepecsételt kapu felett. Ám ez a kapu most feltárult, és a másik Gotham Sötét Lovagja megszökött… hogy elraboljon és kiképezzen magának egy saját Robint. 

Batmannek ingatag szövetséget kell kötnie a Bírósággal és annak halálos csatlósaival, hogy megállítsa – és egyúttal megakadályozza, hogy Gotham az őrület martalékává váljon. Christian Ward (ODY-C, Blood Stained Teeth), a kivételes fantáziával megáldott író-rajzoló a kozmikus horror eszközeivel értelmezi újra Batmant és legendás ellenségeit. 

A kötet a Batman: Az őrület városa című minisorozat mindhárom részét tartalmazza.

" - Maguk férfiak miért csinálják ezt? Isten ments, hogy elmondják, valójában mit éreznek."

Gabo Kiadós képregényekkel nem lehet mellélőni, és ezt nem is igazolhatja jobban, mint a legutóbb megjelent DC Comics Batmannel a főszerepben. Az eredeti képregény 2023-ban jelent meg, de a denevérember kultusza ennél jóval messzebbre nyúlik vissza. Minden valamire való szuperhős fan ismeri Bruce Wayne, vagyis Batman nevét. Christmas Ward egy igazán sötét és összetett képvilággal vezet be minket Az őrület városába.

A Batman: Az őrület városa egy igencsak sötét és misztikus történetet mesél el Gotham városában, ahol minden egyes részletre, illetve képkockára oda kell figyelni. A történet középpontjában egy másik Gotham áll, amely egyfajta elő rémálomként jelenik meg, és mindenkinek megvan a rémálom megfelelője. Már ez a felvetés is nagyon érdekes, de ami engem igazán meggyőzött az a képi világ nyers és formabontó stílusa.

A rémálom Gotham mellett egy titkos társaság is szerepet kap, a Baglyok Bírósága. Az ő feladatuk védelmezni a két város közötti átjárót, és fenntartani a békét. De mi történik akkor, ha valami szörnyű szabadul el? Akkor jön Batman, aki előtt nincsenek akadályok, aki mindig reagál, ha hívják.

A történetben Batman kénytelen szembenézni egy olyan fenyegetéssel, amely túlmutat a megszokott bűnözésen és gonosztevőkön, akikkel Gotham városában találkozik. Sokkal nagyobb a tét, és jóval komolyabb a helyzet is. Ehhez mérten egyre sötétebb és baljósabb a hangulat, és bizony az illusztrációk is.

Magát a hangulatot erősen meghatározza a rejtélyesség és a horror műfajának bizonyos elemei. A történetben megjelenő szörnyek és a másik világ jelenléte folyamatos feszültséget és borzongást kelt az olvasóban. Én egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle, és ahogy elkezdtem úgy be is fejeztem együltőhelyben. Az sem számított, hogy olvasás közben épp fizikai vagy pszichológiai kihívásokkal szembesül Batman, hiszen ott voltam mellette, és vért izzadva tette próbára az elmémet és a hitemet.

A kötet sikerének alappillére Ward művészete. A festői stílus és az élénk színek, mint a rózsaszín, kék és lila, egyedi hangulatot kölcsönöznek a történetnek. A karakterek és helyszínek dizájnjai frissek és kreatívak, ugyanakkor az egyedi stílus mellett megmarad az oly rég ismert Batman történetek világa is.

Összességében a Batman: Az őrület városa egy merész és művészileg gazdag történet tele új megközelítésekkel, amely új színben mutatja meg Gotham városát és a bűnüldözést is. Christian Ward egyedi stílusa igazi élményt nyújt a Batman fanoknak, és mindazoknak, akik elmerülnének egy szépen felépített képregényben. Nemcsak a képi világa lenyűgöző, hanem a történet is, amit elmesél közben. Ha a kedvenc DC hősöd Batman, semmiképp se hagyd ki ezt a sötét és rejtélyes képregényt! De akkor sem, ha egy igazán igényes képregényt tudnál a gyűjteményedbe, ami a polcod éke lehet! 

" - Én jól vagyok. Ő is. Mindketten jól vagyunk."

" - És igen, úgy néz tűnik, ma korán kezdte. Mire felvittem neki a reggelit, már újra házon kívül volt."

" - Pofa be, te kis görény! Őt meg minek hívtad? Ehhez csak nekem meg ennek a bájos hölgynek van bármi köze."

