M. L. Wang: Vér a fényes égbolton

"Thomil a hosszabbik úton tért vissza a felderítésből."

*

A mágia ipari utópiává formálta Tiran városát – de komoly árért cserébe. És most eljött a törlesztés ideje. 

Sciona négyéves korában vesztette el a szüleit, ezért egész életében úgy érezte, hogy többet kell bizonyítania a diáktársainál. Az azóta eltelt húsz évben minden idejét és energiáját a mágia tanulmányozásának szentelte, azon eszelős vágytól hajtva, hogy teljesítse a lehetetlent, és ő legyen az első nő, akit felvesznek a Legfőbb Magisztrátusba. De amikor felküzdi magát a főmágusi rangra, rájön arra, hogy a valódi kihívások csak most várják. Ráadásul új kollégái hamar az értésére adják, hogy nem látják szívesen, és asszisztensként egy egyszerű takarítót osztanak be mellé. 

Csakhogy sem Sciona, sem a többi mágus nem sejti, ki is az új segéd valójában. Thomil egykor nem takarító volt: a várost körülvevő mágikus határon túlról származik, egy nomád vadász törzsből. Tíz éve élte túl azt a veszélyes átkelést, amely a családját elpusztította. Most pedig, hogy egy főmágus mellett dolgozik, végre lehetősége nyílik megérteni azokat az erőket, amelyek elpusztították a törzsét, száműzték szülőföldjéről és a tiraniakat hatalmon tartották. Ellentmondásokkal terhelt szövetségük során Sciona és Thomil egy olyan ősi titok nyomára bukkannak, amely örökre megváltoztathatja a mágiat – ha előbb bele nem pusztulnak. Sciona egész életét az igazság keresésének szentelte… de vajon mennyit ér egyetlen igazság, ha a civilizáció jövője a tét?

"Talán az igazság mindig romokat hagyott maga után."

Ritkán olvasok ennyire komoly témákat boncolgató társadalomkritikába bújtatott feminista, utópikus fantasyket, de M. L. Wang: Vér a fényes égbolton c. regénye megérte, hogy a kezembe vegyem, hiszen nagyon tanulságos a kötet mondanivalója. Olvasmányos, dark academia elemekkel és a varázslat szabályait felrúgva mutatja meg nekünk azt, hogy a jó szándék is képes pusztítást és pusztulást okozni. Tudományos megközelítésben állítja pellengérre az emberi életet, az önzőséget, egy nagyobb hatalmat és azt a kapzsiságot, ami a felsőbb erőket jellemzi. 

Hatalmas elvárásokkal kezdtem bele a történetbe, ugyanakkor emiatt volt bennem egyfajta félsz is, hiszen a Vér a fényes égbolton kötettel valamilyen szinten elrugaszkodtam a megszokottól, és már megtanultam, hogy a komfortzóna elhagyása nem mindig jó ötlet. Ugyanakkor M. L. Wang remeke a lehető legjobbkor talált meg, és két nap alatt be is faltam. Az írónő regénye első pillantásra egy egyszerű fantasynek tűnik, ami egy olyan világba kalauzol el minket, ahol a mágia adja a világ alapját, viszont nem véletlenül nem Scionával kezdődik a regény, és ez még a későbbiekben nagyon fontos lesz. Wang az elejétől kezdve építi a történetet, és fokozatosan mutatja be a megálmodott világot. Egy olyan utópikus helyre kalauzol el minket, ahol mindennapos azok körében a mágia használata, akik értenek hozzá és tehetségükkel hozzájárulhatnak a világ működéséhez. Igen ám, de ez csak a férfiak kiváltsága, a nők be vannak skatulyázva, és nehéz kitörni ebből a férfiak uralta világból. Ekkor jön Sciona, és megmutatja, hogy ő képes a feje tetejére állítani a világmindenséget, és képes a dolgok mélyére ásni, ami a kötet egyik legnagyobb erőssége is. Miatta lesz ennyire feminista, ennyire erős és nem szokványos a Vér a fényes égbolton, mert Sciona szárnyal, és minden tehetségét beveti annak érdekében, hogy ne csak ő legyen tisztában az igazsággal, hanem mindenki, aki Tiranban él, legyen az elnyomott kwen vagy tirani.

Az írónő Sciona karakterével megmutatja, hogy milyen egy olyan világban túlélni és tevékenykedni, ami erősen férfiak uralta, ami már toxikusan túlteng a férfias erőtől, és ami tele van versengéssel, továbbá azzal, hogy megmutassák a másiknak, hogy ki a jobb. Sciona nincs könnyű helyzetben, de ő választotta magának ezt az utat, és emiatt irtó büszke vagyok rá, hiszen megmutatja, hogy tehetséggel és akarattal, illetve szorgalommal minden elérhető, de hogy ez éppen a jó vagy a rossz oldal csak azután derül ki, hogy már benne van a sűrűjében és rajta áll, hogy elhozza e a változást Tiran életébe, vagy pedig hagyja, hogy nyerjen a kegyetlen valóság.

Egy olyan zárt, hierarchikus társadalomba kerülünk a kötetnek köszönhetően, ami tele van morálisan megkérdőjelezhető alapokkal, döntésekkel és vigyázni kell, hogy kiben bízunk. Kicsit olyan, mintha végig arra várnánk, hogy mikor fog megmarni miket a kígyó, nem pedig ha, mert az biztos, hogy meg fog. Egy olyan veszélyes képet mutat, ami habár tele van tudományos alátámasztással, valami mégsem stimmel, és alig várja, hogy robbanthassa a bombát, ami mindent a feje tetejére állít.

A kötet nagy csavarja számomra nem volt akkora csavar, mert valami miatt pont arra számítottam, mint amerre elvitte a cselekményt az írónő. Igazság szerint Thomil megjelenésével, és az első fejezettel éreztem, hogy túl szép Tiran városa és működése ahhoz, hogy igaz legyen. Eddig a fantasykben, amiket olvastam a mágia jó dolog volt, de Wang megmutatja, hogy nemcsak jóra lehet használni, hanem teljes népek eltörlésére és kegyetlen gyilkolásra is. Morálisan megkérdőjelezhető tettektől hemzseg ez a történet, és Sciona az egyetlen, aki helyesen cselekszik.

Mivel fantasy kapunk egy nagyon enyhe szerelmi; tiltott szerelmi szálat, hogy pontos legyek, ugyanakkor nekem nem hiányzott, hogy ez a szál ennél több legyen. A hangsúly méltó módon a világon és azon van, hogy helyesen cselekedjünk, még akkor is, ha ezzel az álmaink dőlnek össze, a munkásságunk semmisül meg. Emellett egyfajta társadalomkritikát is megfogalmaz, és a rasszizmus is felüti a fejét, hiszen a kwenek nem többek, mint eldobható, bármikor pótolható rabszolgák.

