" - Ó, te jó ég! - Elijah pislogva bámult rám. - Ez valami hülye vicc, ugye?"
*
Újra bízni?
Esküvők.
A munkám minden egyes percében esküvőkről gondolkodom, beszélek és írok, holott már a gondolattól is sikítófrászt kapok. Miután a vőlegényem tavaly faképnél hagyott az oltár előtt, a Menyasszony magazinnál betöltött állásom maga lett a végtelenített rémálom.
Hogy sót hintsenek a sebemre, egy esküvőn a „Menyasszörny” rávett, hogy helyettesítsem az egyik koszorúslányt, csak azért, mert ismeri a laptulajdonos fiát.
Természetesen az egész délutánt azzal töltöm, hogy a vőlegény egyik barátjával veszekszem. Az estét pedig azzal, hogy csókolózom vele.
A dolog akkor lesz igazán izgalmas, amikor kiderül, hogy ő nem más, mint a tulajdonos fia… És kénytelen vagyok a szezon végéig vele dolgozni minden egyes esküvőn, amelyről írni fogok.
Vajon meg tudja gyógyítani egymást egy faképnél hagyott menyasszony és egy férfi, aki fél a szerelemtől?
A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Vi Keeland ízig-vérig romantikus története megannyi szenvedélyes pillanattal van megfűszerezve. Kötelező olvasmány a műfaj kedvelőinek.
" - Mindenki a maga tapasztalataival érkezik egy párkapcsolatba. A fontos az, hogy mihez kezdesz vele. Cipelheted magaddal egy életen át, vagy leteheted. A döntés a tiéd."
Vi Keeland egy nagyon érdekes témával állt elő legújabb regényében, amiben olyan témák kapnak fókuszt, mint az esküvők, az újra bízni a másik nemben, és a fel nem adás fogalma. Már ahogy az elejébe beleolvastam teljesen meggyőzött magának, és nem tudtam nem haladni vele. Akárcsak a többi Vi Keeland regényt, úgy a Majdnem örökkét is nagyon szerettem. Sloane és Wilder párosa nem a megszokott, mégis nagyon illik abba a zsánerbe, amiben az írónő tevékenykedik.
Az esküvős témákért alapvetően nem vagyok oda, de jó hír, hogy Sloane nem mint menyasszony van jelen a regényben, hiszen egy menyasszonyokkal foglalkozó magazinnál dolgozik, és így jön képbe az esküvő, nem is egy, de a legfontosabb az az, ahol Wilder és Sloane találkoznak. Már az elején is jól érezhető a kettejük között kialakult kémia, és tagadhatatlan, hogy a kötet egy pontján össze kell jönniük. Tetszett a történetben az, hogy nem egyből lökte az írónő a karaktereket egymás karjába, hanem adott tartást Sloane-nak, és Wildernek is meg kellett küzdenie az esélyért, és emiatt volt oly szórakoztató olvasni a Majdnem örökkét. A hangulat és maga a cselekmény is viszi előre a történetet, nagyon könnyedén lehet olvasni, és végig érződik az írónő stílusa, amit én nagyon imádok. Őszintén megmondom, hogy rossz Vi Keeland regényt még nem olvastam, és a Majdnem örökké az új kedvencem lett tőle. Tetszett az egész vibe, az hogy Wilder habár egy igazi sármos, jó kiállású férfi karakter, de ha kell képes küzdeni, és addig nem adja fel, amíg el nem éri a céljait, ami jelen esetben Sloane. Nagyon sziporkázó a kettejük közötti levegő, van banter is, na meg vágyakozás is, de ez az egyik szépsége ennek a történetnek. Amúgy Wilder egy ex rögbi játékos, de a hangsúly nem ezen van.
A karakterek számomra nagyon szimpatikusak voltak. Sloane a cukorbetegsége miatt kiemelkedik a romantikus regények hősnői közül, és egy olyan betegséget vezet be általa az írónő a regénybe, amiről nem lehet olyan sűrűn olvasni ilyen jellegű könyvekben, ezért számomra még fontosabb a Majdnem örökké, mert habár jómagam nem vagyok cukorbeteg, ismerek olyat, aki igen, és tudom, hogy mennyire kell mindenre figyelni. Azért az írónő szeret megijeszteni is minket, na meg meglepni, de Sloane-t sem kell azért félteni.