" - Ó, Istenem, könyörgök, segítsen... ez megőrült!"

"Miért érzem úgy, mintha ugyanaz állna a háttérben, mint Kétarcnál is?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Micalea Smeltzer: The Resurrection of Wildflowers - A vadvirágok feltámadása (Vadvirág 2.)

"Eltartott egy ideig, amíg megtanultam, hogy időnként nem számít, mennyire mélyen, vagy mennyire erősen szeretsz valakit vagy valamit, akkor is el kell engedned. Nem menthetsz meg egy süllyedő hajót."

*

Lucy Score és Colleen Hoover rajongóinak szól ez a szívszorító modern romantikus történet egy fájdalmas múltú fiatal nőről, aki beleszeret a szomszéd egyedülálló apába. 

Thayer mindent elveszített. De én magamat vesztettem el. 

Thayer szíve menthetetlenül összetört. Az én életem visszafordíthatatlanul megváltozott. Ezért hagytam el. Új életet kezdtem. De soha nem felejtettem el. Hat éve találkoztam utoljára Thayer Holmes-szal. Kénytelen voltam visszatérni a szülővárosomba, ez pedig azt jelenti, hogy muszáj keményen szembenéznem a múltunkkal, és feldolgozni a válásom mellékhatásait. Most ott tartok, ahol ő, amikor megismerkedtünk: az újrakezdésnél. Többé nem titkolunk el semmit egymás elől. Nem minden szerelem kap második esélyt, de talán mi kivételt képezünk. De az is lehet, hogy nem.

"A szeretteink soha nem hagynak el minket igazán, amíg emlékszünk rájuk. Akkor is, ha fáj, akkor is, ha elviselhetetlennek tűnik a kín: emlékeznünk kell."

Az első rész nagyon tetszett, emiatt nem volt kérdéses, hogy szeretném e olvasni a folytatást. Ha a kezedbe vetted már a The Confidence of Wildflowers - A vadvirágok magabiztossága c. kötetet, akkor egyetértesz abban, hogy szomjaztuk a második részt, azt hogy újra Salem és Thayer életének a részesei lehessünk. A vadvirágok feltámadása évekkel az első kötet után játszódik, évekkel Forest halála után, és emiatt az elején nagyon fájdlmas.

Salem és Thayer története nagyon megérintett, már csak azért is, mert olyan sorsszerű az egymásra találásuk, age gap romance, ami mostanában hatalmas kedvencem, és ha titkolom is, de a második esély szerelmek a gyengéim. Salem és Thayer szerelme valamit mélyen legbelül megérintett bennem, és nem is lehetnék ezért hálásabb nekik. A szívem egy egészen apró darabját elrabolták, amit már szerintem sosem fogok visszakapni. A vadvirágok magabiztossága után úgy érzem, hogy kellett A vadvirágok feltámadása, hogy ne csak a történet legyen kerek, hanem én is, hiszen az első rész darabokra tört, és csak Salem és Thayer egymásra találása tudta beforrasztani a hegeket. Viszont emiatt nehéz is volt olvasni a történetet, hiszen vannak benne keményebb, veszteséggel teli részek, ami miatt azt érzem, hogy darabokra törtem. Micalea Smeltzer nem egyszer tört össze, de úgy néz ki, hogy mindig sikerül neki újra összeraknia a darabjaimat. Nagyon imádtam ezt a duológiát, még akkor is, ha ebben a részben sem adta ingyen a boldogságot, s mind Salemnek, s mind Thayernek rendesen meg kellett küzdenie érte. Azt érzem, hogy az első rész óta hatalmas fejlődésen mentek keresztül, de ahhoz, hogy eljuthassunk oda, ahol most vagyunk, bizony kellettek a veszteségek és azok a tragédiák, amik alakították a jellemüket.

Már Salem sem az a fiatal lány, aki volt, hanem egy olyan nő, aki a legnagyobb veszteséget is képes legyőzni, és megmutatni, hogy milyen fából is faragták. Thayer, mint karakter összetört, de közben utána össze is rakott. Sokkal érzelmesebb és sokkal mélyebb, mint A vadvirágok magabiztossága. Thayer eddig is kedvencem volt, de ezután még inkább a szerelmese lettem, mert hölgyeim ilyen egy igazi férfi.

Egy igazi hullámvasút a kötet olvasása, hiszen hol nevetsz, hol sírsz. Hol boldog vagy, hol pedig szomorú. Hol úgy érzed, hogy már a hátad mögött vannak a nehézségek, hol pedig azt, hogy a java csak ezután következik. Micalea Smeltzer úgy játszadozott velem, mint macska a prédájával, és eközben azt is megmutatta, hogy mire is képes a veszteség érzése.

Míg az első részben Thayer morcos, addig ebben szinte rá sem lehet ismerni. (A morcos, és a boldog Thayer is nagyon bejön, csak hogy elkerüljük a félreértéseket.:D) Összetörte az élet és Forrest tragédiája, mégsem adta fel, és amikor lehetőség adódott megmutatta, igenis tud harcolni, és elérni a célját. Teljesen más volt a karaktere ebben a részben, és teljesen más képet festett magáról, mint A vadvirágok magabiztosságában.

Akárcsak Thayer, Salem sem az, mint aki volt. Neki nagyon jót tett az idő és a távolság. Egy kész, felnőtt nő váltja át a tinilány helyét, aki felelősségteljes, tudatos és gondoskodó. Megérett Thayerhez, és Thayer is Salemhez. Dacára az age gapnek, szerintem nagyon jó párost alkotnak, és nagyon kellett a lelkemnek ez a kötet. Feláldozott és megmutatta, hogy sosem késő újrakezdeni, és élni az életet. Mindig van helye a boldogságnak, még a legnagyobb veszteségek után is, főleg akkor, ha már belénk rúgott az élet és kisöpörte a talajt a lábunk alól.

A sok szomorúság ellenére vidámság, boldog pillanatok és szívmelengető részek is helyet kaptak, amik miatt még inkább szeretem ezt a történetet. Ugyanakkor fájt is olvasni, hiszen Forrest végig hiányzott, és tátongó űrt hagyott maga után. Jelen pillanatban egy kicsit utálom miatta az írónőt, mert neki nem lett volna szabadott meghalnia, és mégis... A vadvirágok feltámadása elsősorban a romantikus irodalom kedvelőinek kedvez, hiszen sokkal kevésbé tör össze, mint A vadvirágok magabiztossága. A Vadvirágok duett első része után fel voltam készülve a legrosszabbra, de szerencsére egy kevésbé sokkoló második részt kaptam. A történet Salem és Thayer kapcsolatának alakulását követi, miközben a múlt fájdalmait, és a jövő reményeit próbálják feldolgozni. A vadvirágok feltámadása tele van reménnyel, egy szebb és teljesebb jövő képével, és egy cserfes kislánnyal, aki minden pillanatot képes felvidítani, és akin már most látszik, hogy egy igazi egyéniség. Elsősorban azoknak ajánlanám ezt a könyvet, akik szerették az első részt, és akik készek egy olyan könyvbe belekezdeni, ami mentes a drámáktól, de cserébe mély és érzelmes. A fő hangsúlyt a karakterek fejlődésére és a belső egyensúlyra helyezi az írónő, amely végig alakítja a kötet hangulatát.

"Nem könnyű egy szülőnek elveszíteni a gyerekét. 

Seda kinyújtja apró kezét, és Thayer arcához érinti. 

- Nem baj. Majd én segítek neked."

"Ha van valami az életben, amit mindannyian megérdemlünk, az az, hogy szeressünk, és minket is szeressenek."

"Néha nehéz felfognom, hogy bármire képes vagyok, amit eltervezek. Sokáig voltam elveszett. Nem tudtam, hogy mit akarok, vagy mi akarok lenni, és e miatt a bizonytalanság miatt kezdtem azt hinni, hogy talán nem vagyok elég jó, vagy elég okos. Azt hiszem, hogy én lettem saját magam legrosszabb kritikusa."

" - Mindannyian csinálunk gubancokat, Salem. Az számít, ahogyan kibogozzuk őket."

" - Az élet túl rövid ahhoz, hogy állandóan a múlton rágódjunk vagy azon, mi lett volna, ha… Itt van nekünk ez - mutat körbe. - Az itt és most."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Sophie Lark: There Is No Devil - Nincs ördög (Bűnösök 2.)

"Az alattunk lévő sziklának csapódó hullámok hangja ébreszt fel."

*

Ha ​ő nem ölhette meg, még nem azt jelenti, hogy az ellensége sem fogja. 

Cole és Mara kapcsolata odáig jutott, hogy már mindkettőjüket felemészti. A szobrász és gyilkos Cole olyan érzelmi mélységben sodródik, amiben még sosem volt része, míg Mara, aki nem fél Cole sötét énjétől, kivirul és sikeres művésszé válik, lerázza magáról ifjúkori traumáját, hogy végre a sikert hajszolhassa. 

Életükben először mindketten talán tényleg…boldogok. 

De a múlt árnyéka messzire elér… 

Alastor Shaw az Öböl Fenevadja, egy őrült gyilkos, aki valamikor még abban reménykedett, hogy megosztja Cole-lal a vadászterületét. Sosem üldözték ugyanazt a zsákmányt…addig az éjszakáig, amikor mindketten megpillantották Mara Eldritchet. És most, amikor Shaw rádöbben, hogy a hidegszívű Cole beleszeretett a lányba, akit egykor mindketten célba vettek, úgy dönt, hogy tönkreteszi Cole-t, és ehhez Mara lesz az eszköze és a játékszere. 

Cole mindent elkövet, hogy megvédje Marát, többek között olyan erőssé teszi, hogy a lány is meg tudja védeni önmagát. És hamarosan rájön, hogy egyre mélyebbre csalogatja a lányt az erőszakba, aminek elkövetésére Mara sosem hitte magát képesnek. Shaw nem hagy fel a vadászattal. És Cole szerelmes lángolása sem hagy alább. Amikor eljön Mara számára az idő, hogy cselekedjen, vajon készen áll-e arra, amit meg kell tennie?

"Nem akarok egy lenni a sok elcseszett, apakomplexusos nő közül.

De az a helyzet, hogy isteni, ha van egy apucim."

A There Is No Devil - Nincs ördög a Bűnösök duológia befejező része, amely sokkal sötétebb és véresebb, mint az első rész. Azt érzem olvasás után, hogy az írónő nagyon lemerült a sötétség bugyraiba, és nem engedett minket lélegzethez jutni, viszont én nagyon szerettem ezt a sötétebb oldalát Sophie Larknak. A Nincs ördög egy nem mindennapi dark romance, és nem is igazán azért dark, mert birtokló a férfi karakter, hanem azért, mert olyan témákhoz nyúl. A kötet mélyebb betekintést ad a karakterek fejlődésébe, és a történet sötétebb aspektusaiba is. Sophie Lark rajongóknak igazi csemege ez a regény, akárcsak a duológia első része.

Annyira kaotikus volt, meghökkentő egyes részeknél ez a kötet, mégis meglehetősen szórakoztató, és a halál végig ott kísértett a sorok között. Nem hagyta, hogy egy percre is megfeledkezz a jelenlétéről, és arról, hogy ebben a részben már csak egy ember maradhat életben Mara és Shaw közül. Csak az egyikük fogja túlélni a találkozást, és csak egy valaki lesz, aki végül diadalmaskodik, és levadássza a prédáját. Az emiatt kialakult feszültség és nyomás végig érződik a köteten, és végig ott kukucskált Damoklész karja a háttérben, és várta, hogy mikor lesz szükség rá. Azt érzem, hogy hiába nagyon rövid a kötet, mégis annyi ereje van, és annyi minden történik benne. Talán ez az a dark romance, ami vízválasztó lehet, és ami megmutatja, hogy ez a műfaj valóban neked való e. Nem egy felemelő olvasmány, hiszen a halál végig a nyomában jár, de közben meg olyan jól ki is egészíti a művészettel és az alkotás szabadságával. Emiatt kicsit elvont, mégis érthető, és tele van félelemmel. a sötét múlt megismerésével, és egy nagyszabású tervvel, ami örökre képes lenne megváltoztatni Marát. Nekem már az első rész, a There Are No Saints is tetszett, viszont a There Is No Devil az igazi fénypontja a duológiának.

Nagy hangsúlyt fektet az írónő Marára ebben a részben, a múltjára, arra hogy megmutassa nekünk, hogy honnan indult, és milyen utat járt be addig, amíg levette Cole-t a leleményességével és talpraesettségével a lábáról. Feszült, nyomasztó és sötét a hangulata, de a kötetben szereplő zenék és illusztrációk hol ellensúlyozzák ezt, hol pedig ráerősítenek. Nagyon örülök, hogy ebben a részben már mi magyar olvasók is részesülhettünk abban az örömben, hogy benne vannak az illusztrációk!!

Sophie Lark stílusa ezúttal is gördülékeny, friss, és a legváratlanabb pillanatokban hozza be a sötétséget a történetbe. Végig érződik a kiélezett helyzet, és annyira összetettek és mélyek a karakterei, hogy élvezet volt elveszni ebben a mocskos világban. Tetszett benne, hogy habár Marán van a fő hangsúly, azért Cole kezét sem engedte el teljesen és megmutatta, hogy ő is képes változni, képes arra, hogy ne mániákusan, hanem saját magához mérten reagáljon az események láncolatára.

A There Is No Devil egy őrült kötet, ami nem való mindenkinek. Nemcsak Mara, hanem Cole is kilép az otthonos közegből, Mara megtapasztalja, hogy milyen az, ha törődnek vele, Cole pedig rájön, hogy az üresség érzése nem más, mint gyötredelem, és az emberi elmeállapot valósága. Ketten jól kiegészítik egymást, és megmutatják, hogy milyen, ha együtt erősek, nem pedig külön-külön. 

Olyan befejezést kaptam, amit Mara és Cole megérdemelt. Édes volt a beteljesülés, és a bűnös élvezet, amit az utolsó néhány fejezet adott. Nagyon szerettem az első részt, emiatt kicsit féltem ettől a másodiktól, de az a helyzet, hogy nem kellett volna, mert erős volt, vehemens, tele veszéllyel és tökéletesen illett Mara és Cole helyzetéhez. Imádtam elmerülni a mocskos múltban, és látni, ahogy a kapcsolatuk alakult. Vannak benne spicy részek, fülledt atmoszféra és megannyi pikáns jelenet.

Nagyon sok választ kapunk ebben a részben, és már nagyjából a kötet felénél rendeződik Mara és Cole harca. Onnantól a préda és a vadász szála veszi fel a fonalat, és tart minket rettegésben. A művészvilág és a gyilkosságok jól kiegészítik a feszült hangulatot, és nem egy helyen adnak kellő lezárást. A történet vége nagyon sorsszerű, ugyanakkor még ott sem engedi az írónő, hogy előre igyunk a medve bőrére, és megmutatja, hogy tud még meglepetéseket okozni. Személy szerint nekem nagy kedvencem lett ez a duológia, és alig várom, hogy még olvashassak az írónőtől. Mara a szemünk előtt virágzott ki, nyílt meg és vált azzá a Marává, akinek mindig is lennie kellett volna. A múltjába betekintő fejezetek mélyen érintettek, de nem bánom, hogy Sophie Lark ennyire mélyre ásott, és ennyi fájdalmat okozott. Tele van erővel, veszélyes helyzetekkel, egy mindent megváltoztató tervvel és két mesterelmével, akik egymással versenyezve törnek előre a csúcsra. Összességében nekem nagyon tetszett a művészet és a gyilkosság párhuzama és az, hogy nem húzta el az írónő a történetet, hanem tömören, mégis mélyen tárta elénk a mondanivalóját. Ha egy olyan dark romance sorozatot keresel, ami gyorsan olvasható és tele van mély és sötét gondolatokkal, akkor Sophie Lark Bűnösök duológiája neked való!

" - Miért kell neked mindenhez zene? - kérdezi. 

- Mert a zenétől minden jobb lesz – lépek be a vízsugár alá."

"Ha az ördög kuncog, valaki, valahol óriási hibát követ el éppen."

"Talán még arra is szükség van, hogy valaki higgyen bennünk ahhoz, hogy hihessünk saját magunkban."

"És ott állok a szakadék egyik szélén. Marának mellém kell állnia. Csak így lehetünk valóban egy pár."

" - Semmi baj, Mara. Mindig jobb, ha kimondjuk az igazságot. A világnak hazudhatsz, de magadnak soha."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Lauren Roberts: Reckless - A vakmerő (Hatalom nélkül 2.)

 

"A folyosók kísértetiesen üresek ezen az órán."

*

Ilya a széthullás szélén áll… 

Miután túlélte a Purgáló Próbatételeket, az Átlagosnak született Paedyn Gray megölte a Királyt, és új lökést adott az Ellenállásnak. Most pedig menekülnie kell a fiú elől, akinek legszívesebben a karjába vetné magát. 

Kai, Ilya Végrehajtója hűségesen szolgálja immár királlyá koronázott fivérét, Kittet. A Tűzpuszta gyilkos sivatagában és Dor ellenséges városának sikátoraiban kutat az egyetlen ember után, akit szíve szerint nem szeretne elkapni. Ám az Elitek nélküli szomszédos birodalomban szerepet cserél vad és vadász, és megkezdődik a halálos küzdelem vágy és kötelesség között.

" - Akkor én azzal töltöm majd az életemet, hogy rád vadászok - felelem halkan. - Téged kereslek az árnyak között. Veled harcolok az utcán. Veled táncolok álmomban. Mert csak úgy tudok nélküled élni, ha tudom, hogy te is életben vagy."

Ki volt az, aki majdnem végig idióta vigyorral a képén olvasta végig a Reckless - A vakmerő c. kötetet Kai Azer miatt? Igen, én voltam az, bűnös vagyok minden vádban. De mit tehettem volna, ha egyszerűen annyira jó a történet, és imádtam minden egyes Kai Azer gondolatot?? 

Excuse me? Mégis mi volt ez, és hol van a következő könyv? Kifacsarta a lelkem, és bevágta a sarokba. Ha azt hitted, hogy a Powerless - Hatalom nélkül az erő, akkor a Reckless - A vakmerő a szíve ennek a sorozatnak. Sokkal mélyebb és fájdalmasabb, mint a sorozat első része, és már értem, hogy miért ilyen rövid. Ha ennél hosszabb lett volna egy darabja nem maradt volna a lelkemnek. Egyszerűen csodálatos volt, és imádom Lauren Robertset azért, ahogy sanyargatja a karaktereit, és általa engem is. A kötet ott folytatja, ahol a Powerless véget ért, és én próbáltam húzni az olvasást, hogy tovább tartson, de egyszerűen túl erős volt a húzóerő, és olyan hatással volt rám, hogy nehezen tudtam másra gondolni, mint Paedyn és Kai. Paedyn Gray és Kai Azer kapcsolatának alakulásának lehetünk a szemtanúi ebben a kötetben, ahogy a gyűlölet átalakul nyers érzelmekké, aztán jól megforgatja bennünk a kést, és megmutatja, hogy tud még meglepetéseket tartogatni az írónő, és már megint úgy zárta le a cselekményt, hogy legszívesebben a falhoz vágtam volna, és beültem volna a sarokba sírni. Megannyi érzelmet váltott ki belőlem, és végig imádtam. Nagyon erős, és szerintem sokkal jobb, mint az első rész. Itt már nem kell megismernünk a világot, a fennálló konfliktust, hiszen ismerjük, és koncentrálhatunk a mély érzelmekre, a döntésekre és arra az útra, ami oda vezet, hogy Paedyn visszatérjen, és újra a két herceg között álljon. 

Emellett az írónő olyan témákat boncolgat, mint politikai intrikák, személyes konfliktusok, belső vívódások, érzelmek és egy szoros és elválaszthatatlan kapocs, ami húzza Kait és Paet a másikhoz, és nem tudnak ez ellen mit tenni. Paedyn ebben a kötetben menekül a tettei elől, míg Kai üldözni, és egyre közelebb és közelebb kerül hozzá. Még mindig az enemies to lovers szál dominál, ami miatt nem tudom nem szeretni. Újra visszatérünk az alapokhoz, de olyan jó volt!! Ez a szál és a karakterek közötti dinamika alakítja a cselekményt, és mutatja meg, hogy még messze sincs vége Paedyn és Kai történetének.

A világfelépítés úgy gondolom, hogy továbbra is erős és dominál, különösen azok a részek, amikben Dor városában és a sivatagban járunk, hiszen itt kapunk az írónőtől részletes leírást, és tökéletesen illik a politikai és társadalmi feszültségek közé. A központi fókusz ezúttal az Átlagosokon van, én legalábbis úgy érzem, hogy ez a kötet ad egyfajta tágabb rávilágítást, és végre azt is megismerhetjük, hogy honnan jött Paedyn, nemcsak azt, hogy most ki is ő.

Már ahogy elkezdtem éreztem, hogy én ezt nagyon fogom szeretni. Imádtam olvasni, és a lelkem egy darabja a karakterekkel maradt. Az elején nem gondoltam volna, de a végére hivatalosan is ez lett a kedvenc részem, és a kedvenc Lauren Roberts könyvem. Pont arra volt szükségem, hogy ez a kötet megszorongassa a lelkemet, és megmutassa, hogy mennyi mindent tud kezdeni vele.

Végig drukkoltam Paedynnek, hogy sikerüljön elmenekülnie, és valahol máshol új életet kezdenie, ahol nem körözött bűnöző, ahol nem ő az ellenség, de emellett annak is drukkoltam, hogy Kai találja meg, és a paranccsal ellentétesen viselkedjen. Ez a kettősség végig jelen van, mind a menekülés és mind Kai belső harca az, hogy hiába szereti a lányt, mégis küldetése van, parancsa amit be kell tartania, és ami végig rányomja a bélyegét arra, hogy hogyan is irányul Paedynhez.

Maga a cselekmény eleinte lassabb lefolyású, de ahogy haladunk a kötetben úgy lesz egyre feszesebb a tempó, és egyre közelebb kerülünk oda, hogy ne csak Paedyn és Kai szemszögét láthassuk a hajsza során, hanem azt is, hogy mit gondolnak a másikkal való találkozásról, és hogy viszonyulnak egy-egy jelenethez. Bevallom én imádtam a dinamikát kettejük között, és jó volt elmerülni a gondolataikban. Kit fejezetei szépen kiegészítették Paedyn és Kai lelki tusáját, de Kit azért meglepett a végén rendesen.

A kötet a Powerless - Hatalom nélküllel ellentétben érzelmileg mély, és érződik a karakterek fejlődése, főleg Paedyn és Kai az, akiken látszik a változás, az hogy a legjobban őket formálta az események láncolata, és az, hogy az a végzetük, akit szeretniük kellene. Teljesen reménytelen a szerelmük, mégis annyi reménnyel tölt el. Érzelmileg úgy gondolom, hogy nagyon erős a kötet, és ebben rejlik az igazi ereje ennek a nagyszerű második résznek.

Összességében a Reckless - A vakmerő egy izgalmas, adrenalinbomba, ami érzelmileg is gazdag, de a cselekménye lassú lefolyású, és inkább az érzelmeken, Paedyn és Kai dinamikáján, na meg Kit parancsán van a hangsúly. Amikor felbukkantak Kit fejezetei bevallom elbizonytalanodtam, de ez is volt az írónő célja. Nagyon jól megoldotta a titokzatosságot, és a végére hagyta az igazi nagyágyút, a bombát, ami tönkretett, és nemcsak Kai-jal éreztette azt, hogy vérzik, hanem velünk is. Jelen pillanatban darabokban vagyok, és próbálom összeszedni magam de az a helyzet, hogy baromi nehéz. Kiütött az írónő, és nem bírok talpra állni. Ilyet nagyon régen csinált kötet, de örülök neki, mert a Reckless - A vakmerő, mint a címe is mutatja nem ismer félelmet. Ha szereted a lassú lefolyású romantasy történeteket, amiben el van "átkozva" a szerelmesek, és ahol valóban enemies to lovers a szerelmi szál, egy cseppnyi szerelmi háromszöggel megbolondítva, akkor ne hagyd ki Lauren Roberts Reckless - A vakmerő c. kötetét! Plusz pont, ha szereted a hosszú belső monológokat, és szereted ha kínoznak olvasás közben, mert akkor hagyd, hogy Paedyn és Kai szenvedjenek még egy kicsit a Recklessben. A harmadik kötet magyar megjelenéséig őszig várnunk kell, de muszáj tudnom, hogy mi lesz a szerelmesekkel, és muszáj látnom, hogy Kai Azer szíve nem hever darabokban.

"Ha lelkednek csak egyetlen darabkája sóvárog utánam, én az egész életemet azzal fogom tölteni, hogy megpróbálom kiérdemelni."

"Kétlem, hogy valaha is érezte volna magát ennyire szabadnak. Csak én és a körülöttünk lévő lelkek tudják, merre jár. Van valamiféle vigasz abban, ha az ember önként téved el, és elrejtőzik az élet elől."

"Kitt megváltozott. Mindketten megváltoztunk. Már nem tudom, hol ér véget a fivérem, és hol kezdődik a király."

"Őt látom magam előtt. Nem a Végrehajtót. Nem a számtalan álarcát, amelyet magára szokott ölteni. Csak őt. Gyűlölöm."

" - Áruld el, kedvesem, gyakran gondolsz rám? - A hangja suttogásnak hangzik, mintha a fülemhez nyomta volna a száját. Megborzongok, pontosan emlékszem az érzésre."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)