Míg a kötet eleje nincs tele romlottsággal, addig a közepétől kezdve egy igencsak sötét és nyugtalanító történetté válik. A hatalom, a tudás és a felelősség témakörét vizsgálja, és minden egyes oldallal egyre komorabb képet fest a világról. Hol elbizonytalanítja Scionát, hol az őrületbe kergeti. Wang megdolgoztatja, és nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is a hősnőt, arról nem is beszélve, hogy egy olyan kapcsot alakít ki Sciona és Thomil között, ami mindkettejükre nézve végzetes. Míg Sciona fokozatosan kedvelteti meg magát velünk, addig Thomil az első pillanattól kezdve megmutatja, hogy okos, talpraesett és bármit megtenne az unokahúgáért, akit ugyanúgy a Mélység okozta veszteség éget. Többször tettem fel magamnak olvasás közben a kérdést, hogy mi a helyes út, hogy lehetne úgy alakítani a cselekményt, hogy az ne csak a kwenekre legyen pozitív kihatással, hanem arra a személyre is, aki elindította a láncfolyamatot, de ahogy az írónő, úgy én sem tudom erre a választ. A kötet lezárása keserédes, de úgy gondolom, hogy ezzel teljes a Vér a fényes égbolton. Lehet, hogy helyesen akarsz cselekedni, a jó útra lépni, de nem biztos, hogy ez a jó jó dolgokat fog szülni, lehet, hogy egy rossz tett kell ahhoz, hogy a dolgok jó irányt vegyenek. Ahogy Thomil, úgy én is megkérdőjelezek mindent, ami tirani, és aminek köze van a mágusokhoz és a mágiához. Ha egy igazán egyedi, de annál inkább komoly és fontos témákat boncolgató önálló fantasyt olvasnál, ne hagyd ki a Vér a fényes égbolton c. remekművet!

" - Tudod, hogy nem a feledés elől menekülünk, hanem a remény felé indulunk."

"De ha egy ilyen önző és érzéketlen ember, mint én, képes jobb belátásra térni, akkor ők miért ne lennének képesek rá?"

" - Senki kedvéért ne nézzetek hátra!"

"Maeva egy szót sem szólt, amikor Thomil lekuporodott mellé. Thomil már öt éve magasabb volt a nővérénél, de számára mindig Maeva jelentette a menedéket és a fénysugarat, amikor az összes szeretet eltűnt a világból."

"Nem az a kérdés, hogy mit tehetek azért, hogy elmúljon ez az érzés, mert semmit nem tehetek. Az a kérdés, hogy mire tudom használni ezt az érzést."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Harley Laroux: Her Soul to Take - A lelke elrablója (Souls-trilógia 1.)

" - Vér fröccsent a nevére. Ébredezik."

*

A démon nem csak a testemet akarta. A lelkemet is meg akarta szerezni. 

Leon: A varázslók között makulátlan a hírnevem. Gyilkosnak hívnak. A gyilkolásban vagyok a legjobb. Egy rossz mozdulat, és halott vagy. Őt kivéve. Őt, akit el kellett volna ragadnom, és akit meg kellett volna ölnöm. A szekta, ami egykor engem irányított, most őt akarja, de nem fogom átengedni nekik az új játékszeremet. 

Rae: Mindig is hittem a természetfelettiben. Szenvedélyesen vadászok a kísértetekre, de sosem volt a terv része, hogy megidézzek egy démont. Szörnyek bolyonganak az erdőben, és valami ősi, valami gonosz ébredezik…, és engem szólongat. Nem tudom, kiben bízhatok vagy milyen feneketlen ez a sötétség. Csak annyit tudok, hogy egyetlen reményem van az életben maradásra: az engem követő démon, ő pedig nemcsak a testemet, de a lelkemet is akarja.

" - Biztos vagyok benne hogy gyönyörűen szenvedsz majd értem."

Szőke hajú villásnyelvű démon, aki a lelkedet akarja, és olyan lények, amik az Appalache-hegység mélységeiben is garázdálkodhatnának? Dark romance, ami sötét, néhol durva és amiben egy szekta is helyet kap? Egy letehetetlen dark fantasy, ami beférkőzik a bőröd alá? Ezt mind megkapod Harley Laroux Souls-trilógiájának első részében, A lelke elrablójában, és ha szereted a félelmet keltő, ijesztő regényeket, imádni fogod a Her Soul to Take-et!

A történet nem egyszerű dark fantasy erotikus elemekkel megspékelve, hiszen egy olyan kisvárosban játszódik, ami akár egy sötétebb Forks is lehetne, leszámítva természetesen a vámpírokat, mert helyettük démonokat kapunk, akik nem egyszerű esetek, eléggé makacsak, de Leon bebizonyítja, hogy egy aranyszemű démon is lehet méltó ellenfél, és nemcsak a természetfeletti, vagy éppen horror elemek fognak olvasás közben megborzongatni vagy éppen rettegésben tartani, hanem bizony a kötet férfi főszereplője is. Nem olvasok elég olyan fantasy történetet, amiben démonok lennének a középpontban, ezért is volt számomra különleges élmény Harley Laroux regénye. A dark fantasy vonalat vegyíti romantikus elemekkel, amit egy jó kis BDSM-mel fűszerez meg, illetve végig borsódzik a hátunk, és feláll a szőr a karunkon, amíg a kötetet olvassuk. A lények, legyenek azok az Eldek, Gollamok vagy éppen a Kaszás biztos, hogy nem hagynak aludni éjszaka, és téged is kísérteni fog a kérdés, hogy vajon az írónő az Appalache-hegység lényeiről mintázta őket? Az viszont biztos, hogy ezek a lények adnak a regénynek egyfajta kísérteties hangulatot, ami végigkísér, és bemászik a bőröd alá.

Amikor elkezdtem A lelke elrablóját nem tudtam, hogy mire is számítsak, hiszen még hasonlót nem olvastam. Nevezhetjük monster romance-nak is, hiszen tulajdonképpen az; egy nagyon sötét, okkultizmussal átitatott démonos smut, ahol a démonnak villás nyelve van, akárcsak egy kígyónak, és olyan gondolatai, na meg tettei, amik miatt kiakad a spicy mérő, és már nem tudod, hogy emiatt lángolnak az oldalak vagy azért, mert túl forró lett a levegő olvasás közben.

Maga az alapszituáció eléggé szokványos: egy ködös kisváros, egy visszatérő hősnő és egy erő, ami ehhez a városhoz vonzza. Ami ezután következik minden csak nem szokványos, és a lehető legsötétebb, ami tele van fenyegetéssel és veszélyekkel. A normalitás szerepét szépen átveszi az okkultizmus és a szekta hangulat, ami nem egy helyen okoz meglepetést, és tartogat csavarokat, amikre nem vagyunk felkészülve.

A történet főhőse Rae, avagy a feláldozandó lány, de biztos, hogy ilyen egyszerű minden? Mit csinál az ember lánya, ha egy szekta meg akarja ölni? Na mit? Igen, szerez magának egy démont, akinek habár nem adja oda a lelkét, de elvárja, hogy megvédje, és hullákat, illetve tetemeket hagyjon maga után. Időben Halloween környékén járunk, az iskolakezdés elején, és innen építi fel lépcsőzetesen a cselekményt az írónő. Az elején még csak elveti a merész ötleteit, hogy aztán a későbbiekben meglovagolja ezeket, és olyan helyekre repítsen, amiről nem is gondoltad volna, hogy létezik.

Rae egy nagyon egyedi női karakter, hiszen baromi ritkán olvasni goth főszereplőről. Kifejezetten örülök annak, hogy ennyire hű maradt magához Laroux és nemcsak a cselekmény egyedi, hanem a karakterei is. Leon első pillanattól kezdve megnyert magának, gyenge vagyok ennyi. Sosem tudtam ellenállni a szőke pasiknak, ha természetfeletti lények, akkor meg végképp nem. Klisé, nem klisé, de imádom őket. Míg mások a sötét hajú karaktereket preferálják, én az erkölcsileg romlott szőkéket villás nyelvvel!

A természetfeletti alap horror elemekkel fűszerezve az a dolog, amire nem tudtam, hogy szükségem van egészen addig, amíg a kezembe nem került A lelke elrablója. Egyes helyeken nagyon beteg, nagyon sötét, sőt kifejezetten félelmetes, de ez kellett nekem! Tökéletesen kiegészíti a romantikus-erotikus vonal a hatalom és a belső küzdelmek kérdéskörét, és Rae karaktere is hozza a tőle elvártakat. A vége nagyon megviselt, de az odáig vezető út az, ami igazán érdekes, hiszen látszólag csak egy ködös kisvárosban járunk, ahol furcsa halálesetek történnek, de aztán kiderül, hogy az egész város egy szekta? Excuse me?? A démonos vonal pazar. A spicy részek szexik, néhol már túlságosan is, de tök jól kiegészítik a félelmet és a belső vágyakat. Sem Leon, sem pedig Raelynn nem százas, de én így szeretem őket. Az írónő teljesen kizökkentett abból a buborékból, amiben olvasok, de hálás vagyok ezért neki, mert A lelke elrablója nagyon jó. Már csak akkor lett volna jobb, ha nem Alföldi Zsófia fordítja, mert a szívem jó pár helyen vérzett miatta. Viszont maga a történet baromi érdekes, egyedi, és egy olyan élményt nyújt, ami sanszos, hogy elindít a monster romance-ok felé. Ez, hogy jó e vagy sem, döntse el mindenki saját maga. ;) Ha szereted a hátborzongató, ám dark és spicy fantasyket, ne hagyd ki Harley Laroux: Her Soul to Take - A lelke elrablója felkavaró és sötétségben gazdag regényét!

" - Akarlak téged. Visszavonhatatlanul. És nem elégszem meg kevesebbel, mint a teljes lényeddel. A testeddel és a lelkeddel, Raelynn. Mi, démonok, birtokolni akarjuk azt, ami megtetszik nekünk. Ilyen a természetünk."

"Az emberekben nem lehet megbízni. Az emberek önző, alattomos lények, akik abban a pillanatban hasznot akarnak húzni belőlem, amint lehetőségük van rá."

"Soha nem lenne szabad egy nőt megszégyeníteni, amiért szexuális örömökre vágyik."

"A szerelem azt jelenti, hogy soha nem kell egyedül megvívnod a csatát."

"Az volt az általános életszemléletem, hogy minden problémának van megoldása. Csak a megfelelő szemszögből kell megközelítenem. Mindig van kiút."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Brooke Fast: To Cage a Wild Bird - Rabmadár (Rabmadár 1.)

"Százhuszonhét. Ennyi életet adtam át jóllakottságért cserébe az elmúlt évek alatt."

*

Küzdelem a túlélésért Dividiumban egyszerű a törvény: ha bűncselekményt követsz el, akkor örökre Végzár Börtönébe száműznek. Egy olyan helyre, ahol a gazdagok szórakozásból levadászhatják a rabokat. 

Raven Thorne Dividium leghírhedtebb fejvadásza. Azonban amikor öccse, Jed Végzárba kerül, Raven bármit megtesz, hogy megmentse. Így most egy olyan börtönben reked, ahol minden sarkon veszély leselkedik rá. És nem csak a korábban általa oda juttatott rabok jelentenek számára fenyegetést… 

Valami olyan is történik vele a rácsok mögött, amelyre soha nem számított. 

Találkozik egy börtönőrrel, aki mélyen felkavar benne valamit. Egy férfi, akit gyűlölnie kellene. Egy férfi, akinek indítékait lehetetlen megfejteni. Egy olyan világban, ahol a bizalom fegyver, a szerelem pedig teher, Ravennek el kell döntenie, hogy mi mindent hajlandó kockáztatni egy elnyomó rendszer lerombolásáért! 

Brooke Fast disztópikus regénye nyers, akciódús és forró romantikában gazdag. Készen állsz, hogy te is belépj Végzár kapuján? De vajon ki is jutsz?

" - Nem kell félned tőlem, Kismadár - dörmögte Vale, mintha csak a gondolataimban olvasott volna."

A Szökés találkozik Az éhezők viadalával ebben a disztópikus történetben. Vajon 2026 lesz az az év, amikor visszatérnek az ehhez hasonló regények? Ha Brooke Fastot kérdeznéd meg, valószínűleg igen lenne a válasz, hiszen megírta 2025 legjobb disztópiáját, aminek én kifejezetten örülök, mert valami eszméletlenül jó volt a Rabmadár, és imádtam minden egyes sorát. Rajongok a disztópiákért, van bennük valami, ami vonz, s ez a Rabmadár esetében sem volt másképp. 

Brooke Fast To Cage a Wild Bird c. regénye egy olyan világba kalauzol el minket, ahol a legkisebb bűnért is börtönbe kerülsz, ott pedig vadásznak rád a tehetősebbek. Nagyon Az éhezők viadala hangulata van, viszont úgy gondolom, hogy annál sokkal kegyetlenebb. Nem elég egyszer túlélni a vadászatot, hiszen többször is kiválaszthatnak, és az sem akadály, ha meg vagy sérülve, vagy nehezedre megy a járás. Kegyetlen, ám izgalmas a Rabmadár, ami az első soroktól kezdve az utolsóig érdekfeszítő, izgalmas és veszélyes. Adott Dividium, a világ, amely 3 szektorra oszlik. Mind a 3 szektor más, hiszen ha látszólag van is esély a kitörésre, a felsőbbrendűek mindent elkövetnek, hogy ez ne valósulhasson meg. A kötet főszereplője, Raven az alsószektor lakója, ám egyik nap elviszik az öccsét a börtönbe, így kénytelen ő is utánamenni, és kiszabadítani őt. A regény innen indul, és ettől kezdve lesz ádáz, veszélyes és lebilincselő. A társadalmi igazságtalanság csap össze a túléléssel, és ehhez minden eszközt megragadnak a karakterek. A börtönben a túlélés nem egyszerű, főleg nem akkor, ha fejvadász vagy, és a börtön lakóinak többségét te juttattad oda. Raven helyzete nem könnyű, de mindent megtesz, hogy épségben kihozza onnan Jedet, igen ám, de nem számol az érzelmekkel, és a választott családdal, amik megnehezítik a tervét, és már nemcsak két ember élete a tét.

A történet Dividiumon belül zajlik, azon belül is a végzári börtönben, ahol nem egyszerűen leülöd a büntetésed, hanem az életedért harcolsz, és nem kecsegtethet az, hogy majd élve kijutsz onnan. A kérdés nem az, hogy mikor szabadulsz, hanem az, hogy meddig bírod és mikor halsz meg. A börtön egyfajta szórakoztató vérfürdő a gazdagok számára, akik brutális kegyetlenségek között vadásznak a rabokra, és ez is rámutatja azt a brutális és kegyetlen világra, amit Brooke Fast megálmodott.

Raven, a Rabmadár főhőse saját bőrén tapasztalja meg Végzár kegyetlenségét, és a társadalom kétarcúságát: míg a felsőbb rétegek élvezik a kegyetlenkedés minden formáját, addig az alsóbb réteg ki van szolgáltatva, és nem tehetnek semmit. A vadászoknak nem számít, hogy gyerek vagy, fiatal, vagy éppen megsérültél. Ha kiválasztanak, beküldenek meghalni, és levadásznak, akárcsak egy állatot. Most már értitek, hogy miért írtam azt, hogy hozza Az éhezők viadala vibe-ot? 

Az alaphelyzet egyből megteremti ennek a disztópikus világnak a feszültségét, ami nem hozza a megszokott túlélési törvényeket, sőt teljes mértékben eltörli azokat, és hagyja, hogy a rendszer áldozata légy. Aki egyszer bekerül Dividiumba, nem szabadulhat onnan, de mi van akkor, ha Raven eleve azért megy be, hogy kiszabadítson onnan valakit, és mi van akkor, ha nem minden börtönőr élvezi ezt a fajta kegyetlenséget, és kész segíteni a szökésben?

A történet a disztópia műfajára jellemző sajátosságokat veszi alapul, ugyanakkor kapunk erős érzelmeket, egy szerelem kibontakozását, választott családot, ki tette ezt veled?-et és olyan karaktereket, akiket te is legszívesebben kiszabadítanál, és akikért te is képes lennél feláldozni magadat, és átvenni a helyüket a sorban. Raven és Vale szerelme ennél nem is lehetne tiltottabb, de megtesznek mindent a másikért, és közben a többieket is megmentik, viszont veszteségekre készülj, mert össze fog törni!

A regény legerősebb motívuma a szabadság és az ezzel szembeállított elnyomás. Végzár nemcsak egy fizikai korlátot jelképez, hanem az élet utolsó szakaszát, a véget, hiszen kijutni innen csak a halállal lehet, de még akkor sem igazán. Kegyetlen és brutális ez a világ. Eldobja az emberséget, és a vadászatoknak köszönhetően sokkal veszélyesebb, morbidabb és véresebb, mint amire számítana az ember. Egy olyan gondolkodásmódot erősít ez a regény, amiben Dividium lakói képesek elfogadni egy ilyen fajta brutalitást, és a rendszer mellé állnak. Rabként nemcsak a kiszolgáltatottság érzése erős, hanem a félelemé is, hiszen az erőszaktól nem véd meg senki.

A Rabmadár megmutatja egy társadalom bukását. Egy olyan világot, amiben senki sem élne szívesen, és ami napról-napra megöli az embereket olyan apró vétkek miatt, amiket meg lehetne akadályozni: éhezés. Egy olyan mesterséges éhezés, amit a felsőbb réteg tudósai fejlesztettek ki, amiatt hogy meg tudják tölteni Végzárat, és profitorientált lehessen a börtön.  A disztópikus környezet nemcsak egy háttér, hanem aktív résztvevője és alakítója a cselekménynek. Ez a rendszer szinte él, és saját szabályai vannak, amik időközben alakultak ki, és amiket az emberek elfogadnak. Már nemcsak a túlélés a tét, hanem morális kérdések is felütik a fejüket. Hol jön el az a pont, ahol az üldözöttből vadász lesz, és hol van az a pont, amikor már saját magunk sem tudjuk, hogy kik vagyunk? Raven ezen a folyamaton esik át, hiszen fejvadászból lett rab, aki küzd a túlélésért, és első kézből tapasztalhatja meg milyen brutális a Dividium világa. A tiltott romantika jól kiegészíti ezt a változást, viszont azt továbbra sem szabad elfelejteni, hogy Raven alsórendű, és nem zuhanhat akkorát, mint a börtönőr Vale, akinél sokkal nagyobb a tét, és ki tudja mikor fogy el végérvényesen a szerencséje, és mikor darálja be a korrupt rendszer. Összességében úgy gondolom, hogy a Rabmadár egy erős kezdés, ami egy olyan disztópikus világba kalauzol el minket, amiben senki sem élne szívesen, viszont alig várom, hogy újra visszatérhessek és megtudjam, hogy mi történik a kötet utolsó sorai után. Ha úgy érzed, hogy kész vagy elmerülni ebben a kegyetlen és veszélyekkel teli történetben, akkor ne hagyd ki Brooke Fast: To Cage a Wild Bird - Rabmadár c. kötetét!

"Elmerengtem, ilyen-e a halál. A sötét mélyben lebegés, ahol nincs se hang, sem másmilyen inger, nincsen idő, sem tér."

"Úgy nyíltam meg előtte, mintha a lelkem rétegeit fejtette volna le rólam. Ettől sokkal védtelenebbnek és sebezhetőbbnek éreztem magam, mint amikor meztelenül voltam vele a szobájában."

" - Mutasd meg, milyen vagy, amikor nem óvatoskodsz, Vale!"

" - Ez nem teljesen igaz, Kismadár. Nincs senki hozzád fogható. Te igazán veszélyes vagy."

"Egy kis fájdalom nem nagy ár a szabadságért cserébe."

"Melegséggel töltött el a gondolat, hogy ők ketten valami szépséget találtak egy olyan helyen, amit a kegyetlenség határoz meg."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

S. T. Abby: Sidetracked - Eltérítve (Mindf*ck 2.)

"Anyám Konfuciuszhoz fordult, valahányszor motivációs szavakra volt szüksége."

*

Mindig meg akartak törni, de most már túl erős vagyok. Érinthetetlen. Legalábbis addig, amíg… meg nem ismertem őt. 

LOGAN 

Olyan régóta csakis a célt láttam magam előtt, hogy elfelejtettem, van körülöttem egy egészen másféle világ is. Amíg meg nem ismertem Lanát. Nem számítottam arra, hogy valaha is találkozhatok egy olyan nővel, mint ő, és imádom, hogy soha nem látom előre, mit tesz vagy mit reagál. Ez is az egyik oka annak, hogy egyre jobban beleszeretek. Ugyanakkor tudom, hogy eltitkol előlem dolgokat, amiket képtelen megosztani velem. Remélem, egy nap majd megbízik bennem annyira, hogy elmond mindent. Csak akkor döbbenek rá, hogy milyen harcias, amikor a munkám veszélybe sodorja, ám ennek ellenére bármit megteszek, amit csak tudok, hogy megvédjem. Igaz, ahhoz, hogy még jobban megvédhessem, el kellene hagynom, de erre képtelen vagyok. Ezért muszáj más módot keresnem, amivel gondoskodhatok a biztonságáról. De csak remélhetem, hogy ez elég lesz. Mert bármilyen harcias is, attól még törékeny… Ugye?

" -  Gyakran könnyebb azt hinni, hogy nem lehet gonosz az, akit szeretünk, mint bevallani, hogy cserben hagytunk valakit, akinek sokkal fontosabbnak kellett volna lennie számunkra."

A sorozat megszállottja vagyok, és a Sidetracked c. kötetet sokkal gyorsabban ledaráltam, mint a The Risket, mivel már tudtam, hogy mire is számíthatok, és egyszerűen nem tudtam nem gyorsan haladni vele. Mire kettőt pislogtam már vége is volt, és újra leesett az állam a függővég miatt, amire amúgy számítottam, mégis nagyot ütött, és ide a harmadik résszel, mert nem bírom tovább! Még több kell, még sokkal, de sokkal több.

A Sidetracked - Eltérítve most nem Lana gyilkosságaira helyezi a hangsúlyt, hanem sokkal inkább arra, hogy Lana és Logan közelebb kerüljön egymáshoz, hogy kiélezettebb legyen a sorozatgyilkos helyzete, a tettek mértéke és az a küzdelem, amit az FBI folytat a tettes ellen.  Emiatt habár azt hinnénk, hogy Lana háttérbe szorul nincs így, hiszen ugyanazt az arcát mutatja, mint amit az első részben is megszokhattunk tőle. Ő tipikusan az a nő, aki elől menekülni kell, akitől félni kell, mert báránybőrbe bújtatott farkas, aki harap és tőből letépi a ... karod. A cselekmény és a pszichológiai feszültség tovább mélyül, többet ad magából, és még jobban belevési magát a történetbe. Ennél a második résznél látszik igazán az, hogy egy nagyobb narratíva része, ugyanolyan fontos eleme, mint a sorozat többi része, és ez a kötet is hozzáad az élményhez, a bizonytalansághoz és mindahhoz, amit a Mindf*ck sorozat ad! A múlt traumái folytonosan előkerülnek, alakítják a cselekmény kimenetelét, és egy teljesen új mederbe sodorja azt. Emellett a jelen döntései is hatással vannak a döntésekre, és végig macska-egér harcot folytatva alakítják a történet kimenetelét.

Addiktív, sodró lendületű, veszélyes, badass és lehengerlő a történet. A karakterek egyediek, főleg Lana, aki ebben a részben is veszélyforrás, aki elől elmenekülni nem lehet, és aki ha egyszer kinézett valakit magának, akkor annak annyi, reszeltek. A férfiak levadászni való vadak a szemében, akik büntetést érdemelnek a tetteikért, és nincs megbocsátás, főleg nem akkor, ha felkerülnek Lana Myers radarjára!

Maga a tempó feszes, és a belső konfliktusokat is a megfelelő helyen sorakoztatja fel. Erkölcsileg megkérdőjelezhető tetteket sorakoztat egymásra, két gyilkossági szálat futtatva egymás mellett. Hol az egyiket teszi hangsúlyosabbá, hol a másikat, de az biztos, hogy nem unatkozunk olvasás közben, és nem mentesülünk a hullák megtalálása alól sem. Ha egyszer elkezdi a gyilkolást nem hagy maga után szemtanúkat.

A karakterek egytől egyig olyan múlttal rendelkeznek, amikben sérültek, ám nem áldozatként kerültek ki a történések hálójából, hanem túlélőkként, akiket kísért a múlt, és S. T. Abby tesz róla, hogy ez a múlt mindenkit utolérjen, és még egyszer utoljára megnyomorgasson, mielőtt képes lenne végleg elengedni azt. A Sidetracked alatt nemcsak Lanát helyezi nyomás alá, hanem a többieket is. Semmit sem tesz cél nélkül, és mindennek megvan az oka.

Ugyanúgy szól ez a rész a kérdésekről, a bosszúról, az igazságszolgáltatásról és az önazonosságról, mint az első rész, azzal a különbséggel, hogy az írónő elmélyíti a szálakat, és már magas a tét, már nemcsak magára számíthat Lana vagy éppen Logan, és emiatt kerülhet egy gyilkos kereszttüzébe, aki bosszút akar állni a másikon, vagy éppen megmutatni, hogy mi mindenre képes.

A kötet végig feszes tempót diktál, amiatt nagyon könnyen lehet vele haladni, és ez a gyors tempó nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy pillanatok alatt a végére érjünk. Végig fenntartja a figyelmet, és megmutatja, hogy egy rövid kötetben is lehet izgalmas cselekményt, és mindent megváltoztató eseményeket egymásra pakolni. A befejezés újból kínzó, de megért minden pillanatot, hiszen nagyon kedvelhetőek a karakterek és a történet is tele van feszültséggel és hatásos belépőkkel.

"A bőrük olyan sok sötétséggel szennyezte be a lelkem, amitől csak a haláluk képes megszabadítani."

"Olyan részeimet kelti életre, amelyekről azt hittem, hogy meghaltak. Újjáépíti a lelkemet a hamvakból. Csakhogy azt a sok árnyékot, ami bennem él, és elrejti a belső szörnyeteget… azokat sosem láthatja meg."

"Nem is tudja, hogy milyen furcsa dolgokat művel a lelkemmel egy ilyen megjegyzés. Visszaadja azokat a hiányzó darabkákat, amikről azt hittem, hogy örökre elveszítettem. Minden egyes eltelt nap után sokkal inkább embernek érzem magam, nem pedig egy lélektelen szörnyetegnek, aki csak vérre szomjazik."

"Mi a büdös franc folyik Delaney Grove-ban?"

"A gúnyolódásukat és a gonosz nevetésüket a sikolyaikra kell cserélnem."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Nikki St. Crowe: The Fae Princes - A Tündérhercegek (Elveszett Gonosz Fiúk 4.)

"Mezítláb van, a gyermek a karjában visít."

*

Azt hittem, Peter Pan egy legenda, hogy Sohaország csak tündérmese. Egy mese, amit anyámtól hallottam, aki régen elvesztette a józan eszét. De tagadhatatlan volt, hogy Peter Pan óriási árnyékot vetett, amikor ott állt nálunk. Foglyul ejtett, és magával vitt Sohaországba, nekem pedig valahogy sikerült beilleszkednem Pan és az Elveszett Fiúk világába. És többé vissza sem néztem. 

És most belebonyolódtam egy háborúba az ő oldalán, amit sehogy sem tudtunk elkerülni. Pedig már azt hittük, legyőztük az ellenséget. Reménykedtünk, hogy innentől már minden csupa boldog befejezés lesz.. De volt egy ellenség, akire nem számítottunk. Egy tündér, akinek nincs vesztenivalója, de mindent elnyerhet. Sohaországot akarja, és mindent elkövet, hogy megszerezze, azt is, hogy tönkretesz mindenkit, aki az útjába áll, legyen az akár a saját vére. 

Megjegyzés: A Tündérhercegek a Pán Péter történet újraképzelt változata. A szereplők felnőttek ehhez a kegyetlenebb, keményebb változathoz. Ha szereted az enemies-to-lovers, szexi, könyörtelen, sötétebb vonzalmakat, akkor imádni fogod ezt a sorozatot. Számíthatsz a gyűlöletből csókolózós, veszekedős, egymást húzó, „ha hozzá nyúlsz, neked annyi” hangulatokra. A Tündérhercegek az utolsó Az Elveszett Gonosz Fiúk regénysorozatában.

" - Darling, álmodban sem gondoltad volna, hogy egyszer négy férfi fog megdugni egyszerre? 

- Ez ott van a bakancslistámon."

Amikor elkezdtem olvasni nem tudatosult bennem, hogy ez az utolsó Elveszett Gonosz Fiúk kötet, és csak a végén realizáltam, hogy vége az egyik kedvenc Peter Pan retellingemnek, ami kellőképp erotikus és pikáns ahhoz, hogy felkerüljön a kedvenceim közé. Ez a negyedik rész is sötét, ádáz, erősen 18 +-os, és nagyon szexi. Tökéletesen illik abba a világba, amit megálmodott az írónő, és tökéletesen hozza tőle az elvártakat.

Szerettem még egyszer utoljára visszatérni ebbe a világba, és úgy érzem, hogy az írónő sikeresen pontot tett a kérdéseinkre, a nyitott szálakra és végre Pan is a teljes valójában tündökölhet. Nikki St. Crowe a fantasy elemeket ötvözte a sötétebb és valamivel modernebb hangulattal, ami végig tükrözi a sorozatot. Nem sok minden történik már ebben a részben, hiszen érződik a lezárás hangulata, és az, hogy az írónő már nem akar nagy tetteket végrehajtani, csupán elvarrni a szálakat, és mindazt, amire eddig nem kaptunk választ. Már az eleje is izgalmas, de a kötet közepe az, ahol igazán összeérnek a szálak, és megmutatják igazi erejüket. A kötet középpontjában, ahogy azt a cím is mutatja a Tündérhercegek állnak, és az ő elfoglalt helyük ebben a világban, a kapcsolatuk Peter Pannel, és a Tündérek udvarával, ahonnan száműzték őket. Örülök, hogy végre többet megtudhattunk róluk, mert nem titok, hogy nekem ők az abszolút kedvenceim. Titokzatosak, sötétek, és mindig ott vannak, ha szükség van rájuk. A fiúk és Winnie kapcsolata áll a történet középpontjában, és az a láncolat, ami felruházta Winnit az Árnyékkal. Izgalmas, kalandos, egyedi és teljesen más megközelítésben mutatja a klasszikus tündéreket, az Elveszett Fiúkat, illetve Csingilinget, aki a kötet főgonosza.

Meglepődtem egyfelől Csing szerepén, de közben meg számítottam is rá, hiszen az írónő már a sorozat elején megmutatta, hogy nem feltétlenül az a rosszfiú, akire számítunk, hanem az, akinek a megjelenése a legnagyobb meglepetést okozza. Ezzel együtt az is szembeötlő, hogy nem a klasszikus vonalat képviseli, hanem egy olyan szálat, ami tele van meglepetésekkel.

Az írónő sorozatában a tündérek veszélyesek, kegyetlenek, kiszámíthatatlanok, és morálisan szürke területet képviselnek. Ezek a jellemzők nemcsak Bash, Vane és Kas karakterére illik, hanem Rokra is, aki ennél nem is állhatna távolabb a tündérek fogalmától, mégis üde színfoltja a regénynek. Nekem az egyik kedvenc mellékkarakterem lett, és nem bántam volna, ha egy kicsit többet szerepel.

A legsötétebb Peter Pan retelling, amihez eddig szerencsém volt, és a leginkább morálisan megkérdőjelezhető is, de pont ez a történet egyik erőssége, hiszen a karakterei ennél már nem is lehetnének kegyetlenek, és nem is lehetne ennél sötétebb ez a világ, ahol a vágyak, a testiség és Pan identitása teszi teljessé az Elveszett Gonosz Fiúkat.

A végső összecsapás nemcsak a lapok között történik, hanem a karakterekben is. Hatalom, árnyék és sötétség, ezek azok a sarkalatos pontok, amik végig uralják a cselekményt. Összességében én nagyon szerettem ezt a részt is, sajnálom, hogy ilyen hamar vége lett, de örülök, hogy a részese lehettem ennek a világnak, a karaktereknek, és mindannak, ami teljessé teszi a sorozatot!

"Aztán a tekintete eléri az arcomat. Jó napokon az arcom ajtókat és combokat nyit."

" - Térdelj le előttem!"

" - Tele vagy az Elveszett Fiúk gecijével, mint mindig."

"Olyan férfi, aki azt hiszi, hogy minden az övé, és ha nem, akkor elveszi."

"Úgy tűnik, mi, Darlingok, vonzódunk a kétes erkölcsű, kemény hasizmú és becsapósan jóképű seggfejekhez."

" - Nem érdemlünk meg téged, Darling."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Szabó Krisztina: A törhetetlen átok

"Úrihölgyeknek semmi keresnivalója éjszaka Lutetia utcáin, éppen ezért alaposan körbenézek, mielőtt kerítésmászásra adom a fejemet. Más sem hiányzik, mint hogy rajtakapjon az őrség."

*

Ez a kastély lesz a végzete… 

Mabelle Florentin titokban bájitalokkal és elvarázsolt holmikkal kereskedik, hogy segítse egykor dúsgazdag, mára azonban adósságokban fuldokló családja megélhetését. Csakhogy a Beleviai Nagyhercegségben óriási kockázatot vállal az, aki mágiahasználatra adja a fejét: ha lebukik, elhurcolják, és soha többé nem kerül elő. 

Amikor a család egyik legnagyobb hitelezője, egy jóképű, de annál aljasabb márki házassági ajánlatot tesz a különlegesen szép Mabelle-nek, a lány még nem tudja, miféle bajba keveredik azzal, hogy kikosarazza a férfit. 

Hamarosan a kastélyban találja magát, ahol kénytelen alkut kötni a vonzó, ám hűvös Rowan nagyherceggel. Ha sikerül megtörnie az átkot, ami a herceget és annak otthonát sújtja, kiszabadul, és a családja anyagi gondjai is egy csapásra megoldódnak. Ha kudarcot vall, mindent elveszít. Azt azonban nem is sejti, hogy a legerősebb varázslat, amivel a kastélyban találkozik, nem az átok lesz… hanem a szerelem. 

Hagyd, hogy magával sodorjon ez a lenyűgöző történet!

"Mert aki igazán szeret, az szabadon ereszt. És akit igazán szeretek, amellett sosem érezném magamat gúzsba kötve."

Azon szerencsések közé tartozom, akik előolvashatták Szabó Krisztina új regényét, A törhetetlen átkot. Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem az írónő munkásságát, na meg a fordításait, és egy jó kis retelling mindig jöhet. A Szépség és a Szörnyeteg az egyik olyan téma, amiről mindig szívesen olvasok, főleg ha olyan kreatív módon van megírva, mint Szabó Krisztina regénye. Egyszerűen imádtam, és legszívesebben átlépnék egy tükrön, hogy én is Lutetia utcáján garázdálkodjak, aztán meg a kastélyban!

A történet valamennyire követi az eredeti mesét, ugyanakkor bizonyos pontokon el is tér attól. Vannak benne kötelező elemek, amik megjelennek, viszont sokkal eredetibb A törhetetlen átok, mint amit a Disney alkotott. Nekem nagyon bejött ez a romantasy vonal, a varázslat szerepe a kötetben, a karakterek jelleme, illetve az a korántsem egyszerű módszer, ahogy Mabelle, a kötet főszereplője bekerült a Szörnyeteg kastélyába. Adott egy lány, aki mágiával kereskedik, igen ám, de Belevia szerte tiltott a mágia használat, és üldözik azokat, akik mégis a mágia használatához folyamodnak. Belle ennek kapcsán kerül a kastélyba, de nem egészen olyan kimenetele lesz az elfogásának, mint amire számítana, és innentől indul be igazán a cselekmény. Van benne varázstükör, időutazás, rózsa, szörnyeteg, elfogás, egy láthatatlan vonal, amit nem lehet átlépni, illetve érzelmek hada. Nagyon intenzív élményt adott a kötet olvasása, és végig azt éreztem, hogy nem akarom, hogy vége legyen. Nagyon szerethető a világ, és nemcsak Belle tett rám jó benyomást, hanem Rowan is, aki a kötetben a koronaherceg, aki meg van átkozva, és akit sújt a Szörnyeteg átka. A történetet végig az átok, és annak a megtörése viszi előre, és ez az a pont, ami minden eseményre, jelenetre és tettre hatással van.

A kötet előtt is szerettem a Szépség és a Szörnyeteg meséjét, de Krisztina új szintre emelte a rajongásomat. Mabelle Florentin kisasszony és Rowan nagyherceg mindent megtesz azért, hogy ne tudjunk nemet mondani ennek a fantasztikus, izgalmas és lenyűgöző történetnek, ami felülmúlta a várakozásaimat, és a kedvenc történetem lett az írónő tollából. 

Belle a tökéletes főszereplő, akinek A törhetetlen átoknak szüksége volt. Vakmerő, kész mindent feláldozni a feladata elvégzése miatt, illetve nagyon badass. Miatta lett ennyire szerethető a kötet, és miatta nem tudtam nem imádni. A világ elvarázsolt, és megkockáztatom, hogy én is elvállalnám az átkot, na meg a megtörését, ha ez azzal jár együtt, hogy Rowan mellettem van.

A varázstükörnek és az időutazásnak köszönhetően két Rowant ismerhetjük meg. Az egyik, aki még nincs megátkozva, több benne a remény és az ambíció, a másik meg az a Rowan, aki már megvan átkozva, és beletörődött abba, hogy éjjelente Szörnyeteggé változik, és mindenkire veszélyt jelent.

Szabó Krisztina egy olyan mesélő, akinek nemcsak a fordításai kiemelkedőek, hanem a saját írásai is. Világszínvonalat képvisel, és nagyon megérdemli, hogy könyvmolyok milliói olvassák a történeteit. A törhetetlen átok az eddigi legerősebb története, és nemcsak azért mondom ezt, mert baromi olvasmányos, hanem azért is, mert látszik, hogy nagyon sok munka volt vele, szíve-lelke benne van, és öröm volt kézbe fogni a kötetet, és elmerülni az események láncolatában.

Sok részletből láthatjuk az eredeti mesét, de engem mégis az időutazós, varázstükrös és váltott szemszöges rész ragadt meg, ami az írónő sajátja. A világ az első pillanattól kezdve érdekes, az érzelmek kibontakozása sem a megszokott módon történik, hiszen Belle nemcsak egy hercegbe szeret bele, hanem a múltbeli és a jelenbeli Rowan is hatással van rá. Erős érzelmek alakulnak ki közöttük, és ez végig érezteti a hatását. Szépen, fokozatosan alakulnak ki ezek az érzések, de ez nem vesz el abból az élményből, ami azt ad, ahogy Belle és Rowan egymásra találnak, realizálják, hogy hogyan is éreznek a másik iránt, és emiatt képesek lennének bármit feláldozni, bármit megtenni, hiszen fontos nekik a másik fél. A történet végig izgalmas, varázslatos és nagyon érződik rajta a Szépség és a Szörnyeteg nyoma. Összességében én nagyon szerettem, és örülök, hogy előolvashattam, hiszen hatalmas kedvencem lett, és legszívesebben már most újrakezdeném. Nagyon megkedveltem a karaktereket, nemcsak a két főszereplőt, hanem a többieket is, főleg Lucient, akinek nagyon remélem, hogy lesz saját könyve, mert nagyon közel került a szívemhez, és szívesen olvasnék még róla.

" - Nem mozdulhatsz mellőlem ma este! - kötöm a lelkére. - Meg kell védened. 

- Általában azért szokás társaságba járni, hogy kapcsolatba kerüljünk más emberekkel. Olyanokkal, akikkel nem élünk egy háztartásban. 

- Hát én azért jöttem, hogy az elkövetkezendő hetekben kevesebb kapcsolatba kerüljek veletek. Lucien felvonja a szemöldökét. 

- Itt foglak hagyni - fenyeget. 

- Sikítani fogok! 

- Az a baj, hogy ki is nézem belőled."

" - Most mit hüledeztek? Jelentős kedvezménnyel jutottam hozzá. 

Lucien megdörgöli az állkapcsát. 

- Inkább jelentős átveréssel…"

" - Ne terelj! Mi történt? Szerelmet vallottál Belle-nek? 

- Mi? Eszednél vagy? 

- Akkor? - sürget. Majd amikor nem felelek: - Rowan! 

Ismét kézbe veszem a tollamat, és aláírom a kérvényt. 

- Nekiajándékoztam a könyvtárat. 

- Tehát szerelmet vallottál."

" - Mi van, ha nem tudom teljesíteni az alku rám eső részét? 

- Ha nem egyezik bele vagy nem teljesíti a feladatot, ez a kastély lesz a veszte."

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)

Leigh Rivers: Little Stranger - Kis Idegen (A Csend Hálója duológia 1.)

"Anyu a kezemet fogja, miközben én izgatottan ugrándozom a csillogós, rózsaszínű topánkámban."

*

A férfi mindig csak arra sóvárgott, hogy a nő a tulajdona legyen 

A nő elárulta, és a férfi most bosszúra szomjazik a fogadott nővére ellen, aki tiltott rögeszméjévé vált, attól fogva, hogy először megpillantotta. 

Miután a nő évekre börtönbe juttatta, kiszabadulva a férfi készen áll, hogy levadássza.

Oliviából minden Malachi Vize-é. 

Az elméje. 

A teste. 

A lelke. 

A félelme. 

A fájdalma. 

Halloween éjszakáján a férfi már képtelen tovább a sötétben ólálkodni. Már csak egy valamit kell megszereznie: a nő szívét, még akkor is, ha el kell vennie.

" - Kapsz egy kis előnyt - recsegem. Valahogy sikerül dadogás és túlzó tagolás nélkül elmondanom ezt az egyszerű mondatot. A kukoricamező felé biccentek. 

- Fuss, kis idegen!"

A legsötétebb szerelmi történet, amit valaha olvastam, és talán a legjobban várt. Amióta szembe jött velem Tiktokon egy Malachi Vize videó, azóta el szerettem volna olvasni. Beteges szerelmi történet, rövid is, de a bőröd alá férkőzik, és addig nem hagy nyugtot, amíg be nem falod az egészet. Azt éreztem olvasás közben, hogy nagyon elborult, mégis bejött, magamat is meglepve vele, de nagyon gyorsan a végére értem.

Most már biztos, hogy Pokolra jutok, de ha Malachi Vize vár a végén, akkor már megérte. Hogy én mennyire imádtam ezt a könyvet arra szavak sincsenek, és fogalmam sincs, hogy ez mit mond el rólam, de nagyon jó volt. A történet alapja egy beteges ragaszkodás, egy örökbefogadott testvérpár tiltott szerelme. Egyik oldalról sem mondható egészségesnek az a vonzalom, és az a ragaszkodás, ami jelen van, mégis jól működött együtt. A kötet két részben mutatja be az eseményeket. Először Olivia szemszögén keresztül láthatjuk a kezdeteket, az első találkozást, a korai éveket, azt a bizonyos pontot, ahonnan elindul a románc, és elkezdenek kialakulni ezek a tiltott érzelmek. Aztán jön Malachi, és onnantól már minden csak nem gyengéd a Little Stranger! Olvasás közben, már az elején is azon gondolkodtam, hogy féljek e Malachitól, vagy sem. Az első felében a kötetnek még úgy, ahogy vannak ártatlan jelenetek, de már itt kiérződik az a szexuális étvágy és vágy, ami a második részt jellemzi. Itt még voltak kérdéseim, hiszen nem egészséges a két karakter kapcsolata, mégis érdekelt a végkimenetel, és nem akartam, hogy nélkülem derüljön ki mi is lesz ennek az egész beteges ragaszkodásnak a vége, és mikor jön el az a pont, amikor már visszafordíthatatlan a helyzet.

Olivia eleinte egy ártatlan kislány, aztán szépen lassan előkerül a szennyes, az anyai ráhatás, és baromira megsajnáltam mindazt, amin keresztül ment, azt ahogy az örökbefogadó anyja bánt vele, és amikre rávette. Az első részben ergo egy soft porn verziót kapunk, abból ami a másodikban már hard core, és nem is tudtam, hogy mennyire szükség volt erre a kevésbé erőteljes kezdésre ahhoz, hogy a második fele ne lepjen meg annyira.

Malachi egy olyan megtört fiú, akinek a múlt traumája miatt némaságban telnek a napjai, de a gondolatai annál inkább száguldanak, és szavak nélkül is képes kifejezni azt, amit akar, és el is éri. Már az elején érződik, hogy nem lesz egy vidám menet ez a kötet, mégsem bántam meg, erről Malachi gondoskodik, és bebizonyítja, hogy a Little Stranger miatta kúszik a bőröd alá, és miatta nem tudsz szabadulni a bűvköréből.

Sok dark romance-ot olvastam már, de egyik sem fogható Leigh Rivers könyvéhez. Tiltott, igazi tabu, "testvérek románca", ami megkérdőjelezi az erkölcseidet, és rájössz, hogy akármilyen sötét is, Malachi téged is megvett magának kilóra, és alig várod, hogy még többet olvass róla. Mint már írtam a kötet második fele az övé, és te jó ég!! Letarol, leigáz és romokba dönt!

Ha az első rész nem vonja kétségbe az erkölcseidet, akkor a második mindent, amit tudsz és jónak vélsz felborul, és megmarad Malachi, az ő kukkolása, a pain kinkje, a birtoklási vágya, ami ennél toxikusabb nem is lehetne, de mellette Olivia sem egy szent, mert az ő gondolatai is mocskosak, bűnösek és tele van erkölcstelenséggel, hiszen nem kívánhatná a testvérét, mégis...

Őrült dolgok történnek a kötetben, vannak teljesen elvadult és mocskosabbnál mocskosabb részek is, de ami nekem igazán vitte a pálmát az Malachi belső gondolatai, a második részben tanúsított fejlődése, és az az ikonikus monológ, aminek a segítségével beleszerettem ebbe a történetbe. Eddig ez volt a legsötétebb könyv, amit olvastam, de minden egyes sora az őrületbe kergetett! Szerintem az elég sokat elmond róla, hogy pillanatok alatt befejeztem, és a kötet második fele sokkal jobban tetszett, mint az első. Nincs mese, irány a Pokol! Akármilyen sötét és erkölcstelen is a Little Stranger nagyon is nekem való, és a befejezéssel is teljes mértékben meg vagyok elégedve. Végig tartotta a színvonalat, és igaz, hogy ha a cselekményt nézem, akkor nem sok minden történik, de nem is ezen van a hangsúly, sokkal inkább a tiltott románcon, Malachi verbális fejlődésén, és azon, hogy megkapja az ő kis hugicáját, akire mindig is vágyott, aki végre beismeri, hogy ő is legalább annyira vágyik a bátyjára, mint Malachi rá. Az biztos, hogy nem az épelméjűek könyve, és ha van benned egy kis őrültség, akkor imádni fogod! Van benne kellő manipuláció, sötétség, elborult ötletek, erőszakra hajazó szexuális tartalom, erkölcsileg megkérdőjelezhető események és jelenetek, na meg egy férfi hős, akinek nem tudsz ellenállni. Kezdj bele, és hagyd, hogy Malachi Vize téged is behálózzon!

"Nem! Az enyém voltál, amikor kicsik voltunk, és most is az enyém vagy. Mindig az enyém leszel!"

"Megcsókolom az egyetlen lányt, akinek valaha oda akartam adni a szívemet. Lehet, hogy kicsit sötét, kicsit érdes a széle, és talán az agyam is elvadult kissé, de ez mind az övé."

"Egyszer azt mondta, szeretné, ha egy temetőben üldözném, de sajnos be kell érnie az erdővel. Ha kell, az életünk hátralévő minden napján megkergetem."

"Elfogadtam, hogy beteg vagyok, mert imádom, amikor a testvérének nevez, miközben jó hugicához hűen elnyeli a farkamat."

"A szerelem, ahogy én látom, nem elég neki. Szeretem őt, igen. De honnan tudhatnám, mi a helyes, és mi nem? Az én világom csakis körülötte forog. És ha ez nem elég neki, ha ettől nem boldog, akkor mi értelme?"

🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)