Mellette ott van Wilder, aki már a kötet elején kiemelkedik, és megmutatja, hogy nagyon izgalmas többek között miatta is a cselekmény, és egy olyan karakter ő, akire érdemes odafigyelni. Egy olyan pasi ő, aki könnyedén levesz mindenkit a lábáról, de ott van az az egy, aki nem omlik a lábai elé, aki miatt meg kell küzdenie, akit nem lehet csak úgy felszedni, és ekkor jött Sloane, aki pontosan ilyen. Maguk az érzelmek gyorsan alakultak ki, de ahogy egyre több időt töltött együtt Wilder és Sloane úgy alakult ki közöttük egy igazán bensőséges kapcsolat.
A kötet pikánsabb részei a kellő időben kapcsolódtak be, és maradjunk annyiban, hogy akik szeretik az ilyen részeket, azok nem lesznek boldogtalanok a Majdnem örökkében sem, sőt egyes jelenetek igazán perzselőek, és megmutatják, hogy nem feltétlenül szükséges már a történet elején ledobni a textilt, mert a banter és a felgyülemlett szexuális feszültség miatt sokkal jobb, ha a kötet második egységében szabadulnak meg a karakterek a ruháktól.
Wilder életvitele miatt hol New Yorkban, hol pedig Londonban járunk, emiatt igazi kis gyöngyszemek is előkerültek, de a történések java része New Yorkra tehető. Ami magát a cselekményt illeti gyors lefolyású, olvasmányos, könnyed szerelmi történet, amiben komoly témák is előfordulnak, mint a cukorbetegség vagy a korai demencia. Számomra a legerősebb része a kötetnek az Sloane elhatározásbeli módosulása. Nagyon jó volt látni, ahogy a darabjaiban lévő lány végre elkezdett erősödni, és esélyt adni az életében az újdonságoknak, az embereknek, és persze az érzelmeknek. A kötet olyan 80%-ánál kicsit ránk ijeszt a történet, de mivel egy Vi Keeland kötetről beszélünk, garantált a happy end, amiben most sem kell csalódnunk. Nekem nagyon tetszett a Majdnem örökké, és nagyon jól éreztem magam olvasás közben. Tökéletesen hozta a tőle elvártakat, és egy olyan romantikus történetet adott, ami könnyed, mégis szórakoztató és tele van szerethető karakterekkel, na meg vicces jelenetekkel, amik garantáltan meg fognak mosolyogtatni. Ha szereted az írónő munkásságát, vagy ha egy olyan könnyed romantikus történetre vágysz, ami levesz a lábadról, akkor ne hagyd ki a Majdnem örökkét.
" - Azt mondtad, hogy nagyon tetszik, de nem veszel ruhát egy álomkép miatt, ami nem is létezik. - Wilder egyenesen a szemembe nézett. - Ezért vettem meg én. Mert azóta, hogy megismertelek, te elhitetted velem, hogy az álmok valóra válhatnak. És ezt neked akartam adni, mert hátha leszek olyan szerencsés, hogy az enyém leszel."
" - Nem félhetsz azért kockáztatni, mert megbántottak. Az élet arról szól, hogy kockáztatni kell. Néha leugrunk a szikláról, és szétloccsanunk. De néha ugrunk, és repülünk."
"Ha nem kockáztatok, nem sérülhetek. És Wilder Hayes nem csak kicsit bántott volna. Mert Wilder nagy szerelem volt. Az, aki nemcsak a szíved egy kis darabját ragadja el, amikor elmegy, hanem hatalmas, tátongó lyukat hagy maga után."
" - Figyelmeztetlek, Cupcake. Amikor bejövök a szobádba, és nem ha, hanem amikor, akkor az úriembert az ajtón kívül hagyom."
"Mindent meg akartam mutatni Sloane Carricknek – és nem csak Londont. Az egész világot."
🛒 Felkeltettem az érdeklődésedet? Ide kattintva megrendelhető! :)





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése